Ellenzéki miniszterelnök-jelöltek a kínai elnöknek: Leállítjuk a Fudant, ha nyerünk

Nem kérnek a magyar adófizetőknek több százmilliárd forintos terhet jelentő kínai hitelből, és a Fudan Egyetem mellett a Budapest–Belgrád vasútvonal beruházását is leállítják, tájékoztatták közös levélben az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét.

https://telex.hu/belfold/2021/06/22/ellenzeki-miniszterelnok-jeloltek-le...

Dobrev Klára, Fekete-Győr András, Jakab Péter, Karácsony Gergely, Márki-Zay Péter és Pálinkás József a lapunknak is elküldött közös levélben leszögezte: a Kínai Népköztársaság és Magyarország társadalmi rendszereinek különbözősége ellenére is arra törekszenek, hogy a két ország között folytatódjék a közös érdekeket szolgáló együttműködés.

 

A jelöltek a levélben megállapítják, hogy a Belgrád–Budapest vasútvonal és a Fudan Egyetem budapesti kampusza jelenlegi feltételek mellett való megépítése nélkülözi a magyarországi politikai erők közötti egyetértést, valamint a közvélemény többségének támogatását. A két beruházás előkészítése átláthatatlan, azokat a magyar kormányzat titkolózása övezi, ráadásul az előrehaladottabb vasúti beruházás környékén már megjelentek a jelenlegi magyarországi kormányzat gazdasági holdudvarának képviselői – áll a levélben.

A miniszterelnök-jelöltek leszögezik: bármelyiküket is választják meg Magyarország következő miniszterelnökévé, a választók többségének nyilvánvaló akaratával összhangban haladéktalanul leállítják a Belgrád–Budapest vasútvonal és a Fudan Egyetem budapesti kampuszának a jelenlegi feltételek melletti megépítését, és nem élnek a jelenlegi kormányzat által Magyarország számára igényelt hitellel sem.

„Mindemellett őszintén bízunk abban, hogy a jelenlegi magyar kormánynak a két beruházással kapcsolatos hibás lépései, illetve ezek sajnálatos következményei nem képezik majd akadályát annak, hogy az országaink között sok szálon futó és hagyományosan jó kapcsolatok tovább fejlődhessenek” – zárul Dobrev Klára, Fekete-Győr András, Jakab Péter, Karácsony Gergely, Márki-Zay Péter és Pálinkás József közös levele.

Háttér: A Fudan-vita és a belgrádi vasútfejlesztés

Mint arról a napokban beszámoltunk, a parlament kormánypárti többsége 134 igen és 25 nem szavazattal múlt kedden megszavazta a Fudan Hungary Egyetem Alapítvány létrehozását és azt, hogy ingyen átadják a még tervezés alatt álló beruházásnak a fejlesztési terület legértékesebb, Duna-parti telkeit.

Június első hétvégéjén a Diákvárosért és a Fudan Egyetem ellen is több ezer ember tüntetett. Ezután Budapesten konzultációt is tartották a Fudanról, amit több mint harmincezer ember töltött ki. A kitöltők majdnem száz százaléka nem támogatja a beruházást, és nem szeretné, hogy a magyar állam hitelt vegyen fel vagy költségvetési forrást biztosítson az egyetem budapesti kampuszának megépítésére. Amikor vége lesz a veszélyhelyzetnek, népszavazást is ki akarnak írni az ügyben.

A Fudan építése körül hónapok óta óriási viták zajlanak. A kormányoldalról azt hangsúlyozzák, hogy a világ egyik legjobb egyeteméről van szó, amelynek Budapestre településével Magyarország csak nyerhet. Az ellenzék viszont kritizálta a projektet egyebek mellett azért, mert 500 milliárd forintos kínai hitelből építenék kínai cégek, és mert kezdettől nem volt teljesen tiszta, mennyi helyet venne el a Diákváros elől. De azt is gyakran emlegetik, hogy a kínai felsőoktatási intézmények a Kínai Kommunista Párt közvetlen irányítása alatt állnak, így akár nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet egy ilyen intézmény, és hogy a magyar kormány ezzel a lépéssel is csak Kínához igyekszik láncolni Magyarországot a nyugati orientáció helyett. Utóbbi miatt az USA is aggodalmát fejezte ki.

Mint arról beszámoltunk, a vasúti fejlesztés ellen leginkább az érintett helyiek tiltakoznak. Egy márciusi kormányrendelet sorolja fel annak a 24 érintett településnek a 3440 belterületi és külterületi magáningatlanát, amit lényegében fellebbezés nélkül igénybe vehet a kivitelező a nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségűvé nyilvánított Belgrád−Budapest vasútvonal fejlesztésekor. Dunaharasztiban verte fel a legnagyobb port a terv, ami szerint ötször-hatszor több szerelvény fog átrobogni a városon a kertek aljában. A helyiek átfogó petíciót indítottak, hogy legalább a teherfogalom kerülje el a lakott részeket.

A vonal szerb szakasza már épül, a magyar részt a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó RM International Zrt. építi, két kínai céggel konzorciumban. A 152 km hosszú magyar szakasz Budapest és Kelebia közötti bővítése 24 település 3340 belterületi és külterületi ingatlanát érinti. Ezek felhasználása lényegében fellebbezés nélkül megtörténhet, mivel az építkezést nemrég nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a kormány. A beruházás előkészítése az érintett településeken megkezdődött, a vonalat a terv szerint 2025-ben adják át. A kormány elképzelése szerint a vasútvonal felújításával Magyarország fogja kínálni az áruk leggyorsabb szállítási útvonalát a görögországi kikötők és Nyugat-Európa között.

Az egyetemet és a vasútvonalat is jelentős – több százmilliárd forintos – Kínától felvett hitelből építik kínai és magyar cégek, ami többek szerint adósságcsapdába lökheti Magyarországot, Montenegróhoz hasonlóan. A vasúti beruházás részleteit a kormány titkosította.

 

Vágólapra másolva

 

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.