2020, március 2 - 08:33 Sajtószemle

"A pofátlanság határtalan. Ez az ő szégyenük" - Karácsony durván nekiment a Fidesznek

Karácsony Gergely legfrissebb Facebook-posztjában bírálja korábbi "bűncselekmény gyanúját is felvető orosz metrókocsi-beszerzést".

 Akormányzati álhírgyárban nincs szünnap, a pofátlanság pedig – úgy tűnik – határtalan arrafelé. Mert nehéz jobb szót találni a pofátlanságnál arra, hogy azok, akik közvetve, vagy közvetlenül közreműködtek a bűncselekmény gyanúját is felvető orosz metrókocsi-beszerzésben, gazdáik politikai és oligarcháik gazdasági érdekeit kiszolgálva, most az új városvezetésen kérik számon a klímaberendezések hiányát.

Legyen világos: miattuk, kizárólag miattuk van döglesztő meleg nyáron a 3-as metrón. Ez az ő szégyenük. Mi pedig kivizsgáljuk ennek a beszerzésnek a körülményeit. Ijedtségük indokolt.

http://www.atv.hu/belfold/20200227-a-pofatlansag-hatartalan-ez-az-o-szegyenuk-karacsony-durvan-nekiment-a-fidesznek?

Erdogan megnyithatja a határait Európa felé, de egy újabb menekülthullám érheti el Törökországot

A török-szír határ szíriai oldalán rekedt menekültek helyzete ugyanis kezd kritikussá válni, és a most kiújult harcok még elkeseredettebbé teheti őket, hogy átjussanak a lezárt török határon.

Könnyen lehet, hogy megismétlődnek a 2015 őszi eseményei, vagyis, hogy illegális bevándorlók próbálnak Nyugat-Európába jutni Görögországon, a Balkánon és végül Magyarországon át – legalábbis ez a forgatókönyv is elképzelhető a New York Times elemzése szerint. Most minden Törökországon múlik.

 

http://www.atv.hu/belfold/20200301-erdogan-megnyithatja-a-hatarait-europa-fele-de-egy-ujabb-menekulthullam-erheti-el-torokorszagot

 

Operatív törzs: Továbbra sincs koronavírus-fertőzött Magyarországon

FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ HÍREK!

Továbbra sincs koronavírussal fertőzött ember Magyarországon - mondta a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs szóvivője szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten.

http://www.atv.hu/kulfold/20200224-olaszorszagban-ujabb-halalos-aldozata-van-a-koronavirusnak

 

Álhireket terjesztő magyar "fake news" oldalak jegyzéke

https://www.novakhunor.hu/vegyes-hirek/ez-a-megosztott-iras-megbizhatatlan-vagy-alhirportalrol-szarmazik

 

Nem támogatta a bizottság, mégis professzor lett Pelczné Gáll Ildikó

Áder János államfő annak ellenére nevezte ki egyetemi tanárnak a Fidesz korábbi országgyűlési és EP-képviselőjét, hogy az illetékes testület azt nem javasolta.

 

Pelczné mellett más egyetemi oktatók neve is szerepel a frissen kinevezett professzorok között, ám míg az ő egyetemi tanári pályázatukról szóló döntés elérhető a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) weboldalán, addig a fideszes politikus pályázata nem nyilvános. Sőt, Pelczné Gáll Ildikó neve egyáltalán nem szerepel a MAB adatbázisában.

 

https://nepszava.hu/3068902_nem-tamogatta-a-bizottsag-megis-professzor-lett-pelczne-gall-ildiko

 

Szabad szemmel: csak Orbán útmutatásait kell követni, és megmenekül a világ

Nemzetközi sajtószemle, 2020. március 1.

https://nepszava.hu/3068987_szabad-szemmel-csak-orban-utmutatasait-kell-kovetni-es-megmenekul-a-vilag

Kentaurbeszéd - Romsics Ignác: Horthy kormányzóvá választása

Jelölését Horthy nemcsak nem utasította el, hanem kifejezetten ambicionálta kormányzóvá választását.

Horthy Miklós negyedszázados kormányzói tevékenysége – különösen 1919-20-as fővezéri működése, az 1938 utáni zsidótörvények aláírása, II. világháború alatti döntései és 1944-es passzivitása -- már annak idején is erősen megosztotta a magyar társadalmat, s ez azóta sem változott sokat. A jobboldal – különösen Orbán Viktor 2017-es emlékezetes nyilatkozata óta – egyre inkább „kiváló államférfiként” ünnepli, míg a baloldali véleményformálók szerint „Horthy megítélése nem lehet vita tárgya, ez csak elítélés lehet”. Sajnos egyre kevesebben hisznek az elkötelezetten konzervatív, ám megkérdőjelezhetetlenül professzionális történésznek, John Lukácsnak, aki szerint Horthy Miklós kétségkívül az alkotmányos rendet betartó és betartató államfője, s nem diktátora volt Magyarországnak, ám „szellemi és politikai ítélőképessége kevésbé volt elismerésre méltó”, és „államférfiúi képességeinek hiánya többször megnyilatkozik”. „… nem volt elegendő ereje, hatalma vagy képessége ahhoz, hogy az országot a hitleri szövetség végső kötelékéből kiszabadítsa, de arra sem, hogy a magyar szellemekben és lelkekben dúló polgárháborúnak véget vethessen. Legnagyobb tragédiája az október tizenötödike volt, melyhez, sajnos – hosszú lejáratban – maga is hozzájárult.”

https://nepszava.hu/3068833_kentaurbeszed-romsics-ignac-horthy-kormanyzova-valasztasa

Lendvai Ildikó Megdöntőtámadtak

Minket folyton „megdöntőtámadnak”, azaz döntő támadást indítanak ellenünk. A szót nem én találtam ki, hanem Lázár Ervin hagyta itt nekünk örökül. Kéretik mindenkinek elolvasni a Négyszögletű Kerek Erdőt, mindjárt jobban értik majd a politikát is. Az újabb támadásról a napokban parlamenti elnökünk mesélt a Katolikus Rádiónak. Egyszer érném meg, hogy a világ gonoszai ne pont minket döntőtámadjanak meg, de hiába: már megint itt az új galaktikus méretű küzdelem. Volt már néhány, de hát a Csillagok háborújának is már a sokadik része megy. 

