Publicisztikák, vélemények

hétfő, 2021, szeptember 6 - 09:03
Úgy tűnik, vége az év eddigi részében tomboló építőanyag-drágulásnak, sőt hamarosan a fogyasztók is érzékelni fogják, hogy határozottan csökkennek az árak. Ez főként a külpiaci helyzet változásának köszönhető, de kormány piaci beavatkozása is segített.
vasárnap, 2021, szeptember 5 - 08:45
Most az Emberi Erőforrások Minisztériuma tett pontot az ügy végére.
szombat, 2021, szeptember 4 - 08:28
Gőzerővel beindult a baloldali előválasztásnak nevezett színjáték, a kampányoló főpolgármesternek már nyáron se nagyon volt ideje a fővárosra. Ez meg is látszik Budapest utcáin: a közlekedés katasztrofális, dugók mindenhol, a közterületek elhanyagoltak és szemetesek – nyilatkozta Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője a Magyar Nemzetnek.
csütörtök, 2021, szeptember 2 - 07:56
A Magyar Művészeti Akadémia tagja lett Cserhalmi György színész, rendező. Székfoglalójának nyílt hangneme több jelenlévőt vitára sarkallt, végül a szöveget sem bocsátották a rendelkezésünkre.
szerda, 2021, szeptember 1 - 08:19
A Microsoft bejelentette, hogy egy frissítés formájában október 5-től hivatalosan is elérhető lesz az új operációs rendszer, a Windows 11.
kedd, 2021, augusztus 31 - 08:15
A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje kijelentette, hogy ha csak az egyszerű többséget szerzik meg, akkor is le fogják bontani az Orbán-rendszert. Szerinte a Fudan Egyetem ügyére a legjobb megoldás a kormányváltás lesz.
vasárnap, 2021, augusztus 29 - 08:39
Nem a Tranzit fesztiválon lezajlott csörte hozott új politikai párbeszédet Magyarországon, ahol a kormányszóvivő és az ellenzéki miniszterelnök-jelölt még a tényekben sem tudtak megállapodni.
szombat, 2021, augusztus 28 - 09:03
A főpolgármester 12 pontban tisztázza a helyzetet.
péntek, 2021, augusztus 27 - 08:02
Amikor bármit magánkézbe kell adni, valahogy mindig felmerül Mészáros Lőrinc neve.
péntek, 2021, augusztus 27 - 08:00
Félszáz embert kérdeztünk öt faluban, és többségük úgy látta: a gyermekvédelminek nevezett népszavazáson a Fidesz hívei egyöntetűen beikszelik a kormányfő által várt válaszokat.

Oldalak

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.