2020, március 5 - 07:50 Sajtószemle

Naponta 80 halott, 2000 új fertőzött – interaktív térképen a járvány pusztítása

Egyre vörösebb a világtérkép, ahogy továbbra is megállíthatatlanul terjed a világjárvány. Interaktív infografikán mutatjuk be, hogy eddig merre terjedt és hány áldozatot szedett a vuhani koronavírus.

 

https://hvg.hu/vilag/20200304_vuhani_koronavirus_fertozesek_halalesetek_interaktv_terkep_infografika

 

Pár hónappal a koronavírus előtt figyelmeztettek, hogy alig készült fel a világ egy egészségügyi vészhelyzetre

„Valószínű, hogy továbbra is kénytelenek leszünk járványokkal szembenézni, amelyekkel az országok többsége nem tudja felvenni a harcot.”Még hírből sem lehetett ismerni az új típusú koronavírust, amikor tavaly októberben megjelent ez a figyelmeztetés egy több, mint háromszáz oldalas, a világ egészségbiztonsági helyzetét vizsgáló kötetben. A szerzők szerint ez az első alkalom, hogy számszerűsítették és rangsorolták, mennyire készültek fel a világ országai a fertőző beteségek megelőzésére, beazonosítására és kezelésére. 

Mielőtt belemennénk a részletekbe, íme a legjobbak közé sorolt tizenhárom ország, és mellettük, hogy hány pontot értek el a maximális százból: 

https://444.hu/2020/03/04/par-honappal-a-koronavirus-elott-figyelmeztettek-hogy-alig-keszult-fel-a-vilag-egy-egeszsegugyi-veszhelyzetre

Ameddig lehetett, Kína cenzúrázta a koronavírusról szóló híreket

Kína hetekig cenzúrázott az interneten az új koronavírussal kapcsolatban megjelenő minden hivatkozást, mielőtt hivatalosan is beismerte, milyen kiterjedt a járvány - állítja egy kedden Kanadában közzétett tanulmány. A vírus már decemberben megjelent a közép-kínai Vuhanban, amelynek mintegy 11 millió lakója január vége óta van karanténban. 

A betegség súlyosságát azonban csak január 20-án ismerték be nyilvánosan, amikor Hszi Csing-pin elnök utasítást adott a felszámolására.

https://444.hu/2020/03/03/ameddig-lehetett-kina-cenzurazta-a-koronavirusrol-szolo-hireket

Lengyelországban is megjelent a koronavírus, 500 ember van karanténban

Lengyelországban is megjelent a koronavírus – közölte szerdán a lengyel kormány. A vírus okozta első fertőzést egy korábban Németországban járt embernél mutatták ki. Azt is közölték, hogy az illető jól érzi magát, és a nyugat-lengyelországi Zielona Góra város kórházában kezelik.  Házi karanténba helyezték a beteggel korábban érintkező embereket, köztük a családtagokat. 

Az egészségügyi miniszter szerint az ilyen helyzetben szükséges minden eljárást betartottak: a beteg telefonon értesítette tüneteiről az orvost, ezután speciális mentőautóval szállították kórházba. 

 

A MINISZTER KÖZLÉSE SZERINT A LENGYELORSZÁGI KÓRHÁZAKBAN 68 FERTŐZÉSGYANÚS EMBERT VIZSGÁLNAK, ÉS MINTEGY ÖTSZÁZAN KARANTÉNBAN VANNAK.

Szerda este először tartják meg a koronavírus miatt a kormány mellett már korábban felállított válságstáb ülését, és a testület ezentúl naponta tanácskozik. 

A koronavírus Kelet-Közép-Európában is megjelent a napokban, a cseheknél már öt fertőzöttről tudnak. Magyarországon egyelőre nem tudnak fertőzöttről a hatóságok. 

 

https://index.hu/kulfold/2020/03/04/lengyelorszagban_is_megjelent_a_koronavirus/

 

Ennél látványosabban nem is lehetne csinálni videó

Nem minden ellenzéki pártra igaz, hogy alig kap szót a kormánypárti médiában. A Mi Hazánk Mozgalom elnöke, Toroczkai László szinte hazajár a köztévé stúdiójába, miközben egy másik parlamenten kívüli párt elnökét, Fekete-Győr Andrást még egyszer sem hívták meg. Hamarosan egy nagyobb cikkben is bemutatjuk, hogy miért tolja ennyire a Fidesz-média a Mi Hazánkat. 

https://index.hu/video/2020/03/03/fidesz_media_mi_hazank

Sanders és Biden párbajává alakult a demokrata elnökjelölési verseny

Egy hónap elég volt a demokratáknak arra, hogy lényegében két jelölt versenyére szűkítsék az előválasztást. Pedig februárban még teljes volt a káosz, hogy mást ne mondjak, a szuperkeddi választások nagy nyertese, Joe Biden Iowában csak a negyedik, New Hampshire-ben pedig csak az ötödik helyen végzett. Az előbbiben Pete Buttigieg, az utóbbiban Amy Klobuchar ért el meglepően jó eredményt. Ők ketten mostanra már versenyben sincsenek, és a jelek szerint Michael Bloomberg és Elizabeth Warren is elszállt. Így most, alig egy hónappal azután, hogy már a politikai nekrológjait írták, újra Joe Biden tűnik a jelöltség legfőbb várományosának.

