Szijjártó Péter azzal magyarázta az újabb lélgezetetőgép-adományt, hogy a vírus nem ismer határokat

40 lélegeztetőgépet ajándékozunk Romániának.

https://168.hu/kulfold/rengeteg-mindent-kuldunk-a-koronavirus-217531

Románia 20 kórházába, alapvetően Erdélybe 40 lélegeztetőgépet, 1650 úgynevezett non-invazív lélegeztetéshez szükséges maszkot, valamint 3000 doboz favipiravir gyógyszert szállít Magyarország annak érdekében, hogy hozzá tudjon járulni a romániai járványkezelés sikerességéhez – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön. Szijjártó Péter hangsúlyozta: ne felejtsük el, a járvány nem ismer határokat és a szomszédos országok járványkezelésének sikeressége nagy mértékben hozzájárul Magyarország járványkezelésének sikerességéhez is.

Szijjártó Péter azzal magyarázta az újabb lélgezetetőgép-adományt, hogy a vírus nem ismer határokat

A negyedik járványhullám tombol Európában és világossá vált, hogy azok az országok, ahol az átoltottsági szint alacsony, könnyen bajban kerülhetnek. Vannak így szomszédos országok is, többek között Románia is alacsony átoltottsági szinttel érkezett meg a negyedik hullám időszakába – fogalmazott.
Romániában nagyon sokan vannak korházban és szorulnak intenzív kezelésre, sok kórház nem bírja a terhelést, folyamatos az egyeztetés a magyar és a román kormány vezetői között, akik között magyarok is vannak – Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes és Cseke Attila egészségügyi miniszter –, akik folyamatosan jelzik, hogy milyen segítségre van szükségük és a magyar kormány próbál segíteni a maga eszközeivel és lehetőségeivel.

A külügyminiszter nem beszélt arról, hogy túlárazott lélgezetetőgépeken milliárdokat kaszált egy cég, amelyik megszűnik; a maláj üzletember pedig igencsak jól járt a biznisszel. Szijjártó Péter augusztusban Mongóliába vitt lélegeztetőgépet, de a beszerzésük óta folyamatosan ajándékozzák őket tovább. 

 

(Kiemelt képünk illusztráció: Ápolónő egy lélegeztetőgépen lévő beteg mellett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház járványkórházként működő Semmelweis Tagkórházának intenzív osztályán, az egyik elkülönítőben Miskolcon 2020. április 7-én. Fotó: MTI | Vajda János)

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.