Végjáték a Szocialista Pártnál? Egy párt az önfelszámolás útján…

LeMonde diplomatique hírlevele

Kategória: 2016 szeptember

Írta: Rémi Lefebvre

gaucheRitka, hogy egy pártot néhány év alatt tönkretegyen a kormányzás. Minden jel arra mutat, hogy a nagy múltú francia Szocialista Párt (PS) a végjátékához közeledik.

A párt 2012. óta számtalan képviselőt vesztett, pedig 4 évvel ezelőtt minden hatalom a kezében volt. Bár François Hollande köztársasági elnök szeretné megújítani a mandátumát, ma már abban sem lehet biztos, hogy egyáltalán bejut a választások második fordulójába. Az elnök és a miniszterelnök népszerűtlensége történelmi rekordokat dönt.

A parlamenti ciklus alatt minden időközi helyi választást elbuktak, de ez sem állította meg a liberális ámokfutást. Minden jel arra mutat, hogy a munkatörvénykönyv reformja jelentette a párt és a kormány számára a népszerűtlenség eddigi csúcspontját. François Hollande az újabb elnöki jelöléséhez önigazolásokat keres. Hivatkozik például a foglalkoztatottság egészen pici javulására, ez azonban nem elegendő ahhoz, hogy kimagyarázza a 2013. januári fordulat óta követett „kínálati” gazdaságpolitika[1] eredménytelenségét. Hogy igazolja a kormány álláspontját, melyet a baloldali tömegek egyöntetűen elutasítanak, a PS szóról szóra átveszi a jobboldal 2012-es szólamainak jó részét, így például azt, hogy a „reform szükséges francia a társadalmi modell megőrzéséhez”. Stéphane Le Foll kormányszóvivő[2] pedig nemes egyszerűséggel kijelenti: „A kínálati gazdaságpolitika se nem jobboldali, se nem baloldali, egyszerűen szükséges”. A „reformista” hatalomgyakorlás erőltetése elkerülhetetlen népszerűségvesztést jelent a tömegek körében. Az elégedetlenség ma messze meghaladja a radikális baloldaliak körét.

Hogyan lehet megérteni azt a politikát, ami egy párt önmegsemmisítéséhez vezethet? Miféle választási logikát követ az a szocialista elit, amely egyébként magát oly „megfontoltnak” tartja? Miközben a stratégia bizonytalannak tűnik, a kormány alapelve, hogy az irányvonal nem lehet alku tárgya. Még akkor sem, ha az öngyilkosnak látszik. Az ideológiai döntések oly markánsak, hogy a párt választási érdekeit is felülírják. Mivel semmilyen engedmény sem elképzelhető, és politikájához a PS-nek már nincs meg a választói bázisa, ezért arra ítéltetett, hogy nemlétező új szavazókat keressen a balközépen.

François Hollande az Európai Unió felé vállalt kötelezettségeit ─ a 2012-es választási kampányban meghirdetettekkel ellentétben ─ nem tárgyalta újra.Mostanáig a PS azon pártok közé tartozott, melyeket az olasz politológus Angelo Panebianco „szavazói-professzionálisnak”[3] nevez. Vagyis: egy olyan párt, amelynek egyetlen célja a választási eredmények maximalizálása. 2002 és 2012 között a párt a helyi politika profi alakítójává vált, főleg a képviselők és azok munkatársai[4] tekintetében. 2012-ben, amikor a PS hatalomra kerül, egy híján az összes régiót ők vezették, mind e mellett övék volt a megyék 60 százaléka, a városok kétharmada, és – először a történelemben – még a szenátust is ők irányították. Négy évvel később a választói gépezet romokban hever. A mostani időszak 22 időközi parlamenti választásánál, azoknak a választási körzeteknek a felében, ahol a PS jelöltet indított, a párt már az első fordulóban kiesett[5].

Miközben François Hollande lendítette fel soha nem látott mértékben a szocialista önkormányzatiságot (Corrèze megye elnöke volt), furcsa módon ő maga vált a modell sírásójává is. 2014-ben pártja 162 darab 9 ezer lakosnál nagyobb lélekszámú várost vesztett. Ez történelmi csúcs volt a községi választásoknál. Mára a tizenháromra csökkent régiók közül csupán ötöt vezetnek, s a megyék csak valamivel több mint egynegyedét irányítják. A „képviselők pártját” egy eredménytelen, és egyre népszerűtlenebb versenyképességi politika oltárán áldozták fel. A szocialista tekintélyek mentsváraikba visszahúzódva lassanként elvesztették érdeklődésüket az országos ideológiai viták iránt, és valamiféle bénultság állapotában mintha csak azt várnák, hogy a hatalmi ciklus véget érjen, s visszakerüljenek egykori kényelmes ellenzékiségükbe.