Joe Biden három állam kivételével mindenhol felülmúlta a várakozásokat

https://444.hu/2020/03/04/sanders-es-biden-parbajava-alakult-a-demokrata-elnokjelolesi-verseny

Aján Tamás lemondott tiszteletbeli tagságáról a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban

„Meg szeretné óvni a sportág és az olimpiai mozgalom tekintélyét” - erre hivatkozva mondott le a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban (NOB) betöltött tiszteletbeli tagságáról Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöke. Aján 2010 óta volt tiszteletbeli tag, előtte rendes tag volt, írja az insidethegames.biz

Ajánnal és az általa 20 éve irányított IWF-fel szemben nagyon súlyos vádakat fogalmazott meg a német ARD a Titkos dopping – a súlyemelők ura című dokumentumfilmben. Szóba került többek közt, hogy tisztázatlan 5,5 millió dollár sorsa, ami egy olyan számlán volt, melyhez csak Ajánnak volt hozzáférése, illetve arról is beszéltek, hogy súlyos, rendszerszintű doppingolás zajlott a súlyemelésben az IWF tudtával. Januárban 90 napra felfüggesztették a 81 éves sportvezető elnökségét. 

Aján úgy mondott le NOB-tisztségéről, hogy közben tagadta a vádakat. A NOB vezetése közleményben mondott köszönetet Ajánnak ezért „a személyes gesztusért”.

https://444.hu/2020/03/04/ajan-tamas-lemondott-tiszteletbeli-tagsagarol-a-nemzetkozi-olimpiai-bizottsagban

Hadházy: Miután háromszoros áron nem sikerült, duplaáron vettek lélegeztetőgépket

Hadházy szerint az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEK) kétszer annyit költött a berendezésekre a legújabb, 2019-es beszerzésen, mint amennyiért korábban megvehette volna őket a gyártótól. Csakhogy az állami ÁEK most sem a gyártót, hanem olyan magyar kereskedőcégeket preferált, amelyek jelentős haszonnal adják tovább a közbeszerzéseken az olcsón felvásárolt gépeket.

A történet három éve kezdődött, amikor GE amerikai óriáscég hiába próbálkozott szerződést kötni az állammal, mert mondvacsinált okkal kizárták a lélegeztetőgépekre és az életfunkciókat figyelő, úgynevezett betegőrző monitorra kiírt közbeszerzésekből. A GE akkor harmadannyiért kínálta saját gépeit, mint a nyertesként kihozott magyar kereskedő vállalkozások.

Az egyik tételnél például a világcég 120 lélegeztetőgépet és monitort adott volna 300 millió forintért, a „csomagolócégek” (amelyek olcsón megveszik a gyártótól a terméket, aztán „becsomagolás” után többszörös áron adják el a felhasználónak) viszont egymilliárdos ajánlatot adtak.

Hihetetlen módon az állam bíróságon is megtámadta saját magát (a Döntőbizottság határozatát) azért, hogy háromszoros áron vehessen készüléket, vagy harmadannyi gépet vehessen ugyanannyiért, írta Hadházy, aki most megtalálta az idő közben megszületett bírósági döntéseket is. A bíróság 2018-ban mindhárom esetben helybenhagyta a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatát. (ittitt és itt olvashatóak)

Ezek után az ÁEK ismét nekifutott a  mintegy 160 lélegeztetőgép beszerzésének. A honlapon található szerződések alapján Hadházy szerint most 4,8 millióra árazták azokat a gépeket, amiket a GE korábban átlagosan 2,5 millióért adott volna.

https://24.hu/belfold/2020/03/04/hadhazy-miutan-haromszoros-aron-nem-sikerult-duplaaron-vettek-lelegeztetogepket/

Rácz Zsófia törléssel és kitiltással reagált a Facebookon arra, hogy megírtuk, nem mondott igazat

Hol bújtatják a 22 éves helyettes államtitkárt? - címmel jelent meg kedden egy cikk az Indexen, amiben arról írtunk, Rácz Zsófia hiába tölti be a fiatalság megszólításáért létrehozott pozíciót már közel két hónapja, a hivatalos megjelenéseiről mindig csak utólag lehet értesülni, így kevés lehetőségük marad az újságíróknak arra, hogy őt megszólaltassák.

