Távolról sem jó a közbiztonság Budapesten

Az Örs vezér terét és a főbb budapesti csomópontokat bemutató cikksorozatunk folytatásában ezúttal olyan fővárosi helyszínekről számolunk be olvasóink segítségével, amelyek kevésbé forgalmasak, de legalább olyan veszélyesek, büdösek, élhetetlenek a közlekedők szempontjából.

https://index.hu/belfold/2021/08/17/sehol-sem-parazom-ugy-mint-itthon-pe...

P  4871

délután 4 órakor vizelte le az egyik hirdető oszlopot...az emberek kelletlenül mennek el mellettük. A metró lejáratnál is szoktak csoportosulni, a jó múltkor alig láttak ki a fejükből, annyira szét voltak csúszva. Ekkor írtam is a II. kerületi Közterületeseknek, hogy ez így tarthatatlan. Pár napon belül (lehet hogy nem konkrétan az én levelem hatására) kint is voltak a metrónál, gondolom elküldték a hajléktalanokat, de amint nincsenek ott a téren, ugyanúgy vissza szállingóznak. 

R. Simon arra hívta fel a figyelmet, hogy a Kolosy téri templom környékén is megjelent egy galeri. 

A  Felhévízi út 2. számnál egy hangos, agresszíven kéregető banda terrorizálja az ott elhaladókat, netán ott parkolni szándékozókat.

Era azt írta lapunknak,hogy több mint 20 éve szinte folyamatosan úton van a világban, rengeteg európai és tengerentúli városban megfordult. 

Az van, hogy sehol sem parázom úgy, mint itthon, Pesten.

Minden budapesti lakos számára tanulságos egy debreceni olvasónk levele. K. Diána azt írta: 

Én szerencsére nem Budapesten élek, hanem Debrecenben. De esküszöm, rossz olvasni amiket leírnak. Örülök, hogy debreceni lakos vagyok. Lehet, hogy Budapesten több a lehetőség és több a munkahely, meg magasabbak a fizetések, de ilyen áron... El kell mondjam, Debrecen sem kis város, de egyedül, éjjel, nőként, el tudok jutni A pontból B pontba gyalog anélkül, hogy bárki hozzám szólna. Itt nincs húgyszag sehol, a kéregetők ki vannak tiltva a belvárosból. A padon szoktak tanyázni, főleg este, de a rend őrei egyből megjelennek. Mondjuk itt nincs metro sem, csak villamos meg busz. De azok tapasztalataim szerint (14 éve buszozok és villamosozok ) biztonságosak. Remélem, hogy ez így is fog maradni. Csak ezt szerettem volna megosztani Önökkel, hogy teljesen boldog vagyok, hogy itt élek Debrecenben.

Korábban arra kértük olvasóinkat (akik között minden bizonnyal számos, vidéken élő is szavazó is volt), hogy jelöljék meg, tapasztalataik szerint melyik budapesti forgalmas csomópontnál a legkritikusabb a közbiztonsági, illetve köztisztasági helyzet.

MEGLEPŐ MÓDON ÖNÖK NEM A DROGOS FIATALOK RENDBONTÁSAIRÓL ELHÍRESÜLT ÖRS VEZÉR TERET EMELTÉK A LISTA ELSŐ HELYÉRE, HANEM A BLAHA LUJZA TERET.

A második a Nyugati pályaudvar lett, és csak a harmadik az Örs, pedig ez robbantotta ki az egész párbeszédet és cikksorozatot. Szerkesztőségünk vállalta, hogy Budapest legdurvább közterületéről önálló nagyriportban számol be. A héten tehát bemutatjuk  a Blahát és a Nyugati pályaudvart - az Önök segítségével! 

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.