A Hős utcában kaptak szállást a Honvédkórházba rendelt ápolók

Felháborító, megalázó körülményekről ír a Vasutasok Szakszervezete egy ügyben, amelynek húsz egészségügyi szakápoló a főszereplője. Az ápolókat Balatonfüredről és Hévízről vezényelték a budapesti Honvédkórházba az egyre élesebb Covid-helyzet miatt, ám az ígéretekkel szemben olyan szálláson helyezték el őket, ahol néhány órás pihenésre sincs lehetőségük.

https://index.hu/belfold/2021/11/15/honvedkorhaz-apolok-hos-utca-szaksze...

BJASZ20211108020

Kulturált elhelyezést, megfelelő pihenési körülményeket ígértek annak a húsz egészségügyi szakápolónak, akit felrendeltek a fővárosba, hogy segítse a budapesti Honvédkórházban dolgozók munkáját a felfutóban lévő Covid-járvány idején. A Vasutasok Szakszervezete – amelynek tagjai az érintett ápolók – döbbenetére a beígért Podmaniczky úti Vitalitás-központ helyett végtelenül méltatlan körülmények közé szállásolták el ezt a húsz áldozatkész embert, aki a családjától elszakadva küzd a beteg emberek gyógyulásáért

– háborog Meleg János, a Vasutas Szakszervezet elnöke. A húsz ápolót a részleges felújítás alatt álló zajos, lőgyakorlatoktól is hangos Hős utcai honvédségi kollégiumban helyezték el négyágyas szobákban, ahol a folyosó végén közös mosdót és zuhanyt használhatnak. Ilyen körülmények között képtelenek normálisan pihenni, a megterhelő munka után legfeljebb két-három órát tudnak nyugodtan aludni a Kőbányán található épületben.

A kollégium belülrőlA kollégium belülről

Fotó: Vasutas Szakszervezet

A VSZ elnöke szerint ez a méltatlan helyzet egyike azoknak, amelyek miatt a munkavállaló a Munka törvénykönyve szerint indokoltan és jogszerűen megtagadhatná a munkát. Meleg János levélben szólította fel a Honvédkórház parancsnokát, hogy az érintett szakápolók haladéktalanul kapják meg az ígért kulturált elhelyezést.

A Hős utcai nyomortelep Budapest talán legtöbbet emlegetett gettója, ahol egyes ingatlanok értékét jóval a piaci ár értéke alatt, mindössze néhány millió forintra taksálják. Olyan ötlet is felmerült évekkel ezelőtt, hogy a területet kerítéssel zárják körül, olyan súlyos közbiztonsági problémát jelentenek a környéken lakók. A kollégium, ahol az ápolókat elhelyezték ugyan egy védett terület, nem a nyomortelep része, de nem messze található tőle. 

Az ügyben a Honvédkórház és az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtóosztályához fordultunk. Azt kérdeztük tőlük:

  • mi az oka, hogy nem a Vitalitás-központi szálláson, hanem egy felújítás alatt álló, zajos, közös mosdóval, zuhanyzóval ellátott szálláson tudták csak elhelyezni az ápolókat, és hogy
  • a szakszervezet jelzése nyomán kaphatnak-e szállást méltóbb körülmények között, ha igen, hol?

Ahogy megjön a válasz, frissítjük cikkünket vagy új cikket írunk.

(Borítókép: A Honvédkórház főépülete 2021. november 8-án. Fotó: Jászai Csaba / MTI)

 

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.
Brüsszeli látogatása során, ígéretéhez híven a híres ereszcsatornát is útba ejtette Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje.
2021.november 11.
Megnyílt az út az előtt, hogy a kormány úgynevezett "gyermekvédelmi" népszavazási kérdéseiről a jövő tavaszi országgyűlési választásokkal egy napon dönthessenek a választók.
2021.november 10.
Az előválasztás megítélésének döntő, történelmi szempontja az lesz, hogy végül sikerül-e a segítségével a Fidesz rendszerét lebontani. Ez még előttünk áll, vannak rá biztató jelek, de sokakban kétségek is.
2021.november 7.
Árnyékkormány létrehozását fontolgatja Márki-Zay Péter közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt, az előválasztás győztese.
2021.október 21.
Furcsa, hogy az M1 többször forgatott az ellenzéki politikusról a napokban, híradójukat mégis régebbi fotókkal, Facebook-képekkel illusztrálták.
2021.október 19.