2021, május 13 - 08:04 Sajtószemle

Már a műtétekhez is kell a védettségi igazolás

https://index.hu/gazdasag/2021/05/13/mutet-vedettsegi-kartya-korhaz-koro...

D VAJ20181206001

Az Index kiderítette, hogy milyen feltételek mellett indulnak újra a harmadik koronavírus hullám miatt eddig elhalasztott nem akut, azaz tervezett, időpontra előre egyeztethető műtétek, illetve más rehabilitációs ellátások.

Az új lépések egyike a kormány által legtöbbször réginek nevezett, pontosabb megfogalmazásban a koronavírus előtti életünk felé, hogy május 13-tól, azaz csütörtöktől újraindulnak a tervezett orvosi beavatkozások, műtétek, valamint a rehabilitációs ellátások. Mindezt még Müller Cecília jelentette be az operatív törzs sajtótájékoztatóján május 7-én.

Akkor az országos tiszti főorvos azt is hozzátette, hogy ezeket az ellátásokat kizárólag előre egyeztetett időpontban, valamint a járványügyi szabályok maximális betartása mellett vehetik csak igénybe az érintettek.

Ezt az Index kérdésére azóta megerősítette az Emberi Erőforrások Minisztériuma is, hogy a fekvőbeteg-intézetek, ahol továbbra is ugyanúgy folyamatosan zajlik a koronavírusos, illetve koronavírus-gyanús betegek ellátása, ott kötelesek minden járványügyi óvintézkedést betartani.

Éppen ezért a halasztható típusú, előzetesen egyeztetett időpontban végzett műtéteket egyedül azoknál a betegeknél végzik el, akik:

  • már megkapták a védettségi igazolványukat és az érvényes is;
  • vagy a tervezet beavatkozást megelőző 48 órán belüli negatív PCR-teszt eredménnyel és a műtét napján végzett negatív antigén gyorsteszttel rendelkeznek.

Mi a helyzet, ha nem jött meg a védettségi kártya?

Az Emmi az Indexnek azt is elárulta, milyen forgatókönyv érvényesül abban az esetben, ha velünk is megesett az utóbbi időben sokak által panaszolt probléma, hogy egyelőre nem jött meg a védettségi kártya – holott vagy az oltás miatt, vagy azért vagyunk jogosultak rá, mert korábban igazoltan átestünk a koronavírus fertőzésen.

AMÍG NEM ÉRKEZIK MEG A VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY, ADDIG A HELYSZÍNEN KIÁLLÍTOTT OLTÁSI IGAZOLÁS/EMLÉKEZTETŐ BEMUTATÁSA IS ELEGENDŐ ÉS AZ EESZT-BEN ELLENŐRIZHETŐ

 – emelte ki a minisztérium. Hozzáteszik, amennyiben valaki önhibáján kívül, például az egészségi állapota miatt nem vehette fel a védőoltást, az ő koronavírus tesztjét a kórház fizeti. Aki pedig nem oltatja be magát, az saját költségére kérhet PCR-tesztet, és gyorstesztet akár a helyszínen is.

Kulcslyuksebészeti eljárásal végzett vállműtétnél használt műszertálcaKulcslyuksebészeti eljárásal végzett vállműtétnél használt műszertálca

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

A járóbeteg-szakellátásban ezek a követelmények eddig sem voltak feltételek és továbbra sem azok, ott az egyéb járványügyi előírások élnek. Szintén ezek az irányelvek vonatkoznak a szüléseknél is a kismamára, illetve a szülésnél jelen lévő kísérő személyre.

Fokozatos nyitás az egészségügyben

A legutóbb március 5-én leállított egynapos sebészeti ellátások már május 3-tól újraindulhattak Kásler Miklós bejelentése alapján.

Az emberi erőforrások minisztere akkor azt is közölte, a beavatkozások az egészségügyi szolgáltatóknál előzetesen egyeztetett időpontokban történhetnek, rugalmas tervezéssel, valamint a járványügyi intézkedések betartásával. Fertőzésgyanú esetén pedig az ellátó fekvőbeteg-intézetnek kell a beteget biztonságosan elkülönítenie, majd elvégezni a koronavírus antigén gyorstesztet.

A MINISZTER AZ ELVÉGEZHETŐ EGYNAPOS SEBÉSZETI ELLÁTÁSOKNÁL IS LÉNYEGÉBEN UGYANAZOKAT A FELTÉTELEKET TÁMASZTOTTA, MINT AMELYEKET MOST A TERVEZHETŐ BEAVATKOZÁSOKNÁL.

Azt pedig április 28-án jelentette be Kásler Miklós, hogy április 29-től újraindulnak az egészségesnek vélt emberek körében végzett onkológiai szűrővizsgálatok is. A miniszter szerint ezeket szintén a járvány elleni védekezés miatt kellett felfüggeszteni, ugyanakkor a daganatos diagnosztika és a terápiás kezelések nem álltak le a járvány alatt sem.

(Borítókép: G erincműtétet végeznek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Idegsebészeti Osztályán 2018. december 6-án. Fotó: Vajda János / MTI)

Hercsel Adél

 

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.