Klubhálózat aktuális

Veszélyesebb a delta variáns, jóval több a regisztrált új fertőzöttek száma a 2020-as hasonló időszakhoz viszonyítva, a kormány pedig nem tervez szigorító intézkedéseket, például a maszkviselés bevezetését. Pluszban tömegrendezvények egész sora jön.
A katolikus törvényhozók római találkozójára elég bonyolultan sikerült eljutni a miniszterelnöknek és csapatának.
A kormány a főváros nélkül is meg tudja rendezni az atlétikai vb-t, mivel a Nemzetközi Atlétikai Szövetség a kormánnyal állapodott meg a rendezésről – nyilatkozta az ATV Híradójának Lattmann Tamás nemzetközi jogász.
Szeptember 1-től Stop Gyurcsány, stop Karácsony petíciós kampányt, aláírásgyűjtést indítanak - jelentette be Kocsis Máté a Vasárnapi Újságban. A Fidesz parlamenti frakcióvezetőjét a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában arról kérdezték, mikor kezdik a kormányoldalon a kampányt, az ellenzéki oldalon már zajlik az előválasztás.
A honvédelmi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, hogy erről már döntött a kormány, a rendelet hamarosan megjelenik.
Karácsony Gergely délelőtt bejelentette: a Diákváros ellehetetlenítése miatt megvétózza az atlétikai világbajnokságot. A Megbeszéljükben hozzátette: nem tud sok esélyt adni ennek a kormánynak, mert eljátszották a bizalmat. A Diákváros nemcsak a budapestieknek fontos, hanem az egész országnak, és ahhoz nem tud asszisztálni, hogy ehelyett egy közpénzpazarló, káros beruházás valósuljon meg. Azt is mondta: „a várost az utolsó leheletünkig védjük”, de hosszú távon ilyen kormányzati hozzáállás mellett nem tudnak működni.
2010-ben még az átlagbér 74,5 százalékát tette ki az átlagnyugdíj, az idén viszont már csupán az 54 százalékát – hívta fel a figyelmet a KSH adatai alapján Tóth Bertalan.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően, újabb 30 bázisponttal emelte az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa.

Oldalak

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.