Schmidt Mária szerint Márky-Zay Péter párt nélkül csak diktátor lehet

A kormányközeli történész kifejtette véleményét az előválasztás kapcsán, ami szerinte egyébként egy rossz konstrukció.

https://nepszava.hu/3135327_schmidt-maria-szerint-marky-zay-peter-part-n...

Nem értem, ami történik. Az én olvasatomban ez arról szólt, hogy hat párt megállapodott egy közös programban, felosztották a választókerületeket, és a közös miniszterelnök-jelölt személyét majd kiválasztják előválasztáson. Az, hogy ez a hat párt hagyta magát meghekkelni egy olyan külső ember által, aki egyébként ebben a megállapodásban nem vett részt, nem finanszírozója ennek az egész előválasztásnak, értelmezhetetlen számomra. Amikor Karácsony Gergely úgy dönt, hogy lemond (sic!), és nem Dobrev Klárának, a másik állva maradt jelöltnek a javára teszi, aki a hat párton belül a konkurense volt, hanem ennek a külső meghekkelő embernek a javára, ezt nem tudom értelmezni"

- jelentette ki a Terror Háza Múzeum főigazgatója a Spirit FM műsorában az előválasztásról szólva. Schmidt Mária megdöbbenését fejezte ki az ellenzék miatt, mivel úgy véli, az alkotmányos rend felszámolására törekszik, és legújabban az előválasztás utolsó hetében a parlamentáris demokrácia felszámolására. Meglátása szerint a parlamentáris demokráciának az a lényege, hogy a legitimitás a választópolgárok kezében van, pártokra, listákra szavazna, meg egyéni jelöltekre, ez alapján alakulnak a parlamenti mandátumok. Ezt követően az ország minden tisztségviselőjét -köztársasági elnököt, miniszterelnököt, legfőbb ügyészt. Éppen emiatt a demokrácia elleni támadásnak nevezte ha egy esetleges ellenzéki győzelem esetén már másnap eltávolítanák hivatalából Polt Pétert.  Schmit Mária azt hangoztatta, ha valaki úgy készül miniszterelnöknek, hogy nincs mögötte parlamenti többség, az csak diktátor tud lenni. „Az a játékszabály, hogy van egy pártom, és ezzel elindulok a választáson. Ez a parlamentáris demokrácia...Orbán Viktor nem azért tudja végigvinni az akaratát, mert miniszterelnök, hanem azért, mert stabil a parlamenti többsége mögötte” - tette hozzá.  Ezt követően arról értekezett, hogy ha Dobrev Klára nyeri az előválasztást, akkor is helyzet lesz, ha Márki-Zay, akkor is az ellenzéki térfélen”. És ezt a helyzetet “nagyon nagy mértékben Karácsony Gergely idézte elő. Az a Karácsony Gergely, aki bemutatta ezt az ámokfutást az elmúlt hetekben, az elmúlt két év politikusi teljesítményéről nem is beszélve”. Megjegyezte, a parlamentáris demokrácia meggyengítésének szándékáért a felelősséget "Karácsony Gergely nyakába teszi”. A történész nem titkolta azon véleményét sem, hogy rossz konstrukciónak tartja az előválasztást. 

“Gondoljunk bele az emberi oldalába, valaki beleteszi a szívét-lelkét a DK kampányába, rengeteget dolgozik benne. Hogy fog ő amellett kampányolni ezt követően, aki végig gyalázta őket? Mit fognak csinálni azok, aki Karácsonyban hittek?”

- tette fel a kérdést. Kitért arra is, hogy Márki-Zay Péter programja  egy fekete lyuk, mivel nem tudja, "honnan jön", mi a programja és miből van pénze. Azt látja, hogy jól tud kommunikálni és a pillanatot akarja megnyerni, ennek érdekében “bármi kijön a száján”. Karácsony Gergelyről pedig lesújtó véleménye van, ugyanis róla nem tudja, “van-e bármi olyan érték az életében, ami neki fontos. Azonkívül, hogy úgy csinál, mintha egy kellemes valaki lenne, nem tudná megmondani, hogy mit gondol az országról”.

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.