A végeredmény hete

Bolgár György jegyzete

https://nepszava.hu/3119813_a-vegeredmeny-hete

Azt állította Orbán Viktor (szokásos péntek reggeli rádióinterjújában), hogy legkorábban Magyarország térhet vissza a normális élethez Európában. Ezzel szemben a tény az, hogy a visszatérésben más országok már megelőztek. Portugáliában például megszüntették a rendkívüli állapotot, amit a magyar kormány nemcsak hogy elmulasztott, de még törvényjavaslatot is benyújtott a parlamentnek arról, hogy az egészségügyi veszélyhelyzet miatt bevezetett intézkedések legalább az őszi ülésszak megkezdése utáni 15. napig érvényben maradhassanak. A Fidesz szerint ilyen a normális élet.

Azt állította továbbá Orbán, hogy az oltások tekintetében a nyugat-európai országok egy-két hónappal Magyarország mögött vannak. Mint mondta, míg nálunk már a 16-18 éveseket is oltják, aközben Nyugat-Európában még csak a nyugdíjasokat. Ezzel szemben a tény az, hogy Nyugat-Európában is túl vannak a nyugdíjas korúak beoltásán, hiszen Németországban már a lakosság 35, Finnországban pedig 37 százaléka kapott legalább egy oltást, de a többiek is 30 százalék körül vannak, márpedig a 65 év felettiek aránya az Európai Unióban a 20 százalékot sem éri el. Az átoltottság arányában a nyugati lemaradás körülbelül egyhónapos, de náluk az oltási folyamat gyorsul, nálunk az elmúlt hetekben lelassult. És még hol a járvány vége? Orbán tudja?

Azt állította Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (a kormányülésről tartott tájékoztatóján), hogy „olyan jól állunk az oltásokban, hogy lassan végeredményt hirdethetünk”. Ezzel szemben a tény az, hogy ha ezt tennék, akkor kénytelenek lennének elismerni, hogy akármilyen jók az oltási számok, a lakosságot sokkal kevésbé tudták megvédeni a járványtól, mint az európai országok többsége. Továbbra is Magyarország vezeti ugyanis azt a világstatisztikát, amely szerint lakosságarányosan nálunk haltak meg a legtöbben a járványban. De még ha ezt a statisztikát többen vitatják is, az úgynevezett többlethalálozások száma alapján az Európai Unióban csak néhány kelet-európai országban volt több áldozat, mint nálunk, és a nyugatiak veszteségei egyértelműen kisebbek voltak. Végeredménynek tragikus.

Azt is állította Gulyás (ugyanott), hogy az Európai Unióhoz benyújtott gazdasági helyreállítási terv legfontosabb céljai nem változtak: a források 34 százalékát egészségügyi célokra, 25, illetve 20,5 százalékát pedig környezetbarát közlekedésre, valamint az oktatás fejlesztésére fordítanák. Ezzel szemben a tény az, hogy az év elején a miniszterelnök és miniszterei még arról nyilatkoztak, hogy mintegy 1500 milliárd forint jut majd a felsőoktatás fejlesztésére, pár napja azonban kiderült, hogy az Európai Bizottság nem ad pénzt az alapítványi fenntartású egyetemeknek. A konfliktus miatt a magyar kormány nem akarja a csomagban lévő hitelt fölvenni, csupán a vissza nem térítendő támogatást, ami körülbelül 2500 milliárd forint. Ennek a 20.5 százaléka pedig nem 1500 milliárd, amit az oktatásra szántak, hanem csak 500. Na, így és ennyire nem változtak az eredeti célok. A különbséget utalják a számlámra.   

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Már az első nap többen letöltötték és beadták az ellenzéki előválasztáshoz szükséges regisztrációhoz kitöltendő nyilatkozatokat.
2021.július 27.
Július 26-ától lehet hivatalosan bejelentkezni jelöltnek az ellenzéki előválasztáson, Jakab Péter, a Jobbik elnöke ezt már meg is tette – írja a politikus Facebook-oldalán.
2021.július 26.
A DK miniszterelnök-jelöltje árnyékkormányt alakít, ha megnyeri az előválasztást.
2021.július 23.
Megküldjük az előválasztás forgatókönyvét és kérjük jelezzen vissza ha a forgatókönyv szerinti ajánló aláírásgyüjtésben segitségünkre tud lenni az alábbi e-mail (bp11@dkp.hu) szíveskedjen jelezni.
2021.július 14.
Mindenkit új feladatok elé állított a pandémia, és nem mindenki volt erre felkészülve – mondta az adatvédelmi problémákról Péterfalvi Attila az InfoRádió Aréna című műsorában. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke elmondta a véleményét a pedofilellenes törvényről, a civilszervezetek adományozásáról és arról is, miért nem vizsgálta még a hatóság az internetes sütiket.
2021.július 9.
Kovács Gergő szerint a jelenlegi színvonalat ők is tudnák hozni, ráadásul még viccesebbek is lennének.
2021.július 8.
Az ellenzéki pártok miniszterelnök-jelöltjei levélben fordultak az Európai Unió tagállamainak vezetőihez, hogy Magyarország az EU tagja maradjon 2022 után is. Az üzenet:
2021.július 2.
Karácsony Gergely interjút adott a német Bildnek, és azt mondta, „Orbán Magyarországa Kína és Oroszország kapuja az EU-ba”
2021.június 30.
Nem kérnek a magyar adófizetőknek több százmilliárd forintos terhet jelentő kínai hitelből, és a Fudan Egyetem mellett a Budapest–Belgrád vasútvonal beruházását is leállítják, tájékoztatták közös levélben az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét.
2021.június 23.