2020, január 25 - 08:06 Sajtószemle
Borkai a rendőrségen árulta el, hogy a Fidesz vezetése már egy évvel korábban tudott a szexvideóról
Egy zsarolás anatómiája
· Bő egy évvel az önkormányzati választás előtt a Fidesz vezérkara már tudott a Borkai-videó létezéséről.
· Kubatovék a választás előtt egy évvel úgy vélték, ha a kínos videó nyilvánosságra is kerül az önkormányzati választási kampány során, az nem árthat a Fidesznek.
· Közben egy Kubatov Gáborhoz köthető társaság próbálta kideríteni, kiknél lehet az eredeti felvétel.
· A videót többször is eladhatták, de az biztos, hogy egy diósdi férfi tízmillió forintot kapott érte. A pénzt Borkaiék dobták neki össze, az ügyletet Rákosfalvy Zoltán egyik ügyvéd partnere papírozta le.
· A Borkai Zsolt bukásához vezető zsarolási történet eddig ismeretlen háttere és részletei.
https://index.hu/belfold/2020/01/24/borkai_fidesz_szexvideo_zsarolas/
Több mint kétmilliárdért kívánhatott boldog karácsonyt a magyar kormány
Múlt pénteken könyvtáraztunk pár órát, és összeszámoltuk, hogy alsó hangon számolva is 440 millió forintot költött a kormány az adófizetők pénzéből decemberben a három országos napilap nyomtatott számaiban megjelent hirdetésekre. Ebből jelentős összeget a Boldog Karácsonyt! hirdetésre szántak: decemberben a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap és a Népszava napilapokban összesen 68 teljes újságoldalon keresztül üzenték ugyanezt.
Valami zavar lehetett az erőben, mert négyszer túl későn, az ünnepek lejárta után jelentették meg a jókívánságot: december 27-én két oldalon is a Népszavában, 27 és 28-án pedig a Magyar Nemzetre keresztelt újságban. Persze az is lehet, hogy 2020 karácsonyára gondoltak, kissé korán, kiszórva az ablakon 9,4 millió forintot.
Lapunk a Kantar Média segítségét kérte, hogy reklámfigyelő szolgáltatásuk alapján mondják meg, mennyit költhetett a kormány a karácsonyi jókívánságra. A válaszuk csütörtökön érkezett meg és megdöbbentő számokat tartalmaz: a cég által figyelt sajtótermékekben (tehát még ez sem a teljes lista!) 2019 decemberében a „Boldog Karácsonyt” nyomtatott hirdetés 484 alkalommal jelent meg, listatáron 1,2 milliárd forintért.
Az általuk figyelt televízió csatornákon 569-szer látták ezt a reklámot, ez listaáron 960 millió forintos költséget jelent. A cég megjegyzi: a valós költség a listaárnál akár nagyságrendekkel is kevesebb lehet.
Üzenet jött Brüsszelből Orbán Gyöngyöspatáról tett kijelentései miatt
Az Európai Bizottság szóvivője szerint a bíróságok döntését Magyarországon is be kell tartani. Az ügy Gyöngyöspatához, illetve a kormányfő, Orbán Viktor kijelentéseihez kapcsolódik.
A bíróságok döntését az európai uniós tagországokban be kell tartani, ez alapvető kötelesség, továbbá különbséget kell tenni a tettek és a szavak között, a nyilatkozatok mellett meg kell nézni, hogy milyen tényleges lépések követik az igazságszolgáltatás határozatait – így fogalmazott az MTI szerint az Európai Bizottság illetékes szóvivője pénteken Brüsszelben. Christian Wigand a testület szokásos déli sajtótájékoztatóján Orbán Viktor miniszterelnök egy közelmúltbeli kijelentésével kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolt.
A Debreceni Ítélőtábla másodfokú ítéletében a Gyöngyöspatán élő roma családoknak százmillió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a tankerületet és az önkormányzatot szegregáció miatt. Orbán a múlt pénteki rádióinterjújában arról beszélt, hogy "a magyarok nem rasszisták, nem utasítják el a cigányokat élből", de azt a magyar ember sohasem fogja elfogadni, ha pénzt adnak a semmiért. "Mindent megadunk, de pénzt nem adhatunk", fogalmazott a kormányfő, aki úgy vélte, hogy "szerencsétlen" bírói ítélet született.
https://hvg.hu/itthon/20200124_gyongyospata_roma_gyerekek_szegregacio_100_millio_forint_orban_viktor
A hírigazgató megdicsérte a riportert a Karácsony-interjú után
A közmédiában vegyes volt Mészáros Kata interjújának fogadtatása, volt, aki arcpirítónak tartotta a beszélgetést. Több kormánypárti politikus is bírálta az interjút, egyikük szerint ezzel Karácsonyt emelték meg.
Hivatalosan nem kommentálta az MTVA, mennyire tartja sikeresnek Mészáros Kata Karácsony Gergely főpolgármesterrel készített interjúját, azonban több, névtelenséget kérő forrásunk is azt mondta, a Pitbullként emlegetett Németh Zsolt hírigazgató meg is dicsérte utána.
