Eldugott oázisok, Breadpit, na meg Kis-Ázsia – Újra itt az Insider!
Beszélgettünk az Ica Mama Húsboltjának tulajdonosával, megírtuk az Ifipark történetét, csekkoltuk a Breadpit nevű új zuglói pékséget, kirándultunk a visegrádi Bertényi Miklós Füvészkertben, eközben pedig Rév Marcellt Emmy-díjra jelölték és a Blaha Lujza tér felújítása is megkezdődött – Íme a We Love Budapest legfontosabb és legizgalmasabb cikkei a hétről!
- Szeretnél egy nagy adag salátát vagy húst magad elé venni, esetleg feltett lábbal relaxálnál egy olyan helyen, ahol tudják ki vagy, de nem akarnak a vesédbe látni? A Pozsonyi út szomszédságában nemrég megnyitott Gaby's éppen ilyen.
- Rév Marcell operatőrt az Eufória Trouble Don't Last Always című epizódjáért Emmy-díjra jelölték, a díjátadóra szeptember 19-én kerül majd sor.
- Elkezdődött a Blaha Lujza tér felújítása, szeptemberig átmeneti forgalmi rend lesz a környéken.
- A Selyemgombolyító Gourmet Gardenben újrakóstolhatjuk a jól ismert Neked Csak Dezső csapolt, kisüzemi sörkínálatát és a – mostani nevén – Neked Csak Töltő házi kolbászos hot dogját egy szuper burgerrel együtt.
- Megfejtésre váró versek, apa-fiú kapcsolat és énkeresés az orosz hadifogságban – összegyűjtöttünk 8 kortárs magyar irodalmi alkotást, amik nem tipikus nyári olvasmányok, de annál jobb őket olvasni a strandon.
- A Nádor utcában már Anatólia izgalmas ízeit is végigkóstolhatjuk, ugyanis a Türkiz végre egy olyan török étterem Budapesten, ahol Kis-Ázsia minden gasztronómiai potenciálját kihasználják.
- Szomoru Miklós kertészmérnök pilisszentkereszti angolkertje, A Kertész Kertje egy igazi kis ékszerdoboz, ahol most minket is körbevezetett.
- Pallag Erika, az Ica Mama Húsboltjának tulajdonosa beszélt nekünk a Móricz Zsigmond körtér változó közegéről, a változó igényekről és arról, ami mindig állandó: a vevők és a munka iránti szeretetéről.
- Egy szép kánikulai napon egy csapat gyerekkel együtt felültünk mi is a Gyermekvasútra, a teljes vonalon végigmentünk, és közben megvizsgáltuk, mi vár ránk az egyes állomásokon.
- A szobrokban és domborművekben dúskáló paloták között sétálni az egyik legjobb időtöltés, különösen akkor, ha a Palotanegyed legrégebbi utcáján, a Bródy Sándoron megyünk végig.
- Míg ma szívesen sétálunk és üldögélünk a Várkert Bazár árkádjai alatt, addig a szocializmusban az itt helyet kapó Ifipark volt az ifjúság kedvelt szórakozóhelye, a 70-es évek végétől pedig a rockkoncertek fellegvára lett, ahová menő volt járni.
- Eldugott, a család minden tagjával, akár kutyával is látogatható a Bertényi Miklós Füvészkert a visegrádi Apátkúti-völgyben, ahonnan alig akartunk hazajönni.
- Ritka az olyan pékség, ahol a kávékülönlegességeket és finom pékárukat egy kellemes hangulatú, árnyas kertben fogyaszthatjuk el, ahonnan aztán nehéz a dolgunkra indulni – a zuglói Breadpit azonban pontosan ilyen.
- Nyár közepére olyan izgalmas és sokoldalú programokat gyűjtöttünk össze, mint például az első alkalommal érkező Budapesti Nemzetközi Sportfilm Fesztivál vagy a SUP Fesztivál, de válogathatunk különböző témájú filmestek, koncertek, vagy éppen kiállítások és vásárok közül is.
cikkfeltöltő:
GB
Választás
Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.