Brutális támadás érte az érdekképviseletet

Nem hagyja magát megfélemlíteni, végigviszi a megkezdett bértárgyalásokat, és akár sztrájkba is kezd a HVDSZ 2000 Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nél (FKF) működő alapszervezete azután, hogy múlt héten brutális támadás érte az érdekképviseletet 4 munkavállalója elbocsátásával. Az alapszervezetnek az FKF 2800 dolgozója közül 2100 a tagja.

Csontos István az FKF-re nézve - szerinte - kedvezőtlen feltételekkel kötött szerződéseket vizsgálta felül, és ennek keretében került sor a szakszervezetisek elbocsátására. A több éves gyakorlatot követve azonban épp ő volt az, aki ezt az - általa most kedvezőtlennek ítélt - szerződést több mint egy éve hatályban tartotta, így ő juttatta hirtelen jogszerűtlennek mondott előnyökhöz a szakszervezetet.

Vajon véletlen egybeesés, hogy a bértárgyalások kellős közepén szüntette meg a szerződéseket?

A HVDSZ 2000 szerint vezérigazgató Úrnak azokat a tanácsadói szerződéseket kellett volna alaposabban felülvizsgálnia, amelyek keretében közeli ismerősének cége törvénytelenül jutott sokmilliós megbízáshoz.

A HVDSZ 2000 álláspontja szerint egy cég, jelen esetben az FKF vezérigazgatója nem állapíthatja meg egy szakszervezet jogsértő működését, - de Csontos úr - nyilatkozata szerint - megtette!

Hogyan?

A munkáltató, függetlenül attól, hogy ki a vezetője, 2011-ben is tudhatta, hogy milyen munkaszerződést kötött a szakszervezeti tisztségviselőkkel, és ha érvénytelen volt ez a szerződés, vagy azzá vált, jeleznie kellett volna, hogy közösen hárítsák el az érvénytelenség okait. Erre azonban nem került sor. Mikor vizsgálta felül a vezérigazgató Úr?

Az érvénytelenséget valóban köteles a munkáltató megszüntetni, feltéve, hogy az érvénytelenség okát a felek nem hárítják el. Az érvénytelenséget tehát el lehetett volna, el lehet hárítani, de itt nem erről van szó, a munkáltató úgy tűnik nem kívánta elhárítani.

A szakszervezet 4 elbocsátott munkavállalója bár közvetlenül nem végzett munkát a társaságnál, azonban érdekképviseleti munkájukkal hatékonyan közreműködtek a kiegyensúlyozott munkaügyi kapcsolatok kialakításában, valamint a gazdálkodást segítő munkabéke biztosításában. Ha ezt felismerte volna, és ebben partner lett volna az FKF vezetése, akkor nem alakult volna ki a jelenlegi helyzet.

Csontos István vezérigazgató Úr arra hivatkozva vonta meg az évi 30 millió forintos FKF-es szakszervezeti támogatást, hogy az összeg felhasználásáról a mai napig nem kapott részletes elszámolást. Ez az állítás nem helytálló, ugyanis a szakszervezet a támogatásból részesülő munkavállalók személyes adatainak közlése nélkül, jogcímenkénti bontásban benyújtotta a részletes elszámolást, az előírtak, majd a további kérések szerinti időpontban, a 2015-ös évről.

Csontos István azon állítása sem felel meg a valóságnak, amely szerint az FKF a 4 szakszervezeti tisztségviselő alapbérére megközelítőleg 30 millió forintot fordított évente, mivel ez az összeg nem éri el a 20 millió forintot sem. A köztük lévő különbségeket, az eredeti munkakörük közötti különbség okozta.

Az FKF-nél működő szakszervezet érzi a támogatást maga mögött, mind az országos szakszervezeti konföderációk, mind az ágazati szakszervezetek, mind pedig a közszolgáltatásban dolgozók felsorakoztak mögöttük, és a nemzetközi szakszervezeti mozgalom is aktivizálódott.

Ami a legfontosabb: az FKF-nél lévő tagság is kiáll mellettük!   

Az FKF dolgozók hétfőn aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy visszahelyezzék a pénteken elbocsátott négy főállású szakszervezetis alkalmazottat. A hétfői akcióban egy óra alatt több mint 600 dolgozó aláírása gyűlt össze.

 HVDSZ - OS

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.