Kövér László ismét interjút adott, ezúttal "csupán" hazaárulónak nevezte az ellenzéket

A házelnök lassan saját showműsort állít elő a megnyilatkozásaival, melyben rendszerint a politikai ellenfeleit ócsárolja.

https://nepszava.hu/3139823_kover-laszlo-ismet-interjut-adott-ezuttal-cs...

 

Nyíltan hazaáruló politizálásal vádolta meg a magyar baloldalt Kövér László házelnök a Magyar Hírlap szombati számában megjelent kétoldalas interjúban. A magyar baloldalnál "a sunnyogást, a mellébeszélést, a hazára meg a nemzetre való hivatkozást felváltotta a nyílt hazaárulás politikája" - mondta Kövér László. Ezt mások mellett azzal indokolta, hogy a baloldal nyíltan bíztatta a felvidéki magyarokat, "legyenek büszke szlovákok", az erdélyieket pedig arra hívta fel, hogy szavazzanak román pártra. "Nyíltan lehet azért óbégatni Brüsszelben, hogy lehetőség szerint minél több forrást vegyenek el Magyarországtól és minél jobban büntessék meg hazánkat" - tette hozzá. Közölte: a Fidesz nemzeti politikát vall, a baloldaliak viszont a "nemzetek felszámolására irányuló globális politikához szegődtek zsoldba". Kövér László az ellenzékről azt mondta, belátta, hogy azzal a programmal, amit képvisel, nem lehet nagyon népszerűnek lenni. "Ezért aztán inkább a nyugati gazdáiknak, a multiknak üzennek, hogy visszatérnek a régi aranyidők, ha ők jönnek", és támogatást is kapnak majd tőlük - tette hozzá. "A magyarországi választásokat egy gyűlöletkampánnyá kívánják alakítani, mint ahogy az elmúlt tizenkét évben mást sem csináltak, az első pillanattól kezdve, csak gyűlöletet keltenek" - mondta a házelnök. A magyar gyermekvédelmi törvény brüsszeli kritikája és az EU LMBTQ-nagykövete ügyében feltett kérdésre, "mi kell ahhoz, hogy ez a mesterséges őrület véget érjen?", Kövér László úgy válaszolt: "az, hogy a folyamat elérjen a falig vagy mélységben a szakadék aljáig, ahonnan már nincsen tovább". "Dúl a Pegasus-hisztéria, ami természetesen egy műbalhé, de közben egyébként a Facebook meg a Google gyűjt rólunk, jó néhány más szolgáltatóval egyetemben olyan adatokat, amelyekből a komplett személyiségprofilunk megrajzolható" - tette hozzá. Kövér László szerint ezek a cégek kéretlen információkkal bombázzák az embereket, "amitől senki nem tud megvédeni bennünket, már jogi eszközeink sincsenek hozzá". "Az a cél, hogy egy nemzeti kötődések, kultúra, gyökérzet, közösségek és személyiségek nélküli, egyedek halmazát jelentő fogyasztói masszát etethessenek a saját tenyerünkből" - közölte. A házelnök szerint egyelőre nem világos, hogy hova fut ki mozgatói szándéka szerint az, ami ma Európában, Európával történik. "Egyik utolsó védőbástyája vagyunk a keresztény Európának a lengyelekkel együtt, nem véletlen, hogy zúdul ránk minden megvetés, átok" - jelentette ki. Kövér László ezzel összefüggésben sorsdöntőnek nevezte a 2022-es választást, amit a "másik oldal" is pontosan tud. "Ezért aztán arra kell felkészülni, hogy mindent, még az elképzelhetetlent is meg fogják tenni annak érdekében, hogy ezt a polgári kormányt megbuktassák" - mondta. Az Amerikai Egyesült Államokra utalva közölte: volt négyévnyi fellélegzésük, amikor Donald Trump volt az elnök. "Nézzük meg, mi történt Ausztriában, Bulgáriában és Csehországban, mi történik Lengyelországban. Alig van olyan ország, ahol még ne próbálkoztak volna. Mindent elkövetnek majd áprilisban, hogy Magyarországot kiüssék az ellenállás védfalából, és akkor már csak a lengyel kormánnyal kell elbánni" - mondta.Kövér László bírálta a német koalíciós pártok programját is, amely szerinte túlterjeszkedik Németország határain. Sem jogalapjuk, sem erkölcsi alapjuk nincs arra, hogy Európát magukkal rántsák a mélybe, immáron harmadszor a történelem során. Nincs joguk előírni más nemzeteknek, hogy mi a család és mi nem és "kivel éljünk együtt" - mondta a házelnök. "Egy szempontból kalapot emelek a formálódó új német kormány előtt: felhagyva azzal a lopakodó politikával, amit az előző német vezetés Brüsszelre mutogatva meg Brüsszelen keresztül folytatott, most rendes, proletár őszinteséggel a képünkbe vágja: adjatok nekünk négy évet, és nem fogtok Európára ráismerni!" - mondta. Azért, ami most történik, a CDU és a CSU a felelős, mert mindig idomultak az "aktuális, de mindig balról fújó széljáráshoz" - mondta a házelnök.

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.