Eltűnnek a taxisok Budapestről

Budapest utcáiról kétezer taxis tűnt el a járvány alatt, és a szakértő szerint nem várható, hogy új állásukból - buszsofőr, teherautó-sofőr - visszatérnek régi szakmájukba.

https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/taxi-kozlekedes-budapest-sofor.73823...

Akoronavírus-járvány kitörése után 60-70 százalékkal csökkent a fővárosi taxik utasforgalma, így sok sofőr felhagyott a személyszállítással - mondta az Infostart híre szerint Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke. A járvány előtt hétezer taxis dolgozott Budapesten, ma már csak ötezren vannak, ami majdnem 30 százalékos csökkenés.

"Kénytelenek voltak abbahagyni, nagyon sokan elmentek nyugdíjba, még többen kerestek más egyéb olyan munkát, ahol tudták kamatoztatni civil foglalkozásukat, vagy épp a tehergépjárműves vagy kamionos jogosítványukat, szaktudásukat." A turisták elmaradása miatt kevesebb autó is ki tudja szolgálni a fővárosi igényeket.

Ugyanakkor csúcsidőben gyakran szinte lehetetlen autóhoz jutni, de ennek nem a taxishiány, hanem a forgalmi torlódások az oka - mondja a taxisszövetség elnöke. A buszsofőrnek, fuvarozónak állt taxisok zöme eddig nem tért vissza a szakmába. Sokszor ugyanis jobb időbeosztással akár a többszörösét is megkeresik korábbi bevételeiknek, ráadásul nem kell új autóra vagy lejáró taxisengedélyre sem költeni.

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.