Erzsébetváros kifizeti a rászoruló lakosok négyhavi tb-tartozását
Erzsébetváros önkormányzata magára vállalja évente egyszer a kerület lakosainak legfeljebb négyhavi társadalombiztosítási tartozását, hogy jogosultak legyenek az ingyenes orvosi ellátásra, írja az önkormányzat honlapján.
Az új tb-törvény szerint ugyanis ha valaki három hónapig nem fizeti a társadalombiztosítást (januártól havi 7710 forint, tehát összesen 23 130 forintot), akkor érvénytelenné válik a társadalombiztosítási azonosító jele, érvénytelenné válik a TAJ, így aztán az érintett nem tud térítésmentesen egészségügyi szolgáltatást igénybe venni. Ha a tartozás kiegyenlítődik, akkor a jogosultság visszaáll.
Az Erzsébetvárosi Önkormányzat szerint a kormány ezzel pont a rászorulókat sodorja még reménytelenebb helyzetbe, így aztán évente egyszer átveszik ezt a terhet, hogy jogosultak legyenek az ingyenes orvosi ellátásra.
Fideszes alpolgármester felesége a köztévé Karácsony-interjújának riporternője
Utánanéztünk, ki az a Mészáros Kata.
Az biztos, hogy korábban a RákosmenteTV-nél dolgozott, amiről a csatorna weboldala is árulkodik. A társaság YouTube-csatornájára feltöltött első videójában még ő szerepel, mint a mai napig is futó Krónika című hírműsor bemondója.
Az önkormányzat egyik alpolgármesterének, a helyi Fidelitas alelnökének, Füzesi Péternek a felesége. Az alpolgármester vagyonnyilatkozatában Füzesiné Mészáros Kataként szerepel. Férje a Fidesz színeiben még 2014-ben lett önkormányzati képviselő. Egy, a politikus Facebook-oldalára felkerült fotó leírása szerint az esküvő 2016 júliusában lehetett. (Más képek tanúsága szerint már 2014-ben összetartoztak. Frissítés: cikkünk megjelenése után ezt a közos képet törölték.). Nem sokkal később Mészáros az országos közmédiában tűnt fel.
Már tizenhárom várost lezártak Kínában a koronavírus miatt
Két nap alatt tizenhétről 26-ra emelkedett a koronavírus áldozatainak száma Kínában, a fertőzötteké pedig 470-ről 830-ra ugrott, értesült a New York Times.
Az egészségügyi hatóságok szerint még további 1072 fertőzésgyanús esetet tartanak számon, a betegeket még vizsgálják, írja az MTI.
A koronavírus forrásai a mérgeskígyók lehetnek: a kínai kobra és a krait, mindkét veszélyes állat megtalálható Kína középső, déli és délkeleti területein.
Ráadásul úgy tűnik, Európában is megjelenhetett már a vírus: négy embert kezelnek skóciai kórházakban a tüdőgyulladást okozó új koronavírusra jellemző fertőzési tünetekkel.
https://index.hu/kulfold/2020/01/24/kina_koronavirus_tudogyulladas_jarvany/
Annyi pénzt kapott a haveri cég tavaly, amennyiért egy átlag magyar 20 ezer évig dolgozik
Csak plakátkampányokra több mint 30 milliárd forintot kaptak Balásy Gyula cégei.
Rogán Antal által felügyelt Nemzeti Kommunikációs Hivatal tavaly 58,6 milliárd forint értékben adott megrendeléseket a gyűlöletkampánnyal hírhedtté vált Balásy Gyulának, illetve az ő cégeinek, írta Facebook-bejegyzésében Hadházy Ákos, a független képviselő számításai szerint ennyi pénzért
egy átlag magyarnak 20 ezer évig kellene dolgoznia…
A poszt szerint az összegből 30,2 milliárd forint ment el „kormányzati agymosásra”, azaz plakátkampányokra. Hadházy azt írja, Balásy cégei tavaly átlagosan havi 4,8 milliárd forint értékben kaptak megrendeléseket, a három legnagyobb értékű munka mind egy-egy plakátkampányos szerződés: egy 11,8 milliárdos decemberből, egy 10 milliárdos áprilisból és egy 3,5 milliárdos augusztusból.
1,1 milliárd forintért hirdették a Családbarát Magyarországot, és több mint 1 milliárd forintos megrendelést adtak le a Semjén-féle vadászati világkiállítás kommunikációjára. Ezen felül százmilliók mentek el az állami Antenna Hungária és az MVM cégeinek kommunikációjára.
Megint Habony Árpád irányít
A romaellenesség, a börtön- és bírótematika már az ő keze munkája.
