A kormánynak ki kell adnia a Budapest-Belgrád vasútvonal adatait, hacsak nem tudja érvekkel alátámasztani a titkosítást

Nagyon úgy fest, hogy nem titkosíthatja csak úgy, minden indok nélkül a Budapest-Belgrád vasútvonal hitelszerződését a kormány.

https://nepszava.hu/3131862_a-kormanynak-ki-kell-adnia-a-budapest-belgra...

Egy friss bírósági döntés szerint a kormánynak be kell mutatnia azokat a konkrét külgazdasági és külpolitikai érdekeket, amelyek érvényesítését veszélyeztetné a hitelszerződés nyilvánosságra hozatala - szúrta ki az Átlátszó.

Ha a kormány nem tudja érvekkel alátámasztani a titkosítást, ki kell adnia a szerződést.

Mindez azért különösen fontos, mivel a kínai hitelből megvalósuló beruházásról szinte semmit sem tudni. A kabinet megközelítőleg 750 milliárd forintos költségvetéssel számol, a fejlesztést pedig 85 százalékban kínai hitelből fedezné az állam. A nyilvános információk alapján a beruházás Peking érdekét szolgálja. Szintén a titkolt adatok közt van a megvalósíthatósági tanulmány.  Szél Bernadett országgyűlési képviselő ezért tavaly szeptemberben pert indított a Külügyminisztérium ellen, hogy hozzák nyilvánosságra az iratokat. Ez jutott el abba a stádiumba, hogy  jó eséllyel színt kell vallania a kabinetnek. A független képviselő tájékoztatása szerint a per október hetedikén folytatódik.

Fejlemények vannak a kínai vasút ügyében! Nem titkosíthatja a kormány bemondásra a Budapest-Belgrád hitelszerződést. Ma volt a kormány ellen indított perem második fordulója és most mi szereztünk pontot az elsőfokú bíróság nyilvánosságkorlátozó döntéséhez képest — ami kimondta, hogy még az is titkos, miért titkolják előlünk a kínai hitel részleteit —, mert az új döntés értelmében a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak bizonyítania kell, hogy milyen külgazdasági és külpolitikai érdekek sérülnének a szerződés kiadásával.

A bíróság másodfokon arra kötelezte a kormányt, hogy nevezze meg konkrétan azokat a külgazdasági és külpolitikai érdekeket, amelyek érvényesítését veszélyeztetné a szerződés nyilvánosság általi megismerése. Ha a kormány a semmitmondó indokláson kívül nem tudja érvekkel alátámasztani a titkosítást, ki kell adnia a szerződést.

Meglátjuk, ez egy küzdelem, Értetek és Magyarország VALÓS érdekeiért, a Kínai Kommunista Pártot kiszolgáló Fidesszel szemben. A per október 7-én folytatódik. Drukkoljatok!

Megyünk tovább!

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Egymondatos közleményt adott ki a Fidesz az ellenzéki előválasztás leállásval kapcsolatban. Az MTI országos sajtószolgálatához eljutatott közlemény egészen pontosan így szól:
2021.szeptember 19.
A NER rendszerének lebontásában, a fideszesek felelősségre vonásában, és a korrupciós ügyeken meggazdagodottak elszámoltatásában mind egyetértettek az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek első tévévitájukon, még ha máshogy is közelítenék meg mondjuk az adórendszer vagy a jogállam reformját. Igazi vita csak Hadházy Ákos és Tóth Csaba zuglói képviselőjelöltek támogatása körül alakult ki.
2021.szeptember 13.
Nagyon fontosak a jelöltek, nagyon fontosak a jelölőszervezetek, de sokkal fontosabb az előválasztás demokratikus tisztessége – mondta Magyar György. Az ellenzéki előválasztásban közreműködő Civil Választási Bizottság elnöke beszélt a kampány menetrendjéről, az egyjelöltes választásról, és arról is, van-e jogi alapja az előválasztásnak.
2021.szeptember 11.
Az előválasztás első fordulóját szeptember 18. és 26. között tartják.
2021.szeptember 10.
Hétfőn délelőtt 10 óráig adhatták le az induláshoz szükséges aláírásokat az ellenzéki előválasztás miniszterelnök-jelöltjei. Legalább húszezerre volt szükség, Pálinkás Józsefen kívül mindenkinek sikerült összegyűjtenie.
2021.szeptember 7.
Az MSZP szerint „jobbikos agyszülemény” a kooperáció.
2021.szeptember 3.
Nem mindegy, melyik médium közvetíti a kormányfőjelöltek disputáját, mert annak is tétje van, ki hol tudja elérni és mozgósítani híveit.
2021.szeptember 1.