Szanyi Tibor: az Orbán-kormány is elismeri a progresszív adózás előnyeit az egykulcsos adóval szemben

Az Európai Bizottság véleménye szerint az árbevételtől függő progresszív díjszerkezeten alapuló két magyar adóügyi intézkedés - az élelmiszerlánc-felügyeleti díj és a dohánytermékeket terhelő adó - sérti az uniós állami támogatási szabályokat. A Bizottság elismerte Magyarország jogát, hogy maga dönthessen adórendszeréről, azonban figyelmeztetett, hogy annak összhangban kell lennie az uniós joggal, valamint az egységes piacra vonatkozó szabályokkal.

 

A Bizottság még 2015-ben kezdte el vizsgálni az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat és a dohánytermékeket terhelő adót. A vizsgálat során arra jutott, hogy a progresszív díjszerkezet szelektív előnyöket biztosít az egyes vállalkozások számára versenytársaikkal szemben, tehát versenytorzító hatása van.

 

„Mindkét külön adó esetében a kormány bizonyos üzleti szereplőket kívánt előnyhöz juttatni. Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj esetén a franchise-ban működő hálózatok jártak volna jól - mint például a CBA, míg a dohánytermékeket terhelő adónál szintén kormányközeli dohányipar cégek kerültek volna előnybe – hívta fel a figyelmet Szanyi Tibor, szocialista EP képviselő, aki egyben az Európai Parlament éves versenyjogi jelentésének előadója is.

 

A Bizottság szerint a magyar kormány egyik esetben sem tudta igazolni a progresszív díjszerkezet szükségességét. Ez nem meglepő, hiszen valóban semmi nem igazolja, hogy a 6%-os díjmérték alá tartozó üzletek felügyeletével járó költségek 60-szor magasabbak lennének, mint a 0,1%-os díjmérték alá tartozó üzletek felügyelete kapcsán felmerülő költségek. Hasonlóképpen az sem állja meg a helyét, hogy a dohánytermékek egészségügyre gyakorolt hatása arányosan növekszik az e termékeket értékesítő vállalkozások árbevételével, vagy, hogy a valamely gyártó által értékesített első doboz cigaretta egészségre gyakorolt hatása nagyobb, mint az ugyanazon gyártó által értékesített utolsó doboz cigarettáé.

 

„A Bizottság helyesen járt el, mikor az említett két különadót versenyellenesnek minősítette és felszólította a kormányt, hogy biztosítsa, hogy valamennyi magyar vállalkozás egyenlő elbánásban részesül, és a hozzájárulások beszedése megkülönböztetés-mentes alapon történik”- hangsúlyozta a szocialista politikus.

 

„Egy dolog azonban mindenképp pozitív: úgy tűnik, hogy az Orbán kormány is elismeri a progresszív adózás előnyeit. Bár jelenleg még csak olyan formában, hogy azzal a holdudvarának kedvezzen”- tette hozzá Szanyi Tibor, EP képviselő.

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

A miniszterelnök-jelölt csütörtökön a Nyugati téren arról beszélt, mióta Hódmezővásárhelyen polgármester lett, azóta egyik csoda követi a másikat, most pedig arra is lehetőség nyílt, hogy vezetésével Magyarország maga mögött hagyhassa az elmúlt évek „átkát” és megosztottságát.
2021.október 15.
A második forduló első három napján 260 ezren mentek el választani Dobrev Klára és Marki-Zay Péter között, a negyedük nem szavazott az első körben. Szerda este az RTL Klubon vitázik a két ellenzéki miniszterelnökjelölt-jelölt.
2021.október 13.
A második forduló első három napján 260 ezren mentek el választani Dobrev Klára és Marki-Zay Péter között, a negyedük nem szavazott az első körben. Szerda este az RTL Klubon vitázik a két ellenzéki miniszterelnökjelölt-jelölt.
2021.október 13.
Két eltérő stratégia feszül egymásnak az előválasztás második fordulójában. Dobrev Klára a Karácsony-árvákra tette a tétjeit, Márki-Zay Péter a szavazókat próbálja újraosztani.
2021.október 12.
A milliárdos vállalkozó, Bige László azt mondta a Klubrádiónak, nincs más választása. Kész bármilyen segítséget megadni az ellenzéknek, legyen akárki is majd a jelöltjük a jövő évi választáson. Ilyen szintű top milliárdos eddig nem állt ki ennyire nyíltan az ellenzék mellett.
2021.október 11.
Elérhetővé váltak a szavazópontok az előválasztás honlapján.
2021.október 10.
Több forrásból megerősített információnk szerint Karácsony Gergely azt tervezi, hogy egy esetleges előválasztási, majd választási győzelem esetén ciklust felezne Márki-Zay Péterrel – vagyis két évig Márki-Zay, két évig Karácsony irányítaná a kormányt. Ez lehet visszalépésének (egyik) feltétele, de arról nem tudunk, hogy Márki-Zay Péternek mi az álláspontja az ötletről.
2021.október 8.
A Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltjét megkérdezte az ATV Híradója az OEVB döntése kapcsán, miszerint nem szerepelhet a szavazólapon az ő és Karácsony Gergely neve egy sorban az előválasztás második fordulójában.
2021.október 6.
Ha nem is mindegyikük, a megkérdezett politikai elemzők jellemzően Karácsony Gergelyt tartják a legesélyesebb jelöltnek. Az előválasztási verseny azonban nincs előre lefutva.
2021.október 4.