A miniszterelnök szokott pénteki hadparancsában fel is szólított minket a nemzeti konzultációra, mert így kap „biztos hátországot a nemzetközi küzdelmekhez”. Azért jó volna tudni, éppen melyik háború zajlik, csak úgy általában nehéz hátországoskodni. Az eddigiekből hirtelenjében a nemzetállamok és a globalista világállam, valamint a keresztény hagyományok őrzői illetve az isten-nemzet-család gaz ellenfelei közötti háborúra emlékszem. Voltak mások is, amelyek a hanyatló Nyugat és az emelkedő csillagú Kelet, a józan emberek és a brüsszeli bürokraták, vagy a 68-asok és a nem tudom, hányasok (mindenesetre a felvilágosodás előtti szellemi évjáratok) között folytak.

Álmélkodhattunk azon a dicsőséges hadjáraton is, amelyet egyes kormányférfiúk a közpénzek ellen folytattak, utóbbinak komoly veszteségeket okozva.

 

https://nepszava.hu/3068934_megdontotamadtak

Kuncze Gábor a spájzolási őrületről: vettem két kaukázusi kefirt, rám szóltak, hogy “nem készülök?”, vettem még kettőt!

Biztosan mindenki tapasztalta, aki a napokban betért megszokott üzletébe, hogy megélénkült a forgalom, a nyugis délelőtti órákban is keményen meg kell küzdeni egy-egy bevásárlókocsiért. Kuncze Gábor elmesélte, hogy

“Vettem két kaukázusi kefirt, hosszú sorok álltak, lisztért, cukorért és valaki rám szólt, hogy de hát jön a koronavírus, nem készültök rá? Erre vettem még két kaukázusi kefirt. Az ember legyen felkészült.”

Majd hozzátette a csak rá jellemző iróniával:

“Egy biztos. Karácsonykor idegen helyen süteményt nem eszem, mert az abból a pudvás lisztből fog készülni, amit most felvásároltak.”

https://varosikurir.hu/kuncze-gabor-a-spajzolasi-oruletrol-vettem-ket-kaukazusi-kefirt-ram-szoltak-hogy-nem-keszulok-vettem-meg-kettot/

Kövér: akik a Nat-ot bírálják, azoknak valójában az a bajuk, hogy ez ne

Egyetlen módon lehet meghaladni Trianon sokkját, ha egy új közép-európai egységben "oldjuk fel ellentéteinket" – jelentette ki az Országgyűlés elnöke pénteken Nagykanizsán, a helyi református egyházközség által szervezett fórumon.

Kövér László kiemelte, soha nem volt olyan reményteljes egy új közép-európai együttműködés indítása, mint most, 2020-ban. Ennek az a célja, hogy kölcsönösen "tekintettel legyünk egymás érdekeire, de segítsük is egymást" a nemzeti érdekek megvalósításában – tette hozzá.

A Hella Ferenc református tiszteletes és Balogh László (Fidesz-KDNP) polgármester részvételével zajló beszélgetésen a házelnök azt fejtegette: nem érdekünk az, hogy a mi megemlékezésünk a 100. évfordulón okot adjon mások számára a gyűlölködésre.

"Múlóban van" a trianoni döntés okozta trauma, ennek egyik oka, hogy az idő múlásával az új generációknak már nincsenek olyan személyes élményeik, amiket a nagyszüleik átéltek és elmeséltek volna nekik

- mondta a házelnök, hozzátéve: "amikor megszűnik ez a személyes kapcsolat, akkor van baj", ezért sokkal több hárul a politikára, a kultúrpolitikára, az oktatásra.

http://propeller.hu/itthon/3508066-kover-akik-nat-ot-biraljak-azoknak-valojaban-bajuk?

 

Negatív nézőrekord dőlhetett meg az NBI-ben

182 néző volt az Újpest–Puskás Akadémia NBI-es bajnoki meccsen. Ez a hivatalos nézőszám.

 

https://foci.444.hu/2020/02/29/negativ-nezorekord-dolhetett-meg-az-nbi-ben

 

Százmilliót költ üzleti ülőhelyekre a közmédia a Fradi-stadionban

G7

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) több hónapnyi szünet után a közelmúltban frissítette az 5 millió forintos értéket meghaladó szerződései listáját, a 2019-es megállapodások többségével. A szerződéseket szokás szerint nem kereshető, szkennelt pdf fájlokban töltötték fel, egészen pontosan kettőben, vélhetően azért, mert a 150 oldalnyi felsorolás egyben már sok lett volna.

Az állami média, amióta elindította a saját sportcsatornáját, hagyományosan ilyen tartalmakra költi a legtöbb pénzt, éves szinten sok-sok milliárd forintot. Korábban már írtunk róla, hogy 2018 végén

az MTVA 15 legnagyobb értékű szerződéséből 13 valamilyen sportközvetítésre vonatkozott, és csak ezek összértéke szinte hajszál pontosan 70 milliárd forintra rúgott.

https://g7.hu/kozelet/20200228/szazmilliot-kolt-uzleti-ulohelyekre-a-kozmedia-a-fradi-stadionban/

 

A piarista tartományfőnök cáfolja, hogy az Origón ítélte el az egyházi iskolák tiltakozását

Az egyházi iskolák tiltakozását elítélő cikkében a kormánypropaganda szócsövének számító Origo idézi a magyar piaristák tartományfőnökét is. Szilvásy László azonban az Indexnek azt írta: ő nem nyilatkozott az Origónak, és nem adott közre semmilyen állásfoglalást a Piarista Rend Magyar Tartománya nevében. A piarista rend tiszteletben tartja mások véleményét, és támogatja, hogy iskoláiban gondolkozó tanárok tanítsanak. A tiltakozás aláíróinak semmilyen szankciótól nem kell tartaniuk.

