2020, március 16 - 08:00 Sajtószemle
Tüdőgyulladásban halt meg a héten egy budapesti kórházban egy koronavírusos nő édesanyja
A rendkívül szigorú hazai protokoll alapján csak több aggasztó körülmény együttállása esetén lehetséges, hogy valakit koronavírusra teszteljenek. Több, a 444-nek nyilatkozó orvos szerint a szigorú protokoll miatt karantén és megfelelő védőfelszerelés nélkül ápolhatnak koronavírusos betegeket az ország különböző kórházaiban.
Már bemutattunk egy ilyen esetet a Szent János kórházból, ahol öt napig feküdt egy koronavírusos beteg úgy, hogy korábban tesztelés nélkül küldték el az egyetlen hazai kórházból, ahol koronavírus kimutatására alkalmas tesztek vannak.
Az alábbi történet egy másik budapesti kórházról szól. Az eseményeket a család egyik tagja mondta el.
Egy olasz újság nekrológ rovata mutatja meg, milyen súlyos a helyzet az országban
Észak-Olaszországban, Lombardiában talán a legsúlyosabb most a járványhelyzet az egész világon. A BBC most bemutatott egy videót, amin egy helyi újság halálozási rovatát lapozza végig valaki február 9-én, amikor Európában még nem tombolt a koronajárvány, és március 13-án, most pénteken. Annyira rossz a helyzet, hogy halálhíreken kívül alig fér valami az újság mostani számába.
Dörner György és Káel Csaba Kossuth-díjának külön örülünk, de azért kaptak mások is - íme
A koronavírus-járvány miatt ugyan nem tudták megtartani a Kossuth- és a Széchenyi-díjak díjkiosztó ünnepségét, de a Magyar Közlönyben így is megjelent, kik kapják idén ezeket a kitüntetéseket.
https://hvg.hu/itthon/20200315_Kozzetettek_az_idei_Kossuth_es_Szechenyidijasok_listajat
Újabb magyar fertőzötteket találtak, furcsa kollégiumzárások - járványhírek percről percre
Harminckettőre nőtt vasárnap reggelre a koronavírussal fertőzöttek száma Magyarországon. Közben az ország a hétfőn kezdődő rendkívüli hétre készül, otthon maradó gyerekekkel, szigorodó tömegközlekedési szabályokkal, home office-munkavégzésekkel, átalakuló egészségügyi szolgáltatásokkal. Kövesse a fejleményeket a hvg.hu egész napos hírfolyamával, az eseményeket percről percre követő tudósításainkkal.
Orbán 1848-Trianon átkötéssel írt ünnepi levelet, és még egy eskü is belefér
Levelet intézett a kormányfő a határon kívüli magyarsághoz a március 15-i nemzeti ünnepen, melyben az 1848-49-es forradalom és szabadságharc örökségén túl Trianon 100. évfordulójáról is megemlékezett.
A sajtófőnöke által az MTI-hez eljuttatott üzenetben Orbán azt fejtegeti: az idei ünnepségnek különös hangsúlyt ad, hogy száz évvel vagyunk a trianoni országvesztés után. "Akárcsak 172 évvel ezelőtt, amikor Gábor Áron nélkül gyorsan elbukott volna a szabadság ügye, Magyarország ma sem létezhet az erdélyi, délvidéki, felvidéki és kárpátaljai magyar közösségek nélkül, amelyek megerősítése és jogainak védelme közös feladatunk és felelősségünk" - írta, hozzátéve: "a '48-asok követőiként azt kívánjuk, s arra esküszünk, hogy az egyedülálló nyelvi, szellemi és kulturális örökséget, amelyet több mint ezer év leforgása alatt a Kárpát-medencében létrehoztunk, megtartjuk, és mindannyiunk javára tovább is gyarapítjuk".
Egy hétvégéjük van a távoktatás kitanulására, a Facebookon segítik egymást a pedagógusok
Ahogy a két nap alatt csaknem 53 ezer fősre duzzadó Online otthonoktatás nevű Facebook-csoport névjegyében olvasható, a cél nem más mint:
„Programok, alkalmazások, online platformok, virtuális tantermek, digitális oktatással foglalkozó portálok, kiadványok, megoldások és kérdések: ezeket várjuk itt. És értelmes, konstruktív és pozitív légkörű beszélgetéseket. Mert minden rendben lesz, és addig is tanítunk és tanulunk a neten keresztül.”
