Völner állítólag minisztériumi kijáróember is volt

Miután a mentelmi bizottság javaslatára az Országgyűlés felfüggesztette kedden a korrupciógyanúba került fideszes Völner Pál mentelmi jogát, a lemondott államtitkár azonnal felkereste két ügyvédjével a Központi Nyomozó Főügyészséget, írta a Népszava.

https://index.hu/belfold/2021/12/15/volner-pal-allamtitkar-ugyeszsegi-ir...

A lap arról is beszámol, hogy az ügyészség szerint a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar előzetes letartóztatásban lévő elnöke Schadl György jelentős, több tíz-, sőt olykor több százmillió forintos összegeket kért egyes végrehajtóktól kinevezésükért cserébe. Állítólag ebből a pénzből adott az utóbbi években csaknem 80 millió forintot Völner Pálnak, hogy az Igazságügyi Minisztérium államtitkáraként intézzen el számára ügyeket.

A napilap az ügyészségre hivatkozva azt is közli, hogy az államtitkártól azt is kérték: intézze el, hogy az új oktatási intézmények nyitására készülő kunszentmiklósi Matrix Oktatási Központ minél előbb kapja meg az Emberi Erőforrások Minisztériumától és az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól a szükséges engedélyeket.

A MENTELMI BIZOTTSÁG ÖSSZEFOGLALÓJA SZERINT EGY HAZAI KÖZBESZERZÉSEKBEN IS ÉRINTETT, SPANYOL-OSZTRÁK BÁNYAMULTICÉG IS A LÁTÓTÉRBE KERÜLT, AMELY ÁLLAMI TÁMOGATÁST NYERHETETT VOLNA EL.

Az államtitkár lobbizhatott Steiner Attilánál, a körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkárnál, illetve Süli János paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszternél is. Viszont nincs nyoma annak, hogy ilyen pályázatot végül kiírt volna az állam. Az ügyészségi iratokból nem derül ki, hogy az érintett tárgyalópartnerek mit reagáltak Völner megkeresésére, a tárcák pedig nem válaszoltak a napilap kérdéseire.

Az ügyészség még nem emelt vádat Völner Pál ellen.

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.