 

https://index.hu/belfold/2020/02/29/szilvasy_laszlo_piarista_rend_nyilatkozat_origo_oktatas_helyzete_egyhazi_iskolak_tiltakozas_nat/

 

Neves piaristák szerint elhibázott lépés volt a tanárok állásfoglalása

Jelenits István, a Corvin-lánccal és Széchenyi-díjjal kitüntetett piarista szerzetes, teológus tanár is megosztotta a Vasárnap.hu-val az állásfoglalással kapcsolatos véleményét. Úgy fogalmazott: a kormány olyan mértékben segítette anyagi támogatásával is az egyházi és azon belül a piarista iskolák újranyitását, egyházi kézbe kerülését, „hogy már csak emiatt is úgy gondolom:

 

nem a mi tanáraink dolga, hogy egy gond, egy probléma felhánytorgatásával kezdeményező módon megtámadják a kormányzatot”.

A piarista szerzetes hangsúlyozta, itt nem arról van szó, hogy a támogatások miatt ne jelezhetnék az egyházi iskolák pedagógusai a kormányzat felé, ha problémájuk van adott esetben a NAT-tal, ő mégis úgy gondolja, sajnálatos dolog, hogy „éppen egy ilyen lázadásnak a lovasai lettünk”. – Inkább közvetítő szerepet vállalhattunk volna a nehézségek tisztázására – szögezte le.

https://vasarnap.hu/2020/02/27/neves-piaristak-szerint-elhibazott-lepes-volt-a-tanarok-allasfoglalasa/

 

ÉLET ÉS IRODALOM

Kenesei István

Az ÁSZ Bulgakov teherautóján

Az MTA kutatóhálózata tavalyi elcsatolásának egyik indoka az volt, hogy az Akadémia és intézetei pazarlóan kezelték azt a vagyont, amit rájuk testáltak.1 Nosza meg is bízták az Állami Számvevőszéket (ÁSZ) – vagy az ÁSZ meghallotta az idők szavát és a megelőző években elvégzett MTA-ellenőrzések után ismét felkérte saját magát –, hogy vizsgálja meg a KH egységeinek gazdálkodását. A vizsgálatok befejeződtek, és az ÁSZ sajtóértekezleten ismertette az eredményeket.2

 

Lássuk, miben volt vétkes ez az alábbiakban „Intézet” néven hivatkozott egység.

……………………………….

hiába minden kegyelmi kérvény: ha egyszer mind a golyó általi halál, mind a lefejezés a törvényes határidőben megtörtént, már lekésted a kegyelemből életfogytiglanra való konvertálást. Az ÁSZ a hiánypótlás, a méltányosság, az igazság fogalmait nem köteles ismerni. Náluk ez van felírva a kapura: „Ki itt határidőn túl belépsz, hagyj fel minden reménnyel!” Jöhet a NAV, a rendőrség meg az ügyészség, hogy a vezetőszárra vett hulládat agnoszkálja.6

A hajdani Népi Ellenőrzésnek az ÁVH által varrt régi egyenruhából a rövid átmenet után ÁSZ-jelmezbe bújt engedelmes csinovnyikjai pedig felülnek a teherautókra, és Woland által megbabonázva kényszeredetten, de teli torokból éneklik városszerte a szabályszerű vagyongazdálkodásnak az elnökük által szerzett háromstrófás indulóját „a jelentéstervezet módosítása nem volt indokolt” refrénnel, míg csak be nem futnak Sztravinszkij professzor klinikájára, ahol majd kikezelhetik őket a mindenki más számára nyilvánvaló kényszerképzeteikből.

https://www.es.hu/cikk/2020-02-28/kenesei-istvan/az-asz-bulgakov-teherautojan.html

A párttagkönyv aggódik

Swan Edgar   

Most jött el a világnak az ő vége, amikor koszorús párttagkönyvünk elkezdett aggódni. Mert Törökország nem tartja vissza tovább a menekülteket (Ner-kompatibilisül: migránsokat), Zsolt mester meg is saccolta, mennyien fognak megindulni és hová, pluszban a koronavírustól is meg van ő ijedve. Mert a görögök nem fogják megállítani az inváziót, mert eddig sem voltak rá képesek, látta Zsolti. Ezután plánehogy nem lesznek rá képesek, jönnek a migránsok, a koronavírus és most azonnal csináljon valamit az Európai Unió. Ja, természetesen Orbán Viktor ezt előre megmondta, de akkor is csináljon valamit az Unió.

Ez annyira tipikus NER-huszár viselkedés, hogy bátran szobrot lehetne faragni belőle. A jajveszékből kimaradt az az aprócska tény, hogy Orbán Viktor két kebelbarátja és példaképe – Putyin és Erdogan – milyen mértékben tehető felelőssé azért, hogy a menekültek egyáltalán menekülni kényszerültek a hazájukból. Emlékeim szerint a napfényes oldalon elég hangosan röhögött mindenki, amikor néhányan jelezték: annyira azért nem jófej Erdogan, hogy feltétlenül földig hajolva kell kinyalni az ő bájos popóját, miután azok a menekültek, akiket ő nagyvonalúan – és persze jó pénzért – ott tart a táborokban, oda sem kerültek volna, ha nem bombázzák ki őket az otthonaikból például a nagyvonalú vendéglátóik.

https://kolozsvaros.com/2020/02/29/a-parttagkonyv-aggodik/

NER-lovagok a Digitális Jólét Programnak köszönhetik jólétüket

A digitális jólét program néhány NER-cég tulajdonosainak jólétét szolgálja – idézi 444.hu Hadházy Ákost. Az ellenzéki képviselő véleményét a program lebonyolítását koordináló Digitális Jólét Nonprofit Kft. szerződéseinek listájára alapozta.

