Egyszer nem adott a kormány, kétszer büntetett vele

A kabinet késlekedése miatt a fővárosnak 200 millió forinttal többet kell fizetnie a metrópótló buszokért. És még így sem biztos, hogy időben megérkeznek az új járművek.

https://nepszava.hu/3081807_egyszer-nem-adott-a-kormany-ketszer-buntetett-vele

A hármas metró felújításának részeként novembertől lezárják a vonal teljes középső – vagyis a Nyugati pályaudvartól a Semmelweis Klinikákig – tartó részét, az viszont továbbra is kérdéses, hogy lesz-e elegendő pótlóbusz, amivel kiválthatják a földalattit. A kormány ugyanis, minden korábbi ígérete ellenére, tovább késlekedik a járműbeszerzések támogatásával, ráadásul mivel időközben elszállt az euró, most az árfolyamveszteség is a fővárost terheli. Közel száz buszra lenne szükség, ám – ahogy arról már többször írtunk – a jelenlegi járműparkból ennyit nem tud erre a feladatra kiállítani a közlekedési cég. Ez előre tudható volt, ezért is lobbizott a főváros már a felújítás elkezdése előtt az új buszok vásárlását lehetővé tévő állami támogatásért. Az Orbán-kormány végül tavaly nyáron – aligha függetlenül a közelgő önkormányzati választásoktól – határozatba foglalta a fővárosi buszcsere támogatását. 3,26 milliárd forintot ígért 17 darab szóló és 17 darab csuklós busz vásárlásához. Ezt az összeget a kormánydöntés szerint 2020. január végéig kellett volna folyósítani, de a pénz azóta sem érkezett meg. A kormány előbb arra hivatkozva nem fizetett, hogy a főváros nem küldte meg a szükséges dokumentumokat. Amikor pedig minden iratot megkapott, a kabinet bejelentette, hogy a járványügyi védekezés miatt csak 2021-ben tudja kifizetni a támogatást. Arra azért futotta, hogy Volánbusznak elutaljanak 3,2 milliárd forintot 30 darab új busz vásárlására. A BKV csak akkor rendelheti meg a buszokat, ha már a számláján van a pénz és rendelkezik az állami buszbizottság engedélyével. Az idő pedig egyre jobban szorít: az uniós támogatások határideje miatt a metrófelújítás nem állítható le, így a buszbeszerzés nem halogatható tovább. A BKV három irányba is elindult. Elsőként használt buszok vásárlását ajánlotta a cég igazgatóságának, de az elvetette az ötletet, mondván a flotta átlagéletkora már így is 13,5 év, a járművek 13 százaléka csereérett, nem kell ezt további öreg példányokkal fokozni. Ezután felmerült a hitelfelvétel, de a Karácsony-kabinet végül úgy döntött, hogy inkább a fejlesztési kiadásai közötti átcsoportosítással teremti elő a szükséges forrást. Az elektronikus jegyrendszer előkészítésére és kivitelezésére félretett 3,6 milliárd forintból adnak át 3,47 milliárdot buszvásárlásra. A kormány késlekedése miatt azonban a fővárosnak az árfolyamváltozás okán 209,5 millióval többet kell fizetnie buszokért az eredetileg tervezettnél. Karácsonyék bíznak benne, hogy az Orbán-kabinet ezt később megtéríti és nem Budapestnek kell benyelnie a veszteséget. Ennél is nagyobb kockázat az időtényező. Az új Mercedes buszokat a BKV által tavaly augusztusban aláírt 21 milliárd forintos keretszerződés értelmében az Inter Traction Electrics Kft. szállítja. A cég korábban 150-180 napos szállítási határidőt vállalt, de azóta végigsöpört a világon a koronavírus. Így ha most végre sikerül megrendelni a járműveket, akkor is nagy kérdés, hogy mennyi érkezik meg belőle novemberig.

E-jegy bizonytalan időre elnapolva

A Fővárosi Közgyűlés tavaly több alkalommal is tárgyalt az e-jegyről. A testület 2019 márciusában úgy döntött, hogy a főváros csatlakozik a Nemzeti Elektronikus Jegyrendszer Platform (NEJP) rendszeréhez, amelynek érdekében szerződést is kötöttek a Belügyminisztériummal. Az új városvezetés most újra áttekintette a beruházást és arra jutott, hogy egyelőre nincs abban a fázisban, hogy szükség lenne a megvalósításra félretett pénzre. S egyúttal úgy döntött, hogy eljött az idő a projekt újragondolására, beleértve a jogi, műszaki és felelősségi kérdéseket is

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.
Brüsszeli látogatása során, ígéretéhez híven a híres ereszcsatornát is útba ejtette Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje.
2021.november 11.
Megnyílt az út az előtt, hogy a kormány úgynevezett "gyermekvédelmi" népszavazási kérdéseiről a jövő tavaszi országgyűlési választásokkal egy napon dönthessenek a választók.
2021.november 10.
Az előválasztás megítélésének döntő, történelmi szempontja az lesz, hogy végül sikerül-e a segítségével a Fidesz rendszerét lebontani. Ez még előttünk áll, vannak rá biztató jelek, de sokakban kétségek is.
2021.november 7.
Árnyékkormány létrehozását fontolgatja Márki-Zay Péter közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt, az előválasztás győztese.
2021.október 21.
Furcsa, hogy az M1 többször forgatott az ellenzéki politikusról a napokban, híradójukat mégis régebbi fotókkal, Facebook-képekkel illusztrálták.
2021.október 19.