Klubhálózat aktuális
A kedvezmény a két ágazat közel 200 ezer érintett szakdolgozóját érinti.
Tállai András részletesen beszámolt a kártya alszámlái közötti átjárhatóságról.
Már védettségi igazolvány se kell a horvátországi utazáshoz, azaz a járvány előtti időszakhoz hasonlóan, a magyarok szabadon beutazhatnak az országba. A hazajutáshoz viszont továbbra is szükség van a védettség igazolására, ennek hiányában 10 napos karantén vár a hazaérkezőkre. Az ATV Híradó riportja.
Idén is élelmiszerutalványban kapják az Erzsébet-táborokban dolgozó tanárok a juttatásukat, annak ellenére, hogy korábban volt, aki késve kapta meg, más pedig be sem tudta váltani. A 25 ezer forint értékű utalványt egyébként is megalázónak tartja egy heti munkáért a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. A táborokat üzemeltető alapítvány szerint országszerte több mint 600 üzletben lehet beváltani a kuponokat, a pedagógusok pedig napi ötszöri étkezést, és ingyenes vonatjegyet is kapnak.
Az indiai (delta) koronavírus-variáns enyhe tünetes betegeken keresztül komoly veszélyt jelenthet az immunológus szerint.
A miniszterelnök azt is elmagyarázta, szerinte miért nem az.
Meghosszabbította a járványügyi készültséget és az azzal együtt járó egészségügyi válsághelyzetet a kormány – derül ki a Magyar Közlöny szerdai számából.
Oldalak
Választás
Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.