A portál a lista alapján nézett utána a történetnek. Mint írták, az állammal remek feltételekkel szerződők között az egyik legérdekesebb név a pár éves fideszes kormányzati szereplése után a Design Terminalt privatizáló Böszörményi Nagy Gergely. Böszörményi két cége kapott tízmilliókat a DJP-ből. Az egyik ilyen értelmében az aranytojást tojó cége, a CreaCity Szolgáltató Kft. 14,5 millió forintot kapott a Londonban rendezett, BETT nevű nemzetközi kiállítás magyar standjának grafikai és építészeti megtervezéséért, illetve a pavilon koncepciójának megalkotásáért.

A kiállítás nemcsak Böszörményi Nagyot emelte digitális jólétbe. A 310 négyzetméteres magyar standot felépítő Mobilsofa Kft. a feladatra 165 millió 300 ezer forintért szerződött, ha úgy tetszik, 533 ezer forintos négyzetméteráron építettek. Összehasonlításképpen: durván ennyibe kerül Budapest elit környékein egy luxusház négyzetméterének felépítése.

A szerződő felek között olyan sokirányú tehetségek is vannak, mint Kéringer Szabolcs jogász. Annak idején ő ellenjegyezte a Jászai Gellért és Mészáros Lőrinc érdekkörébe tartozó 4ig Nyrt. alapszabályát. Személyesen és ügyvédi irodája révén is több megrendelést kapott a digitális jóléti programban. 

https://magyarhang.org/belfold/2020/02/27/ner-lovagok-a-digitalis-jolet-programnak-koszonhetik-joletuket/

„A hatóságok dolga eldönteni, hogy ezek hencegések vagy vallomások”

ÉVEK ÓTA FOLYNAK AHHOZ HASONLÓ BESZÉLGETÉSEK KISPESTEN, MINT AMILYENEK NYILVÁNOSSÁGRA KERÜLTEK

Bácskai Balázs Magyar Nemzet

Interjút adott lapunknak a kispesti hangfelvételek készítője, azzal a megkötéssel, hogy nevét, kilétét továbbra sem kívánja felfedni, ám szavait vállalja a hatóságok előtt. Kiemelte, hogy sem politikai, sem pedig hatósági presszió nem játszott közre abban, hogy felvette ezeket a beszélgetéseket. Indoka egyrészt személyes jellegű volt, másrészt pedig bosszantotta a hatalmi arrogancia. Hangsúlyozta: ő nem tekinti magát hősnek, már csak azért sem, mert ő is a Lackner-féle társaságban mozgott. A Magyar Nemzetnek nyilatkozva többször is kifejtette: egyes beszélgetésekről maga sem tudja eldönteni, hogy azok csak hencegések voltak-e, de a hatóság feladata feltárni a valóságot. Annyit azért megerősített lapunknak is, hogy egyes önkormányzati szereplők a hivatalos anyagi lehetőségeiken túlmutató életmódot folytattak. – Gajda Péterhez sosem jutnak el a hatóságok – nyilatkozta a hangfelvételek

https://magyarnemzet.hu/belfold/a-hatosagok-dolga-eldonteni-hogy-ezek-hencegesek-vagy-vallomasok-7833269/

A néppártnál könyörgött a Fidesz kizárásáért Cseh

Kárpáti András Magyar Nemzet

Orbán Viktor Európai Néppártból (EPP) történő kizárásáért könyörgött a pártcsaládnak Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti képviselője. Az Eurobser­veren tegnap közzétett publikációban a liberális politikus elsősorban a magyar kormányfő EPP-nek címzett memorandumát támadta, amelyben Orbán Viktor a keresztény-konzervatív gyökereihez való visszatérésre szólította fel a pártcsaládot.

Cseh szerint a memorandummal a liberális és a balközép oldal közti kapcsolatok végleges megszakítására szólította fel a kormányfő az EPP-t. Úgy vélte, a Néppárt az „európai projekt” létét veszélyezteti azzal, hogy mindig „kihátrál” a Fidesz elleni szankciók véghezviteléből.

A liberális politikus szerint Magyarország különösen autoritáriussá és elnyomóvá vált az elmúlt tíz évben, s arra az állításra ragadtatta magát, hogy hazánkban zaklatással és vad dühvel szembesülhetnek azok, akik kiállnak a maguk igazáért.

 

https://magyarnemzet.hu/belfold/a-neppartnal-konyorgott-a-fidesz-kizarasaert-cseh-7832216/

 

Tarolt az ellenzék, a jobboldali OLaNO nyert a szlovák választásokon

origo

Taroltak az ellenzéki pártok, és a jobboldali Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) nyerte a nyolcadik szlovákiai parlamenti választást, megelőzve a távozó kormány legerősebb pártját, a Robert Fico vezette, Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD), magyar képviselet pedig nem jutott be a törvényhozásba - derült ki a voksolás nem hivatalos végeredményeiből, a választási jegyzőkönyvek 94,5 százalékos feldolgozottsága mellett.

 

https://www.origo.hu/nagyvilag/20200301-tarolt-az-ellenzek-a-jobboldali-olano-nyert-a-szlovak-valaszta.html

 

Bugár Béla lemond pártelnöki posztjáról

MTI Magyar Nemzet

Bejelentette lemondását Bugár Béla, a Most-Híd elnöke vasárnap, a szlovák-magyar vegyes párt gyenge választási eredményére reagálva.

A Most-Híd a parlamenti választáson nagyon gyengén szerepelt, a nem hivatalos végeredmények szerint a 13. helyen végzett a voksok 2,05 százalékát megszerezve. Ez kevesebb, mint egyharmada a négy évvel korábbi eredményüknek.

