2020, január 24 - 07:26 Sajtószemle
Ilyen nincs: a végrehajtó sajnos nem tudta megnyitni a felcsúti alapítvány számláit tartalmazó pendrive-ot, ezért visszaküldte Felcsútra
A végrehajtó nem tudja megnyitni a pendrive-ot, így továbbra sem tudni, mire költötték a tao-támogatást a felcsúti fociakadémián, pedig a DK jogerősen pert nyert, így át kell adni az adatokat.
A bíróság végrehajtót is küldött a felcsúti alapítványhoz, de a végrehajtó 1,5 év után összeférhetetlenséget jelentett, és átadta az ügyet.Az új végrehajtó helyette viszont most azt állította a DK-nek: nem tudja megnyitni a számlákat állítólag tartalmazó adathordozót, ezért visszaküldték Felcsútra.
Karácsony: Iszonyú bűnök száradnak a propagandisták lelkén
Azok a propagandisták, akik a valós problémák kibeszélése helyett azok elferdítésén és politikai furkósbottá faragásán dolgoznak, talán nem is sejtik hogy milyen iszonyú bűnök száradnak a lelkükön.
Mint kiderült, már az érkezésére külön stáb ment ki, és a bicikliről hosszú percekig faggatták.
– írta Karácsony Gergely Facebook-oldalán egy nappal a köztévén lement keddi interjúja után.
„A tegnap esti szürreális köztévés beszélgetéssel még nem ért véget a napom. A Máltai Szeretetszolgálat meghívására az általuk üzemeltetett hajléktalanszállókat néztem meg, többek között azt, amit olyan embertársainknak tartanak fenn, akik minden más intézményből kiszorultak.”
„A türelmemet, amire nagy szükségem volt a köztévé stúdiójában, ott, a hajléktalanszállón veszítettem el. Szembesülve azzal, hogy a közpénzből fizetett propagandagépezet számára ezek a nehézsorsú emberek is csak statiszták az aktuális gyűlöletkampányhoz.”
https://index.hu/belfold/2020/01/22/karacsony_iszonyu_bunok_szaradnak_a_propagandistak_lelken/
A MÚOSZ elnöke összeírta, hány törvényt sértett meg a “közmédia” botrányos Karácsony-interjúja
Mi volt a baj a Karácsony-interjúval?
Röviden: az, hogy nem volt interjú (a köztévé riportere nem a főpolgármester válaszaira volt kíváncsi, hanem a saját maga (vagy Rogán Antal, Habony Árpád stb.) üzeneteit próbálta átvinni.
Bővebben: az, hogy a műsorszámra vonatkozó összes jogszabályi előírást megsértette.
A média, és azon belül is a közszolgálati sajtó működését számos jogszabály és szakmai-etikai előírás szabályozza. Ezen írott normák egyikét sem sikerült betartani Karácsony Gergely megszólaltatása során.
Eleve megmagyarázhatatlan, hogy a megválasztott és hivatalba lépett főpolgármesterre száz napon át nem kíváncsi a közmédia – miközben a munkáját ugyanott kormánypolitikusok és a kormány által fizetett „szakértők” folyamatosan ócsárolják.
Lokál: A köztévés interjúban Karácsony testbeszédén látszott, hogy nincs a helyzet magaslatán
Két nappal a legendássá vált MTVA-s Karácsony Gergely-interjú után az ingyenes fideszes bulvárlap, a Lokál is feldolgozta a beszélgetést.
Fürjes Balázs is vállalhatatlannak nevezte a köztévés teljesítményt.
Ez sem volt elég ahhoz, hogy a KESMA alá beterelt Lokál meginogjon, és csütörtöki összefoglalójukban leginkább arról volt szó, hogy Karácsony összevissza beszélt az interjúban és még a testbeszédén is látszott, hogy nincs a helyzet magaslatán:
Transparency: Magyarország az EU második legkorruptabb országa
Továbbra is Magyarország az Európai Unió egyik legkorruptabb tagállama a Transparency International friss jelentése alapján. Ebben ismét kiszámolták a Korrupció Érzékelési Indexet (CPI), ami üzletemberek és szakértők érzékelése alapján mutatja a közszektor korrupciós fertőzöttségét.
