A városi méhészkedéstől a pizzamentes olasz étteremig
Két budapesti étterem borlapját is díjazta az amerikai Wine Spectator magazin, megnéztük Tombor Zoltán új kiállítását és a Természetes fény című filmet, beszélgettünk Zságer Balázzsal és Fekete Ernővel is, teszteltük Gianni és Haraszti Zsolt éttermét, a Széchenyi-hegyen pedig a városi méhészkedés nyomába eredtünk. Eközben őszi balatoni bakancslistánk is elkészült, míg Franciaországban a Vászolyi Sajtmanufaktúra sajtja aranyérmet szerzett – Íme a We Love Budapest és a We Love Balaton legfontosabb és legizgalmasabb cikkei a hétről!
- Megérkeztek az új csepeli közpark látványtervei. Ekkora – 36 hektáros – városi zöldterület az utóbbi 50 évben nem jött létre Budapesten.
- A világ legbefolyásosabb bormagazinja, a Wine Spectator idei Restaurant Award-listájára két magyar étterem, a FELIX Kitchen&Bar és a WINESCAPE borlapja is felkerült.
- A Nemzeti Filmintézet kezdeményezésére összesen 23 egyetemi karon indítanak FILMIOKLUB-ot szeptember közepén, mely a magyar mozi javát ismerteti meg az egyetemistákkal.
- Tombor Zoltán, a korábban Milánóban és New Yorkban tevékenykedő divatfotós Fényterápia című kiállításával az autonóm fotográfia vizeire evez. A Mai Manó Házban rendezett tárlat a karanténidőszakban mindannyiunk által megélt izoláltság lenyomata.
- Újabb felső kategóriás olasz étterem nyitotta meg kapuit Lipótvárosban, elsődlegesen az igényes hazai vendégkört megcélozva. Elegáns, mégis kötetlen hely az LR Italian, ahol a recepteken és az alapanyagokon kívül az árak is Olaszországot idézik: nem olcsó, de abszolút megfizethető és a minőséget tekintve remek ár-érték arányú ételek.
- Nagy Dénes több rövidfilm és dokumentumfilm után forgatta le Závada Pál azonos című regényének részletéből a Természetes fény című első nagyjátékfilmjét, melynek történész szakértője Ungváry Krisztián volt, és amiért a filmes az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb rendezőnek járó Ezüst Medve díjat kapta meg.
- A napokban bejártuk az 1844-ben épült Hild-villát, amit az ország legfoglalkoztatottabb építésze tervezett magának és családjának, és amelyben ma a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete működik.
- Már fut a mozikban az Így vagy tökéletes című romantikus komédia, melynek egyik főszereplőjével, a Katona József Színház színészével, Fekete Ernővel beszélgettünk.
- Borbás Zalán korábban mintegy 230 méhcsaládot gondozott a Jászságban. Hat évvel ezelőtt azonban úgy döntött, hogy a XII. kerületbe költözik, és a szívének legkedvesebb királynőket is magával hozza. Miért jó a városban méhészkedni? Fullánkos szörnyek vagy a világ szorgalmas megmentői a méhek? Ezekről a kérdésekről is beszélgettünk a méhésszel.
- Gianni Annoni és Haraszti Zsolt új, minden ízében a természetességet hirdető helyet nyitott. Hatalmas terasz, hazai alapanyagok, csodás kilátás, magyaros bisztrókonyha vár minket a Tabánban, a Terra Restaurantban.
- Az idén 20 éves Žagar zenekar egy minimum kétórás koncerttel ünnepli a jubileumát szeptember 17-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Ez alkalomból beszélgettünk Zságer Balázzsal.
- Igazi programdömping várható a következő napokban, hiszen a 21. ARC kiállítás, az Eleven Ősz vagy a Csak a Mentes Őszi Fesztivál mellett jön a Kulturális Örökség Napjai, a Verkstaden 10. szülinapi vására és az I. GinFest Budapest is.
- Megérkezett az őszi balatoni bakancslistánk is, melyből kiderül, mely programokat érdemes betervezni, mely helyeket érdemes felfedezni a napsütéses, nyugodt őszi napokon.
- A Vászolyi Sajtmanufaktúra Balaton nevű, tehéntejből készült félkemény sajtja aranyérmes lett a Mondial du Fromage francia sajtversenyen.
- Október 9-én lesz a kéktúrázás napja, amikor az Országos Kékkör teljes útvonalát bejárhatjuk a szabadon választott, egy nap alatt teljesíthető szakaszokon. Előzetes regisztrációval még lehet csatlakozni a Balaton-felvidéki útvonalakon túrázó csoportokhoz.
cikkfeltöltő:
GB
Választás
Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.