Kőbányai szecesszió, túra a Nyakas-kőre, őszi kiállítások a Balatonnál
- 15 évvel eddigi egyetlen magyarországi koncertjét követően végre visszatér hozzánk a Tool. 2007-ben a Sziget Fesztiválon álltak színpadra, 2022. május 24-én pedig a Sportarénát veszik majd be.
- A Heti Betevő civil egyesület már nyolc éve oszt minőségi „vasárnapi ebédet” a rászoruló embereknek. A kezdeményezésben többek között a Kisüzem, a Kőleves, a KIOSK és a Nemsüti is részt vesz, most további éttermeket keresnek.
- Október 23-án végleg bezár a Mika Tivadar Mulató és Kert. A 2010-ben nyílt helyen a zárásig olyan arcok lépnek majd fel, akikkel leginkább az ősidőkben találkozhattunk itt.
- A feleségem története majd háromórás intenzív érzelemterápia, mélységekkel, fájdalommal, frusztrációval és humorral vegyítve – megnéztük Enyedi Ildikó új filmjét.
- A World Press Photo kiállítás immár 64. alkalommal mesél vizuális történeteket a közelmúltunkról. Idén több mint 74 ezer fotóból válogathatott az elismert szakemberekből álló zsűri.
- Az év utolsó negyedére 12 szuper külföldi előadó koncertjét gyűjtöttük össze, remélve, hogy ezúttal nem kell majd lemondanunk róluk újabb korlátozások miatt.
- Kovács Margit termékeny művész volt, a legizgalmasabb munkái épületeken és épületekben látható, különleges hangulatú épületkerámiák. Most mi is összegyűjtöttük a kedvenceinket!
- A Káli holtak az az előadás, amire érdemes az egész esténket szabaddá tenni, mert közel négy órát fogunk a Katona Kamrában tölteni, miközben a zombik ellepik a Káli-medencét, a trianoni Hamlet bejárja a világot, közben pedig a főhős, Csáky Alex, az ünnepelt sztár darabjaira hullik szét.
- Dúll Andrea környezetpszichológussal a minket körülvevő környezetről, terekről, a hozzájuk köthető érzéseinkről, a városhasználatról és persze Budapestről beszélgettünk.
- Biatorbágy fölött a Budai-hegység egy olyan része húzódik, mely sziklás magaslatokkal van tele, az éke pedig a bámulatos panorámát nyújtó Nyakas-kő, ami olyan, mint amit Az oroszlánkirályban is láthattunk Simba bemutatásánál.
- Hetedik városi sétánkkal Kőbánya felé vettük az irányt, és bármennyire is azt gondoljuk, hogy ez a sör, a gyártelepek és a rozsdaövezetek hazája, újabb útvonalunk egyáltalán nem erről, hanem az olykor eldugott, kevésbé ismert szecessziós csodákról szól.
- A Fran Palermo koncertjével nyílik a Turbina, jön A Kávé Napja, a sörkedvelőket a Nyitott Főzdék Napja programjai várják, több kutyás örökbefogadó napot is tartanak a városban, de színházi előadásokban is bővelkednek október első napjai. Heti programajánlónkban ismét színes szelekciót találsz!
- Egyszerre dizájnbolt, galéria, brunchbisztró, kávézó és közösségi tér Veszprémben: a KUNSZT! workshopoknak, kiállításoknak és előadásoknak is otthont ad, de egy jó kávéra és egy ráérős reggelire is érdemes betérni.
- Szabadtéri kortárs szobrokat, retró balatoni kerítések fotóit, a mágikus realizmust idéző Kádár-kori grafikákat is láthatsz az őszi balatoni kiállításokon.
- Üvegfelületeken keresztül látható acél bortartályok, betonelemek és csövek – a Homola Pincészet új épületében közel hozzák a technológiát, és kultúrával tálalják majd 2022-től.
cikkfeltöltő:
GB
Választás
Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.