Magyarország 2019-ben 44 pontot kapott a százas skálán, ahol nulla pont jár a legkorruptabb, és száz a legtisztább országnak.Ez két ponttal és hat helyezéssel rosszabb a tavalyi eredménynél, és arra elég, hogy - Romániával holtversenyben - a 70. helyen álljunk a 180 országot vizsgáló felmérésben. Világviszonylatban tehát Magyarország közepesen korrupt országnak számít, az EU-ban viszont rosszabbul állunk az összes visegrádi országhoz képest, és a velünk együtt, 2004-ben csatlakozott országok közül egyedül Bulgáriát előzzük.
https://444.hu/2020/01/23/transparency-magyarorszag-az-eu-masodik-legkorruptabb-orszaga
Parti Nagy Lajos nem megy be a Petőfi Irodalmi Múzeumba, amíg Demeter Szilárd az igazgató
„A torkom és a gyomrom ezt diktálja” - mondta Parti Nagy Lajos költő, író a 168 Órának adott interjújában, amikor arról volt szó, hogy amíg Demeter Szilárd a főigazgató, nem megy be a Petőfi Irodalmi Múzeumba.
„De ez az én magánügyem, nem várom el senkitől, hogy ugyanezt tegye, és egyáltalán nem biztos, hogy igazam van.” Parti Nagy azt mondta, bár senki sem fekete-fehér, egyszerűen vannak emberek, akiket leírt magában, „kész, vége”.
„Elegem van az olyan »verekedékeny« (Radnóti Sándor pontos kifejezése) alakokból, mint ez a főigazgató is, aki Orbán kegyenceként és kénye szerint, minden szakmai előélet nélkül került az ország egyik legfontosabb múzeumának élére, aki rendre valami szörnyű és gyerekes retorikát használ, leügynöközi Székely Jánost, ami aljas disznóság, ujjeltöréssel fenyegeti ellenségeit, s meginti az írókat: ne csodálkozzanak, hogyha politikai kijelentést tesznek, arra politikai válasz érkezik.”Az író szerint ahhoz képest, hogy annak idején „Kádár rendszere öregségére demokratizálódott, Orbáné öregségére rákosizálódik”. A rendszer mohóságát látja az új kulturális törvényben is, amelynek első változatában még a Nemzeti Kulturális Alap felszámolása szerepelt, amit a Magyar Művészeti Akadémia sem támogatott.
Felfüggesztette Aján Tamás elnököt a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség, egyelőre 90 napra
Volt hatása a Titkos dopping – a súlyemelők ura című dokumentumfilmnek, amit a német ARD mutatott be január 5-én. Ebben nagyon súlyos vádakat fogalmaztak meg Aján Tamás és az általa 20 éve irányított Nemzetközi Súlyemelő Szövetséggel (IWF) szemben. Szóba került egyebek között, hogy tisztázatlan 5,5 millió dollár sorsa, ami egy olyan számlán volt, melyhez csak Ajánnak volt hozzáférése, illetve arról is beszéltek, hogy súlyos, rendszerszintű doppingolás zajlott a súlyemelésben az IWF tudtával.
Újabb történelmi mélyponton a forint: egy euró 337,4 forintot ér
A múlt héten már látszott, hogy csak átmeneti volt a forint decemberi erősödése, egyre inkább csak az volt a kérdés, hogy mikor éri el az újabb történelmi mélypontját. Eddig 337,28-nál soha nem került több forintba egy euró, egészen mostanáig.
AZ ÚJ TÖRTÉNELMI MÉLYPONT: 337,4.
Az MNB nem kívánta kommentálni a Reuters kérdésére a forint új történelmi mélypontját.
Messze még a vége
Orbán: Jó esély van az együttműködésre a mérsékelt iszlám pártokkal
A kereszténydemokrata pártoknak jó esélyük van az együttműködés megteremtésére a mérsékelt iszlám pártokkal, mert közös bennük, hogy mindegyik ragaszkodik saját identitásához - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke csütörtökön a jobbközép pártokat tömörítő Centrista Demokrata Internacionálé (CDI) vezetőségi ülésén, amelyet az indonéziai Yogyakartában rendeztek meg.