Február végén, másfél hónap után viszont az addigi bevett gyakorlattal ellentétben előre meghirdették hivatalos eseményként, hogy Rácz Zsófiának Győrben lesz jelenése. Az esemény első felét sajtónyilvánosként harangozták be, így ezen az Index is ott volt – de ezen sem tudtunk interjút készíteni vele. Rácz Zsófia a cikk erről szóló részére egy Facebook-posztban reagál, ahol többek között azt írta, 

Azért van abban valami szép, hogy amikor a cikket jegyző újságíró Győrben szemtől szemben állt velem és megkérdeztem, hogy van-e kérdése, ott furcsa módon hirtelen egy sem jutott eszébe.

A helyettes államtitkár állításával azonban egy apró probléma merült fel, jelesül, hogy:

 

NEM IGAZ. ILYEN PÁRBESZÉD NEM TÖRTÉNT KÖZTE ÉS AZ INDEX KÖZT.

Bővebben erről itt olvashat

Mivel Rácz Zsófia Facebook-posztban reagált a cikkünkre, és állított benne az Indexről valótlanságot, úgy gondoltuk, a poszt alá kommenteljük cikkünket, jelezve neki és követőinek, hogy amennyiben valakit érdekel, hogy mi történ valójában Győrben, az elolvashatja. Ám ezután meglepő fordulat jött.

 

https://index.hu/belfold/2020/03/04/racz_zsofia_torlessel_es_kitiltassal_reagalt_arra_hogy_megirtuk_nem_mondott_igazat/

 

Megfélemlítésről, verésről és megalázásról beszélnek a bosnyák-horvát határon

Bántalmazással és értéktárgyaik elvételével vádolják a horvát határőröket a Boszniában várakozó menekültek. Akikkel találkoztunk, mindannyian Nyugat-Európába vágynak. Bosznia-Hercegovinában egy újságírócsoport tagjaként jártunk, hogy személyesen gyűjtsünk információkat az ottani menekülttáborokról.

https://magyarhang.org/kulfold/2020/03/04/nem-szeretjuk-a-magyarokat-orultek/

Rohamrendőrök tartóztatják fel a migránsokat Leszboszon – Videónk a helyszínről!

Nagyjából kétszáz migráns feszült neki a görög rendőröknek Leszbosz szigetén – jelentette a Magyar Hang tudósítója a helyszínről. A külföldiek az egykor még katonai támaszpontként és fogdaként funkcionált, most pedig menekültek százait elszállásoló Moria táborból indultak meg. A tervük az volt, hogy hajókat kössenek el és eljussanak a szárazföldre.

https://magyarhang.org/kulfold/2020/03/03/rohamrendorok-tartoztatjak-fel-a-migransokat-leszboszon-videonk-a-helyszinrol/

Baán László szerint nem lehet megmondani, hogy mennyibe fog kerülni a Liget projekt

g7

A főváros változtatási tilalmat rendelt el a városligetre. A Liget projekt kormánybiztosa szerint azonban megépül a projekt. Szerinte Karácsonyék nem olvasták el a jogszabályokat mielőtt döntöttek. Interjúnk Baán Lászlóval.

https://g7.hu/kozelet/20200303/baan-laszlo-nem-lehet-megmondani-hogy-mennyibe-fog-kerulni-a-liget-projekt

DK–MSZP: feszült helyzet

Forrásaink „nem tartják kizártnak”, hogy egyes alapszervezetekben valóban fontolgatják az átlépést, de szerintük tömeges jelenségről nem lehet beszélni.

Az biztos, hogy más pártok is aggódnak amiatt, hogy tagjaik átlépnek a DK-ba. Ungár Péter, az LMP társelnöke még a DK vasárnapi kongresszusa után üzent Gyurcsány Ferencnek, aki akkor ismét teljes ellenzéki összefogásra szólított fel. „Én csak azt szeretném üzenni Gyurcsány Ferencnek, hogy ellenzéki együttműködésről és összefogásról beszélni úgy, hogy közben a volt miniszterelnök láthatóan egyenként próbál levadászni mindenkit az ellenzéki térfélen (de leginkább a saját volt pártját, amiről ugye egy rossz szót se fog soha mondani), az körülbelül olyan, mint amikor Bayer Zsolt a rasszizmus ellen szervez tüntetést. Elég hiteltelen” – írta Ungár Péter.

https://nepszava.hu/3069338_dkmszp-feszult-helyzet

Három fideszes plakát leszedése után büntetőeljárás, tízszeres értékű MSZP-s plakát leszedése után semmi nem indul

Egy soproni és egy győri ügyben döntött igencsak eltérően az ügyészség.

https://nepszava.hu/3069399_harom-fideszes-plakat-leszedese-utan-buntetoeljaras-tizszeres-erteku-mszp-s-plakat-leszedese-utan-semmi-nem-indul

Fábry Béla A rejtett tanterv üzenete

Nem a Nemzeti alaptanterv „üzenete” a fontos. Az egyértelmű. Nemzeti-keresztény alattvalók jöjjenek ki az iskolának nevezett átnevelőtáborból, slussz. Van ennél egy fontosabb ügy: Gyöngyöspatán a magyar gyerekek egy részét megkülönböztetés alapján hátrány érte. E gyermekek nem kapták meg azt a nevelést-oktatást, ami felnőttkori boldogulásukhoz egyébként minden magyar gyermek számára törvény szerint, állampolgári jogon jár. Az okozott hátrány, a ténylegesen a gyermekeket ért nem vagyoni jellegű kár részleges kompenzációjaként a bíróság az államot mint iskolafenntartót kártérítésre kötelezte. A bírósági ítélet végrehajtását a magyar állam képviseletében eljáró személyek, intézmények nem kívánják teljesíteni, és ezt a kötelezettségszegést sajátos „társadalmi párbeszéddel” kívánják alátámasztani.