Árpád nem abban a legjobb, hogy a semmiből talál ki zseniális témákat. Sokkal inkább abban, hogy létező ügyekben találja meg a kommunikációs lehetőségeket, ráadásul össze is tudja fűzni ezeket egy narratívává. A Szeviép-ügyet tárgyaló bíró körül kirobbant botrány, a börtönkártérítések ügye és a gyöngyöspatai romáknak kifizetendő mintegy száz millió forint beilleszthető egy kommunikációs stratégiába – mondta egy kormányzati forrásunk Habony Árpádról, a kormány kommunikációs "gurujáról". Lapunk információi szerint ugyanis már a tanácsadó keze nyomát viselik azok az új „kedvenc” témák, amelyeket a kormány és Orbán Viktor miniszterelnök is megpróbál napirenden tartani: az „üzletszerűen űzött börtönkártérítési perek”, a gyöngyöspatai romák „munka nélkül felvett milliós kártérítése”, valamint a „korrupt bíróságok”.
https://nepszava.hu/3064684_megint-habony-arpad-iranyit
Bemutatjuk Putyin háttéremberét, akitől Habony Árpád is tanult
A hit, a szerepek, a pozíciók úgy változnak, ahogy a valóságot átfogalmazó forgatókönyvírók elképzelik. A hideglelős hatalomtechnikát bemutató könyv szerzője szerint a Kreml nem követi el újra azt a hibát, amit a Szovjetunió: az ő tévéje soha nem lehet unalmas.
„Ki ő?” Mindenki ezt kérdezte, amikor az abszolút titkos ügynök, a KGB utódszervezetének, az FSZB-nek a főnöke 2000-ben először hatalomra került. Csak keveseknek ugrott be, mintha egy alkalommal őt látták volna a csecsen háború egyik tudósításában terepszínű ruhában katonákkal koccintani. A kilenc időzónát lefedő, nehezen menedzselhető országban Vlagyimir Putyin ismertségének és népszerűségének növelésére egyetlen eszköz tűnt ideálisnak: a televízió, amely „képes egyesíteni, uralkodni, megkötni”. A retusálás helyett a ráncfelvarrás az új divat. Peter Pomerantsev, aki Kijevben született, Angliában nevelkedett, majd Moszkvában a legnagyobb tévécsatornáknál dolgozott, mostantól magyarul is olvasható: Semmi nem igaz, bármi megtörténhet című világsikerű könyve nyaktörő utazás egy olyan világba, ahol a televízió által sugárzott kép alig hasonlít a valósághoz.
· A modern Oroszország talán legfontosabb háttéremberéről.
· Az általa kreált alternatív valóságról.
· mit tanult tőle a magyar kormány?
https://hvg.hu/360/202004__peter_pomerantsev__vilagvarialok__aranyasoakademia__kepben_vannak
Könyörtelenséget ígér a Pesti Srácok tévéje
Az új vállalkozás tulajdonosa a kormányközeli hírportál főszerkesztője, Huth Gergely.
· Milyen témákban lesznek könyörtelenek?
· Mit gondolnak a budapesti klímavészhelyezetről?
· Mit gondolnak a homoszexuálisokról?
https://hvg.hu/360/202004_insider_media_a_pesti_sracok_teveje
Aláírta a Brexit-egyezményt Ursula von der Leyen
Az aláírásra azután került sor, hogy az Európai Parlament (EP) alkotmányügyi bizottsága (AFCO) csütörtökön – a témáról folytatott vitát követő szavazáson – nagy többséggel elfogadta jelentését, amelyben azt ajánlja az EP egészének, hogy jövő héten esedékes brüsszeli plenáris ülésén fogadja el a kilépési megállapodást annak érdekében, hogy Nagy-Britannia uniós tagsága rendezett módon szűnhessen meg.
A két uniós intézmény vezetőjének jóváhagyása nyomán a szöveget az Európai Parlament is ratifikálhatja január 29-i plenáris ülésén, és azt követően még az uniós tagországok kormányainak képviselőiből álló Tanácsnak is végérvényesen el kell fogadnia.
https://hvg.hu/vilag/20200124_A_lairta_a_Brexitegyezmenyt_Ursula_von_der_Leyen
Pollreisz Balázs: Nem lefutott ez a meccs
Arra számítok, hogy az történik majd mint a jászberényi megismételt választáson: többen szavaznak és veszít a Fidesz – mondta az ellenzék közös győri polgármesterjelöltje, Pollreisz Balázs.
https://nepszava.hu/3064685_pollreisz-balazs-nem-lefutott-ez-a-meccs
Dézsi Csaba András: Folt esett a becsületünkön
Le akarom zárni a Borkai-érát és el akarom kezdeni a Dézsi-korszakot - mondta Dézsi Csaba András, a Fidesz győri polgármesterjelöltje.
https://nepszava.hu/3064675_dezsi-csaba-andras-folt-esett-a-becsuletunkon
Kapkodva költözik a Kútvölgyi kórház, Tiborcz köre pedig ezzel is jól jár
Paár Attila és Orbán vejének érdekeltségei újítják fel a kútvölgyi klinika számára kijelölt pesti épületeket, a folyamat azonban korántsem zökkenőmentes.
https://nepszava.hu/3064700_kapkodva-koltozik-a-kutvolgyi-korhaz-tiborcz-kore-pedig-ezzel-is-jol-jar
Soros György egymilliárd dollárból indít globális egyetemi hálózatot
A CEU lesz a nemzetközi szervezet egyik központja. Céljuk átalakítani az oktatást, elérni a kiszorított társadalmi csoportokat – Soros ezzel mintha az Orbán-kormánynak is üzenne.
