2021, május 12 - 08:08 Sajtószemle

Kicsit sem meglepő adatot közölt a Pénzügyminisztérium

A kiadásokat azok a beruházások növelték, amelyek az építőipart támogatják: vasúti és közúti fejlesztésekre 60-60 milliárdot, a Modern Városok Program céljaira 42,2 milliárd forintot, míg a Turisztikai fejlesztési célelőirányzatból 37,5 milliárd forintot fizettek ki közelebbről meg nem nevezett célokra.

A negyedik hónapban száz milliárd forintos plusz keletkezett a költségvetési gazdálkodásban – így a négyhavi hiány 1043 milliárd forint lett – közölte a pénzügyi tárca (PM). Az április az adófizetési határidők miatt rendre többletet hoz, ez még tavaly a lezárások közepén is így volt. Sok részletet a szaktárca nem árult el, ám a negyedéves folyamatokból tudható, hogy a hiány a kiadások oldalán száll el, ugyanis a bevételek 10 százalékkal nőttek a tavalyihoz képest, míg a kiadások ennél gyorsabban nőttek, de nem érték el a 14 százalékot. A PM közlése szerint a járványügyi védekezéshez biztosított források április végére meghaladták a 398 milliárd forintot. A gazdaság újraindítását segítve a kormány ismételten meghosszabbította az ágazati bértámogatási rendszert, erre a célra egy év alatt 80 milliárd forintot költöttek, vagyis havi 6-7 milliárdot. Nem lehet azt mondani, hogy a bértámogatási rendszer vágná földhöz a költségvetést, ugyanis a havi 6-7 milliárdokból nehezen jönne össze több ezer milliárdos hiány. Április végéig kifizettek még 86 milliárdnyi versenyképességnövelő támogatást (havi 22 milliárdot), vagyis szigorú értelemben vett gazdaságtámogatásra havi 30 milliárdot költ a kormány. A kiadásokat inkább azok a beruházások növelték, amelyek az építőipart támogatják: vasúti és közúti fejlesztésekre 60-60 milliárdot, a Modern Városok Program céljaira 42,2 milliárd forintot, míg a Turisztikai fejlesztési célelőirányzatból 37,5 milliárd forintot fizettek ki közelebbről meg nem nevezett célokra. Igaz, más forrásokból tudható, hogy a turisztikai támogatások többsége is egy a kormányhoz közeli üzleti körhöz kerülnek. A PM mostani közleménye nem említi, de a hiányért még jelentős részben felelős az uniós pénzek megelőlegezése is, amiket kormány még bőven a beérkezésük előtt kifizet a nyerteseknek.  A 2021-es költségvetés módosítása épp most van a parlament előtt, amelyben a hiányt a kormány 2288 milliárd forintra emeli, vagyis ennek majd' a fele már így is összejött az első negyedben. A kormány májustól a gazdasági növekedés felpörgésével számol, így tartható lehet a 2288 milliárdos hiány, de a módosítás azt is lehetővé teszi, hogy ennél lényegesen magasabb legyen a deficit, s az megközelítheti a 3900 milliárdot is. A kormány még 2022-re is magas hiánnyal számol, amit Varga Mihály pénzügyminiszter azzal indokolt a Portfoliónak adott interjúban, hogy „ha kanyarban akarunk előzni, jobban kell nyomni a gázt. Eljön majd a kanyarból kijövetel időszaka is, amikor a fékre kell a lábat helyezni.” - tette hozzá, hogy teljes legyen a képzavar.     

https://nepszava.hu/3119238_kicsit-sem-meglepo-adatot-kozolt-a-penzugymi...

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.