Itt jön a képbe a rejtett tanterv. Az iskolák működésében a megfogalmazott célok mellett fontos szerepe van egy ki nem mondott követelmény- és szabályrendszernek. A pedagógusok elvárásai, egy-egy gyermeki akcióra adott válaszuk olyan rendszerré áll össze, mely erősebb hatást gyakorol, mint a deklarált nevelési célok, tananyagok. A rejtett tanterv sajátossága, hogy sok esetben szembemegy az iskola hivatalosan megfogalmazott céljaival. A most szóba hozott esetre vonatkoztatva a kimondott nevelési cél a jogkövető magatartás kialakítása. A gyermekek ismerjék a társadalmi együttélés és együttműködés írott és íratlan szabályait, és hétköznapi viselkedésükben a szabálykövető magatartás érvényesüljön.

https://nepszava.hu/3069366_a-rejtett-tanterv-uzenete

Szabad szemmel: Európa minden eddigi válság elhalványul amellett, hogy Orbán beásta magát a hatalomba

Nemzetközi sajtószemle, 2020. március 4.

https://nepszava.hu/3069372_szabad-szemmel-europa-minden-eddigi-valsag-elhalvanyul-amellett-hogy-orban-beasta-magat-a-hatalomba

Orbán Viktor: Végső mentsvárnak ott lesznek a magyarok

MTI MAGYAR NEMZET

Általános európai megközelítéssé vált az illegális bevándorlással szembeni magyar álláspont, de ha nem folytatják keményen, nagy baj lesz – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Prágában, a visegrádi országok kormányfői csúcstalálkozóján.

Magyarországon 2015-ben építettük meg a kerítést és hirdettük meg azt a muszlimbevándorlás-ellenes politikát, amelyet azóta az egész európai közösség ismer és amelyet sikeresnek is tartok – jelentette ki a kormányfő. „Akkor még más szelek fújdogáltak Európában, bennünket magyarokat is inzultáltak éppen eléggé azért, mert megvédtük a határainkat” – fogalmazott.

 

Hangsúlyozta: a magyar kormány álláspontja szerint két dolgot nem csinálunk, nem panaszkodunk és nem magyarázkodunk.

„Tesszük a dolgunkat, és abban hiszünk, hogy a munkánk az majd beszél helyettünk is” – közölte. Hozzátette: ez igaz a migrációra is.

https://magyarnemzet.hu/kulfold/orban-viktor-vegso-mentsvarnak-ott-lesznek-a-magyarok-7847816/

Hajrá, görögök!

Bayer Zsolt MAGYAR NEMZET

Pokoli jelenetek tanúi lehetünk a török–görög szárazföldi határon és a tengeren is. A görög rendőrség és a hadsereg emberfeletti erőfeszítéseket tesz, hogy megakadályozza a migránstömeg bejutását az országba. Állandó a könnygáz használata, hang- és fénygránátokkal, gumilövedékekkel lövik a tömeget, egy ember állítólag meghalt, ezt a görög belügyminiszter határozottan cáfolta. Az illegálisan görög földre jutó migránsok tucatjait ítélik el gyorsított eljárásban, és több mint három évre börtönbe zárják őket.

Eközben a görög hadsereg éleslőszerrel hajt végre gyakorlatot a határ leginkább veszélyeztetett szakaszán.

Felkavaró mindezt látni, ám tökéletesen érthető. Érthető a hatóságok roppant határozottsága és keménysége, a civilek embertelennek tűnő védekezése. 

És mindezt a teljes csend kíséri a pénzért és hatalomért hisztériázók és hazudozók részéről. Nos, amikor az EU ilyen-olyan vezetőire, a nemzetközi liberális sajtóra és a Soros-féle szervezetekre gondolnak, akkor mindezt ne felejtsék. Aljas, becstelen, hazug, gazember – ezek azok a szavak, amelyeket keresgéltek velük kapcsolatban.

És a legfontosabb, hogy mindezt el ne felejtsék akkor, amikor majd újra a magyar határnál lesznek pokoli jelenetek, és elkezdenek majd bennünket gyalázni. Nagyon fontos megjegyezni egy életre: ezeknek a gazembereknek a véleménye, a követeléseik és a fenyegetéseik annyit sem számítanak, mint szellentés a tornádóban.