Miközben olyan alapvető gyakorlati kérdések is foglalkoztatják a tanárokat, hogy hogyan tudnak tesztet íratni, vagy alsósoknak németet tanítani online, van, aki amiatt aggódik, hogy a gyerekek motiválatlanok lesznek és nehéz lesz rábírni őket, hogy szórakozás helyett tanulásra használják a digitális eszközeiket, de arra vonatkozóan is érkezett kérdés, hogy vajon honnan lesz 2 nap alatt számítógépük és internetük a szegregátumokban élő, hátrányos helyzetű gyerekeknek.
Nagy hirtelen átcsoportosított 18 milliárd forintot a kormány, az egészségügybe ebből 2 milliárd jut
A rendkívüli alapból jutott 2,77 milliárd forint a Miniszterelnökségnek, az egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások javára.
A központi maradványelszámolási alapból pedig 13,17 milliárd forintot vonnak el, ebből
- 8,47 milliárd az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak különféle hulladékgazdálkodási feladatok kezelésére,
- 4,45 milliárd az Eiffel Műhelyház és Próbacentrum beruházására és az Operaház Andrássy úti épületének felújítására,
- 600 millió forint a „helyi önkormányzatok működési célú kiegészítő támogatásai” című zsebből vándorolt át a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa által jóváhagyott fejlesztések támogatásához,
- és 135 millió forint állami kitüntetésekre is – ezt inkább ne is kommentáljuk.
Vagyis összességében több mint 18 milliárd forint átcsoportosítása történt meg különböző jogcímeken – és ebből az egészségügybe mindössze 2 milliárd forint jut.
Karácsony: Hétfőtől fokozatosan bezárnak az óvodák és bölcsődék
Az óvodák és bölcsődék csak ügyeletet adnak, bezárnak a fürdők és az Állatkert is. Budapest vegyen vissza - üzente a főpolgármester.
https://hvg.hu/itthon/20200314_Karacsony_koronavirus_ovoda_bolcsode
Tóta W: Szép új világ, alsó légúti tünetekkel
Maguk egy vírus – mondja Smith ügynök a Mátrixban az emberiségről. Én remélem, hogy okosabbak vagyunk. De előbb-utóbb kiderül.
A vírus próbára teszi államainkat és intézményeinket. Biztosan járható út, hogy nagyvállalatok szabják meg életmentő gyógyszerek árát? Ki és hogyan ellenőrzi őket? Nem lenne-e képes az 450 milliós Európai Unió orvost és felszerelést küldeni a gócpontokba, segítve nemcsak a védekezést, de az összetartozást is? Egyáltalán mi a szart csinál az unió, miközben Olaszország kiköpi a tüdejét? Mi kellene ahhoz, hogy hatékonyabban reagálhassunk?
Megvárjuk-e, amíg a vírus felfogja a nemzet fogalmát, vagy alkalmazkodunk a világképéhez?
Valóban az a leghatékonyabb szervezőelv, hogy öt-, tíz- és húszmilliós országok vezetői próbálják követni a hírek és álhírek dömpingjétől remegő közhangulatot, és produkálni valami cselekvésszerűt? Van-e jobb ötletünk, mint egyenként rettegni a pincében? Bonyolult viták ezek, és félő, hogy a járvány gyorsabban múlik el, mint hogy rákényszerülnénk végigharcolni őket.
Aztán majd jön a következő, és lehet, hogy az nem egy tüdőgyuszi lesz.
A vírus egyszerű gépezet. Terjedni akar, és túlélni. Ha a fehérjéi nem felelnek meg a célnak, jön egy mutáció, és próbálkozik újabbakkal. Amelyik sikeres, az fennmarad, és hódít. Amelyik nem, az selejt, és kihal.
Van mit tanulni tőle.
A vírus milliárdnyi egyed halála árán éri el célját. Nincs ugyanis esze, csak végtelenül sokszor dobhat a kockával. Nekünk elvileg van. De ha nincs kedvünk használni, dobálhatunk vele versenyt.
https://hvg.hu/itthon/20200310_Szep_uj_vilag_also_leguti_tunetekkel
Lehet, hogy ez a válság lesz az, ami átalakítja a globális gazdasági rendszert
„A globalizációnak - bár egyre jobban látszottak már az ellentmondásai, a vele járó problémák - de összességében inkább pozitív hatásai voltak, viszont könnyen lehet, hogy ez a mostani válság lesz az utolsó csepp, és érdemben át fog alakulni a rendszer”
– erről Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke beszélt a 444-nek, amikor a koronavírus lehetséges gazdasági hatásairól kérdeztük. Szerinte a világban elterjedt hosszú beszállítói pályák (amikor Kínában gyártott alkatrészekből például Magyarországon szerelnek össze a Nyugati piacokra szánt termékeket) most megtörhetnek, és ez tartós változásokhoz is vezethet.
