Az év végére kihozható nullásra Budapest költségvetése

Már tavaly arról beszélt Karácsony Gergely, hogy csak idő kérdése, hogy mikor megy csődbe Budapest. Ezt többször elmondta idén is, hogy az iparűzési adóbevétel kiesés miatt nehéz helyzetbe került a főváros. Most úgy néz ki, az iparűzési adóelőleg második részlete menti meg a csődtől Budapestet.

https://infostart.hu/belfold/2021/09/10/az-ev-vegere-kihozhato-nullasra-...

Karácsony Gergely főpolgármester beszél a 26. Budapest Pride felvonulás célállomásán, a Tabánban 2021. július 24-én.

2020 nyarán Karácsony Gergely azt mondta, hogy csődbe mehet Budapest, csak az a kérdés, hogy mikor. Erről a budapesti főpolgármester azután kezdett beszélni, hogy négyszeresére emelkedett az önkormányzatok által befizetett szolidaritási adó összege. Ezt követően év vége felé már a városvezető szerint az iparűzési adó is bekerült abba a körbe, ami miatt nehezebbé vált a gazdálkodás. A kormány gazdaságvédelmi intézkedései között elengedte a kkv-k iparűzési adójának 50 százalékát.

Az InfoRádió Aréna című műsorában a főpolgármester január végén arról beszélt, hogy a 2021-es önkormányzati gazdálkodást hogyan tudják megoldani,

"Az iparűzési adó csökkentésére vonatkozó kormányzati döntés előtt már tulajdonképpen a főváros összes mobilizálható, erre a célra felhasználható, a működési lyukak betömésére alkalmazható tartalékát mi beterveztük a város idei költségvetésébe. Ez közel 80 milliárd forint. Nem arról van szó, hogy válság idején össze kell húzni a nadrágszíjat, hanem arról van szó, hogy olyan szisztematikus kifosztása zajlik a városnak, amely gyakorlatilag azt eredményezi, hogy az a pénzügyi tartalék, amely az elmúlt időszakban rendelkezésre állt, azt nekünk teljes mértékben föl kell használnunk az idei évben. És akkor még nem beszéltem az iparűzési adó csökkentéséről, amely az eredeti költségvetési tervezetünkben nem szerepelt, hiszen akkor még nem volt ilyen döntés."

Az InfoRádió Arénáját követően egy hónappal egy internetes beszélgetésben idén február végén arról beszélt Karácsony Gergely, hogy nem biztos szerinte, hogy Budapest gazdaságilag túléli az idei évet.

Azt mondta, egy olyan kormányzati intézkedést, mint hogy megfelezik az iparűzési adót a kis- és közepes vállalkozásoknál, tipikusan nem egy járvány vagy egy válság idején kell meghozni, hiszen ezt az adót a bevétel arányában fizetik a cégek – szemben más olyan közterhekkel, amelyeket így is, úgy is meg kell fizetni.

"Ezzel a kormány nem segítette a vállalkozásokat, nekünk viszont ez tulajdonképpen olyan, hogy eddig csak ott volt a nyakunkon a kötél, de most már ki is rúgták a sámlit alólunk. Nem tudom, hogy túléli-e a Fővárosi Önkormányzat pénzügyi szempontból az idei évet. Nagyjából a tartalékaik legvégén vagyunk" – mondta.

Később egy hozzávetőleges dátum is megjelent a fővárosi kommunikációban: a csődre az év végét jelölték meg.

Augusztus 25-én Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, aki Budapest pénzügyeiért felelős, azt nyilatkozta a Népszavának: Budapest eljutott oda, hogy hozzá kelljen nyúlni a 25 milliárd forintos folyószámlahitel-kerethez. Arról is beszélt, hogy minden működésre fordítható állampapír és készpénz elfogy szeptember 4-ére, így onnantól kezdve folyószámlahitel-keretből működik a város.

Kiderült az interjúból az is, hogy ez a számításaik szerint két hétig tart, mivel szeptember közepén megérkezik az iparűzési adóelőleg második része, így év végére a végszámla kihozható nullára.

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.