Völner-ügy: hónapokig lehallgatták a gyanúsítottakat – lapinformáció

A megfigyelések vezettek el az igazságügyi miniszterhelyetteshez, vádalkut még nem kötött senki a hvg.hu szerint.

https://infostart.hu/belfold/2021/12/08/volner-ugy-honapokig-lehallgatta...

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszédet mond az Esztergomi Szakképzési Centrumhoz (ESZC) tartozó tanszálloda kivitelezési munkálatainak megkezdéséhez kapcsolódó sajtótájékoztatón Esztergomban, az ESZC Balassa Bálint Gazdasági Technikum és Szakiskola Dísztermében 2021. július 7-én. A kormány 1,8 milliárd forintos támogatásával az esztergomi Fürdő Szállóból konyhának, cukrászdának és étteremnek is helyet adó tanszállodát alakítanak ki. A tanszállodában az Esztergomi Szakképzési Centrum által oktatott 17 szakmacsoportból 9 szakmacsoport diákjai sajátíthatják majd el a gyakorlati ismereteket, három iskolából.

Több ezer oldalnyi bizonyítékot, jórészt lehallgatási anyagokat gyűjtött össze a Nemzeti Védelmi Szolgálat abban a bűnügyben, amelyben Völner Pál, az igazságügyi miniszter államtitkára is gyanúsított lett – tudta meg a hvg.hu. Bár az ügy iratai egyelőre minősített adatok, a lap információi szerint az ügyészségen már azon dolgoznak, hogy a titkosításokat feloldják. Arról is írnak, hogy az ügy gyanúsítottjai őszintén megdöbbentek, hogy lebuktatták őket, mert vélhetően úgy érezték, Völner Pál jelenti a garanciát a gördülékeny üzletmenetre.

a gyanúsítottak telefonjait több hónapja lehallgatta a Nemzeti Védelmi Szolgálat, az NVSZ, a bizonyítékok nagy része innen származik.

Emlékeztetnek, hogy ez a szervezet Pintér Sándor belügyminiszter irányítása alá tartozik. Varga Judit igazságügyi miniszter a Pegasus-botrány kapcsán tett korábbi nyilatkozata szerint a most megvádolt helyettesének delegálta a titkos megfigyelések engedélyezését, az NVSZ tevékenységére viszont Völner Pálnak nincs rálátása, ott egy bíró adja ki az engedélyeket.

A lap felidézi, hogy a vesztegetési ügy másik feltételezett érintettje Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke őrizetbevételéről hiába írt a sajtó, a kormány hetekig nem adott róla tájékoztatást. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta a múlt heti Kormányinfón, hogy ő is csak a sajtóból értesült az ügyről. Ahogy az Infostart is megírta, kedd reggel a Legfőbb Ügyészség adta hírül közleményében, hogy kezdeményezik Völner Pál parlamenti mentelmi jogának felfüggesztését, amiért a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott. Völner Pál a gyanú szerint a jogtalan előny ellentételezéseként – felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve – vállalta, hogy konkrét ügyeket intéz Schadl György kérésének megfelelően.

A hvg.hu forrásai szerint olyannyira nagy a titkolózás, hogy a gyanúsított védői is csak “titokszobában” ismerkedhetnek az ügyben eddig keletkezett iratokkal, arról még másolatot, sőt jegyzeteket sem készíthetnek. Úgy tudják, egyelőre senki nem kötött vádalkut, az ügyészség kezében az NVSZ által összegyűjtött óriási iratanyag van bizonyítékként.

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.