Trianon 100: egy percre megáll a közösségi közlekedés az évfordulón

Megáll egy percre a közösségi közlekedés a trianoni békediktátum 100 éves évfordulóján – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Karácsony Gergely főpolgármester korábban arra kérte a fővárosiakat, hogy a trianoni döntés századik évfordulóján, június 4-én, 16 óra 30 perckor álljon meg mindenki egy percre, hogy közösen emlékezzünk Trianonra. Ebben az időpontban az utasok egy egyperces megemlékezést hallgathatnak, amelynek idejére leállnak a közösségi közlekedési járművek.

A BKK azt javasolja, hogy aki csütörtök délután akár a közösségi közlekedés járataival, akár autóval utazik Budapesten, az számítson egy rövid idejű torlódásra, és utazási idejét ennek megfelelően tervezze meg.

Választás

A miniszterelnök-jelölt csütörtökön a Nyugati téren arról beszélt, mióta Hódmezővásárhelyen polgármester lett, azóta egyik csoda követi a másikat, most pedig arra is lehetőség nyílt, hogy vezetésével Magyarország maga mögött hagyhassa az elmúlt évek „átkát” és megosztottságát.
2021.október 15.
A második forduló első három napján 260 ezren mentek el választani Dobrev Klára és Marki-Zay Péter között, a negyedük nem szavazott az első körben. Szerda este az RTL Klubon vitázik a két ellenzéki miniszterelnökjelölt-jelölt.
2021.október 13.
A második forduló első három napján 260 ezren mentek el választani Dobrev Klára és Marki-Zay Péter között, a negyedük nem szavazott az első körben. Szerda este az RTL Klubon vitázik a két ellenzéki miniszterelnökjelölt-jelölt.
2021.október 13.
Két eltérő stratégia feszül egymásnak az előválasztás második fordulójában. Dobrev Klára a Karácsony-árvákra tette a tétjeit, Márki-Zay Péter a szavazókat próbálja újraosztani.
2021.október 12.
A milliárdos vállalkozó, Bige László azt mondta a Klubrádiónak, nincs más választása. Kész bármilyen segítséget megadni az ellenzéknek, legyen akárki is majd a jelöltjük a jövő évi választáson. Ilyen szintű top milliárdos eddig nem állt ki ennyire nyíltan az ellenzék mellett.
2021.október 11.
Elérhetővé váltak a szavazópontok az előválasztás honlapján.
2021.október 10.
Több forrásból megerősített információnk szerint Karácsony Gergely azt tervezi, hogy egy esetleges előválasztási, majd választási győzelem esetén ciklust felezne Márki-Zay Péterrel – vagyis két évig Márki-Zay, két évig Karácsony irányítaná a kormányt. Ez lehet visszalépésének (egyik) feltétele, de arról nem tudunk, hogy Márki-Zay Péternek mi az álláspontja az ötletről.
2021.október 8.
A Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltjét megkérdezte az ATV Híradója az OEVB döntése kapcsán, miszerint nem szerepelhet a szavazólapon az ő és Karácsony Gergely neve egy sorban az előválasztás második fordulójában.
2021.október 6.