Klubhálózat aktuális

Ez a tizenhetedik díj, amit az Ítélet Magyarországon dokumentumfilm a 2013-as amszterdami világpremierje óta nyert. A filmet eddig közel negyven fesztiválon, harmincöt országban mutatták be és tizenkét országban sugározták televízióban. A film tizenhatodik díját Martin Schulz a brüsszeli Európa Parlamentben adta át.
A cikk szerint azért lép a minisztérium, mert egyes multinacionális internetes cégek hatalmas bevételeket szereznek webes szolgáltatásaikkal, miközben a hálózatok építéséből nem veszik ki a részüket, és az adófizetésük is minimális Magyarországon – legalábbis ezzel érvelt korábban Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos. "Egyes információk szerint" – írja a lap – a Google 18 milliárd eurós európai bevételei után mindössze 28 millió euró adót fizetett.
Felnyomták az MNB-t az ügyészségen, másnap Polt és Matolcsy együtt borozott
A Holokauszt Emlékközpont új időszaki kiállítással jelentkezik, melynek témája Rejtő Jenő kalandos élete. A kifejezetten gyermek-központú, interaktív kiállításra iskolás csoportok (6-18 éves korcsoport) jelentkezését várjuk 2016 április 1-21 között.
A rendőrség továbbra sem tudja, mikor kezdik küldeni a büntetéseket a 365 fix traffipax felvételei alapján. Még a tesztelés zajlik, de hamarosan jön az éles üzem.
Dr. Szűcs Andrea ügyvéd, Zimányi Zsófia kulturális menedzser és V.Kulcsár Ildikó a Nők Lapja újságírója létrehozták az Ádám-díjat.
Március 19-én megnyitja kapuit új, tavaszi programunk, a VARÁZSKASTÉLY interaktív kiállítás és játék.
Igen, Rembrandt szolgálólánya áldott állapotba került, Spinoza meg Kanadába szökött! Így hogy tartsuk meg a Spinoza & Rembrandt c. zenés játékunkat március 14-én???
PSOTA IRÉN a Nemzet Színésze, kétszeres Kossuth-díjas, Kiváló és Érdemes Művész, kétszeres Jászai Mari-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjának, Budapest Díszpolgárának végső búcsúztatására
A Petőfi Irodalmi Múzeum és a Noran Libro Kiadó szeretettel meghívja Önt VÉGEL LÁSZLÓ 75. SZÜLETÉSNAPI KÖSZÖNTÉSÉRE 2016. február 10., szerda 18 óra Petőfi Irodalmi Múzeum Díszterem (1053 Budapest, Károlyi utca 16.)

Oldalak

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.