A súlyos és ismétlődő választási vereségeknek jelentős hatásuk volt a párt belső rendszerére, magára a pártszervezetre is. A PS teljes mélységében szétesett, az elbocsátási hullámok valóságos áldozatai pedig azok az asszisztensek, képviselői munkatársak és pártirodai alkalmazottak lettek, akik gyakran alapvető munkát láttak el a párt alap- és területi szervezeteiben. Egyes területi szervezetek fizetésképtelenné váltak. A hagyományosan szocialista északi megyei szervezet – Pierre Mauroy, az egykori kormányfő fellegvára – 2012 óta számos várost (Roubaix, Tourcoing, Dunkerque, Maubeuge, Lille városközösségét…), és tagjainak felét elvesztette. Hogy az egy millió eurót kitevő adósságát fedezze, székházának egy részét eladta. Ebben az időszakban a szocialista párt a taglétszám precedens nélküli csökkenését érte meg. A párttagságukat 2014-ben 50 ezerrel kevesebben kevesebben újították meg, mint 2012-ben. Ez a jelenség túlmegy a hatalomgyakorlástól függő megszokott fluktuáción.

Mi értelme egy olyan élettelen, önmagát vesztett pártban maradni, melynek az álláspontját senki sem veszi figyelembe, és amelyben a belső demokrácia nem létezik? A köztársasági elnök François Hollande úgy tekinti, nem tartozik számadással a pártnak, mert nem a párttagoknak, hanem egy nyílt jelölő választásnak köszönheti jelöltségét. A párt 2015-ös kongresszusi állásfoglalásait teljesen figyelmen kívül hagyták, holott azoknak kellett volna meghatározniuk a párt politikai irányvonalát. A többségi határozati javaslat, melynek első aláírója Jean-Christophe Cambadélis főtitkár volt, előzetesen állást foglalt a munkatörvénykönyvvel kapcsolatban. Abban ez olvasható: „Helyre kell állítani a normák hierarchiáját: a törvény a kollektív szerződések fölött áll, melyek pedig a munkaszerződésekre nézve kötelezőek.” Vagyis pontosan ellentéte annak, amit a kormány elszántan védelmez. (Időközben a parlamenti vita kizárásával törvénybe is iktatták – a fordító). A kongresszus legitimitására támaszkodva a párt országos vezetése 2015-ben kéri a kormány politikájának megváltoztatását, mégpedig elsöprő többséggel. Manuel Valls kormányfő azonban egyetlen kézlegyintéssel lesöpörte a javaslatot, sőt folytatta a szociál-liberális irány további radikalizálását, a munkatörvénykönyv „reformját”, mely nem volt része a 2012-es elnökválasztási kampánynak. Sose vitatták meg a pártban, sőt a politikai bizottságban sem szavaztak róla.

A párt vezetése a közelgő 2017-es elnökválasztásra tekintettel feladta egy új politikai program elkészítésének tervét. Úgy gondolták, könnyebb lesz „füzetekkel” irányítani az elnökjelöltet, mint egy kész programmal, amit feltehetően nem fog betartani. Minthogy a párt nem tölti be szerepét a különböző nézetek egyeztetésében és a közös álláspont kidolgozásában, a vita a parlamentbe tevődött át. A párt elégedetlen képviselői tehát a parlamentben szervezik a média által felkapott ellenállást, amely valójában csupán marginális. Egy határt mindenesetre túlléptek a munkatörvény kapcsán, mégpedig a kormány ellen idén májusban kezdeményezett bizalmatlansági indítvánnyal. Ha sok szocialista képviselő nem is fogadja el a kormány politikáját, nagy részük rezignáltságában vagy akarat híján nem akarja gyengíteni az elnököt, hiszen saját képviselői sorsuk is az övétől függ. A végső összeomlás közeledte semmit nem változtat ezen: a fatalizmus és az elnöki rendszer megteszi a magáét.

Felismerve, hogy a PS a ciklus végére ért, a főtitkár inkább a Szép Népi Szövetségre[6] hivatkozik, és az 'átalakuló baloldalra' épít. A PS jelenleg a különböző egyesületek és szakszervezetek tagságából, valamint értelmiségi körökből gyűjt magának partnereket. E kezdeményezés meghirdetésekor Jean-Christophe Cambadélis főtitkár különböző félig ismeretlen szereplőkre[7], valamint a Radikális Párt vezetőire támaszkodott. Még Robert Hue, a kommunista párt egykori főtitkára, a PS hagyományos támogatója is visszautasította ezt a megoldást és az ebben való részvételt.

