Azonnal kezdjen el alkotmányt írni az ellenzék, ha kormányváltás után nem akar gúzsba kötve táncolni

Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter, Forgács Imre, volt igazságügyi és rendészeti miniszter, illetve Vörös Imre, volt alkotmánybíró nyílt levélben nógatja az ellenzéket, hogy mire elérkezik a 2022-es választás, addigra legyen kész az új alkotmány szövege, amire aztán egy tisztalap törvényt lehet építeni, és így hatályon kívül lehet helyezni a "hatalomkoncentráló" szabályokat. Íme a nyílt levél.

https://nepszava.hu/3119199_azonnal-kezdjen-el-alkotmanyt-irni-az-ellenz...

Magyarország a rendszerváltás utáni történelme talán legsúlyosabb válságát éli át. A járvány szorítása – a hivatalos sikerpropaganda ellenére – alig enyhül. Az ország kormánya az európai közvélemény előtt lejáratta magát, a független sajtót ellenségként kezeli, és a jogállami intézmények már csak névleg működnek. Ebben a helyzetben sokak reménye, hogy az ellenzéki pártok összefogása a 2022. évi országgyűlési választásokon sikerre vezet. A kormányváltás esetén a jogállam helyreállítását csak egy új, köztársasági alkotmánnyal lehet elkezdeni. Ennek részleteiről azonban az ellenzéki pártoknak már 2021 nyarán tárgyalniuk kellene. Az alkotmányozás ugyanis a jelenlegi helyzetben különösen bonyolult feladat, ami – a remélt választási győzelem után – nem végezhető el néhány hét alatt. Indokolt lenne, hogy az ellenzéki pártok az alkotmányozás szándékát már az előválasztási kampány során bejelentsék. Ehhez azonban a majdani parlamenti többségnek az egységesen támogatott alkotmány szövegével már a választás előtt rendelkeznie kell. Az új alkotmányt a parlamenti szavazás után a választók népszavazással erősíthetik meg A közjogi átmenet fontos eleme egy ún. „tiszta lap” törvény lehet, amellyel hatályon kívül helyezhetők a hatalom kizárólagos birtoklására irányuló, ezért alaptörvényellenes jogszabályi rendelkezések. E dokumentumok kidolgozása meglehetősen sürgető. Az ellenzéknek ugyanis fel kell készülnie arra, hogy a jelenlegi kormány – a 2/3-os törvényeket obstrukciós eszközként használva – az új parlament működését, és az új kormány megalakítását a kezdetektől akadályozni fogja. Az ellenzéki pártok a közjogi átmenet előkészítésében számíthatnak a jogásztársadalom jelentős részének, és a civil szervezeteknek a segítségére. A kormányváltás (korszakváltás) menetrendjének kidolgozásához politikai döntések (pártközi egyeztetések) sorozatára is szükség lesz. A rendszerváltást előkészítő ellenzéki kerekasztal-tárgyalások máig ható tanulsága, hogy ez a munka nem halasztható a választás utáni időkre. 

 

 

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Már az első nap többen letöltötték és beadták az ellenzéki előválasztáshoz szükséges regisztrációhoz kitöltendő nyilatkozatokat.
2021.július 27.
Július 26-ától lehet hivatalosan bejelentkezni jelöltnek az ellenzéki előválasztáson, Jakab Péter, a Jobbik elnöke ezt már meg is tette – írja a politikus Facebook-oldalán.
2021.július 26.
A DK miniszterelnök-jelöltje árnyékkormányt alakít, ha megnyeri az előválasztást.
2021.július 23.
Megküldjük az előválasztás forgatókönyvét és kérjük jelezzen vissza ha a forgatókönyv szerinti ajánló aláírásgyüjtésben segitségünkre tud lenni az alábbi e-mail (bp11@dkp.hu) szíveskedjen jelezni.
2021.július 14.
Mindenkit új feladatok elé állított a pandémia, és nem mindenki volt erre felkészülve – mondta az adatvédelmi problémákról Péterfalvi Attila az InfoRádió Aréna című műsorában. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke elmondta a véleményét a pedofilellenes törvényről, a civilszervezetek adományozásáról és arról is, miért nem vizsgálta még a hatóság az internetes sütiket.
2021.július 9.
Kovács Gergő szerint a jelenlegi színvonalat ők is tudnák hozni, ráadásul még viccesebbek is lennének.
2021.július 8.
Az ellenzéki pártok miniszterelnök-jelöltjei levélben fordultak az Európai Unió tagállamainak vezetőihez, hogy Magyarország az EU tagja maradjon 2022 után is. Az üzenet:
2021.július 2.
Karácsony Gergely interjút adott a német Bildnek, és azt mondta, „Orbán Magyarországa Kína és Oroszország kapuja az EU-ba”
2021.június 30.
Nem kérnek a magyar adófizetőknek több százmilliárd forintos terhet jelentő kínai hitelből, és a Fudan Egyetem mellett a Budapest–Belgrád vasútvonal beruházását is leállítják, tájékoztatták közös levélben az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét.
2021.június 23.