„A termelés, a technikai haladás is lelassulhat ebben a helyzetben”
– mondta Surányi, aki arra is emlékeztetett, hogy az uniós országok közül a magyar gazdaság a leginkább kitett a kínai beszállítóknak, így minket ez a hatás még súlyosabban érint.
Közös március 15-i videót készített az ellenzék videó
Közös videoüzenetben emlékezett meg március 15-ről hét ellenzéki párt. A résztvevők korábban közös demonstrációt terveztek, de a rendezvényt a koronavírus-járvány miatt lemondták.
https://444.hu/2020/03/15/kozos-marcius-15-i-videot-keszitett-az-ellenzek
A fejlett kelet-ázsiai országok megfogták a járványt, Európa egyelőre nem tudja grafikon
Kína, úgy tűnik, túl van a nehezén. Dél-Korea megfogta a járványt, és nagyon alacsonyan, egy százalék alatt tudta tartani a halálozási arányt. A nyolcmilliós Hongkongban, a hatmilliós Szingapúrban, a 24 millió lakosú Tajvanon és a 126 milliós Japánban sem tudott kialakulni komoly járvány. Hongkongban mindössze négy halálos áldozatot és 138 fertőzést, Tajvanon egyetlen egy (!) halálos áldozatot és 53 megbetegedést, Szingapúrban pedig 212 pozitív teszt mellett egyetlen áldozatot sem regisztráltak. (Ezek mind a világ legnagyobb népsűrűségű területei közé tartoznak, és nagyon élénkek a kapcsolataik Kínával, sőt, a három országban/államban a lakosság nagyon nagy többsége kínai.)
Az Iszlám Állam nem javasolja az egészséges dzsihadistáknak a koronavírussal érintett területekre utazást
Az Iszlám Állam tájékoztató újságja, az al-Naba legutóbbi számában összeszedte a terrorszervezet tanácsait a koronavírus-járvány idejére. A lap azt tanácsolja az ISIS követőinek, hogy mossanak gyakran és alaposan kezet, valamint takarják el az arcukat köhögéskor, tüsszentéskor és ásításkor. Itt idézték a Koránt is, melynek szövege szerint Mohamed próféta is így járt el.
A terrorszervezet ezen kívül azt is tanácsolja, hogy egészséges követői ne utazzanak koronavírussal fertőzött területre, a fertőzöttek viszont ne hagyják el a fertőzött területeket. Ez lényegében karanténok kijelölését is jelentheti.
Spanyolország is karanténba került
A 46 milliós ország gyakorlatilag karanténba került, mert itt terjed a koronavírus az egyik leggyorsabban.
https://mfor.hu/cikkek/makro/spanyolorszag-is-bezart.html
BEST OF PORTUGÁL - Legjobb jelenetek a Portugálból
Ha már úgy alakultak sajnos a dolgok, hogy az előadásokról előreláthatatlan ideig le kell mondanunk, arra gondoltunk, mégse maradjunk színház nélkül este hétkor. Készítettünk egy összeállítást a Katona sokak által látott és kedvelt Portugál előadásának klasszikussá vált jeleneteiből.
Egressy Zoltán darabját 1998-ban mutatták be a Katonában és töretlen sikerrel futott húsz éven át. A színház összesen 428 alkalommal tűzte műsorra Lukáts Andor rendezését. A darab az 1998/99-es évadban elnyerte a Színikritikusok díját és díjazták továbbá Szirtes Ágit Jucika és Varga Zoltánt Sátán megformálásáért is.
Szombat este derült ki, hogy koronavírusos egy marokkói miniszter, aki a héten Budapesten tárgyalt egy rakás magyar politikussal és Pintér Sándorral is kezet fogott
Szombaton este közölték a marokkói lapok, hogy koronavírussal fertőződött meg Abdelkader Amara, az ország közlekedési és vízügyi minisztere. A La Vie Éco beszámolója szerint egy európai tárgyalásról hazaérkező politikus szokatlan fáradtságot érzett és fájt a feje, ezért orvoshoz fordult, a tesztek pedig szombaton kimutatták, hogy az új koronavírus fertőzte meg.
Szabad szemmel – Már a harmadik nagy európai állam élete bénul meg teljesen
Nemzetközi sajtószemle, 2020. március 15.
