Kiderült, mekkora inflációs csúcsra számít ősszel az MNB

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 15 bázisponttal 1,65 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot keddi ülésén, és azonos mértékben emelte a kamatfolyosót is, 0,7 százalék és 2,60 százalék közé.

https://infostart.hu/gazdasag/2021/09/21/ismerteti-az-mnb-a-vartnal-kise...

Elemzők 30 bázispontos szigorításra számítottak. A bejelentés után jelentősen gyengült a forint.

Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke elmondta, a döntés mögött továbbra is az inflációt befolyásoló tényezők állnak. Az inflációs kilátásokat övező kockázatok továbbra is felfelé mutatnak. A háttérbeszélgetésen kiderült: a korábban előrejelzettnél nagyobb növekedésre és gyorsuló inflációra számít a jegybank.

Az MNB három intézkedéssel folytatta kedden a szigorítást.

  • Az első az alapkamat és a kamatfolyosó keddi emelése, ez továbbra is havi ütemezéssel folytatódik majd - ezen az új szinten.
  • A második: az állampapírvásárlások heti célmennyiségét 50 milliárdról 40 milliárd forintra csökkentette szeptember 27-től a monetáris tanács.
  • Harmadik elemként döntöttek a forintlikviditás szűkítéséről a forintlikviditást biztosító swapeszköz fokozatos kivezetésével (most mintegy 1100 milliárd forint van ilyen eszközben, az év végéig az állomány több mint fele lejár).

Az emelés 15 bázispontos mértékén a következő, decemberi Inflációs jelentéskor módosíthatnak a tervek szerint.

Az infláció a következő hónapokban 5 százalék fölött alakul, 2022 őszi hónapjaiban érheti el az MNB célértékét, a 3 százalékos szintet.

 

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Árnyékkormány létrehozását fontolgatja Márki-Zay Péter közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt, az előválasztás győztese.
2021.október 21.
Furcsa, hogy az M1 többször forgatott az ellenzéki politikusról a napokban, híradójukat mégis régebbi fotókkal, Facebook-képekkel illusztrálták.
2021.október 19.
A miniszterelnök-jelölt csütörtökön a Nyugati téren arról beszélt, mióta Hódmezővásárhelyen polgármester lett, azóta egyik csoda követi a másikat, most pedig arra is lehetőség nyílt, hogy vezetésével Magyarország maga mögött hagyhassa az elmúlt évek „átkát” és megosztottságát.
2021.október 15.
A második forduló első három napján 260 ezren mentek el választani Dobrev Klára és Marki-Zay Péter között, a negyedük nem szavazott az első körben. Szerda este az RTL Klubon vitázik a két ellenzéki miniszterelnökjelölt-jelölt.
2021.október 13.
A második forduló első három napján 260 ezren mentek el választani Dobrev Klára és Marki-Zay Péter között, a negyedük nem szavazott az első körben. Szerda este az RTL Klubon vitázik a két ellenzéki miniszterelnökjelölt-jelölt.
2021.október 13.
Két eltérő stratégia feszül egymásnak az előválasztás második fordulójában. Dobrev Klára a Karácsony-árvákra tette a tétjeit, Márki-Zay Péter a szavazókat próbálja újraosztani.
2021.október 12.
A milliárdos vállalkozó, Bige László azt mondta a Klubrádiónak, nincs más választása. Kész bármilyen segítséget megadni az ellenzéknek, legyen akárki is majd a jelöltjük a jövő évi választáson. Ilyen szintű top milliárdos eddig nem állt ki ennyire nyíltan az ellenzék mellett.
2021.október 11.
Elérhetővé váltak a szavazópontok az előválasztás honlapján.
2021.október 10.