Karácsonyék megadóztatnák az 500 millió forint feletti óriásvagyonokat

Azzal az indokkal, hogy „a leggazdagabb 1 százalék visszaadhasson a közösségnek”.

https://nepszava.hu/3125165_karacsonyek-megadoztatnak-az-500-millio-fori...

Közzétette szombaton gazdaságpolitikai programját a Karácsony Gergely főpolgármester által indított 99 Mozgalom. Eszerint az ellenzéki miniszterelnök-jelölt csoportja igazságos gazdasági növekedést sürget a szűk elitet gazdagító politikával szemben.    Azt írták, hogy tavaly Magyarországon több mint 8 százalékkal gyarapodtak a hazai vagyonosok megtakarításai, miközben a gazdaság 5 százalékkal esett vissza, és az egész ország a járvány és a válság hatásaitól szenvedett. Közölték, hogy a Blochamps Capital privátbanki tanácsadó cég elemzéséből tudható, hogy Magyarországon nagyjából 3500 magyar család birtokolja a teljes lakossági bankszámla- és értékpapír-megtakarítások csaknem 10 százalékát.

„Az Orbán-kormány szerint a gazdaságpolitika lényege, hogy a hazai gazdaság az uniós átlagnál jobban növekedjen, „kanyarban előzve”. Hogy a gazdasági növekedés igazságos legyen, az föl sem merül”

– jegyezték meg.

Álláspontjuk szerint a gazdasági növekedés akkor igazságos, ha minden honfitársunk gyarapodik általa, és akkor igazságtalan, ha csak a leggazdagabb 1 százalék lesz még vagyonosabb. Hozzátették, hogy akkor igazságos, ha a jövő generációinak is a javát szolgálja, és akkor végtelenül igazságtalan és káros, ha a mai jólét oltárán feláldozza a földet. Ennek jegyében programjuk az alábbi gazdaságpolitikai lépéseket tartalmazza a kormányváltás esetén:

  • Első lépésként anyagi jóvátételt nyújtanak mindazoknak, akiknek a járvány okozta válság alatt a kormány nem adott érdemi segítséget: kárpótolni kell a mikro- és kisvállalkozókat. Azon önfoglalkoztatók, mikro- és kisvállalatok, amelyek bevételcsökkenése 2020-ban és 2021-ben átlagosan meghaladta 2019-es évi bevételük 50 százalékát, újraindítási támogatásban kell részesüljenek, bevételcsökkenéstől függően mintegy 1-2,5 millió forint értékben. Kárpótolni kell a támogatásban nem vagy alig részesülő munkanélkülieket, a nem teljes táppénzben részesülő munkavállalókat, illetve az Orbán-kormány kárvallottjait is, a rokkantnyugdíjasokat.
  • Igazságos adórendszeren belül progresszív jövedelemadót ígérnek: az alacsonyabb jövedelműek helyzetét javítják, és nagyobb hozzájárulást kérnek azoktól, akik havi 1 millió forintnál jobban keresnek. Az 500 millió forint feletti óriásvagyonokra adót vetnek ki, „hogy a leggazdagabb 1 százalék visszaadhasson a közösségnek”. Zöld adókat és zöld illetékeket vetnek ki a környezeti-természeti fenntarthatóságot akadályozó, szennyező termelésre és fogyasztásra. A kis- és középvállalkozások társasági adóját nem emelik.
  • A rabszolgatörvényt haladéktalanul eltörlik.
  • Felszámolják a dolgozói szegénységet egy bérfelzárkózási programmal: 200 ezer forintra emelik a nettó minimálbért a ciklus végére.
  • Részben uniós forrásokból bevezetik a garantált munkát.
  • Zöld gazdasági fordulatot hajtanak végre, például a közösségi közlekedést is fejlesztik és „zöldítik”.
  • Ígéretük szerint átláthatóvá teszik a közbeszerzéseket, és visszaállítják a jogbiztonságot, megvédik a magánvállalkozók tulajdonát a NER „rablólovagjaitól”. Jóléti beruházásokra fordítják az állam által eddig elpazarolt pénzeket.

Karácsonyék a programot azzal indokolták, hogy csak az igazságos gazdaságpolitika hozhat tartós, fenntartható fejlődést Magyarország számára.

 

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.