A kormányfő eltökélt szándéka − úgy tűnik − nem kevesebb, mint a párt lerombolása. Manuel Valls, alig leplezett cinizmussal, máris az összeomlás utáni időkre tervez.Miközben a szinte teljesen esélytelen François Hollande jelölésén fáradozik, arra törekszik, hogy véglegesen megszakítsa a kapcsolatokat a „két, összeegyeztethetetlen baloldal[8] között. 2011-ben a jelölési választáson[9] Valls csak egy gyenge kisebbséget képviselt, és most fel szeretné számolni az „elöregedett pártot” – miként tette azt egyik példaképe, Tony Blair a Labour-rel. Miközben Valls saját pártja szétrombolásán munkálkodik, a gazdasági miniszter jobbról előzi őt. Emmanuel Macron, a párton kívül ügyködve, szinte rálicitál a baloldali politikai értékek megszegésére.

François Hollande stratégiája sokkal bizonytalanabb. Arra az esélyre játszik, hogy az egyre erősödő Front National[10] (FN) majd elősegíti újraválasztását. De spekulál a hagyományos jobboldal széthúzására is. Hollande első lépésként a saját jelölését akarja biztosítani. Az V. Köztársaság egyik 'törvénye' éppen azt fogalmazza meg, hogy az elnöknek mindent fel kell áldoznia a legfontosabbért, saját újraválasztásáért − bármi legyen is annak az ára pártja számára.

A jelölő választás hívei a „legyen nyílt a baloldal” érvet vetették be[11]. A PS kezdetben bizonytalankodott, majd elviekben elfogadta a jelölő választást, de olyan módon, hogy azt végül meg is akadályozhassa. A kommunisták és a zöldek visszautasították a részvételt a jelölő választáson, mert ez arra kényszeríthette volna őket, hogy támogassák Hollande-ot, ha ő győzne. Így Christophe Borgel, a párt választásokért felelős országos titkára[12] kijelentette: „pillanatnyilag a PS az egyedüli párt, amelyik harcol egy jelölő választásért”. Három szocialista párttag bíróságilag akarta kötelezni a PS-t az alapszabályban foglalt jelölő választásra, ám a fellebbvitel június 15-én elutasította keresetüket. Jean-Christophe Cambadélis főtitkár most egy soron kívüli kongresszuson akarja módosíttatni a párt alapszabályát, hogy mentesítse Hollande-ot a jelölő választás alól. Továbbra is azt hirdeti, hogy ez a megoldás lesz a megfelelő az egész baloldal számára.

Hollande stratégiájához az is hozzátartozik, hogy megakadályozza a túl sok baloldali jelölt indulását, legalábbis az elnökválasztási első fordulóban. Gondja volt rá, hogy megossza az ökológusokat, mégpedig sikerrel. Ezt célozta három zöld miniszter kinevezése is a kormányba, 2016 januárjában. Az Európai Ökológusok-Zöldek (EELV) parlamenti csoportjának májusi szétesése azonban még rosszabb helyzetet eredményezett.

Miután az elnök számít a politika jobbra tolódására (ezt ő maga is hathatósan elősegítette), logikus a következtetése, hogy az új politikai közhangulatban majd ő lesz a „baloldal mentsvára”. A munka törvénykönyve parlamenten kívüli elfogadtatása, és a nyíltan hirdetett politikai intézkedések sora arról tanúskodik, hogy a kormány igyekezett jobbra tolni minden folyamatot. Az elnök arra is számít, hogy a gátlástalan jobboldali liberális licit majd újra visszahozza a bal-jobb szembenállást. A Republikánus jelölő választáson ugyanis nem kevesebbet követelnek, mint a vagyonadó és a heti 35 órás munkahét eltörlését, valamint a köztisztviselők számának drasztikus csökkentését. Nicolas Sarkozy jelölési győzelmének lehetősége sem zárható ki, mint ahogy a szélsőjobbos Front National részvétele sem az elnökválasztás második fordulójában. A PS máris belekezdett az 1986-ból ismert sirámba: „Segítség, visszajön a jobboldal!” A „hárompártiság” kapcsán elfogadott érvelés máris lehetővé teszi, hogy a PS a köztársaság védelmezőjeként jelenjen meg. Jean-Marie Le Guen, a kormány teoretikusa, a parlamenti kapcsolatok jelenlegi államtitkára[13] hisz abban, hogy Hollande képes lesz összefogni a balközepet. Meggyőződése, hogy hármas politikai pólus miatt a 2017-es elnök- és parlamenti választások teljesen különböznek majd a korábbi választásoktól. A köztársasági tábor jelöltjének, legyen az bal- vagy jobboldali, szüksége lesz a másik oldal szavazóira, hogy a második fordulóban nyerjen Marine Le Pen-nel szemben. Le Guen szerint felbomlanak a hagyományos szerepek, és aki megnyeri az első fordulót, az javasol majd összefogást a második fordulóban.