Addig pedig: hajrá, görögök!

 

https://magyarnemzet.hu/ahelyzet/hajra-gorogok-7844297/

 

A kis Greta beszólt Magyarországnak

Csépányi Balázs MAGYAR NEMZET

Működik a Soros-gépezet.

A Politico arról közölt cikket, hogy a magyarországi közmédia bizonyos témákat – mint a migráció, az európai terror, Brüsszel, egyházi ügyek és Greta Thunberg – csak „engedéllyel” dolgozhat fel, előzetes hozzájárulást kérve avagy vázlatos cikket továbbküldve szerkesztőknek. És itt ne is kössünk bele abba, hogy van-e olyan médium, amelyben (fő)szerkesztői hozzájárulás nélkül történhet bármilyen megjelenés…

 

Természetesen a Soros-gépezet fogaskerekei olajozottan működtek és Greta Thunberghez is eljutottak a hírek. Naná, hogy a kis klímaaktivista (PR-osai) is megszólalt(ak) az ügyben.

A következőket tette közzé a Twitteren:

 

„Ilyen listáknak nem lenne szabad léteznie. De mivel léteznek, azt hiszem, büszke vagyok, hogy rajta lehetek… Ez mutatja a demokrácia fontosságát. A sajtó szabadsága nem vita tárgya.”

A kör bezárult.

Van még kérdés?

 

https://magyarnemzet.hu/belfold/a-kis-greta-beszolt-magyarorszagnak-7845428/

 

Tiszta, világos üzenet a migránsoknak

Csépányi Balázs MAGYAR NEMZET

Golyó (is) várhatja őket a lengyel határon.

A szókimondó stílusáról híres Dominik Tarczyński európai parlamenti képviselő a lengyel Jog és Igazságosság politikusa ezúttal is megmutatta mi a tiszta, világos beszéd a migrációval kapcsolatban.

The Christians for Truth portálnak azt nyilatkozta, hogy Lengyelország egyszer már megmentette Európát a török inváziótól a 17. században, de könnyen elképzelhető, hogy a következő években ismét meg kell ezt tennie.

És üzent az illegális migránsoknak is, világossá téve, hogy ha nem akarják, hogy visszaszorítsák, letartóztassák, vagy lőjenek rájuk ne érkezzenek a lengyel határra.

A bevándorlásellenes politikus a Magyar Nemzetnek is nyilatkozott:

https://magyarnemzet.hu/poszt-trauma/tiszta-vilagos-uzenet-a-migransoknak-7844498/

 

Soros György miatt magyarázkodhat Emmanuel Macron

ORIGO

Két republikánus képviselő azonnali reagálásra szólította fel Emmanuel Macron francia elnököt azzal kapcsolatban, hogy a magyar származású amerikai spekuláns, Soros György emberei hogyan szivároghattak be az Emberi Jogok Európai Bíróságába, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

https://www.origo.hu/nagyvilag/20200304-soros-gyorgy-miatt-magyarazkodhat-emmanuel-macron-v4na.html

 

Sneider szerint ha Jakabék így folytatják, a Jobbiknak nem lesz parlamenti képviselete 2022-re

BORDÁCS BÁLINT origo

Miután a pártvezetés egy Facebook-bejegyzésben megfenyegette a frakcióból kilépő képviselőket, Sneider Tamás szokatlanul élesen reagált. A volt elnök szerint ha Jakab Péterék így folytatják, akkor aligha lesznek olyan pozícióban, hogy parlamenti képviselői helyeket tudjanak majd maguknak kiharcolni.

https://www.origo.hu/itthon/20200304-sneider-tamas-kiakadt-a-jobbik-vezetesenek-kozlemenyen.html

Erdogan azért zsarol a menekültekkel, hogy az oroszokat fúrja

A szíriai kormányerők ellen offenzívát kezdett Törökország, és azzal próbál nagyobb támogatást kizsarolni az EU-tól és a NATO-tól, hogy bejelentette: kiengedi az unióba tartó menekülteket.

Min kapott össze Erdogan és Putyin?

Mikor ért véget a barátság?

Hogyan befolyásolja ez a NATO-t?

https://hvg.hu/360/20200304_Erdogan_zsarol_a_menekultekkel

„A kormánypártoknak van üzenetük a fiatalok számára”

A Fidelitas helyénvalónak tartja a NAT melletti kiállást, mivel a magyarság megmaradása szempontjából létfontosságú, hogy az új generációk megfelelő és valóságon alapuló történelemtudattal, honismerettel rendelkezzenek

Magyar Hírlap

A Fidesz–KDNP meg tudja szólítani a fiatalokat, el tudja érni őket, ugyanakkor ez még nem jelenti azt, hogy ne kellene folyamatosan párbeszédet folytatni velük, ebben pedig a Fidelitasnak kitüntetett szerepe van – fogalmazott lapunknak Illés Boglárka. A Fidelitas elnöke a gyöngyöspatai kártérítési ügy és a börtönbiznisz kapcsán közölte: fontos lenne végiggondolni, mi segíti a társadalmi békét és az emberek igazságérzetének erősítését.

