Még mindig nem kapta meg a főváros a Rác fürdő kulcsait

Hiába nyerte meg Budapest a gyógyfürdőt az árverésen, egyelőre nem került birtokon belül. A felszámolási időhúzó játszma folytatódik.

https://nepszava.hu/3127322_meg-mindig-nem-kapta-meg-a-fovaros-a-rac-fur...

Még mindig nem kapta meg a Rác fürdő és a mellé épült szálloda kulcsait a fővárosi önkormányzat, holott a licit óta, amelyen a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. sikeresen megszerezte az ingatlanokat, csaknem két hónap telt el. Így továbbra sem tudni, hogy mikor nyithat meg a gyógyfürdő. Az eljárás lezárására az árverésről szóló dokumentumok elővásárlási joggal érintetteknek való elküldése után 30 napja lett volna a felszámoló biztosnak, de az eljárás során eddig is többször túllépték a törvényi határidőket. Egyetlen ajánlattevőként nyert a főváros cége és ez némiképpen minket is meglepett – árulja el Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes, aki szerint nagyon jó döntés volt tíz éves hányattatás után visszaszerezni a különleges atmoszférával bíró fürdőt és az újonnan épült hotelt. Legalább annyira, mint amennyire hiba volt megakadályozni 2010-ben a megnyitást – szúr oda az ellenzéki politikus a korábbi Tarlós-féle városvezetésnek. A Rác fürdő rekonstrukciója volt az egyik olyan projekt, amelyet az M4-es metró és a Bálna mellett Demszky Gábor főpolgármestersége alatt indítottak el, majd a Tarlós-kabinet megakasztotta.  A fürdőt gyönyörűen felújították és a Demszky-kabinet leváltásakor készen állt a használatra, akárcsak a szálloda, amelynek szobái még 2015-ben az ellenzéki képviselők által kikényszerített épületbejáráskor is felhúzott ágyneműkkel, kirakott törölközőkkel várták az egyre távolabbra csúszó megnyitó ünnepséget. Azóta azonban rohamoson romlott az ingatlanok állapota, különösen a fürdőé, amelyet szinte újra fel kell majd újítani. Az állagromlás mértékét azonban egyelőre nehéz megbecsülni, hiszen a kulcsok továbbra is a felszámolóbiztosnál vannak, aki csak az eljárás végső lezárása után adja majd át azokat – magyarázza a főpolgármester-helyettes a Népszavának. A városvezetésnek feltett szándéka, hogy eredeti pompájában állítsa helyre a régi török kori fürdőt és minél előbb megnyissa a budapesti közönség előtt – hangsúlyozza a a DK politikusa, de azt elismeri a Népszavának, hogy egyelőre nem látszik, miből is lesz rá pénze. A liciten való részvételhez szükséges összeget még Tarlós István főpolgármestersége idején biztosította a főváros. Ezt a döntés a Karácsony Gergely vezette közgyűlés is megerősítette, így az önkormányzati cég 7,4 milliárd forint erejéig szállhatott be a licitbe. Végül ennyire nem is volt szükség.  A május utolsó napján megtartott árverésen a BGYH egyetlen részvevőként 5,088 milliárdos kikiáltási áron szerezte meg a 2070 négyzetméteres szállodát, valamint a 3333 négyzetméteres Rác Fürdőt. Erre rakódik rá a sok éve tartó felszámolási eljárás egyelőre ismeretlen összegű költsége. Az ingatlanegyüttes megszerzésére félretett pénzből így marad valamennyi, ám ez bizonyosan kevés lesz a felújítás költségeire. Gy. Németh Erzsébet abban bízik, hogy a most indult új uniós ciklusban, vagy a helyreállítási alap forrásai között akad olyan, amelyből támogatás nyerhető a műemlék ismételt rekonstrukciójára. A főváros mindenesetre az átvételt követően felméri az ingatlanok állapotát, a megnyitáshoz szükséges felújítási munkák körét. Egyelőre nem döntöttek a létesítmények későbbi üzemeltetési modelljéről, de az bizonyos, hogy a fürdőt a BGYH kapja meg. A 67 szobás szálloda azonban más lapra tartozik, arra lehet, hogy külsős piaci szereplőt keresnek.  Mint arról a Népszava korábban beszámolt: a Gellérthegy lábánál lévő felújított, de soha meg nem nyitott Rác fürdőre és a mellé épített szállodára idén márciusban hirdetett nyilvános árverést a fenti ingatlanokat birtokló Rác Nosztalgia Kft. felszámolásával megbízott a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. Az értékesítési eljárást azonban egy nappal az árverés megkezdése előtt érvénytelenítette a felszámoló, mondván sérült a titkosítás. Majd május elsején ismét meghirdették gyakorlatilag ugyanazon feltételekkel. Ezen a liciten szerezte meg az ingatlanokat a BGYH. Az eredmény bizonyos értelemben várható volt. A fürdőt és a szállodát ugyanis több követelés is terheli, amelyek tulajdonosa a főváros és a fürdős cég. Az is a BGYH malmára hajtotta a vizet, hogy az épületek alatti földterület a főváros tulajdona, a fürdő üzemeltetéséhez szükséges vízjogokkal a cég rendelkezik. A fürdő esetében a fővárosi önkormányzatnak és a BGYH-nak, valamint az államnak is elővásárlási joga volt. Mindezek ellenére lett volna arra esély, hogy mások is benevezzenek az ingatlanok tulajdonjogáért folytatott végső versenyfutásba. Korábban Tiborcz István és Mészáros Lőrinc körei mellett külföldi és hazai ingatlanfejlesztők is érdeklődést mutattak a török kori fürdő és a hotel iránt.

 

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.