Karácsony Gergely keményen beolvasott a kormánynak: minden budapestitől el akarnak venni 20 ezer forintot

Elege lett Karácsony Gergelynek, lemondta részvételét a jövő hétre tervezett főváros-kormány egyeztetésen. A főpolgármester a Budapestet is érintő újabb elvonások miatt sokallt be, indulatos Facebook-posztban olvasva be a kormánynak, amely most szerinte a sarcolással gyakorlatilag Budapest-adót vezetne be. Mint megírtuk, a jövő évi költségvetés elvenné az önkormányzatoktól azt a lehetőséget, hogy a helyi iparűzési adó bevételeit (hipa) magukra költsék, viszont cserébe kedvezményesen vehetnének fel hitelt.

https://168ora.hu/itthon/karacsony-vs-kormany-186181

A Fővárosi Közgyűlés határozatot is hozott a hipából származó bevétel csökkentésének elutasításáról, és Karácsony szerint ígéret is hangzott el arról, hogy a kormány nem piszkálja ezt a pénzt a fővárosi finanszírozásról szóló tárgyalások előtt. De ezek szerint ennyit ér a kormány szava. Ezért Karácsony, mint írja, nem kér az álságos politikából,

„nem asszisztálunk ahhoz a hazugsághoz, mintha a kormány Budapest fejlesztésében lenne érdekelt,

nem csinálunk úgy, mintha nem jelentene valóságos veszélyt a budapestiekre, hogy a kormány a költségvetéssel elkezdte Budapest totális kivéreztetését”.

Karácsony Gergely és Gulyás Gergely sajtótájékoztatójaKarácsony Gergely és Gulyás Gergely közös sajtótájékoztatója tavaly novemberben

Fotó: Balogh Zoltán

Harminc éve először állítana elő olyan helyzetet a kormány, hogy nem az állam támogatja a fővárost, hanem Budapest finanszírozza az államot. A Fővárosi Önkormányzatnak juttatott működési támogatások és az előírt befizetés egyenlege negatív,

a mintegy 29 milliárd forintos támogatással 36 milliárdos elvonás áll szemben.

Mint Karácsony sorolja, a kerületeket súlyos hátrányba hozó gépjármű adó zsebre vágásáról most nem szól, ahogy arról sem, hogy a Budapesten megtermelt minden 100 forintból 97-et eddig is elvont a kormány. A Budapest-adó számításai szerint minden budapestitől mintegy 20 ezer forintot vonna el.

„Ez ellen tiltakozni kötelesség. Ezt pedig elsőként a belügyminiszter által jövő hétre összehívott önkormányzati egyeztetésen tesszük. Minden más tárgyalásnak akkor van értelme, ha a kormány tisztázza a szándékait, ha egyértelműen állást foglal: fejleszteni, vagy kivéreztetni akarja Budapestet.” – szögezte le Karácsony, aki már jelezte is Gulyás Gergelynek, hogy a jövő heti egyeztetésüket halasszák el.

Posztja végén a főpolgármester még a kormány fejére olvassa azt is, hogy a járvány kedvező alakulása a budapestieken, az ő belátásukon, fegyelmezettségükön múlt, hiszen a fővárosban foglalkoztatnak a legtöbb embert azok az iparágak, amelyeket kiemelten érint a válság.

„A budapestiek és a budapesti vállalkozások az önkormányzatok segítségével tíz körömmel kapaszkodnak ki a gazdasági-szociális válság mély gödréből, erre jön a kormány, és rálép a kezükre.”

Mert mire is költenék azt a pénzt, amit elvesznek az önkormányzatoktól? - kérdi Karácsony. Oligarchák szállodáira, kaszinóra, Paks 2-re, Belgrád-Budapest vasútra, ad is választ rögtön.

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.