Lendvai Ildikó Korona és kampó
Egykor a korona és a kard közötti választás okozott nehézséget nagyjainknak. Béla herceg megúszta. Reméljük, mi is, bár most választás sincs: egyszerre van korona és kampó. A koronavírus és a „turisztikai szezonnak idén kampó”, mint a miniszterelnök megfogalmazta, nem éppen hercegi stílusban. (Újabban szeret népéhez nyelvileg is leereszkedni: keccsöléssel kezdte, kampóval folytatja. Csak hogy szellemi fölénye – az anyagiról ne is beszéljünk - kevésbé legyen nyomasztó.)
A kérdés az, csak a turizmusnak „kampó”-e. És csak idén, vagy tartósan köztünk marad valami rossz. A legiszonyúbb persze az emberveszteség volna. De létezik emberség-veszteség is. Válságos időkben könnyen legázolhatja a fertőzés az erkölcsi normáinkat is: a humánumra és szolidaritásra való hajlandóságot, az önálló gondolkodást, mindazt, ami emberré tesz minket. Egy másfajta koronavírus, amely a hatalomnak, a „koronának” való kiszolgáltatottságot, a kushadást, a minden idegennel szembeni gyanakvást konzerválja arra az időre is, amikor már nincs szükség a kényszerintézkedésekre.
Nem kérdés: most elkerülhetetlenek a szigorú előírások. Legfeljebb azon lehet vitatkozni, miért hallunk százszor többet a rendészeti intézkedésekről, mint az egészségügyiekről. Az operatív törzset is Pintér belügyminiszter, és nem Kásler vezeti. Talán utóbbit alkalmasnak minősítették a köznyugalom megzavarására.
https://nepszava.hu/3070709_korona-es-kampo
Karácsony Gergely: távolabb van ma március 15. üzenete, mint a rendszerváltáskor
Főpolgármesteri beszéddel és rövid ünnepi műsorral készült március 15-re a Fővárosi Önkormányzat. A videóban a főpolgármester beszélt a kokárda minden magyart összekötő erejéről és arról, hogy a bajban, a járványveszély idején, milyen fontos az a társadalmi összefogás, amelyet 1848. március 15-én is megtapasztalhatott az ország.
Demszky Gábor: nálam jobban kevesen ismerik Orbán Viktort, mint “keresztapát”
és kevesen vannak tisztában azzal, hogy milyen lehetősége vannak vele szemben a közvetlenül választott főpolgármesternek. 1998 és 2002 között négy éven át minden nap arról beszéltem, hogy az Orbán rezsim milyen módon szárítja ki Budapestet, teszi tönkre az önkormányzatokat. Az ellenpont, amit a főváros abban az időben a budapestiek számára jelentett, fontos szerepet játszott abban, hogy 2002-ben Orbánt a budapesti polgárok szavazatai buktatták meg. 32 mandátumból 28-at az ellenzék hozott el és ezzel megfordította az amúgy vesztésre álló választást.
Idemásolom, hogy milyen javaslatokat tettem három napja,
https://varosikurir.hu/demszky-gabor-nalam-jobban/
Kovács Zoltán: A kormány megteremtette a megbízható információáramlás alapjait
MTI MAGYAR NEMZET
A kormány megteremtette az egyértelmű, hiteles és megbízható információáramlás alapjait a koronavírus-járvánnyal összefüggésben, a fertőzésről a lakosság a koronavirus.gov.hu internetes oldalon érheti el a legfrissebb, legegyértelműbb és legpontosabb tudnivalókat – mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, a kommunikációs akciócsoport vezetője vasárnap, a Kossuth rádiónak nyilatkozva.
Ellenzék a gödör legalján
Apáti Bence MAGYAR NEMZET
A haladó sajtót olvasva és az ellenzéki politikusok nyilatkozatait hallgatva az embernek olyan érzése van, mintha agyevő zombik százezrei tombolnának és öldökölnének Magyarország utcáin, amit a teljesen alkalmatlan kormány tétlenül, karba tett kézzel, közömbösen fütyörészve, egykedvűen figyel.
remélik, akkor majd végre megbukik Orbán, hiszen ők már évek óta hajtogatják, hogy bajban van az (oktatás)egészségügy. Példátlan, amit művelnek. Egyetlen más országban sem a kormány megbuktatására használják fel a koronavírusos embereket.
De nekünk ellenzékből is a legrosszabb jutott. Az ellenzék és a balliberális sajtó sosem süllyedt még ilyen mélyre. Most elértek a gödör legaljára.
https://magyarnemzet.hu/velemeny/ellenzek-a-godor-legaljan-7883084/
Digitális tanrend
Gajdics Ottó MAGYAR NEMZET
A magyar társadalom józan többsége régóta várta, hogy a bajban tegye mindenki félre az egyébként kibékíthetetlen ellentéteit, és minden védekezésre képes szakember, politikus a legkomolyabb felelősségérzettől vezérelve segítse a vészhelyzetben a védekezés irányításával megbízott operatív törzset.