 

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20200304-a-kormanypartoknak-van-uzenetuk-a-fiatalok-szamara

Az örök várospusztítók

Hazudtak és hazudnak. A két igeidővel pontosan jellemezhető a balliberális ellenzék létének lényege

Dippold Pál Magyar Hírlap

Nézzük például Karácsony Gergelyt, a lazabaza főpolgármestert! Nehéz dolga lehet, egyszerre kell az egyre arcátlanabbul őt manipuláló Gyurcsány kívánságainak eleget tennie, eljátszania a szuperdemokratikus városvezetőt, és megpróbálnia feledtetni korábbi hazugságait. Erre talán a legjobb példa a metrókocsik légkondicionálásának ügye. A kampányban Karácsony belengette az ígéretet, hogy megszünteti azt a kibírhatatlan állapotot, amit egy forró, föld alatti utazás jelent. Hőmérővel a kezében járkált a felszín és a mély között.

Társai belterjes, általuk ironikusnak gondolt segítőakciókba kezdtek, egy szál törölközőben sorakoztak a fülledt metrómegállóban, csupa félpucér férfi és nő, a kezükben tábla: ez nem metró, ez szauna. 

Karácsony és az ellenzéki csapat hatalmas győzelemként ünnepli magát azért, amiért Budapesten kihirdette a klímavészhelyzetet. Mi történt? Bemondták a nagy jelszót, és az égvilágon semmi nem változott a korábbi állapotokhoz képest. Sőt. Éppenséggel a környezetvédő, levegőminőség-javító és emberbarát zöldfejlesztéseket akadályozták meg a Városligetben elrendelt változtatási tilalommal.

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200304-az-orok-varospusztitok

SCHIFFER ANDRÁS ELEMEZ: AZ ELLENZÉK HOZZÁDÉKÁSODOTT A DK-HOZ

A komplett ellenzéket melegebb éghajlatra küldte az LMP-ből már évek óta kilépett ügyvéd, majd közölte: az ő szavazata a Kutyapárté.

Az ellenzék ügyeiben egy ideje eleve nem szívesen megszólaló LMP-alapító Facebook-posztja röviden: az ellenzék hozzádékásodott a DK-hoz, a Jobbik önfeladása veri az LMP-ét, ő pedig a Kutyapártra fog szavazni. Hosszan pedig itt a komplett Facebook-poszt, ami annyira tömény, hogy nem is érdemes kivonatolni:

https://azonnali.hu/cikk/20200304_schiffer-andras-elemez-az-ellenzek-hozzadekasodott-a-dk-hoz

Egész Olaszországban leállítják a tanítást

MH/MTI

Azonnali hatállyal leállítják a tanítást egész Olaszországban a koronavírus-járvány miatt. Az intézmények március 15-ig zárva lesznek - értesült az olasz sajtó szerdán.

https://www.magyarhirlap.hu/kronika/20200304-egesz-olaszorszagban-leallitjak-a-tanitast

A Liget-projekt szégyene: enyészeté lett a 100 milliós pavilon

Már a külső szigetelés is lehullott a 2017-ben átadott pavilonról, amely hónapok óta elhagyottan áll. Az épületről a Városliget Zrt. gondoskodik, amely három éve a Liget megújulásának szimbólumaként mutatta be.

 

Amikor egy épületnek nincs gazdája, előbb-utóbb arra a sorsa jut, mint a Feszl Frigyes tervei alapján 100 millió forintból megépített városligeti pavilon. A homlokzatról körben lehullott a festék, a szigetelés, a Ligetben sétáló, Széchenyi fürdőbe tartó turisták natúrban láthatják a kőművesek illesztési, habarcsolási technikáját, a téglák, a kötőanyag aktuális állapotát.

A Városliget Zrt. által az Állatkerti körúton felépített három pavilon kudarcos történetével bő egy éve foglalkoztunk, amikor az összesen 300 millió forintba került három körépületbe költözött boltok bajba kerültek, sorban húzták le a rolót.

 

https://m.magyarnarancs.hu/belpol/a-liget-projekt-szegyene-enyeszete-lett-a-100-millios-varosligeti-pavilon-127357

 

„Demeter Szilárd az én ízlésem szerint nem egy derék ember. Túlnyomórészt hazudik”

A Térey-ösztöndíjas szerző azt is elmondta, szégyellné magát, ha „szaros tizenkilenc millió forint” hatást gyakorolna rá.

 

„Az irodalomnak nem tulajdonítok gyógyító jelleget. Azt nem tudja végrehajtani. Azt tudja, hogy volt ez a valóban nagy megpróbáltatás számomra, amit utána megpróbáltam pontosan leírni. És ebben sokat segített – mondja Szilasi László író a Pesti Hírlapnak adott interjújában.

