Szanyi Tibor a kisbefektetők védelme érdekében az Európai Bizottsághoz fordult

A magyar kisbefektetők joggal érezhetik kiszolgáltatottnak és sebezhetőnek magukat. A Quaestor-ügy, mely során 208 milliárd forint értékben, több mint 32 ezer embert károsítottak meg, arra is rámutatott, hogy a magyarországi pénzügyi intézményrendszer felügyeletét, valamint a fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti feladatokat ellátó MNB képtelen védelmet biztosítani a kisbefektetőknek.

 

Sokan fordultak így inkább olyan európai befektetési szolgáltatásokat nyújtó brókercégekhez, mint a ciprusi székhelyű IronFX Global Ltd. Sajnos azonban most ezek a kisbefektetők is a Quaestor károsultak sorsára juthatnak. A múlt héten ennek elkerülése érdekében fordult Szanyi Tibor, szocialista európai parlamenti képviselő az Európai Bizottsághoz, majd hívta fel az Európai Parlament képviselőinek figyelmét is a strasbourgi plenáris ülés fontos politikai kérdések egyperces felszólalásai keretében.

 

Egyre több kisbefektetői panasz érkezik az IronFX Global Ltd. nevű céggel kapcsolatban, miszerint az ügyfelek megkeresései ellenére sem téríti meg követeléseiket. A magyar hatóságok nem segítik a károsultakat, hanem a ciprusi pénzügyi ombudsmanhoz irányítják az érintetteket, hogy ott jelentsék be kártérítési igényüket. Itt további akadályokkal szembesül az ügyfél, hisz a nemrég még humánerőforrás-hiánnyal küzdő ciprusi pénzügyi ombudsmani hivatalnak 9 hónapig tart lefolytatni egy eljárást, amennyiben az ügyfél az érintett a brókercégnél már (sikertelenül) lefutotta a szintén hónapokig tartó köröket”- sorolta a nehézségeket a szocialista EP képviselő, mellyel az IronFX károsultak kénytelenek szembenézni.

 

Mindezt Szanyi Tibor azzal is kiegészítette, hogy „az IronFX Global Ltd. működésének és a kártérítési bejelentések hátterének közelebbi kivizsgálása érdekében fordultam a Bizottsághoz. A Quaestor-botrány során a magyar kormány és az MNB magára hagyta az embereket. Ez nem ismétlődhet meg. Az európai, köztük a magyar kisbefektetők biztonsága, valamint a pénzügyi piacok stabilitása érdekében a szabályokkal visszaélő szereplőket még azelőtt ki kell zárni a piacról, mielőtt túl késő lenne” – hangsúlyozta a szocialista politikus.

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

A miniszterelnök-jelölt csütörtökön a Nyugati téren arról beszélt, mióta Hódmezővásárhelyen polgármester lett, azóta egyik csoda követi a másikat, most pedig arra is lehetőség nyílt, hogy vezetésével Magyarország maga mögött hagyhassa az elmúlt évek „átkát” és megosztottságát.
2021.október 15.
A második forduló első három napján 260 ezren mentek el választani Dobrev Klára és Marki-Zay Péter között, a negyedük nem szavazott az első körben. Szerda este az RTL Klubon vitázik a két ellenzéki miniszterelnökjelölt-jelölt.
2021.október 13.
A második forduló első három napján 260 ezren mentek el választani Dobrev Klára és Marki-Zay Péter között, a negyedük nem szavazott az első körben. Szerda este az RTL Klubon vitázik a két ellenzéki miniszterelnökjelölt-jelölt.
2021.október 13.
Két eltérő stratégia feszül egymásnak az előválasztás második fordulójában. Dobrev Klára a Karácsony-árvákra tette a tétjeit, Márki-Zay Péter a szavazókat próbálja újraosztani.
2021.október 12.
A milliárdos vállalkozó, Bige László azt mondta a Klubrádiónak, nincs más választása. Kész bármilyen segítséget megadni az ellenzéknek, legyen akárki is majd a jelöltjük a jövő évi választáson. Ilyen szintű top milliárdos eddig nem állt ki ennyire nyíltan az ellenzék mellett.
2021.október 11.
Elérhetővé váltak a szavazópontok az előválasztás honlapján.
2021.október 10.
Több forrásból megerősített információnk szerint Karácsony Gergely azt tervezi, hogy egy esetleges előválasztási, majd választási győzelem esetén ciklust felezne Márki-Zay Péterrel – vagyis két évig Márki-Zay, két évig Karácsony irányítaná a kormányt. Ez lehet visszalépésének (egyik) feltétele, de arról nem tudunk, hogy Márki-Zay Péternek mi az álláspontja az ötletről.
2021.október 8.
A Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltjét megkérdezte az ATV Híradója az OEVB döntése kapcsán, miszerint nem szerepelhet a szavazólapon az ő és Karácsony Gergely neve egy sorban az előválasztás második fordulójában.
2021.október 6.
Ha nem is mindegyikük, a megkérdezett politikai elemzők jellemzően Karácsony Gergelyt tartják a legesélyesebb jelöltnek. Az előválasztási verseny azonban nincs előre lefutva.
2021.október 4.