Színházlátogatás - mégsem kell a védettségi igazolvány

Most az Emberi Erőforrások Minisztériuma tett pontot az ügy végére.

https://infostart.hu/belfold/2021/09/04/szinhazlatogatas-megsem-kell-a-v...

Azért volt bizonytalanság az ügyben, mert aszerint a szabályozás szerint, amit július elején hozott a kormány az 5,5 millió beadott koronavírus-vakcina elérése után (nem kellett maszk a tömegközlekedésen sem és védettségi igazolvány nélkül lehetett például étterembe, strandra, szállodába menni), elvileg korlátozások nélkül lehetne színházi előadáson részt venni.

Pénteken, mint arról az Infostart is beszámolt, a Vígszínház azt írta a közösségi oldalán és közleményében, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma szeptember 2-i jogszabálytisztázó tájékoztatása, valamint a Főpolgármesteri Hivatal állásfoglalása alapján alapján a színházlátogatás védettségi igazolványhoz kötött.

Most viszont az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt közölte: a színházakban nincs szükség védettségi igazolványra.

Azt írták, a kulturális terület védettségi szabályozását a 484/2020 Kormányrendelet tartalmazza, amely részletesen leírja a védettségi igazolvánnyal látogatható rendezvények körét.

A jelenlegi szabályozás, amennyiben a kulturális eseményt az e művészet céljára rendelt helyszínen tartják meg, előre megváltott jeggyel ülőhelyre szól, valamint a néző az előadás időtartama alatt az ülőhelyén tartózkodik, az adott kulturális eseményt kiveszi a rendezvény fogalma alól. Így ezen feltételek teljesülése esetén nem kötelező a védettség igazolása, bárki szabadon látogathatja a színházi, mozi, cirkuszi, zenei és táncművészeti előadásokat.

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.