Ehelyett sokáig azt láttuk, hogy a balliberális ellenzék nem a koronavírustól jött lázba, hanem attól a lehetőségtől, hogy rémhírkeltéssel, felelőtlen vádaskodással és ötleteléssel megingathatja a közbizalmat, majd a remélt káosz következményeiért minden felelősséget a kormány nyakába zúdíthat.
Ennek az undorító katasztrófapolitizálásnak Gyurcsány és a DK az élharcosa, de méltó követőkre talált a moslékkoalíció valamennyi pártkatonájában.
https://magyarnemzet.hu/ahelyzet/digitalis-tanrend-7885913/
Koronavírus: itt vannak az új kormányrendeletek - ismertetjük!
BORDÁCS BÁLINT origo
A kormány újabb rendkívüli intézkedéseket hozott a koronavírus miatt. Ítélkezési szünet jön, a polgármesterek pedig maguk dönthetnek a bölcsődei és óvodai bezárásokról - olvasható a szombaton megjelent Magyar Közlönyben.
Orbán Viktor pénteken bejelentette, hogy hétfőtől bezárnak az iskolák, tantermen kívüli digitális munkarendet vezetnek be a koronavírus-járvány miatt. A szombat délután megjelent Magyar Közlönyben újabb rendkívüli intézkedések olvashatóak az immár világjárvánnyá nyilvánított koronavírus-járvány megelőzésére. Kormányrendelet szabályozza az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt vészhelyzet során teendő intézkedéseket.
https://www.origo.hu/itthon/20200314-magyar-kozlony.html
Már 758 koronavírus-fertőzött van Ausztriában
ORIGO2020.03.15. 09:25
Vasárnap reggelre 758-ra nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma Ausztriában - közölte az osztrák egészségügyi minisztérium. Eddig összesen 8167 tesztet végeztek el.
A legtöbb fertőzött továbbra is Tirol tartományban van, 245 esetet jelentettek. Itt két területet is karantén alá helyeztek, hogy megfékezzék a vírus terjedését. Eddig egy ember halt meg Ausztriában, hatan pedig meggyógyultak.
https://www.origo.hu/nagyvilag/20200315-mar-758-koronavirusfertozott-van-ausztriaban-vasarnap.html
Petőfiék üzenetei a Facebook-on J
https://www2.akg.hu/foto/2013tenyleg
Hadházy anamnézise
Fricska. Most mondjam azt, hogy elmebeteg? Még a végén megsértődik. Írjam, hogy egy ócska politikai kalandor? Írom, mert az, és nem érdekel, ha megsértődik
Galsai Dániel Magyar Hírlap
Hadházy Ákos a Facebookon jelentette be, hogy gyermekeit a jövő héten már nem engedi iskolába. Így fogalmaz a „független” hisztérikus: „Ismétlem: pánikra valóban semmi ok. De higgadt és felelős viselkedésre van szükség a kormány és az egyén részéről is. Nem fognak milliók meghalni ebben a járványban. De ha nem hozzák meg IDŐBEN a szükséges intézkedéseket, akkor ezrek halhatnak meg Magyarországon is.” A főállású anarchista pontosan tudja, hogy a koronavírus veszélyes ügy, de hazánk nem jut Kína vagy Olaszország sorsára. Az is nyilván eljutott hozzá, hogy nálunk IDŐBEN bevezették a veszélyhelyzetet, a tömegrendezvényeket, sporteseményeket betiltották. Valamint azt is, hogy a kiskorúak között töredéknyi csupán a veszélyeztetett. Anamnézis: Hadházy továbbra is hitvány provokátor. Lehet, hogy már ő is vett két raklapnyi lisztet. Gyerekei pedig áldozatok.
https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200313-hadhazy-anamnezise
A tudósok szerint a brit kormány emberéletekkel játszik
Vezető brit egyetemek és kutatóintézetek több száz tudósa nyílt levélben bírálta az új típusú koronavírus okozta járvánnyal szemben alkalmazott brit kormányzati stratégiát, amely az aláírók szerint feleslegesen sodor veszélybe emberéleteket. A szombaton késő este közzétett nyílt levelet 229 tudós, egyetemi oktató és kutató írta alá.