Ha mégoly szürreális is, a szocialista párt még nem adta fel teljesen egy 2017-es győzelem gondolatát. Jean-Luc Mélenchon (Baloldali Front) a maga részéről ugyanolyan taktikát követ, mint 2012-ben: megelőzni a szocialistákat az első fordulóban, majd mint az a PASOK-kal történt Görögországban, egyszerűen kiszorítani a PS-t. Ez a stratégia ma hitelesebbnek tűnik, mint négy évvel ezelőtt.

A baloldalnak olyan átszerveződésre van szüksége, amely túlmutat a pártapparátus bomlasztó érdekein. A szocialisták haladó szárnya támogathatná ezt, hacsak nem szippantja be őket a politikai taktikázás. Martine Aubry és az elégedetlenek már nem is foglalkoznak a közeljövőben várható vereséggel, inkább a következő kongresszust készítik elő. Lehet, hogy most a PS agonizálni látszik, de hosszú története során már nem egyszer bizonyította megújulási képességét (legutóbb 1993-ban, amikor súlyos vereség után 1997-re ismét újjáéledt). Végső soron ez a megújulási képesség biztosította történelmi fennmaradását is.

 

A szerző Rémi Lefebvre a Lille II egyetem politika tudományi professzora

Fordította: Kristóf István  

 

[1]    Az a liberális gazdaságpolitika, amely a vállalkozásoknak nyújtott különféle kedvezményekkel próbálja serkenteni a növekedést.

[2]    A Les Échos párizsi napilap 2014. január 17-i számában

[3]    Angelo Panebianco, Political Parties : Organization and Power, Cambridge University Press, 1988.

[4]    Rémi Lefebvre: Faire de la politique ou en vivre? [Ha megélhetéssé válik a politika], Le Monde diplomatique, 2009. október.http://www.magyardiplo.hu/index.php/component/content/article?id=116

[5]    Le Monde, 2016. június 13

[6] Belle Alliance populaire

[7] Így Jean-Vincent Placé-ra az államreform és egyszerűsítés államtitkárára, a Európai Ökológusok-Zöldek szenátusi csoportjának volt elnökére, illetve Jean-Luc Bennahmias-ra, a Zöldpárt volt európai képviselőjére, aki François Bayrou MoDem közép pártját is megjárta.

[8]   A Corbeil-Essonnes-i, 2016. február 15-i beszédében.

[9]    A szimpatizánsok csupán 5 százalékának szavazatát kapja.

[10] Szélső jobboldali párt, a Le Pen család vezeti.

[11]  A Libération párizsi napilapban 2016. január 10-én megjelent felhívás.

[12]  A L’Opinion-ban, Párizs, 2016. május 23.

[13]  Dominique Strauss-Kahn-hoz régóta közel álló vezető, aki létrehozta a „reformerek csoportját”, s aki egyre inkább a kormány szociál-liberális teoretikusává lesz.

 

 

 

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Egymondatos közleményt adott ki a Fidesz az ellenzéki előválasztás leállásval kapcsolatban. Az MTI országos sajtószolgálatához eljutatott közlemény egészen pontosan így szól:
2021.szeptember 19.
A NER rendszerének lebontásában, a fideszesek felelősségre vonásában, és a korrupciós ügyeken meggazdagodottak elszámoltatásában mind egyetértettek az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek első tévévitájukon, még ha máshogy is közelítenék meg mondjuk az adórendszer vagy a jogállam reformját. Igazi vita csak Hadházy Ákos és Tóth Csaba zuglói képviselőjelöltek támogatása körül alakult ki.
2021.szeptember 13.
Nagyon fontosak a jelöltek, nagyon fontosak a jelölőszervezetek, de sokkal fontosabb az előválasztás demokratikus tisztessége – mondta Magyar György. Az ellenzéki előválasztásban közreműködő Civil Választási Bizottság elnöke beszélt a kampány menetrendjéről, az egyjelöltes választásról, és arról is, van-e jogi alapja az előválasztásnak.
2021.szeptember 11.
Az előválasztás első fordulóját szeptember 18. és 26. között tartják.
2021.szeptember 10.
Hétfőn délelőtt 10 óráig adhatták le az induláshoz szükséges aláírásokat az ellenzéki előválasztás miniszterelnök-jelöltjei. Legalább húszezerre volt szükség, Pálinkás Józsefen kívül mindenkinek sikerült összegyűjtenie.
2021.szeptember 7.
Az MSZP szerint „jobbikos agyszülemény” a kooperáció.
2021.szeptember 3.
Nem mindegy, melyik médium közvetíti a kormányfőjelöltek disputáját, mert annak is tétje van, ki hol tudja elérni és mozgósítani híveit.
2021.szeptember 1.