Orbán a Fox News-nak: Magyarországra bevándorolni nem emberi jog

Magyarországra bevándorolni nem emberi jog. Semmiképpen sem. Ez a mi földünk. Ez egy nemzet, egy közösség, egy család, saját történelemmel, nyelvvel és hagyományokkal – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Tucker Carlsonnak, a Fox News riporterének adott exkluzív interjújában.

https://www.borsonline.hu/aktualis/orban-a-fox-news-nak-magyarorszagra-b...

Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor nemrég Joe Biden amerikai elnöknek vágott vissza a 2020-as kampánykörútján tett megjegyzése miatt, amely a kormányfőnket olyan autokrata vezetőkkel sorolta egy csoportba, mint fehérorosz elnök Alekszandr Lukasenko és Kim Dzsong Un, Észak-Korea elnöke – hangzott el a Fox News amerikai hírcsatornán a Tucker Carlson Tonight című műsorban.

2020-ban Biden azzal vádolta Donald Trump egykori amerikai elnököt, hogy „a világ összes gengszterével” barátkozik.

Látják, mi történik Fehéroroszországban Lengyelországban és Magyarországon. Felemelkedőben vannak a totalitárius rezsimek a világban – mondta Biden. A jelenlegi elnökünk a világ összes gengszterét támogatja – tette hozzá.

Orbán Viktor volt az első európai vezető, aki támogatta Trump újraválasztását, Trump pedig dicsérte a magyar miniszterelnök határbiztonsági és terrorizmusellenes politikáját, valamint a keresztény közösségek védelmére és segítésére irányuló törekvéseit szerte a világon – írja a hirado.hu.

A Fox News-nak adott exkluzív interjúban Orbán azt mondta Tucker Carlson műsorvezetőnek, hogy Biden nem beszéli a magyar nyelvet, ezért nem is ismerheti igazán Magyarországot, és nem értheti a szóban forgó kérdéseket, amikor ilyen megjegyzéseket tesz, mint például, hogy Magyarországon „totalitárius rezsim” van felemelkedőben.

„Valaki, aki nem beszéli a nyelvünket és nagyon korlátozott ismeretekkel rendelkezik Magyarországról, még az elmúlt néhány évtizedünkről is, az nyilván nem értheti a magyarok helyzetét, de ez a sarkos vélemény akkor sem indokolt” – mondta a miniszterelnök.

„TUDJA, EZ A KIJELENTÉS ÖNMAGÁBAN SZEMÉLYES SÉRTÉS MINDEN MAGYAR SZÁMÁRA”

– hangsúlyozta.

Orbán a tágabb politikai kérdésre is kitért, miszerint a Bidenhez hasonló baloldali politikusok nem tudnak elképzelni egy nacionalista vagy konzervatív alternatív ideológiát.

„A nyugati liberálisok nem tudják elfogadni, hogy a nyugati civilizáción belül létezik egy konzervatív nemzeti alternatíva, amely a mindennapokban sikeresebb” – mondta. „Ezért kritizálnak minket. Ők magukért harcolnak, nem ellenünk. De mi példát mutatunk arra, hogy egy olyan ország, amely a tradicionális értékekre, a nemzeti identitásra, a kereszténység hagyományára épül, sikeres lehet – néha sikeresebb, mint egy baloldali-liberális kormány” – húzta alá.

Orbán szerint Biden és a Demokrata Párt nem tudja elfogadni azt a sikert, amit Magyarország a szerb és horvát határok védelmében elért.

Orbán továbbá azzal érvelt, hogy – ellentétben azzal, amit a demokraták állítanak – a haza védelmében és a határok biztonságának megőrzésében nincs semmi gyűlöletkeltő vagy idegengyűlölő.

„A nemzeti szuverenitás Istentől és a természettől származik. Minden velünk kezdődik. Ez a mi hazánk. Ez a mi népünk. Ez a mi történelmünk, a mi nyelvünk. Meg kell erősítenünk a határainkat” – szögezte le.

DE AZT NEM MONDHATJA SENKI, HOGY EZ EGY SZÉP ORSZÁG, SZERETNÉK IDEJÖNNI ÉS ITT ÉLNI, MERT ITT SZEBB AZ ÉLET. MAGYARORSZÁGRA BEVÁNDOROLNI NEM EMBERI JOG. SEMMIKÉPPEN SEM. EZ A MI FÖLDÜNK. EZ EGY NEMZET, EGY KÖZÖSSÉG, EGY CSALÁD, SAJÁT TÖRTÉNELEMMEL, NYELVVEL ÉS HAGYOMÁNYOKKAL

– fogalmazott a miniszterelnök.

Videó a cikkben!

 

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.