Különösen elgondolkodtatónak tartják a brit kormány cselekvési menetrendjét, amely célja az emberek közötti távolságtartásra irányuló intézkedések még további késleltetése. A kormány a héten életbe léptette intézkedési terve új szakaszát. Hivatalosan az a célja, hogy a járvány minél később, minél alacsonyabb szinten érje el csúcspontját.
A tudósok szerint szerint a Nagy-Britanniában azonosított fertőzések száma a jelenlegi adatok szerint összhangban van azzal a növekedési görbével, amit más országokban, köztük Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban és Németországban korábban megfigyeltek. Ezek az adatok arra vallanak, hogy a nagy-britanniai fertőzöttek száma néhány napon belül több tízezerre emelkedhet.
Nagy-Britanniában jelenleg 1149 fertőzöttet tartanak nyilván, a járvány halálos áldozatainak száma a legutóbbi adatok szerint 21.
A tudósok szerint azonban, ha a fertőzéses esetek száma korlátozás nélkül nő tovább, a járvány néhány héten belül több millió embert érinthet.
A felhívás kezdeményezői bírálták Sir Patrick Vallance minapi kijelentését, amely szerint a nyájimmunitás, vagyis a társadalmi szintű immunitás azon szintje, amely mellett már nehezen terjed a járvány, akkor alakulna ki, ha a britek 60 százaléka átesne a fertőzésen. A brit egészségügyi minisztérium éjjel közzétett nyilatkozata szerint Sir Patrick szavait félreértelmezték, a nyájimmunitás elérése nem a brit kormány akciótervének része, hanem egy-egy járvány természetes velejárója.
https://24.hu/kulfold/2020/03/15/koronavirus-nagy-britannia-kormany-egeszsegugy-jarvany/
Tényleg a VIP-börtönbe vonult be a volt MVM- és BKV-vezér
A több mint tízmilliárdot sikkasztó egykori MVM-vezér, Kocsis István megkezdte öt éves büntetése letöltését a kecskeméti „luxus”-bv-intézetben.
Kocsis István hétfőn bevonult a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe – tudtuk meg Vadócz Attilától, az illetékes Kaposvári Törvényszék sajtószóvivőjétől. Ezzel végképp érthetővé válik, hogy – amiként azt lapunk feltárta – az állami MVM Magyar Villamos Művek 2005 és 2008 közötti vezérigazgatója miért költözött a jogerős ítélet novemberi kihirdetése után a gyerekei nevén lévő leányfalui „palotából” egy 33 négyzetméteres kecskeméti panelgarzonba. A közeli Wéber Ede utcában található ugyanis az ország egyik legkényelmesebbnek tartott, az argóban csak parkettásnak hívott büntetésvégrehajtási (bv)-intézete. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) korábbi, lapunknak küldött tájékoztatása szerint a szabadságvesztést lehetőleg az elítélt lakcíméhez legközelebb eső intézetben hajtják végre.
https://nepszava.hu/3070666_kocsis-istvan-bevonult-a-bortonbe-de-bejott-a-szamitasa
ÉLET ÉS IRODALOM
Széky János
Segíts magadon!
Magyarország római nagykövetsége közzétett a honlapján és a Facebookon egy felhívást, hogy aki tud, a lehető leghamarabb jöjjön haza.
A felhívást megfogalmazó diplomata vagy más szakember elméjében két dolog adódhatott össze: 1. egész Olaszország területén gyakorlatilag vesztegzár van, pénzbüntetéssel, sőt elzárással büntetik, aki megsérti a rendelkezéseket, és ez rossz. 2. Megengedik viszont, hogy a külföldiek kiutazzanak, és ez jó. Magyar állami, pardon, nemzeti konklúzió: ki kell használni a lehetőséget, és azonnal hazatérni Magyarországra, ahol az élet kellemesebb, mert nincs vesztegzár. Az föl sem ködlik, hogy nem azért engedik meg, mert annyira szeretik a külföldieket, köztük a magyarokat, hanem azért, mert a külföldiek távozásával nem romlik az olaszországi járványügyi helyzet, és csökken az amúgy is nehézségekkel küzdő egészségügyi rendszer potenciális terhelése. (Olaszországban a halálozási arány 5 százalék fölött van, ez jóval meghaladja a kelet-ázsiai átlagot.)
