Tájékoztatás a kormány döntéseiről

Tisztelt Honfitársam!

A járvány utáni életről szóló nemzeti konzultációban több mint 1,4 millióan mondták el véleményüket. Azért írok Önnek, hogy tájékoztassam azokról a döntésekről, amelyeket a konzultáció eredményei alapján hoztunk.

A hitelmoratóriumot 2022. június 30-ig meghosszabbítottuk

A gyermeket várók és nevelők, a nyugdíjasok, a közfoglalkoztatottak ezután is élhetnek a lehetőséggel, mint ahogy azok a vállalkozások és magánszemélyek is, akiknek jelentősen csökkent a jövedelmük az előző évhez képest.

Döntöttünk a családi adóvisszatérítésről

Jövő februárban a gyermeket nevelő szülőknek visszatérítjük a 2021-ben befizetett jövedelemadójukat az átlagbér adószintjéig. Ez közel kétmillió honfitársunk életében jelent érzékelhető segítséget.

Támogatjuk idős honfitársainkat

A nyugdíjasok idén minden korábbinál nagyobb összegű, 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot kapnak. Emellett jövő februárban folytatódik a 13. havi nyugdíj visszaépítése is.

Folytatjuk az adócsökkentés politikáját

Tárgyalunk a munkaadók és a munkavállalók képviselőivel a minimálbér 200 ezer forintra emeléséről, és az ehhez szükséges adócsökkentésről. A fiatalabb korosztályok is számíthatnak a kormány támogatására: január 1-től a 25 év alatti fiataloknak nem kell majd jövedelemadót fizetniük.

A magyar gazdaság teljesítménye Európában az elsők között haladta meg a járvány előtti szintet. Döntéseink nyomán a gazdaság újraindítását minden magyar ember érezni fogja.

Nekünk továbbra is Magyarország az első!

Tisztelettel:

Orbán Viktor
miniszterelnök

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.