„Az eredmény nagyon rossz, sokkal jobbat vártunk” – mondta Bugár. Bejelentette: lemond a pártelnöki posztról, de nem távozik teljesen a politikából, mint mondta, továbbra is segíteni akarja pártját.

 

https://magyarnemzet.hu/kulfold/bugar-bela-lemond-partelnoki-posztjarol-7835258/

 

Tűrhetetlen a bűn rehabilitációja

Deme Dániel Magyar Nemzet

Elhitetik a választókkal, hogy a természetes haladás érdekében szükséges elvetni a múltban bevált társadalom-összetartó kapcsokat, mint a nemzeti identitás vagy határaink tiszteletben tartatása. Meggyőzik a hitevesztett közösséget arról is, hogy az általuk elszenvedett bűntettek valójában saját értékrendjük következményei, mert ez olyan kontextust hozott létre a bűnelkövetőknek, amelyben nem volt nekik más érvényesülési lehetőség, mintsem a szabályokat megszegve a közösség érdekeivel szemben boldogulni.

 

https://magyarnemzet.hu/velemeny/turhetetlen-a-bun-rehabilitacioja-7817141/

 

Demszky Gábor bejelentette: minden lehetséges módon segítené a migránsokat

ORIGO

 

Demszky Gábor volt SZDSZ-es főpolgármester közösségi oldalán kifejtette, hogy szívesen részt venne egy olyan hazai vagy nemzetközi szervezet karitatív munkájában, „amely befogadó helyek létrehozásával, jogi segítségnyújtással és minden lehetséges módon segíti" a szíriai migránsokat. Demszky erre biztat mindenki mást is. Mindezt az ATV vette észre és írta meg. A volt főpolgármester később törölte a bejegyzését. 

 

 

Demszky Gábor soraiból kiderült, hogy a volt főpolgármester teljes mértékig a bevándorlás pártján áll.

 

https://www.origo.hu/itthon/20200229-demszky-gabor-facebookbejegyzes.html

 

 

Szijjártó: Magyar nemzeti érdek, hogy a Törökországban lévő szírek hazatérjenek

MH/MTI

Magyar nemzeti érdek szempontjából minden olyan lépést és döntést támogat a magyar kormány, amely lehetővé teszi a Törökország területén élő szírek hazatérését - hangoztatta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook oldalán közzétett videójában.

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20200229-szijjarto-magyar-nemzeti-erdek-hogy-a-torokorszagban-levo-szirek-hazaterjenek

 

Alapjogokért: Magyarország a konzervatív ébredés zászlóshajója

Magyar Hírlap

Az Alapjogokért Központ szervezésében Magyarországra érkezik a CPAC, a legnagyobb amerikai konzervatív konferenciasorozat.
 Szánthó Miklós a több ezer fős hallgatóság előtt tartott beszédében úgy fogalmazott, bár néha azt lehet érezni, hogy a globális liberalizmus ereje legyőzhetetlennek tűnik, Európában egy nemzeti-konzervatív ébredés, az USA-ban pedig egy jobboldali-republikánus reneszánsz vette kezdetét

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20200301-alapjogokert-magyarorszag-a-konzervativ-ebredes-zaszloshajoja

 

Tóta W. támogat

Fricska. Persze a tőle megszokott impertinens és rosszindulatú módon

Galsai Dániel Magyar Hírlap

Mindezt teszi Kocsis Máté Nemzeti régiók című petíciója kapcsán, amely arról szól, hogy a jövőben a nemzetállamokban élő kisebbségek ne csupán a kormányaikon keresztül részesülhessenek az EU-kohéziós alapokból. Tóta W. tehát, elmondása szerint aláírt, majd nyilván szellemesnek szánt bunkósággal kommentált is: „Az étlapra a melegek, szemüvegesek, liberálisok, civilek és ellenzékiek mellett simán felkerülhetnek az etnikai kisebbségek, errefelé például a magyarok. (…) Érdemes például liberális többségi pártokat támogatni, amelyek köztársaságban gondolkodnak vérnemzet helyett.” Hogy például mifelénk ki és mikor vonta meg a nekik járó pénzt a szemüvegesektől vagy a melegektől, arra talán a szerző lélekgyógyásza tudja a választ. Magyarországon amúgy köztársaság az államforma, a „liberális többségi pártok” pedig még a határon túli magyarokat is ott gyalázzák, ahol tudják.
A szerző tehát vércinikus. Ennek eldöntéséhez petíció sem kell.

 

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200229-tota-w-tamogat

Világszerte nő a koronavírus fertőzöttjeinek száma

Vasárnap meghalt Perthben egy 78 éves ausztrál férfi, aki a Diamond Princess üdülőhajón fertőződött meg koronavírussal, ő a kór első halottja Ausztráliában, a felesége, aki szintén az üdülőhajón kapta el a vírust, továbbra is küzd a betegséggel. 

Az Egyesült Államokban is először halt meg valaki koronavírus miatt, itt egy, az 50-es éveiben járó seattle-i férfi volt az első áldozat. Ő ezzel az életkorral egészen fiatalnak számít a koronavírus áldozatai között, erre az a magyarázat, hogy az amerikai hatóságok szerint ő sem volt teljesen egészséges. A férfiről egyébként Donald Trump elnök sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy „csodálatos asszony” volt, ez okozott némi kavarodást az amerikai médiában, de azóta kiderült, hogy Trump tévedett, és az áldozat férfi. 