A közlemény kereken megmondja, hogy „az utazás megszervezéséhez a konzulátus nem tud segítséget nyújtani”, ki-ki segítsen magán, ahogy képes. A lényeg az, hogy magyarok ezrei hanyatt-homlok rohanjanak haza Európa messze legfertőzöttebb országából oda, ahol a százezer lakosra jutó regisztrált vírushordozók száma (március 10-én, a bejelentés napján) az olaszországinak százharmincharmada. A „hanyatt-homlok” azt is jelenti: a lappangási idő lejártán belül. A római felhívásban egy árva szó nincs arról, hogy menjenek el orvoshoz, kérjék a tesztet, mert talán megkapták a vírust, esetleg, ha már hazaértek, maradjanak otthon, hogy ne fertőzzenek meg másokat.
https://www.es.hu/cikk/2020-03-13/szeky-janos/segits-magadon.html
ÉLET ÉS IRODALOM
Haskó László
OSZT JÓ NAPOT, VÍRUS
Akármennyire meglepő, a járványtan komoly tudomány. Az operatív törzs – különösen az erősen intellektuális alkatú belügyminiszter – bizonyára mindent elkövetett, hogy a rendelkezésre álló néhány nap alatt elmélyüljenek a közösségi oldalak nyújtotta virológiai ismeretekben. Operatív határozottságuk erre utal. A közösségi oldalakon föllelhető tanok közül csak egyet emelek ki, miszerint az amerikaiak találták ki a vírust, a kínai ipar tönkretétele céljából. Ők természetesen rendelkeznek az „ellenszérummal”, amit hét pecséttel lezárt lombikban, hármasfalú páncélszekrényben őriznek. Trump elnök, a „stabil zseni” dönt, hogy ki kaphat belőle. Egy szélsőségesen tudományos (twitter) álláspont szerint az amcsik előbb dolgozták ki az ellenszérumot, és csak utána alakították hozzá a vírust. Szóval az operatív törzs kellően fölkészült, biztosra veszi, hogy kézben lesz tartva a vírus is, meg a koronája is. (Azannyaistenit neki!)
Egyszersmind az operatív törzsfőnök végre megbizonyosodott róla, hogy helyesen járt el, amikor megszüntette az egészségügyi minisztériumot, az ÁNTSZ-t, a megyei kórházak fertőző osztályait, a járványügyi állomásokat, csökkent a fertőzőbeteg-szállítási kapacitás. Továbbá, hogy leépítette a szakrendeléseket, ellehetetlenítette a háziorvosokat. Semmi szükség rájuk. Ha minden kötél szakad, kér Trump komától egy kis ellenszérumot, oszt jó napot, vírus!
https://www.es.hu/cikk/2020-03-13/hasko-laszlo/oszt-jo-na-pot-virus.html
Sok cégnél már most nagy bajok vannak a járvány miatt
Egyelőre kevés koronavírussal fertőzött személy Magyarországon, de a gazdaságban már megkezdte a kaszálását a járvány. Hivatalos statisztikai adatok még hetekig-hónapokig nem lesznek a hatásokról, de
AZ EGYÉNI BESZÁMOLÓKON KERESZTÜL KIRAJZOLÓDÓ KÉP ELKESERÍTŐ, ÉS NEM IS CSAK AZOKBAN AZ IPARÁGAKBAN, AMELYEK ELSŐRE AZ ESZÜNKBE JUTNAK ÉRINTETTKÉNT.
Üzbegisztánban is van fertőzött, Kazahsztánban vészhelyzetet hirdettek
Üzbegisztánban is regisztrálták az első koronavírus-fertőzöttet, Kazahsztánban pedig már vészhelyzetet hirdettek a járvány miatt vasárnap, írja az MTI.
A 34 milliós Üzbegisztánban az első ismert fertőzött franciaországi látogatásról tért vissza nemrég hazájába - közölte az egészségügyi minisztérium. Az üzbég kormány egyúttal elrendelte az iskolák bezárását hétfőtől kezdődően három hétre, és lemondták az összes rendezvényt.
Az üzbég állami légitársaság törli vagy ritkítja Nyugat-Európába és Ázsiába tervezett járatait április végéig. Lezárták a határokat az autós forgalom elől, és hamarosan a vasúti közlekedésre vonatkozóan is hasonló rendelkezést léptetnek életbe.
Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök vészhelyzetet hirdetett vasárnap. Rendelete értelmében a diplomatákon és a kormányzati engedéllyel rendelkező személyeken kívül senki nem léphet be az országba, illetve távozhat onnan.
Kazahsztánban nyolc koronavírus-fertőzöttet tartanak számon.
Kirgizisztánban is bezárnak az iskolák hétfőtől három hétre, bár az országban a hatóságok még nem tudnak fertőzöttről.
