Előválasztás: Karácsony egy nap alatt begyűjtötte a 20 ezer ajánlást

Hétfőn kezdődött az ellenzéki előválasztás ajánlásgyűjtő szakasza, amelyben az eddigi jelölt-jelöltekből valódi jelöltek válhatnak, a hét miniszterelnök-jelöltnek 20 ezer, az egyéni képviselőjelölteknek pedig 400 érvényes ajánlást kell összegyűjteniük szeptember 6-ig.

https://telex.hu/belfold/2021/08/23/elovalasztas-karacsony-egy-nap-alatt...

Elsőként Karácsony Gergely, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP közös miniszterelnök-jelöltjének jött össze a 20 ezer ajánlás, a pártok közleménye szerint a főpolgármester röviddel hétfő este 8 előtt érte el a szükséges számot. Karácsony hétfőn öt budapesti helyszínen kezdte meg az aláírásgyűjtést, de mint elmondta, a következő hetekben minden kitelepülést szeretne meglátogatni.

„Az előválasztás azonban nem a pártok versenye, hanem eszköz arra, hogy visszaadjuk a politikát az embereknek. Az előválasztás ahhoz szükséges, hogy megtaláljuk azt a 106 jelöltet, akik a legnagyobb többség támogatásával képesek legyőzni a fideszes helyi jelöltet, hogy a sokszínű ellenzék demokratikus versenyben váljon egységes erővé” – írják a közleményben.

Karácsony Gergely mellett Dobrev Klára (DK, Liberálisok), Ecsenyi Áron (Le az Adók 75%-ával párt), Fekete-Győr András (Momentum), Jakab Péter (Jobbik), Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom) és Pálinkás József (Új Világ Néppárt) indult a miniszterelnök-jelölti előválasztáson, nekik kell két hét alatt 20 ezer ajánlást gyűjteniük.

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Egymondatos közleményt adott ki a Fidesz az ellenzéki előválasztás leállásval kapcsolatban. Az MTI országos sajtószolgálatához eljutatott közlemény egészen pontosan így szól:
2021.szeptember 19.
A NER rendszerének lebontásában, a fideszesek felelősségre vonásában, és a korrupciós ügyeken meggazdagodottak elszámoltatásában mind egyetértettek az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek első tévévitájukon, még ha máshogy is közelítenék meg mondjuk az adórendszer vagy a jogállam reformját. Igazi vita csak Hadházy Ákos és Tóth Csaba zuglói képviselőjelöltek támogatása körül alakult ki.
2021.szeptember 13.
Nagyon fontosak a jelöltek, nagyon fontosak a jelölőszervezetek, de sokkal fontosabb az előválasztás demokratikus tisztessége – mondta Magyar György. Az ellenzéki előválasztásban közreműködő Civil Választási Bizottság elnöke beszélt a kampány menetrendjéről, az egyjelöltes választásról, és arról is, van-e jogi alapja az előválasztásnak.
2021.szeptember 11.
Az előválasztás első fordulóját szeptember 18. és 26. között tartják.
2021.szeptember 10.
Hétfőn délelőtt 10 óráig adhatták le az induláshoz szükséges aláírásokat az ellenzéki előválasztás miniszterelnök-jelöltjei. Legalább húszezerre volt szükség, Pálinkás Józsefen kívül mindenkinek sikerült összegyűjtenie.
2021.szeptember 7.
Az MSZP szerint „jobbikos agyszülemény” a kooperáció.
2021.szeptember 3.
Nem mindegy, melyik médium közvetíti a kormányfőjelöltek disputáját, mert annak is tétje van, ki hol tudja elérni és mozgósítani híveit.
2021.szeptember 1.