Davosban jelentette be csütörtök este Soros György, hogy új globális egyetemi rendszert hoz létre; a filantróp üzletember egymilliárd dollárt adományoz a Nyílt Társadalom Egyetemi Hálózat (angolul Open SocietyUniversity Network - OSUN) létrehozására. A program keretében hallgatók és kutatók ösztöndíjjal, közös programokban dolgozhatnak majd világszerte, az alapító pedig másikat is az OSUN támogatására kér – áll a szintén Soros által létrehozott Open Society Foundations közleményében.
Az OSUN célja, hogy több egyetemet is összekapcsoljon, és minél nagyobb körben ismertesse meg az úgynevezett nyílt társadalom értékeit; a hálózat egyik, hozzánk közelebb eső magja a Budapestről Bécsbe üldözött CEU lesz, a másik pedig a Bard College, de terveik szerint partnerségre lépnek többek között az amerikai Arizona State University-vel, a kirgizisztáni American University of Central Asia, illetve a bangladesi BRAC University egyetemekkel is.
Habony Árpád most már csak egy kávét kell kérjen, az amerikai milliárdos ugyanis tálcán kínálta neki a következő fél-egy év kampányanyagát: itt a bizonyíték, hogy tényleg létezik a „Soros-hálózat”, aminek építésével vagy kiszolgálásával a kormány korábban a fél világot megvádolta.
https://nepszava.hu/3064699_soros-gyorgy-egymilliard-dollarbol-indit-globalis-egyetemi-halozatot
Törő András A kormány Matolcsy-fillérei
A lakosság egészséges gyanakvással fogad bármit, ami úgymond az érdekében történik. Nincs ez másképp most sem, amikor nagy csinnadrattával kezdetét veszi a bankolást forradalmasító azonnali átutalás rendszere. Nemcsak azért, mert a többszöri halasztás miatt felsejlik, hogy „ezzel valami baj volt már akkor is”, hanem maguk a bankok sincsenek meggyőződve arról, hogy sikerül átütő eredményt elérni a lakosság digitális pénzügyi kultúra felé terelésében. Pedig nem kevés pénzt rááldozva mégiscsak alkalmassá tették a rendszerüket, hogy márciustól öt másodperc alatt teljesítsék az átutalásokat, azaz szinte a készpénzes fizetésnél is gyorsabbak legyenek. Szép teljesítmény, ám maguk teszik fel a kérdést, hogy miként lehet majd átszoktatni a népet a modern pénzhasználatra, ha ők nem tudják elég olcsón adni a szolgáltatást.
s a bankár réteg – amelyikre egyáltalán nem jellemző, hogy fölfelé mutogatna - most egyértelműen a szabályozókban látja a legfőbb akadályt. Jelesül a tranzakciós illetékben, ami egyébként is egy megmagyarázhatatlan képződmény, mondhatni hungarikum a költségvetési bevételi listán. Még Orbán Viktor jobbkeze, Matolcsy György - akkor még gazdasági miniszterként - ötölte ki 2013-ban, hogy ha fillérekkel terhelik a pénzforgalmat, e tétel komoly bevétele lehet a költségvetésnek, míg a szemérmesen illetéknek nevezett adó fizetői észre sem veszik az így keletkező kiadásukat. Nem véletlenül hívta „taktikai atomfegyvernek”, ugyanis a ritka fillérek összeálltak, és azóta is évi 200-250 milliárd forintot termelnek a büdzsének.
https://nepszava.hu/3064693_a-kormany-matolcsy-fillerei
Baloldali politikusok is a Fidesz győri jelöltje mögött
AZ ELLENZÉK EGYÉNI KÉPVISELŐJE A KORMÁNYPÁRTI INDULÓT TÁMOGATJA
Borsodi Attila Magyar Nemzet
Nyögvenyelősen indult és botrányokkal tarkítva folytatódott az ellenzéki pártok időközi önkormányzati kampánya Győrben, ahol a balliberálisok indulója, Pollreisz Balázs (MSZP) kényszerből vállalta a polgármesterjelöltséget. Tetézi a balliberális oldal gondjait, hogy egymás után két politikusuk is bejelentette: a Fidesz–KDNP aspiránsát, Dézsi Csaba Andrást támogatja. A kormánypárti jelölt korábban jelezte, megválasztása esetén csapatmunkában fejlesztené tovább a várost.
https://magyarnemzet.hu/belfold/baloldali-politikusok-is-a-fidesz-gyori-jeloltje-mogott-7703360/
Századvég: Az ngo-k a magyar politikában is nagyobb befolyást akarnak szerezni
MTI Magyar Nemzet
Az elmúlt időszakban egyre több jel utal arra, hogy a tevékenységüket jelentős részben külföldi forrásokból fedező ngo-k (nem kormányzati szervezetek) korábbi, tisztán jogvédő funkciójukat háttérbe szorítva egyre nagyobb befolyást kívánnak szerezni a magyar politikai térben – közölte a Századvég Alapítvány pénteken az MTI-vel.