 

Az elmúlt hetek irodalmi közelharcai miatt, az interjú nagy része a Térey-ösztöndíjjal kapcsolatos, amit Szilasi is elfogadott.„Szörnyű hetek állnak mögöttem. Amikor megkaptam, fél óráig örültem, utána elkezdődött a sárral dobálás. Elsősorban azokkal leveleztem, akik megtartották ,a díjat. Mindenki attól félt, hogy etikailag valami büntetendő dolgot hajtunk végre” – mondja, hozzátéve azt, hogy majd akkor szídják, „ha kiderül, hogy valami rosszat csináltam, írtam az Orbán Viktort dicsőítő ódakötetbe”.

Elmondja azt is, hogy nagyon szégyellné magát, ha „szaros tizenkilenc millió forint” hatást gyakorolna rá. „Nyilván mindenkinek megvan a maga ára, de nekem ez kevés arra, hogy hazudjak” – teszi hozzá, ám szerinte ugyanez az ösztöndíj „arcáról” nem mondható el. „Demeter Szilárd az én ízlésem szerint nem egy derék ember. Túlnyomórészt hazudik” – mondja, a Térey-ösztöndíjról pedig az a véleménye, hogy „szalámi-taktikás” állami manipuláció azzal a céllal, hogy az írók forduljanak egymás ellen. „Ezt akarták, és ez történt” – mondja Szilasi, aki úgy véli, „2020-ban a nemzeteszmét nyomni” röhejes.

https://m.magyarnarancs.hu/sorkoz/demeter-szilard-az-en-izlesem-szerint-nem-egy-derek-ember-tulnyomoreszt-hazudik-127397

Egy órát eltöltöttek a Széchenyi fürdőben a koronavírussal fertőzött milánói diáklányok - cikkünk frissül

gyre több részlet derül ki a Milánóból Budapestre érkezett diáklányok útját illetően, melyet a hatóságok igyekeznek feltérképezni. Müller Cecília országos tisztifőorvos ma sajtótájékoztatón adta elő, hogy a turisták két napig voltak a magyar fővárosban egy belvárosi lakásban, a lányoknak nem volt helyismeretük, ezért pontosan nem tudták utólag elmondani, merre jártak. Az viszont biztos, hogy főleg gyalogosan közlekedtek, voltak egy romkocsmában, egy palacsintázóban, egy gyógyszertárban – mert egyiküknek fájt a feje –

és voltak a Széchenyi fürdőben is, ahol eltöltöttek egy órát.

Bár ez elég ijesztően hangzik, a tisztifőorvos azt mondta, felvette a fürdővel a kapcsolatot, ahol azt mondták neki, hogy éppen egy héttel ezelőtt adtak ki új eljárást: megerősítették a fertőtlenítést, az úszómedencék klórszintjét megemelték, ami ezt a típusú vírust elpusztítja. A nem klórozott gyógyvíz pedig 36-38 fokos, jelen tudásunk szerint pedig a koronavírus nem szereti a meleget.

Müller szerint nincs ok aggodalomra, elrendelték a rendkívüli fertőtlenítő nagytakarítást a fürdőnél.

https://168ora.hu/itthon/szechenyi-furdo-diaklanyok-koronavirus-182549

„Főzz Fideszessel!” címmel indít ígéretes gasztro-sorozatot a kormánypárti portál

„Főzz Fideszessel!” címmel indít új gasztronómiai sorozatot a 888, vettük észre a kormánybarát portálon.

Mint írták, az első rész Szentesi Zöldi Lászlóé. A Demokrata főmunkatársa, a Hír TV-n futó, Bayer Zsolt-féle Sajtóklub állandó tagja dónáti fokhagymás szelettel, az „anyám rakott káposztája” nevű kompozícióval, szerb körözöttel, szász muzsdéjjal, valamint kuszkusz-csicseriborsó salátával örvendezteti meg az igényes olvasókat.

Ideje volt már a remek kezdeményezésnek, pláne, hogy a jelek szerint a fideszes főszakács, Németh Szilárd is leállt; a csepeli gasztropápa időtlen idők óta nem főzött, és nem is evett a Facebookon semmit se – pedig milyen csodás konyhai trükköket osztott meg hajdan!

