Gyors és állandó beavatkozás kell a Velencei-tónál, baj van a Tisza-tónál is

A Velencei-tó vízgyűjtő területén is változtatni kellene. Súlyos szennyezés okoz gondot a Tisza-tónál – egyebek mellett ez derült ki a Magyar Tudományos Akadémia Nemzeti Víztudományi Program Irányító Testülete által szervezett Nagy tavak-konferencián.

https://infostart.hu/belfold/2021/12/12/nem-csak-azonnali-allando-beavat...

Aerial view of Lake Velencei in Hungary

A Velencei-tó megmentését célzó javaslatcsomagról beszélt Reich Gyula, a Mérnöki Kamara alelnöke, az Országos Vízügyi Főigazgatóság Tudományos Tanácsának titkára az eseményen. Mint fogalmazott, most az a feladat, hogy a Velencei-tó vizének folyamatos ellátását a tó vízgyűjtője biztosítsa, és a tó vízgyűjtő területén lehulló minden csepp csapadék minél hamarabb jusson be a tóba. Ehhez szerinte meg kell változtatni a tározók üzemrendjét.

Az ökológiai vízigényeket az eddigieknél alaposabban kell az üzemeltetés során figyelembe venni, jobban kell hozzáigazítani a természetes vízjáráshoz, ami az üdülő közönség toleranciaszintjének a növelését fogja eredményezni" – mondta kamara alelnöke. Hozzátette, azonnali beavatkozásra van szükség, a két tározó rekonstrukcióját, kotrását és a szükséges műtárgy-rekonstrukciókat azonnal el kell végezni, mert a jelenlegi körülmények nem tarthatók fenn.

"Nem a baj esetén kell a vízpótlást megkezdeni, hanem a minél jobb üzemvíz tartása érdekében kell a vízpótlást megvalósítani. Ez egy olyan kockázatot is rejt magában, hogy nagyobb csapadék esetén a tó károsan magas vízszintre fog lendülni, aminek az ellensúlyozására a tóból kifolyó vizet tartó dinnyési zsilip kapacitását is meg kell majd növelni" – mondta. Emellett az azonnali intézkedések között említette a rákhegyi vízpótlást, de a legfontosabbnak a tó menti települések vízrendezését tartja.

Az Eger és a Laskó patak 2010 óta erősen szennyezetten folyik a Tisza-tóba – erről beszélt Teszárné Nagy Marianna címzetes egyetemi docens, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság regionális laboratóriumának vezetője a konferencián. A két patak már egy évtizede az erősen szennyezett kategóriába tartozik, és azt mérik, hogy a tározót elhagyó Tiszában kisebb volt a fekális szennyezettség, de a 2019-2020-as években már ez is növekedett.

További rossz hír, hogy a Tisza-tóban 2013-ig csak a befolyóknak a közvetlen torkolatánál volt mérhető a nagyobb a szennyezés, de 2014-től kezdődően már minden mintavételi helyen nőtt a fekális szennyezést jelző paraméterek mennyisége.

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.