"Amikor néhány évvel ezelőtt itt jártam, felfedeztem, hogy létezik itt egy párt, amely (a Fidesszel) azonos módon gondolkodik. Ez nagyon inspiráló volt. Kíváncsi lettem arra, hogy miként működik, mit jelent az a politikai filozófiában, ha az ember nem keresztény, hanem muzulmán" - mondta Orbán Viktor az MTI híradása szerint a vezetőségi ülés utáni sajtótájékoztatón, utalva a rendezvényt megszervező indonéz kormánypártra, a Nemzeti Ébredés Pártjára (PKB).
Nagyon tanulságos és érdekes, hogy egy olyan iszlám mozgalom, mint az önöké, hogy jeleníti meg magát a politikai színtéren. Számomra ebből két kérdés következik: milyen lesz a kereszténység jövője és milyen az iszlámé. Tudunk-e úgy egymás mellett élni, ahogy régen, ami kiválóan működött.
A kormányfő szerint amellett, hogy nagyon fontosak a politikusok és döntéshozók számára a felső, politikai szintű kapcsolatok, fontos a pártszintű, filozofikusabb kapcsolat is. "Ez itt most sikerült, mert közelebb kerültünk egymáshoz, és nem csak egy lépéssel. Természetesen együttműködésünk messze nem befejezett ügy, csak jó esélyünk van rá".
https://index.hu/kulfold/2020/01/23/orban_indonezia_mersekelt_iszlam/
Varga Ivett lett a BKK vezérigazgatója
Karácsony: komoly szakmai verseny volt
Az egyik legkomolyabb szakmai verseny a BKK vezérigazgatói pályázói között folyt, közölte lapunkkal Karácsony Gergely főpolgármester. Örülök, hogy egy olyan szakember nyerte el a megbízást, aki már ismeri a vállalat életét belülről. Biztos vagyok benne, hogy Varga Ivett kiváló partnere lesz a fővárosnak abban, hogy Budapest közlekedése egyre jobban megfeleljen a globális kihívásoknak, tette hozzá.
Varga Ivett tanulmányait az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen és a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen (mai Corvinus) végezte, 2019-től a BKK stratégiai és innovációs igazgatója. Az élhető, zöld Budapest megteremtésében stratégiai fontosságú a fenntartható közösségi és közúti közlekedés megszervezése.
Az új vezérigazgató feladata a főváros közlekedésszervezési és fejlesztési programjainak megvalósítása, a tömegközlekedés szervezése, a kiemelt közlekedési projektek, valamint a közútkezelés és a közúti forgalomirányítással összefüggő tevékenységek megújítása, áll a Városháza nemrég kiadott közleményében.
https://index.hu/belfold/2020/01/23/varga_ivett_lett_a_bkk_vezerigazgatoja/
Újabb várost zárnak le Kínában a koronavírus miatt
Akár a kígyóktól is indulhatott az új típusú tüdőgyulladással járó, már 17 halálos áldozatot szedő és közel 600 megbetegedést okozó kínai koronavírus, ami időközben már Amerikában is megjelent, és rohamos terjedése miatt félő, hogy szétspriccel Kínában. Tartanak ettől az ott élők is, ezért a járvány feltételezett epicentrumát, a 11 milliós Vuhant már gyakorlatilag elszigetelték: nem mehetnek sem be, sem ki onnan repülők és vonatok sem – így az ott élők nem tudják meglátogatni ismerőseiket, szeretteiket a pénteken kezdődő holdújévi munkaszünet idején.
https://index.hu/kulfold/2020/01/23/lezart_varos_vuhanhuanggang_koronavirus/
Visszafizeti a szabadságmegváltásért kapott pénzt Trócsányi László
A volt igazságügyi miniszter csak utólag jött rá, hogy rosszul értelmezte a jogot.
Visszafizeti a szabadságmegváltásért kapott 2,6 millió forintot Trócsányi László. A volt igazságügyi miniszter – ahogy azt a Blikk alapján lapunk is megírta – összesen bruttó 13 millió forintnyi lelépési pénzzel távozott Brüsszelbe a nyáron. Ebből
10,4 millió forintot végkielégítés, 2,6 millió forintot pedig szabadságmegváltás címen kapott.
