Klubhálózat aktuális

Bár a kormány a választási kampány részeként – a korábbi gyakorlatnak megfelelően – hideget és meleget is fúj egyszerre a szájából. Eddig inkább csak meleget fújt, most már elkezdett hideget is fújni. Mintha kezdene véget érni az ígérgetések kora. Csaba László közgazdász, egyetemi tanár attól nem tart, hogy a beígért pénzeket nem fogják kifizetni, de úgy véli, az infláció fölfalja majd azokat, amiket a választás megnyerésének érdekében itt-ott kicsorgatnak.
Már csak pár hetet kell várniuk a nyugdíjasoknak és megindul a következő 4 hónapban esedékes plusz pénzeső az érintetteknek. Cikkünkben röviden bemutatjuk, mikor hány plusz forint érkezik a nyugdíjasoknak és ezek (a nyugdíjemelés és a nyugdíjprémium 2021-es összege, valamint a 13. havi nyugdíj 2022-ben várható összege) mit okoznak a nyugdíjak összegében, különböző mértékeknél.
Kijött egy irreális, a magyar vendéglátósok 90 százalékának betarthatatlan új rendelet, ami szerint a hideg-meleg ételek és italok, valamint cukrászati termékek készítését mostantól kizárólag szakképesítéssel rendelkező személy végezheti. Szakmai szervezetek egyelőre értetlenül állnak a dolog előtt, velük senki nem egyeztetett, ők is keresik a minisztériumot, hogy jelezzék, a munkaerőhiánytól már így is szinte térdre kényszerült ágazat szereplőitől lehetetlent kérnek. Választ egyelőre nem kaptak.
Nagy lesz a felhajtás mától Luxembourgban, ahol a jogállami rendelet megsemmisítését kérő magyar és lengyel beadványt tárgyalják.
Karácsony visszalépése és Márki-Zay előretörése miatt forrásaink szerint valószínűleg hamarosan összeül a Habony Árpádból, Rogán Antalból, Kocsis Mátéból, Gyürk Andrásból és Dömötör Csabából álló „kommunikációs agytröszt”, hogy átbeszélje, mi a teendő
A miniszterelnök terjedelmes interjút adott péntek reggel a Kossuth rádióban. Az ápolók, a bölcsődei dolgozók, a szociális ágazatban keresők és a kultúrában dolgozók számára nagyobb béremelést jelentett be. A pedagógusok bérrendezése két lépcsőben zajlik majd.
A katonai tiszteletadás mellett, Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka jelenlétében ünnepélyesen felvonták a nemzeti lobogót az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján, az aradi vértanúk emléknapján szerda reggel az Országház előtti Kossuth Lajos téren. A kegyelet kifejezéseként Magyarország lobogója egész nap félárbócon marad a nemzeti gyásznapon – adta hírül MTI.
Előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz a magyar hosszú hozamok jelentős emelkedése, ha az MNB folytatja az állampapír-vásárlási programjának leépítését – emelték ki legújabb elemzésükben az UniCredit Bank szakértői. Az elemzők szerint az idei 7 százalék körüli tempó után 2022-ben is 5,4 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, a jegybank pedig a jövő év végére 2,5 százalékra emelheti a kamatot.
Kertész Balázs és Jászai Gellért is a Brit-Virgin-Szigeteket választotta.

Oldalak

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.