Ami fontosabb az az, hogy még mindig nem tudni biztosan, hogyan kerülhetett a vírussal kapcsolatba. Egyelőre annyi látszik, hogy Washington állam 3 fertőzöttjéből 2 kapcsolatba hozható egy idősek otthonával, ahol több lakó is tüneteket mutat. Mike Pence alelnök sajtótájékoztatóján azt mondja, bár a legtöbb amerikai számára egyelőre nem túl nagy a fertőzés kockázata, az első amerikai halott után várhatóan további halálesetek következnek majd az országban.

https://444.hu/2020/03/01/vilagszerte-no-a-koronavirus-fertozottjeinek-szama

444 milliárd dollárt bukott a koronavírus miatt a világ 500 leggazdagabb embere

A világ ötszáz leggazdagabb emberének a vagyona mintegy 444 milliárd dollárral csökkent a világ tőzsdéin a héten, részben a koronavírus hatására bekövetkezett visszaesés miatt.

A New York-i tőzsde 30 vezető részvényének mozgását követő DJIA index például több mint 12 százalékkal esett a héten, ami a legnagyobb ötnapi csökkenés a 2008. évi pénzügyi válság óta.

https://444.hu/2020/03/01/444-milliard-dollart-bukott-a-koronavirus-miatt-a-vilag-500-leggazdagabb-embere

Hétfőtől 5 másodpercen belül célba ér a banki utalás

Az átutalás kezdeményezése során lehetőség lesz a jelenlegi hosszú számlaszámok helyett a kedvezményezett más azonosítóját, például mobiltelefonszám, e-mail cím, adóazonosító megadni.

https://444.hu/2020/03/01/hetfotol-5-masodpercen-belul-celba-er-a-banki-utalas

Ezrek emlékeztek Moszkvában az öt éve meggyilkolt Borisz Nyemcovra

2015. február 27-én, nem messze a Kremltől, a Moszkva folyón átívelő Bolsoj Zamoszkvoreckij hídon lőtték agyon Borisz Nyemcovot, Putyin egyik legismertebb kritikusát. A politikus Jelcin idején miniszterelnök-helyettes volt, a 2010-es évek elején pedig a Putyinnal szembenálló ellenzék egyik vezető személyisége lett. Meggyilkolása előtt azt állította, hogy bizonyítékai vannak rá, hogy az orosz hadsereg közvetlenül is beavatkozott a kelet-ukrajnai felkelésbe, amit hivatalosan Moszkva mindig is tagadott. A gyilkosságért öt férfit ítéltek el, de hogy azt ki rendelte meg, a mai napig nem lehet tudni. Szombaton ezrek emlékeztek rá és tüntettek Putyin ellen az orosz fővárosban. A megmozduláson részt vettek brit, amerikai és francia diplomaták is. 

https://kepek.444.hu/2020/02/29/ezrek-emlekeztek-moszkvaban-az-ot-eve-meggyilkolt-borisz-nyemcovra

 Könnyű célpont lett a műanyag – nehéz helyzetbe kerülhetnek a hazai kereskedők és a gyártók

Az elmúlt hetekben ismét előtérbe került a műanyagok kérdése, miután Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette: jövőre Magyarországon is betiltják az egyszer használatos műanyagok forgalmazását. Itthon kevés olyan cég működik, amely ilyen csomagolóeszközt gyárt. Az Indepack Kft. egy vállalkozás a néhány nagyobb hazai piaci szereplő közül.

Az Innovációs- és Technológiai Minisztérium (ITM) ígérete szerint a jövőben minden szükséges intézkedést megtesznek azért, hogy a tömegesen előforduló, egyszer használatos termékeket más, könnyen újrahasználható, újrahasznosítható termékek váltsák fel. Ezen túlmenően támogatják a vállalkozásokat az ilyen termékek fejlesztésére. Hogyan értékelik a kormányzat múlt heti bejelentését?

 

https://privatbankar.hu/vasarlo/muanyag-331153

 

Rémes héten van túl Jeff Bezos, Bill Gates és Warren Buffett is

Mindannyian dollármilliárdokat buktak a tőzsdén, részben a koronavírus miatt.

 

https://privatbankar.hu/makro/remes-heten-van-tul-jeff-bezos-bill-gates-es-warren-buffett-is-331199

 

 Ezért győzhette le Orbán a Néppártot

 

Merthogy átmenetileg győzelmet aratott, az nem kérdés. Az történt, ami szokott, amire az Európai Unió épül: semmi. Amit persze odahaza mindenki úgy magyaráz, mintha történt volna valami. A hatalom pedig a tagállamoknál marad.

Az Európai Unió létezésének egyik fontos oka, hogy úgy igazán nem történik benne semmi. Ez persze erős állításnak hangozhat, ugyanakkor az, hogy az Európai Szén- és Acélközösség, majd az Európai Unió ennyi ideig képes volt létezni, nagyrészt annak köszönhető, hogy irányíthatatlan.

Nyilván sokan elgondolkodtak már azon, hogy pontosan miért is van négy különböző elnöksége és három vezető szerve az Európai Uniónak. Ott a tanács elnöki posztja, a bizottság elnöki posztja, részben a parlament elnöki szerepe, valamint a soros féléves elnökség is. Ráadásul folyamatosan versenyez egymással a bizottság, a tanács és a parlament.

Európában a valódi hatalom továbbra is a tagállamok kezében van. Ezt azért nehéz beismerni, mert akkor azt is be kell, hogy Európát alapvetően ma is a francia-német tengely vezeti, időnként kiegészülve kisebb, de még mindig jelentős méretű és gazdasági erejű tagországokkal. Ezért született meg az EU kormánya, amelyre a vezetés látszatát át lehetett ruházni, miközben a valódi döntéseket a tagállamok hozzák, már csak azért is, mert ők adják a pénzt a működésre.

https://24.hu/kulfold/2020/03/01/ezert-gyozhette-le-orban-a-neppartot/

Parlamenti szavazás nélkül vezetik be a vitatott francia nyugdíjreformot

Edouard Philippe francia miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a nemzetgyűlésben tapasztalható ellenzéki obstrukció miatt a kormány parlamenti szavazás nélkül vezeti be a vitatott nyugdíjreformot. Válaszul a jobboldali és a baloldali ellenzék is bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, de annak elfogadására nincs esély, miután Emmanuel Macron államfő pártja abszolút többséggel rendelkezik az alsóházban.