A Századvég Alapítvány elkötelezett a nemzeti szuverenitás, a jogbiztonság és az átláthatóság mellett, és NGO-radar néven monitoringrendszerben, folyamatosan elemzi az ilyen szervezetek magyarországi működését – áll a közleményben.
Az Egyesült Államokban a hasonló entitásokat külföldi ügynökszervezetként kezelik, aktivitásukat kiemelten figyelik, tevékenységüket regisztrációhoz kötik – írták.
A Századvég Alapítvány 2017-ben tanulmányt készített az ngo-k hazai közéletben betöltött szerepéről, és leszögezték: bár pontatlanul civil szervezetként aposztrofálják őket, működésük jellege hangsúlyosan eltér a több tízezer hazai finanszírozású civil szervezetétől. Ilyen, külföldi forrásból gazdálkodó ngo például az Amnesty International, a Transparency International, a Társaság a Szabadságjogokért, a Magyar Helsinki Bizottság, a K-Monitor vagy az Eötvös Károly Intézet – sorolták.
Egész pályás letámadás
AKI FAJI, VALLÁSI, ETNIKAI ALAPON FESZÜLTSÉGET GERJESZT, AZ ORSZÁG ALKOTMÁNYOS RENDJÉT TÁMADJA
Horváth József Magyar Nemzet
Tartok tőle, hogy a híreket olvasó, televíziót néző emberek jelentős része csodálkozik azon, hogy mi történik 2020 elején Magyarországon. Arról értesülünk, hogy Gyöngyöspatának százmillió forintot kell fizetnie a 2004 utáni szegregáció miatt 2019-ben (!) az érintett helyi cigány gyerekeknek, akik azóta már felnőttek, jó részük családot is alapított.
A magyar börtönökben „elszenvedett” évekért pedig közel tízmilliárdot kellett (!) fizetni a perelő raboknak, ezáltal az őket képviselő szervezeteknek, jogászoknak is. Csak kapkodjuk a fejünket.
Jogerősen fizet az állam, mint a katonatiszt, mert az uniós és a magyar bíróság így döntött. Tudom, hogy látszólag nem függ össze a két ügy, de ha kicsit mélyebbre ásunk, akkor talán már tisztább lesz a kép.
Főként azért, mert nem előzmény nélküli az, ami most történik.
https://magyarnemzet.hu/velemeny/egesz-palyas-letamadas-7689980/
Német, svájci, sőt horvát szervezetek is pénzelik Soros magyarországi birodalmát
ORIGO
Számos külföldi országból finanszírozzák Soros hazai birodalmát, derült ki az Origóhoz eljutott dokumentumokból. Bár valamennyi helyi Soros-szervezet tagadja, hogy külföldi érdekeket szolgálna ki, azonban, ha jobban megnézzük ezeket a helyi leányvállalatokat, akkor azt láthatjuk, hogy szinte kizárólag csak külföldi forrásokból gazdálkodnak, így jogosan merül fel a kérdés, hogy milyen célokat és mi okból szolgálhatnak ezek a hazánkban bejegyzett egyesületek, alapítványok. Mert az ősi szabály szerint aki fizet, az diktál. A Századvég NGO-radarja is a Helsinki Bizottság tavalyi éves beszámolójával foglalkozik. Ebből kiderül, hogy a 481 millió forintos bevételükből mindössze 5 millió forint származik hazai adózóktól, és ha feltételezzük, hogy a meg nem jelölt adományok mind hazai forrásúak, akkor is csak a bevétel 7 százaléka származna belföldről. Azaz a maradék 93 százalék külföldről van. A finanszírozók között persze megtaláljuk Soros házi alapítványát, az Open Society Foundationt, az Európai Bizottságot, vagy épp az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát, de német, svájci és horvát szervezetet is találunk a támogatók listájában, ahogy a Holland Nagykövetséget is. A Helsinki Bizottság egy rejtélyes svájci finanszírozója, az Oak Foundation bár korábban inkább klímavédelemmel és női egyenjogúsággal foglalkozott, most mégsem sajnált 130.000 dollárt - 38 millió forintot - Soros hazai blogjától, a 444-től.
https://www.origo.hu/itthon/20200124-helsinki-bizottsag-beszamolo-tasz-444.html
Kívülről bedeszkázták a CEU újszülöttkutató laboratóriumának ablakait
Pénteken délelőtt a La Fabbica étterem munkásai zsalugáteres fa táblákat kezdtek felszerelni egy belvárosi, Zrínyi utcai ház három ablakára a Bazilika közvetlen közelében. Ezzel újabb, végképp abszurd fordulatot vett a CEU ablakügye.
