Idén felpörgette a titkos megfigyeléseket a kormány, 928 eset volt nyár közepéig
https://444.hu/2021/08/07/iden-felporgette-a-titkos-megfigyeleseket-a-ko...
A 168 óra korábbi információja szerint 2015-ben 1038 miniszteri engedélyt adtak meg és ezek száma a vírus miatt ezen a téren is csonka 2020-as évet kivéve azóta folyamatosan növekszik. 2016-ban 1151, 2017-ben 1256, 2018-ban 1282, 2019-ban már 1340 esetben gyűjtöttek így titkos információkat, tavaly pedig, mint említettük, 1285-ször.
Ezek a számok azonban az összes megfigyelés töredékét jelentik, azokat az eseteket, amikor a titkosszolgálatok úgynevezett “nemzetbiztonsági célú titkos információgyűjtést” végeznek. Ez az a kategória, amihez nem kell semmiféle gyanú vagy bűncselekmény, elég annyit mondani, hogy a cél az ország nemzetbiztonsági érdekeinek érvényesítése. Ezeket a kérelmeket írja alá az igazságügyminiszter.
A másik nagy kategória a “bűnüldözési célú titkos információgyűjtés”, ez az, amit rendőrségi és egyéb nyomozások részeként végeznek, ehhez bírói vagy ügyészi engedély kell és az előzővel szemben tételesen meg kell indokolni.
A harmadik kategóriába a titjkosszolgálatok vezetői által saját hatáskörben engedélyezhető megfigyelések tartoznak.