 

https://24.hu/kulfold/2020/03/01/nyugdijreform-franciaorszag/

Gyurcsány: Ha megtanuljuk most a koalíciót, akkor működni fog 2022-ben

Az ellenzék vezető ereje nem egyik vagy másik párt, hanem egy közös szándék, a közös akarat, hogy Magyarország újra köztársaság, Magyarország újra demokrácia legyen

– mondta Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció X. tisztújító kongresszusán. A volt miniszterelnök szerint ugyanakkor soha annyian nem támogatták azt a politikát, amelyet a DK képvisel, mint most. Története legsikeresebb évén van túl a DK, amely számos polgármestert, önkormányzati képviselőt szervezett, és egyre többen csatlakoznak hozzájuk. Beszélt nagy számú tizen- és huszonévesekről is, akik szerinte bennük látják a jövőjüket, és Magyarország jövőjét.

Úgy vélte, Magyarország nem a keleti, kevésbé demokratikus országokkal, hanem Európával kell barátkoznia, ez már nemzetközi szinten is bebizonyosodott. Ősszel pedig

megrepedt a hatalmi szerkezet, amely fenntartotta ezt a rezsimet az elmúlt tíz évben, megdőlt a centrális erőtér.

 

https://index.hu/belfold/2020/03/01/dk_kongresszus_gyurcsany_ferenc_beszed/

 

A mi választóink mindenkit gyűlölnek - mondta büszkén Netanjahu embere egy kiszivárgott felvételen

„A gyűlölet az, ami összetartja a táborunkat...valljuk meg, a mi választóink... mindenkit gyűlölnek. Sikerült feltüzelnünk őket. Ezt a tüzet kell fenntartani a győzelemig” - többek között ezeket mondta egy kiszivárgott felvétel szerint az izraeli miniszterelnök korábbi tanácsadója, készülve a március 2-i előrehozott választásokra.

Natan Esel - aki hivatalosan már nem tanácsadója Benjamin Netanjahunak, azonban továbbra is kapcsolatban állnak - lényegében elismerte, hogy a szombaton a Kesel csatornán közölt felvétel valódi. Igaz, állítása szerint csupán kiragadták a kontextusból. Az azonban nem derült ki, milyen kontextus árnyalná a kijelentést, amelynek lényege, hogy a választókban gyűlöletet ébresztve lehet sikerre vinni a Likudot. 

 

https://index.hu/kulfold/2020/03/01/a_mi_valasztoink_mindenkit_gyulolnek_-_mondta_buszken_netanjahu_embere_egy_kiszivargott_felvetelen/

 

Kísért az elmúlás és a déliség Amerika legjobb fotósának képein

Az, ahogyan megigézett engem a halál, szerintem genetikusnak is tekinthető. Apám is ugyanezzel a csapással élt együtt, azt hiszem. A halál a megigéző táj szobrásza, a rettenetes anya, az élet dohos megalkotója, ami egy nap mindnyájunkat felfal

- idézi Sally Mannt a New York Times. Én meg arra gondolok, mennyide déli dolog már ilyenek mondani, írni, vagy egyáltalán, gondolni?

 

https://index.hu/nagykep/2020/02/29/sally_mann_a_thousands_crossing_amerika_legjobb_fotosa_kisert_a_del/

13 ezer menekült várakozik a török-görög határnál, köztük kisgyerekek és családok

Az ENSZ Emberi Jogi Szervezetének vasárnap hajnali közleménye szerint több mint 13 ezer menekült várakozik a török-görög határnál — írja a 24.hu a német Süddeutsche Zeitung nyomán.

A több ezer menekülő — köztük kisgyerekek és családok — a hideg éjszakát a szabad ég alatt töltötték. A Nemzetközi Migrációs Szervezet munkatársai a Törökország és Görögország közötti 212 kilométeres határszakaszon legalább 13 ezer emberről adtak hírt.

Ladfo Gvilava, az ENSZ törökországi üzemeltetési igazgatója azt mondta:

A határnál fekvő Edirne felé haladó migránsok száma napközben nőtt meg, amikor autók, taxik és buszok érkeztek Isztambulból.

Gvilava szerint a mozgásban lévők többsége férfi.

De azt is látjuk, hogy sok család kisgyermekekkel utazik

https://168ora.hu/kulfold/13-ezer-menekult-varakozik-a-torok-gorog-hatarnal-koztuk-kiscserekek-es-csaladok-182409

Már több mint 40 ezren felgyógyultak Kínában a koronavírus okozta fertőző betegségből

Szombaton 2623 ember hagyhatta el gyógyultan a kórházakat, ezzel a járványból felépültek száma 41 ezer 625-re nőtt.

A nap folyamán ugyanakkor 573 új beteget regisztráltak, 146-tal többet, mint pénteken. A ragály miatti  elhalálozások száma ugyanakkor 47-ről 35-re csökkent. Kínában a legfrissebb adatok szerint eddig 79 ezer 824-en fertőződtek meg bizonyosan a koronavírustól és 2870-en haltak bele, azaz 3,6 százalékuk. A gyógyultak hányadosa jelenleg 52,1 százalék.

A WHO összegzése szerint szombat éjfélig valamivel több mint 85 ezer ember fertőződött meg koronavírustól szerte a világban. Újként Írország került fel a listára egy megbetegedéssel. Az illető Észak-Olaszországban kaphatta el a kórt. A halálesetek száma 2900 és 3000 között van.

https://24.hu/kulfold/2020/03/01/koronavirus-gyogyultak/

Leszednék a falu egyetlen gólyafészkét a koronavírus miatt

A fióka- és madármentés csapatunkat csütörtökön egy Somogy megyei kistelepülésről egészen elképesztő kéréssel keresték meg. Ez arról szólt, hogy a falu egyetlen gólyafészke a játszótér közelében van, amit jó lenne most mielőbb leszedni, mert a hamarosan hazatérő gólyák koronavírust, vagy más fránya fertőzést hozhatnak

– mondta a madármentő.

