Milyen rendezvényre mehetünk védettségi igazolvány nélkül? – kisokos

Színházakba, mozikba, cirkuszokba, vallási eseményekre és falunapokra védettségi igazolvány nélkül is lehet menni, koncertekre és futballmeccsekre azonban nem. A korlátozás nem feltétlenül a tömeg nagyságától függ. Az InfoRádió utánajárt, hogy hol milyen szabályok vannak érvényben, mert ez láthatóan a szervezők számára sem mindig egyértelmű. Nem könnyű eligazodni a rendezvénylátogatás járványvédelmi szabályai között.

https://infostart.hu/belfold/2021/09/08/milyen-rendezvenyre-mehetunk-ved...

A Vígszínház például szeptember 3-án 18 óra 20 perckor azt közölte a Facebook-oldalán, hogy csak védettségi igazolvánnyal rendelkező nézőket fogadhat, másnap 16 óra 31 perckor viszont már örömmel jelentették be az ellenkezőjét: mégsem kell ilyen dokumentum ahhoz, hogy valaki beüljön az előadásaikra. Állampolgárként felhívtuk a koronavírus-vonalat, hogy megkérdezzük: hová kell és hová nem kell védettségi igazolvány.

A színházak mellett a mozikra, a cirkuszokra, a koncertekre, a futballmeccsekre és az egyéb tömegrendezvényekre is rákérdeztünk. A diszpécser néhány percig csendben kereste a válaszokat, majd közölte, hogy a vonatkozó kormányrendelet szerint a sportesemények, az ötszáz főnél több vendéget fogadó zenés-táncos rendezvények, vagyis a koncertek látogatásához mindenképpen kell védettségi igazolvány, a mozikban, a cirkuszokban és a színházakban azonban nem, majd azt tanácsolta, hogy

menjünk biztosra, és mindig nézzük meg az adott esemény szervezőjének honlapját.

Ezt tettük, és ugyanazt a választ találtuk a Nemzeti Színház, a Madách Színház, valamint a Fővárosi Nagycirkusz weboldalán, illetve akkor is, amikor telefonon felhívtuk a Cinema City mozivállalatot:

 

egyikük sem kér védettségi igazolványt.

A mozikban, a színházakban és a cirkuszokban a jogszabály indoklása szerint azért nem kell felmutatni ilyen dokumentumot, mert azoknak állandó helyszínük van, a nézők előre megváltott helyre ülnek le és onnan nem mozdulnak el az előadás alatt.

Oltás nélkül is mehetünk a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra

A védettségi igazolvánnyal látogatható rendezvények körét a 484-es számú, tavaly szeptember 10-i kormányrendelet határozza meg. Ebből az is kiderül, hogy a vallási események – tehát például a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, valamint a házasságkötések, a lakodalmak és a temetések –, illetve a sportmérkőzések szabadtéri kivetítőn való csoportos nézése most éppen nem minősül rendezvénynek, tehát az is részt vehet rajtuk, aki nem olttatta be magát. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerint egyébként a nagy arányú átoltottság miatt ezek a tömegrendezvények nem jelentenek plusz kockázatot.

„Minden emberi találkozás befolyásolja, de hogy ilyenkor mi történik, azt az átoltottság határozza meg elsősorban” – mondta az InfoRádiónak Kásler Miklós. A miniszter leszögezte: átoltott emberek találkozása nem hordoz különösebb veszélyt.

Falunap esetén nem egyszerű a kérdés

A falunapok esetében még bonyolultabb a helyzet: a tavalyi szeptember kormányrendelet idén júniusi módosítása alapján ilyet csak 5000 főnél kevesebb lakosú települések szervezhetnek szabadtéren, és 1500 embernél nem vehet több részt rajtuk egyszerre, de ha ennél kevesebben vannak, akkor ezeken sem kérnek senkitől védettségi igazolványt.

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.