December közepén a 444 írta meg, hogy milyen képtelen helyzetbe keveredett a világ egyik legtekintélyesebb újszülöttkutató laboratóriuma. A CEU-hoz tartozó intézmény hosszú évek óta működik az Október 6-a utca és a Zrínyi utca sarkán található ház földszintjén, az ablakai a Zrínyi felé nyílnak. A kutatók és a csecsemők december 13-án meghökkenve vették észre, hogy 3 ablakuk elé valaki egy építményt kezdett felhúzni.
Mint kiderült, ez egy zárt, fűthető éttermi terasz, az utca sarkán található La Fabbrica étterem kitüremkedése. Amit úgy helyeztek el a ház falához, hogy a laboratórium két ablaka a ketrec belsejébe került. Úgy, hogy ha mondjuk szellőztetni akarnak, akkor az ablakaik egy asztalokkal, székekkel és vendégekkel teli térbe nyílnak, szó szerint pár centire a legközelebb eső vendégekhez.
https://444.hu/2020/01/24/kivulrol-bedeszkaztak-a-ceu-ujszulottkutato-laboratoriumanak-ablakait
Novák Katalin szerint a magyar kormány az az őrült, aki szembe hajt fel az autópályára, és azt hiszi, hogy mindenki más a hülye
Novák Katalin viccet mesélt a közmédia reggeli hírműsorában, a Ma reggelben annak apropóján, hogy állítása szerint az ENSZ-ben - ami leírása szerint "egy nagy nemzetközi szervezet, amiben a világ legtöbb országa jelen van" - "mindenféle olyan, a családi értékeket hátra szorító, az emberi élet védelmével ellentétes folyamatok indultak el, ahol bizony mi például Magyarországként sokszor egyedül éreztük magunkat".
Révész Sándor: Orbán és kormánya önmaga ellen lázad
Véleményszerzőnk szerint Orbán a törvény felé emeli magát, amire nem kapott felhatalmazást a választóktól. Egyetlen fékje a nemzetközi jog lehet.
Ítéletek semmibevétele nem kivételes, hanem rutinszerű eljárás az Orbán-rezsimben. Jogerős ítéletek ellenére sem adnak ki adatokat, dokumentumokat, nem fizetik ki a Magyar Helsinki Bizottságnak a kártérítést, amiért ordas hazugságokat terjesztettek róla konzultációnak álcázva több millió példányban, nem állítják helyre annak az egyháznak a státusát, amelyben az Orbán házaspárt összeadták stb.
Ehhez képest most annyi az újdonság, hogy a semmibevételhez
Orbán Viktor indulatokat mozgósító kampányt vezényel, és demonstrálja, hogy a vezér a bírói ítélet fölött áll.
https://hvg.hu/360/202004_orban_kontra_orban
MI A HELYZET A JOBBIKBAN EGY NAPPAL A TISZTÚJÍTÓ KONGRESSZUS ELŐTT?
akab Péter megígérte: akkor is elnök lesz, ha nemcsak az ő jelöltjeit választják meg a Jobbik alelnökeinek, tudtuk meg Sneider Tamástól. Hogyan értékeli a jelenlegi helyzetet a leköszönő elnök, és hogyan a poszt várományosa, Jakab Péter? Helyzetkép a párt tisztújítása előtt egy nappal.
https://azonnali.hu/cikk/20200124_mi-a-helyzet-a-jobbikban-egy-nappal-a-tisztujito-kongresszus-elott
MI JUTOTT ESZÉBE GYŐR FIDESZES POLGÁRMESTERJELÖLTJÉNEK AZ EU-S PÉNZEKRŐL? A PAPAGÁJAI!
Ha sztrájk lenne, akkor sem szólna bele az Audi dolgaiba a Fidesz győri polgármesterjelöltje, Dézsi Csaba András, aki az EU-s pénzek hiányát jó kormányzati kapcsolataival pótolná. Villáminterjú!
Egy ellenzéki politikus cége nyerte Áder János alapítványának közbeszerzését
Czeglédy Gergő vállalkozása korábban is sikeresen szerepelt az állami pályázatokon.
A Direkt36 írt arról még másfél évvel ezelőtt, hogy Czeglédy Gergő cégcsoportja az elmúlt években jellemzően különböző konzorciumok tagjaként kapott megrendeléseket állami és önkormányzati cégektől. Czeglédy neve a politikában sem ismeretlen. Korábban a hivatali visszaélés miatt elítélt Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes titkárságvezetője volt, ezen túlmenően régóta közeli viszonyt ápol Molnár Zsolttal, akit az MSZP egyik legbefolyásosabb politikusának tartanak – emlékeztetett a Direkt36.