Márton András meglepődött a feltételezésen, majd hosszas töprengés után úgy döntött, válaszol. A madármentő ijesztőnek találta, hogy a fokozódó pánik közben egy gólyafészket akar az aggódó szülő leszedetni, mert tart a vírushordozó gólyától.

https://sokszinuvidek.24.hu/eletmod/2020/02/29/koronavirus-domosi-madarmento-golyafeszek-leveres/

Egészségügy: Avult és lepusztult struktúrában dolgozik az országban maradt (túlkoros) szakembergárda

Haskó László sebész

Az irányítói névtelenek a szakmában, vagy híres balfácánok.

Csattanósra sikerült pártunk és kormányunk legújabb egészségügyi reformtervvé avanzsált blöff-dolgozata. Csattanós, mint egy pofon – az egészségügyben dolgozók és az egészségügy szolgáltatásait igénybe vevők arcán.

Ilyen hazug és cinikus tanulmány még tőlük is váratlanul komoly teljesítmény.

A 2010 óta zajló nemzeti együttműködés rendszere mérhetetlen károkat okozott az egészségügy minden ágazatában. Avult és lepusztult struktúrában, éhbérért dolgozik az országban maradt (jórészt túlkoros) szakembergárda. Ez a javaslat tovább nehezíti, talán el is lehetetleníti ezeknek a jobb sorsra érdemes embereknek a munkáját, ami egyszersmind a betegellátás csődjének konzerválásához vezet.

Az egészséges életmód, illetve a betegségmegelőzés dolgában is csak az ostoba és hazug sport-propaganda árad. Nemcsak az irányító és tervező intézmények, a szakemberek is eltűntek. Nincs minisztérium, nincs biztosító, nincs ÁNTSZ. Alighanem mindent a felcsúti központi agy tervez és irányít, nem véletlen, hogy

az egészségügy irányítói névtelenek a szakmában, vagy híres balfácánok.

 

 

https://magyarnarancs.hu/publicisztika/egeszsegugy-avult-es-lepusztult-strukturaban-dolgozik-az-orszagban-maradt-tulkoros-szakembergarda-127294

Nagy a baj a magyar nyugdíjrendszerrel - már Brüsszel is aggódik

A magyarországi nyugdíjrendszer a jövőben növeli az egyenlőtlenséget az idősek között - állapítja meg az Európai Bizottság friss országjelentése, amely külön kitér erre a problémára.

https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/nyugdij-nyugdijas-nyugdijrendszer-eu-brusszel.701219.html

A Föld klímájának rég tett valami olyan jót, mint a koronavírus-járvány

A koronavírus-járványnak van egy pozitív következménye is: az elmúlt hónapban, hetekben drasztikusan csökkent Kína károsanyag-kibocsátása.

https://www.napi.hu/magyar_vallalatok/koronavirus-jarvany-energia-karosanyag-kibocsatas.701234.html

Koronavírus: nem fogadnak új érkezőket a tranzitzónákban

"Van egy bizonyos összefüggés a koronavírus és az illegális migráció között", indokolta Bakondi Görgy,  a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója, hogy megszólalt a koronavírus-járványról szóló vasárnapi hivatalos tájékoztatón. Elmondta: a török politikai vezetés pár napja döntött a határ megnyitásáról, és a döntés óta a török kormányzati források mintegy 40 ezerre teszik azok számát, akik átlépték a határt. "Szervezett az emberek uniós határra történő szállítása, buszokkal, taxikkal." A görög szigetekre pár százan érkeztek, és tízezren várnak arra, hogy a szigetekre jussanak -  mondta Bakondi. 

"Fel kell készülnünk arra, hogy csoportosan, erőszakosan próbálnak majd átjutni a határon. Bármit is mondanak a szervezők, erre nem vezet út, nem érdemes erre kísérletezni" - tette hozzá Bakondi. A főtanácsadó elmondta: az érkezők zöme afgán, pakisztáni és iráni, és mivel Irán az egyik góca a járványnak, és az érkezők nagy része vagy Iránból vagy Iránon keresztül érkezik, fennáll a veszélye, hogy hordozzák a vírust.

https://444.hu/2020/03/01/koronavirus-nem-fogadnak-uj-erkezoket-a-tranzitzonakban

Bozóki: Orbánt a harc élteti, de Kádár János lett belőle

Tíz éves a Nemzeti Együttműködés Rendszere, amit a CEU politológus professzorával, Bozóki Andrással beszéltünk át, aki először fogalmazta meg, hogy a rendszer nem más, mint kívülről korlátozott hibrid rezsim. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.

Bozóki András – Hegedűs Dániellel együtt – 2017-ben megalkotta az Orbán-rezsim egyik első rendszertipológiáját, a Politikatudományi Szemlében megjelent tanulmányban a rendszert kívülről korlátozott hibrid rendszerként írták le. Véleményük szerint az Orbán-rezsim “egyedi jellege abból a paradox helyzetből vezethető le, hogy a magyar hibrid rendszer a demokratikus berendezkedésű tagállamokból álló Európai Unió része (...) az EU 'rezsimfenntartó' és 'rezsimkorlátozó' funkciókat egyaránt ellát, ezért Magyarország uralmi formája jelenleg 'kívülről korlátozott hibrid rendszernek' tekinthető."

Adásunkban szó lesz arról, hogy ma megáll-e még ez a rendszerleirat.

https://hvg.hu/itthon/20200229_Bozoki_Orbant_a_harc_elteti_de_Kadar_Janos_lett_belole

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.