TÉNYLEG CSUPÁN A HATALMI HARC MEGNYERÉSE LENNE EREDMÉNY A POLITIKÁBAN?
azonnali
Amíg a közbeszéd nem lép túl a kádári megalkuváson, és pusztán a haszonszerzést tekinti politikai sikernek, addig Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor foglyai maradunk.
Techet Péter szerint mivel a politikában csupán „az eredmények döntenek”, ezért a Demokratikus Koalíciónak nem lehet elvitatni a „demokratikus jogát”, hogy meghatározza az ún. ellenzéki politikát, és akár ismét kormányra kerüljön. A politikai részvétel jogát tényleg nem. A baj azonban az, hogy ez csupán hatalomtechnikai megközelítése a politikának, ugyanúgy, ahogy a Fidesz is már tíz éve kizárólag a hatalom megtartása érdekében kormányoz. Márpedig
addig, amíg Magyarországon a hatalom hübrisze mellett nem lesz hiteles, értékalapú politika, addig Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor foglyai maradunk.
Ha ugyanis a politika célja kizárólag a haszonszerzés, akkor a Gyurcsány-, az Orbán-, vagy bármilyen kormány innentől kezdve lényegében nem kritizálható, mert az összes értékalapon vitatható cselekedetük igazolható a machiavellista logika szerint, amelynek egyetlen célja a minél nagyobb hatalom, „eredmény” elérése a következő választásokon. Ezek után mi lehet a probléma a hangulatkeltéssel a határon túliak – 23 millió román(!) – ellen 2004-ben? Amit mellesleg, Gyurcsány Ferenc mostani pártja 2018-ban is megismételt kicsiben, nyilván hatalmi, eredményességi megfontolásokból.
Egyértelmű, mi vezet eredményre a koronavírus elleni védekezésben
A koronavírus amerikai megjelenése után eleinte csak lassan jöttek az újabb esetek, ám két hónappal később a megbetegedések exponenciálisan felgyorsultak. Lapunk is foglalkozott ennek okaival, azzal, hogyan lehet mérsékelni a fertőzés terjedését, most a Washington Post látványos ábrákkal és animációkkal mutatja meg, hogyan lehet lassítani a vírus terjedését.
Az ábrán látható exponenciális görbe az, ami aggasztja a szakembereket, hiszen amennyiben minden harmadik napra megduplázódik a megbetegedésekk száma, úgy májusra mintegy százmillió koronavírusos beteggel kellene számolni az Egyesült Államokban.
Ám ez matek, nem prófécia. A terjedés - ahogy erről korábban már mi is írtunk itt: - lelassítható, ha az emberek nem járnak nyilvános helyekre, ahol sok emberrel találkozhat, általánosan fogalmazva: ha önként korlátozzák mozgásukat. (Ha ezt nem teszik, akkor olyan államilag elrendelt karanténok alakulhatnak ki, mint Olaszországban és tegnap óta Spanyolországban. Több ázsiai országban a járvány kezelésének egy másik - és hatékony - módja nyert teret azzal, hogy minden fertőzött mozgását, kontaktjait teljesen nyilvánossá tették - természetesen anonim módon, és emellett rengeteg tesztet hajtanak végre, nagyon sok helyen, ingyenesen - A szerk.)
Azonban ha nem tesznek semmit az emberek, a kormányok, akkor a fertőzés exponenciálisan terjed majd továbbra is - írja a Washington Post elsősorban az amerikai helyzetre vonatkoztatva. A lap látványos animációkkal mutatja be, hogyan és miért terjed gyorsan a fertőzés (nem a koronavírus, hanem egy elképzelt szimilitisznek nevezett kitalált vírus), ha nem korlátozzák semmilyen módon az emberek mozgását. Könnyű belátni, hogy ha öt emberről beszélünk, mindannyian gyorsan elkapják a vírust.
Egy kétszáz fős elképzelt faluban is elég gyorsan megkapja mindenki, íme néhány ábra, a fertőzés lefutásáról:
Szerintetek Göncz Árpád elnökünk megszólalna ebben a nehéz helyzetben?
LAMPERTH MÓNIKA
Facebook
Most nincs elnökünk.
Egész Ausztriában kijárási korlátozásokat vezetnek be
Spanyolországban, Franciaországban és Csehországban is szigorító intézkedéseket hoztak.
Sebastian Kurz osztrák kancellár kijárási korlátozásokat jelentett be Ausztria egész területére. Hétfőtől csak három okból hagyhatja el bárki a házát vagy lakását:
https://444.hu/2020/03/15/egesz-ausztriaban-kijarasi-korlatozasokat-vezetnek-be