Kitartóan fogy a magyar - friss számok érkeztek
Az előzetes adatok szerint 2019 első tizenegy hónapjában a születések száma 1,5, a halálozásoké 0,8 százalékkal kevesebb volt, mint 2018 azonos időszakában.
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ksh-szuletes-hazassag-halal.699015.html
Az Európai Konzervatívok és Reformerek képviselőcsoport kész egy új mozgalom megalapítására a Fidesszel és a Ligával
Jobboldali szövetségesek
Magyar Hírlap
„Tökéletes az egyetértés a Fidesz és az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) képviselőcsoport között” – válaszolta Raffaele Fitto, a jobboldali európai parlamenti frakció társelnöke szerdán újságíróknak Brüsszelben, amikor arról érdeklődtek, elképzelhetőnek tartja-e az Orbán Viktor kormányfővel és pártjával való együttműködést.
Botka titkárnője perében járt el Szegeden az önkormányzattól lakáshoz jutó bírónő
Újabb különös szignálás a Szegedi Törvényszéken
Magyar Hírlap
Hiába mondta ki a Szegedi Járásbíróság Szabó Bálint ártatlanságát, a másodfokon eljáró Szegedi Törvényszék bírói tanácsa nem volt hajlandó felmentő ítéletet hozni az önkormányzati képviselő ügyében.
A PestiSrácok beszámolója szerint Szabó korábban a Botka László-vezette szegedi önkormányzat és a Szegedi Járásbíróság közötti összefonódások miatt kizárást kért, panaszát azonban a Szegedi Törvényszék, az a Kovalcsik Éva bírónő utasította el, aki két évvel korábban a piaci ár töredékéért, 12,4 millió forintért vehetett meg egy száz négyzetméteres szegedi palotalakást a város vagyonkezelőjétől úgy, hogy nem ő volt a lakás eredeti bérlője. Az összefonódásokat, összeférhetetlenségeket lehetett még tovább fokozni, ugyanis mint kiderült: az elsőfokú felmentő ítélet után másodfokon törvényszékre kerülő ügyet a korábbi elfogultsági panaszt elutasító bíróra és tanácsára szignálták.
Összefogósdi újratöltve
Egy közös miniszterelnök-jelölt, egy közös lista, mindenhol csak egy egyéni ellenzéki jelölt. Egy az egy ellen
Bán Károly Magyar Hírlap
Így lehet győzni – mutatóujja felemelése nélkül ezzel a kijelentéssel mutatott utat az ellenzéki pártoknak a DK-elnök, Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök 2022-re. Nem sokkal később a Szabad Demokraták Szövetsége örökébe lépő Momentum-elnök, Fekete-Győr András egy interjúban arról kezdett polemizálni, hogy az ellenzéki térfélen túl sok a kis pártocska, nehéz így az erőket egyesíteni. A legjobb az lenne, ha mindenki a két legerősebb párt, a DK és a Momentum mögött sorakozna fel.
Ezzel szemben a most már csak partvonalon kívülről politizáló Vona Gábor volt Jobbik-elnök is felemelte a szavát, mondván, hogy a közös egyéni jelöltek, illetve a közös miniszterelnök-jelölt rendben van, de a pártoknak több listán kell indulni. Merthogy egy jobbikos szimpatizáns soha nem fog olyan listára szavazni, amelyen Gyurcsány neve szerepel. Ennek kontrája, hogy egy hithű balliberális pedig olyan magát néppártosra maszkírozó jobbikosra nem adja voksát, aki speciel a Duna-parton köpködött a holokauszt áldozatainak emléket állító cipőkbe.
https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200124-osszefogosdi-ujratoltve
A Viking Cruises hajótársaság semmilyen felelősséget nem ismer el a Hableány-tragédiában, az összes érintettet Londonba vinnék
A tavaly májusi dunai hajóbalesetet okozó Viking Sigyn szállodahajót üzemeltető cég nem ismeri el felelősségét a Hableány-tragédiában - mondta Gulyás Krisztián ügyvéd az M1 péntek reggeli műsorában. A Hableány elhunyt kapitányát képviselő Gulyás szerint ez annak fényében nem meglepő, hogy a Viking Sigyn ukrán kapitánya hogyan védekezik. Az ügyvéd szerint ugyanez látszódik a polgárjogi vonalon is.
„Minden egyes kommunikációban, minden egyes kapcsolatfelvételnél kifejezetten azt hangsúlyozzák, hogy az, hogy beszélgetünk bármiről, az nem minősül annak, hogy ők bármilyen felelősséget elismernének”
- idézi a 444 Gulyás Krisztián szavait.