 

https://168ora.hu/eletmod/gasztronomia-fideszes-fozes-szentesi-zoldi-laszlo-recept-182552

 

Orbán Viktor: A bajban is együttműködik a V4

MH/MTI

Egységesen lépnek fel a koronavírus-járvánnyal szemben a visegrádi négyek a jövőben - jelentették be a térség miniszterelnökei a prágai csúcstalálkozó után. 

https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20200304-orban-viktor-arra-keszulunk-hogy-nekunk-is-szembe-kell-nezni-a-tenyleges-fertozes-tenyevel

 

Egy komplett budapesti MSZP-alapszervezet is csatlakozni akart a DK-hoz, de nem Gyurcsányon múlt, hogy ez egyelőre elmaradt

– Sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarom a találkozót. Ellenzéki politikusként rendszeresen vannak hivatalos és nem hivatalos találkozóim más ellenzéki pártok politikusaival. Tartom magam ahhoz, hogy a nem hivatalos találkozókról a sajtónak nem beszélek – mondta a 168 Órának Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója és budapesti elnöke, akit azután kerestünk meg, hogy fülünkbe jutott: nem csak Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere tárgyalt nemrégen Gyurcsány Ferenc DK-elnökkel (erről a 444.hu közölt fotóval illusztrált cikket),

hanem az egyik legbefolyásosabb szocialista politikus, Molnár Zsolt is.

A 168 Óra úgy értesült, bár Gyurcsány három vidéki pártszervezetről beszélt, valójában két vidéki és egy fővárosi MSZP-alapszervezet akart átlépni a volt miniszterelnök pártjába.

A zuglói MSZP-t nem Horváth Csaba, hanem Tóth Csaba vezeti, így a feltételezés, hogy Horváth a zuglói szervezet kiugrásáról tárgyalt volna Gyurcsánnyal, nem állja meg a helyét. Ezt a verziót lapunknak Molnár Zsolt is határozottan cáfolta, a politikus nem tud ilyen tervekről. Sőt, Molnár szerint konkrét, átlépésre készülő MSZP-szervezetekről sem lehet tudni, ilyenek szerinte a nem hivatalos megbeszéléseken sem kerültek szóba.

Lapunk úgy tudja, hogy egy másik fővárosi MSZP-szervezet tagsága akart csatlakozni a DK-hoz, de elsősorban nem Gyurcsányon múlt, hogy erről lebeszélték a helyi párttagokat.

Horváth Csaba egyébként a 444.hu-nak azt mondta, állítása szerint őt nem biztatta átlépésre a DK elnöke, és korábban is rendszeresen ebédelt együtt Gyurcsánnyal. A 168 Óra kérdéseire Molnár Zsolt azt mondta, az MSZP-ben tudtak a találkozóról, hiszen Horváth hosszú évek óta – már Horvá

https://168ora.hu/itthon/gyurcsany-ferenc-horvath-csaba-molnar-zsolt-mszp-dk-partszakadas-targyalas-182504

 

Győzött a koronavírus, hét év után először nem jönnek a lengyel hazafiak Orbánt ünnepelni március 15-én

A koronavírus-fertőzés lengyelországi megjelenése miatt törlik a március 15-ei budapesti ünnepségre készülő lengyelek különvonatát – jelentette be Tomasz Sakiewicz, a magyar Civil Összefogás Fórummal együttműködő Gazeta Polska konzervatív hetilap főszerkesztője szerdán.

A lap köré szerveződött lengyelországi klubok kénytelenek törölni a nyolcadik alkalommal Varsóból és Krakkóból indítandó különvonatot.

Tomasz Sakiewicz a rendkívül nehéz döntés megértését kérte magyarországi barátaiktól, közölve, hogy jelképesen azért jelen lesznek Budapesten

https://168ora.hu/itthon/lengyelek-orban-beszed-marcius-15-lefujas-koronavirus-budapest-utazas-182546

 

Új riválist kapott Mészáros Lőrinc a hévízi hotelbizniszben

Vég Márton mfor.hu

A Horn-kormány titkosszolgálati miniszterével üzletelő új tulajdonosa van a hévízi Hotel Aquamarinnak, melyet a fideszes önkormányzat adhatott el 1,5 milliárd forintért. Éder Zoltán új szereplő a szállodapiacon, eddig leginkább árufuvarozással foglalkozott egyéni vállalkozókén

Nyilvános pályázaton árulta tavaly szeptemberben a hévízi önkormányzat a tulajdonában lévő Hotel Aquamarint, a háromcsillagos szállodáért legalább 1,5 milliárd forintot szeretett volna kapni az önkormányzat. A szálloda honlapjáról pedig kiderült, hogy sikerrel jártak: január óta új tulajdonosa van a 1,5 hektáros területen fekvő hotelnek. A szerencsés vevő a Hotel Imperial Hungary Kft., amely Éder Zoltán árufuvarozó egyéni vállalkozó tulajdonában van.

https://mfor.hu/cikkek/makro/uj-rivalist-kapott-meszaros-lorinc-a-hevizi-hotelbizniszben.html

Greta Thunberg kiosztotta az EU vezetőit – meghallgattuk élőben!

„Nem várhatunk tovább, hogy eloltsuk a tüzet! Ha azt hiszik, az üres szavak segítenek, tévednek” – mondta a svéd aktivista Brüsszelben. Tudósításunk a helyszínről.

https://mandiner.hu/cikk/20200304_greta_thunberg_kiosztotta_az_europai_unio_vezetoit

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.