Nem az a 400 ezer forintos Vouitton bakancs
https://kolozsvaros.com/2021/11/20/nem-az-a-400-ezer-forintos-vouitton-b...
De miután e kétes dicsőséggel kecsegtető esemény után már kétszer is felkeltem, nem mondom ezt. Sőt, valami egészen mást fogok mondani, aminek nem a kelethez és a nyugathoz, hanem a jobboldalhoz és baloldalhoz, illetve a plebejus puritánsághoz és a pofátlan gazdagsághoz van köze. A kontextust a nemzet milliárdos jótevőjének két nappal ezelőtt villantott 416 ezer forintos Louis Vouitton bakancsa és a legutóbbi szégyenteljes kormányinfó képezi. Amely csütörtöki szemfényvesztésen a következő párbeszéd hangzott el, miután a fennállása egyik legjobb formáját futó Gulyás Gergely az utóbbi időben naponta címlapokon szereplő Bige László kapcsán azt bírta mondani, hogy Magyarország az a sajátságos hely, ahol a baloldaliság és a milliárdosság kéz a kézben jár.
Telex: Gulyás úr látott-e már nem milliárdos baloldalit?
Gulyás: Természetesen. Ahogy nem milliárdos jobboldalit is. […] Sőt, velük szoktam találkozni leginkább.
Telex: Említette, hogy a baloldaliság és a milliárdosság kéz a kézben jár, amiből következik, hogy ez a két halmaz fedi egymást.
Gulyás: Nem, félreért engem, és nem szeretném, hogyha továbbra is ennek a félreértésnek az áldozata lenne. A magyar politikában fedi egymást. Horn Gyula kivételével minden baloldali miniszterelnök milliárdos volt.
Telex: És Orbán Viktorra ez viszont nem igaz.
Gulyás: Nem.
Telex: És ebben a halmazban (a baloldali milliárdosok halmazában – szerk.) hogyan lehet elhelyezni Mészáros Lőrincet és Tiborcz Istvánt?
Gulyás: Nem oda helyezném őket.
Telex: És hova helyezné őket?
Gulyás: Sehova. Milyen alapon kell…? Helyezze el őket ön.
Telex: Miután a baloldali milliárdosság a politikában fedi egymást, tehát a két halmaz fedi egymást, hiszen kéz a kézben jár, vagyis aki baloldali, az egyenlő milliárdos és viszont…
Gulyás: Ha a premisszát nem értjük, akkor a következtetés is téves lesz. Tehát amit én mondtam, az az volt, hogy a magyar baloldal a rendszerváltozást követően általában milliárdos vezetőkkel rendelkezett. Négy kormányfő volt, ebből lehet, hogy Medgyessy Péternél fölfele kerekítek, de mondjuk ott is egy bankvezérből lett miniszterelnök, majd őt két milliárdos követte a miniszterelnöki székben, tehát akárhogy nézem, négy miniszterelnökből három azért ebbe a kategóriába tartozott. Ez egy sajátos, unikális magyar helyzet, erre igyekeztem az önök figyelmét felhívni.
Telex: Világos. És az, hogy Orbán Viktor veje milliárdos és a legjobb barátja is milliárdos, őt nem érinti, tehát ő ezen a körön kívül esik, a milliárdos miniszterelnökök körén kívül esik.
Gulyás: Ő igen. Másrészt pedig én nem tudom hogy ha én nem tudom, hogy ki Orbán Viktor legjobb barátja, akkor ön tudja-e, de nyilván önnek, ha Mészáros Lőrincről van szó, akkor ezt kell használnia.
Telex: Ő maga elismerte ezt, hogy a barátja…
Gulyás: Az, hogy valaki valakinek a barátja vagy a legjobb barátja, nagy különbség.
Telex: Kétségtelen.
Ezzel a sajtó- és politikatörténeti értelemben súlyosan beteg, végtelenül kínos, a sokat emlegetett szekunder szégyen újabb árnyalatát életre keltő (fideszül: provokatív) párbeszéddel majdnem párhuzamosan a nemzet közpénzből milliárdosa, ez a bizonyos Mészáros, az említett bakancsában, valamint a hibátlan testéhez álló bőrdzsekijében jótékonykodott. Ezt onnan tudjuk, hogy a Mészáros Lőrinc nevű ember – akiről Gulyás sem tudja eldönteni pontosan melyik halmazába/körébe tartozó csodája a NER uralkodásának – nevét ezúttal hajlandó volt leírni a fideszes álhírügynökség. Elvégre a tekintetes gázszerelő úr kivételesen nem a tonnás széfet emelte be a budai luxusrezidenciájára daruval, benne az ország szétlopott jövőjével, hanem adakozik, jótékonykodik, kutyát simogat, jófejkedik, ott segít, ahol tud, hiszen egész hanyagul elegáns lényével, a 400 ezres lábbeli fölött bokában összegyűrt gatyájával és testhezálló bőrszerkójával átérzi a jótékonykodás nemességét és felelősségét.
Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója és Mészáros Lőrinc, a Mészáros-csoport tulajdonosa átadja Magyarország legmodernebb speciális kutató-mentő terepjárójának a kulcsát Jámbor Ferencnek, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat egyik tagjának a hivatalos átadón, a szentendrei Pap-szigeten 2021. november 18-án. A Takarékbank 25 millió forintos támogatásának köszönhetően az ország legmodernebb speciális kutató-mentő terepjáróját vehette át a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat. A Takarékbank a Mészáros-csoporttal együttműködve támogatta a szolgálatot fenntartó alapítványt, hogy beszerezhesse és felszerelhesse új járművét. (Fotó: MTI/Mónus Márton)
Ha Gulyás arcbőrpirító lamentálásához és ehhez a hírhez hozzáadjuk a Blikk nevű bulvárlap adakozást megörökítő fotográfiáit és lelkendezését, miszerint ilyen környezetben még nem láthattuk a milliárdost, aki még a mentőkutyákkal is barátkozott, továbbá azt a korszakos leleplezést, hogy az a bakancs egyébiránt a Vuitton NBA kollekciójának része, és 1300 dollárba, vagyis kb. 416 ezer forintba kerül, akkor eredményként egy az egyben azt azt az ideáltipikus mocskot kapjuk, amivel tizenkettedik éve zabáltatnak. Ahol a kellemetlen kérdések okán a Rogán-központ eligazítására váró, a legrosszabb minőségű tanácselnököket megszégyenítő kerületi polgármestertől a miniszterelnökségi miniszterig egy emberként védik az Orbán-dinasztia és Orbán-udvartartás telhetetlen, gátlástalan harácsolását. Ahol nem szakad rá a mennyezet az élet és a barátság nagy kérdéseiről heherésző miniszterre, amikor kiejti a száján, hogy Magyarország az a sajátságos helye az univerzumnak, ahol a baloldaliság és a milliárdosság kéz a kézben jár, és ahol a Mészáros Lőrinc nevű bárgyú stróman irgalmatlan milliárdosodásának megannyi aspektusáról következetesen kussoló állami álhírügynökség azonnal ugrik, ha Orbán Viktor Mészáros Lőrinc valamicske alamizsnát visszaoszt a népnek.
Nem, nem az a tetves 400 ezer forintos bakancs a hír, és ha 800 ezer forintba kerülne vagy 2 millióba, az se lenne hír. Az a hír, hogy Gulyás Gergelynek van bátorsága heherészve kioktatni az újságírót arról, hogy politikai értelemben a milliárdosság a baloldal sajátossága, értsd: bűne. Hogy az országot Mészáros Lőrinc álnéven a saját nevére írató Orbán nem milliárdos, hogy a barát és legjobb barát nem ugyanazt jelenti, vagyis ha egy bankvezérből lett baloldali miniszterelnök milliárdos, akkor Orbán Mészáros és Tiborcz nem téma. Az a baj és az a hír, hogy ezzel a mocsokkal etetnek tizenkettedik éve. Hogy ami most történik, hogy amit ők követnek el, ami az ő nevükre kerül a közösből, az nincs is, de ha esetleg van, akkor az mind a közjó érdekében történik. Azért, hogy a 100-200-500 milliárdos vagyonkákból néha leessen egy leselejtezett fürdőszobai felszerelés vagy egy speciális mentőautó, amiért illik hálásnak lenni.
És ha a baloldalon négyből három miniszterelnök milliárdos (vagyis úgy lett miniszterelnök, hogy előtte a piacon dolgozott, nem a Soros-ösztöndíjból esett be a parlamentbe vagy a miniszterelnöki bársonyszékbe), akkor Orbán bármit megtehet, mert a múlt és a milliárdos kaviár- és luxusbaloldal minden disznóságot legitimál. Igen, Karas Monika 60 milliós pofátlan végkielégítését is. Itt a duplaismeretlen gázszerelő saját tehetségéből küzdötte fel magát a Forbes-listára, itt a nemzet veje saját jogon lett ingatlanmágnás, Michelin-csillag várományos és spanyol saját láb, itt az összes volt és jelenlegi luxusfeleség eltartása nemhogy nem botrány, de egyenesen nemzeti kötelesség. Itt minden, amire az Orbán-holdudvar mindenféle címeken és neveken ráteszi a kezét, azt nem maguknak lopják el törvényesen, hanem azért, hogy a népnek jobb legyen.
Nem, nem az a tetves 400 ezer forintos bakancs a hír, hanem az, hogy miközben megint ünnepelni kellene a tekintetes gáz- és disznószerelő urat a jóemberkedésért, Orbán ügyeletes, bennfentes szolgája a rivaldafényben hazudik, milliárdos baloldalazik és mentegeti a főnöke előbb-utóbb jogállamisági mechanizmust érő, világszínvonalú korruptságát. Lényegében az egész fideszes apparátust azért tartja el az ország, hogy ahelyett, hogy azt az egy embert felelősségre vonnák, hogy nem-e lehetne-e esetleg kicsit kevésbé látványosan feltőkésíteni az nép kizsigerelése árán a família káeftét, hétről-hétre a saját szénné égésük árán védjék a védhetetlent. Miszerint a gecik kizárólag a túloldalon vannak, a lopás nemhogy nem bűn, de kötelesség is, ha mi lopunk, és pláne azoknak kell hálásnak lenni, akik a hatalmukkal visszaélve családi vállalkozássá züllesztették és a nevükre íratták az országot. Miközben tökig Vouittonban kétpofára zabálják homár crème fraîche-t, hogy rohadna meg a milliárdos baloldal ott, ahol van.