A jogász szerint a svájci Viking Cruises nevű cég mind a büntető, mind a kártérítési eljárás során időhúzásra játszik.
https://168ora.hu/itthon/viking-cruises-hableany-felelosseg-dunai-hajobaleset-180851
Kiderítettük, hova és mennyiért repült Áder és Pintér a "nem kormánygépekkel"
A Magyar Honvédség tavaly év végén tömbösítve küldte meg a hvg.hu-nak, hogy az állami vezetők közül kik és hova utaztak a honvédségi repülőgépekkel, ezért egyesével kikértük az adatokat a minisztériumoktól illetve a Köztársasági Elnöki Hivataltól. A Miniszterelnökség nem tudja, Orbán hova repült, a külügy húzza az időt, az Áder Jánosra és Pintér Sándorra vonatkozó adatokat viszont megkaptuk.
Eldőlt, nem lesz mobilgát a Római-parton, új helyszínt keres a fővárosi önkormányzat a dunai védvonalnak
A Fővárosi Közgyűlés jövő héten tárgyalja, hova helyezzék a római-parti fő árvízi védvonalat. Az új városvezetés szakítani akar a korábbi koncepcióval, amely a Duna közvetlen közelébe helyezné azt, ugyanis a természetes part lerombolásához vezetne, ráadásul jelentős műszaki nehézségeket és kockázatokat is felvet. Az új javaslat szerint haladéktalanul meg kell kezdeni a Királyok útja – Nánási úti nyomvonalon húzódó védmű megvalósíthatósági vizsgálatát – írja a Népszava.
Az előterjesztést Dorosz Dávid és Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettesek jegyzik. Meglátásuk szerint a tanulmány elkészítése azért is szükséges, mert a gát megépítéséhez új források bevonására lesz szükség, amely elsősorban Európai Uniós támogatásból szerezhető meg. Ehhez pedig az építendő védmű valamennyi lehetséges nyomvonalát be kell mutatni.
Közösségi tervezést is indítanak, vagyis meghallgatják az érintetteket és a különböző érdekeket képviselő társadalmi csoportokat, feltárják a problémagócokat, a jogos igényeket és a lehetőségeket. A cél, hogy megtalálják az árvízi védekezés legjobb formáját, és kitalálják a Római-part jövőjét. Erre legalább 2-3 évet szánnak.
https://168ora.hu/itthon/obuda-mobilgat-fovarosi-kozgyules-iii-kerulet-romai-part-180845
Prága helyett Budapesten lesz a Pakson építkező orosz állami cég, a Roszatom közép-európai központja
Közép-Európában a világ más részeihez hasonlóan reneszánszát éli ma az atomenergetika – lelkendezik a Magyar Nemzet, és tudatja: értesülései szerint Budapestre telepíti közép-európai székhelyét a Roszatom.
Eddig Prágában volt az orosz állami atomenergetikai konszern közép-európai központja, amely egyébként 2015 óta működtetett Budapesten irodát a cseh regionális központ magyarországi fióktelepeként.
https://168ora.hu/itthon/roszatom-koltozes-budapest-regionais-kozpont-atomenergia-paks-ii-180846
Elbonthatják Siófokon a tóparti játszóteret és focipályát, az önkormányzat utólag tenné beépíthetővé a területet
A Siófoki Járási Hivatal határozata szerint a siófoki önkormányzat cégének le kell bontania egy műfüves focipályát és egy 10 öltözőkabinból álló épületet. Ha a bíróság is így dönt, akár 100 milliós veszteség is érheti a Balaton-parti várost.
Egy novemberi önkormányzati előterjesztésben Lengyel Róbert polgármester arról számolt be, hogy „az eljáró hatóság másodfokon is helyben hagyta azt a döntést, miszerint el kell bontani a játszóteret, az ülőpadot, a műfüves focipályát, az öltözőkabinokból álló épületet, és a bontás során keletkezett hulladékot el kell szállítani, továbbá az eredeti állapotot vissza kell állítani”.
Miután az államigazgatási határozatot megtámadta az önkormányzat, a bíróság visszautalta az ügyet első fokra. Itt azonban ismét jogellenesnek találták az érintett építmények megépítését, így a polgármester novemberi kijelentése óta már egy újabb eljárásban is helyben hagyták a korábbi döntést.
https://24.hu/belfold/2020/01/24/siofok-ezuspart-mtu-tamogatas-bontas-onkormanyzat/
A magyar médiaviszonyokkal riogatta nézőit az osztrák köztévé
A Gute Nacht Österreichban szó esik a honvédségi luxusrepülőkről és az illiberális demokráciáról is.
Az osztrák ORF 1 közszogálati tévécsatorna „Gute Nacht Österreich” (Jó estét Ausztria) című talkshowja csütörtök este 16 perces összeállítást szentelt a magyar médiahelyzetnek, amiben a honvédségi luxusrepülőkről szóló cikkünk is terítékre került.
A bő negyedórás összeállításban sok mindenről szó esik Ferenc Józseftől Heinrich Pecináig, Peter Klien műsorvezető akkurátusan levezeti hogyan épített a magyar miniszterelnök saját médiabirodalmat és hétvégi stadiont. A műsorszámot magyar feliratokkal is ellátták, itt meg lehet nézni:
dr. Nagy Gábor
A műsorvezető Rónai Egon.
Rasszista-e a miskolci kórház ?