Máson segíteni csak annak szabad, akinek engedélye van rá?

Budapest, 2016. december 16. péntek (MSZF)

A rendőrség szerint máson segíteni csak annak szabad, akinek engedélye van rá – tűnik ki abból a rendőrségi határozatból, amelyet Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum alapítója kapott a kilakoltatott, pszichiátriára zárt, majd nyoma veszett Hüvelyes Lajos ügyében, akinek emberi jogait az MSZF évek óta védelmezi.

    Simó panaszt tett a rendőrségen azért, mert nem segített előkeríteni a mozgáskorlátozott, 81 százalékos rokkant, félig béna 71 éves férfit, akit kilakoltatói, rendőri segédlettel júliusban bilincsbe verve a pomázi Gálfi Béla kórház zárt osztályára hurcoltak, majd augusztus 10-én ismeretlen helyre szállítottak. Hüvelyes hollétére civil nyomozással derítettek fényt, mert sem kilakoltatói, sem a rendőrség nem segített a meghurcolt férfi előkerítésében.

    A rendőrség „hatáskör és illetékesség” hiányára hivatkozva utasította el az MSZF vezetőjének panaszát. „A panaszos beadványa nem tartalmaz olyan tényt, amely alapján megállapítható lenne, hogy Hüvelyes Lajossal szemben rendőri intézkedésre került volna sor, amely jogát, vagy jogos érdekét érintette volna, sem azt, hogy Hüvelyes Lajos érdekeit törvényesen képviselheti” – indokolta a rendőrség a határozatát.

    Az egyedülálló Hüvelyes Lajosnak – jobb híján – önkéntes civilek segítettek mindennapi életében: takarították lakását, mostak rá, bevásároltak neki, sétáltatták kutyáját. Majd felkeresték a pomázi zárt osztályon, és kinyomozták, hová vitték VI. kerületi kilakoltatói, akik megtagadták az információt hollétéről. Az MSZF szervezője arra kérte a hatóságot, hogy segítsen Hüvelyes tartózkodási helyének kiderítésében, de megismételt kérésére sem kapott választ, csak az után, miután civil önkéntesek egy csoportja tíz nap múlva rátalált. Simó panaszt tett a rendőri segítség elmulasztása miatt, a rendőrség pedig erre válaszolt elutasítóan.

    Hüvelyes Lajosnak gyámja van, aki kb. annyit törődik vele, mint az a bizonyos eb azzal, amit hátrahagy – állapította meg az emberjogi mozgalom. A hónapok óta elfekvőben tartott kilakoltatott gyámját nem csak az MSZF nem tudja elérni, hanem Hüvelyes kórházi orvosának hívására sem vette fel a telefont, pedig az orvos csütörtökön szerette volna tájékoztatni, hová viszik tovább Hüvelyest a Szent István kórházból. (Simó kórházi látogatásakor értesült a küszöbön álló elszállítás tervéről csütörtök délelőtt.) A gyám feladata gondoskodni Hüvelyes Lajos nyugdíjáról is, de a jogosult négy hónapja egyetlen fillért sem látott, illetményével pedig senki sem számolt el – tudatta ő maga.

    A nyilvánvaló sorozatos és halmozott jogsértés miatt Simó Endre arra kérte az Alapvető Emberi Jogok Biztosát, hogy vizsgálja ki a meghurcolt rokkant ember ügyét. Az ombudsmani hivatal a megkeresésre vizsgálatot indított.

    Az MSZF felidézte: 2012. novemberében a rendőrség azért indított eljárást Simó ellen, mert az MSZF szervezője nem kért előzetes engedélyt a hatóságtól arra, hogy tiltakozhassanak egy nyolc hónapja áldott állapotban lévő asszony kilakoltatása ellen, és kiállhassanak mellette.

A Magyar Szociális Fórum az emberi jogokat politikailag és hatóságilag sértő ismétlődő esetekről megjegyezte: a regnáló hatalom a tehetőseket védi a tehetetlenekkel szemben, a rendőrséget pedig a szegények, és az értük küzdők elnyomására használja fel.+++

 

Kiadta: MSZF SZK

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.
Brüsszeli látogatása során, ígéretéhez híven a híres ereszcsatornát is útba ejtette Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje.
2021.november 11.
Megnyílt az út az előtt, hogy a kormány úgynevezett "gyermekvédelmi" népszavazási kérdéseiről a jövő tavaszi országgyűlési választásokkal egy napon dönthessenek a választók.
2021.november 10.
Az előválasztás megítélésének döntő, történelmi szempontja az lesz, hogy végül sikerül-e a segítségével a Fidesz rendszerét lebontani. Ez még előttünk áll, vannak rá biztató jelek, de sokakban kétségek is.
2021.november 7.
Árnyékkormány létrehozását fontolgatja Márki-Zay Péter közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt, az előválasztás győztese.
2021.október 21.
Furcsa, hogy az M1 többször forgatott az ellenzéki politikusról a napokban, híradójukat mégis régebbi fotókkal, Facebook-képekkel illusztrálták.
2021.október 19.