Amíg a nagyobb, tízmilliós összeg a távozó minisztereknek a jogszabály szerint járó hathavi illetmény összege, a két és fél milliós szabadságmegváltás több kérdést felvet: az ugyanis a polgármesterekkel ellentétben az állami vezetőknek nem jár.
https://hvg.hu/itthon/20200123_Visszafizeti_a_szabadsagmegvaltasert_jaro_penzt_Trocsanyi_Laszlo
Varga megint visszaszólt Matolcsynak, de részben igazat is adott neki
Az MNB-t vezető Matolcsy még január közepén írt arról a Növekedés.hu-n megjelent a dolgozatában, hogy „Miért is ne vallhatnánk be, hogy a magyar gazdaságpolitika egyik gyenge pontja a lakáspolitika, ahol minden jószándék végül fordítva sül el: siker helyett kudarcot szül?”
Varga Mihály pénzügyminiszter a Mandinernek adott interjújában arról beszélt, hogy egyszerre osztja és vitatja is a jegybankelnök állításait. Az eredmények közé sorolta, hogy 2019-ben várhatóan az utóbbi hat év legtöbb lakása épült; a magyar kormány a családi otthonteremtési kedvezménnyel és a hozzákapcsolódó hitelekkel lehetővé tette, hogy 700 milliárd forintnyi forrás kerüljön a lakásépítési piacra.
Elismerte, hogy ennek keresletnövelő hatása is volt, amivel az építőipari kínálat nem tartott lépést, de speciális területnek nevezte a budapesti lakásárak alakulását, ahol az alacsony hozamok és a változó árfolyam miatt megjelentek a befektetési célú lakásvásárlások és a külföldi szereplők is. Ugyanakkor úgy vélte, hogy a Magyar Állampapír Plusz júniusi megjelenése óta épp a kormány fékezi az árnövekedést, 3300 milliárd forint érkezett megtakarításként a kincstárhoz, ami csillapítja az ingatlanpiacot, ezt lehet látni a második féléves adatokon.
https://hvg.hu/ingatlan/20200123_varga_mihaly_ingatlanpiac_lakasar_lakhatas
A roma döntéshozók hallgatnak Gyöngyöspatáról és ez is csak Orbánnak jó
Habony Árpád bútorai lassabban értek haza Londonból, mint amennyi idő alatt kibontakozott a kormány legújabb gyűlöletkampánya. A vád ismerős, csak az apropó új. Orbán Viktor és a Fidesz szerint nyerészkedő civil szervezetek szövetkeztek a magyarországi cigánysággal, hogy megrövidítsék az államot, előkészítsék az illegitim hatalomváltást, és kifosszák a gürcölő többségi társadalmat. Aki pedig visszautasítja ezt a narratívát, az nem pusztán a kormány ellensége: a Fidesz és sajtója szerint a gyűlöletet visszautasítók azok, akik polgárháborúba sodorják az országot.
A kommunikációs offenzíva váratlanul érte a romákat, akik a legutóbbi választásokon tömegesen voksoltak a migránsok ellen védelmet ígérő Orbánra. A kisebbségi szavazatok begyűjtését szolgálta a közmunka lehetőségével való „ösztönzésen” túl az is, hogy a kormánypárt legálissá tette a szavazók buszoztatását, eltörölte a kampánycsendet, és ételosztással emlékeztette a legszegényebbeket, ki gondoskodik róluk. Náluk csak a kisebbségi érdekképviselet lehetett jobban meglepve a hirtelen jött támadáson. Az Országos Roma Önkormányzat cselekvőképességét tovább rontja, hogy épp az elmúlt hónapokban állt össze az a törékeny koalíció, amely képes lehet a testületben ellenzékbe taszítani a Fidesz fiókszervezetét.
https://hvg.hu/360/202004_a_jognal_is_erosebb_jogforras
Milliárdos csalás gyanúja miatt nyomoznak Győrben
Egy videó miatt egymást vádolja választási csalással a győri Fidesz és MSZP, de a lényegről nem beszélnek – írja a HVG hetilap.
Miközben a kormányfő vezényletével dübörög a cigányellenes gyűlöletkampány, az ügyészség megerősítette a HVG-nek, hogy a gyanú szerint közel egymilliárd forintot csalt el a Fidesszel együttműködő Lungo Drom egyik győri képviselője a romák közfoglalkoztatásával.
A HVG-nek küldött válasz szerint Horváth Barbarát és társait azzal gyanúsítják, hogy 2014 és 2018 között több mint 665 millió forintot vettek fel több olyan civil szervezet és gazdasági társaság bankszámlájáról, amelyek közfoglalkoztatással kapcsolatos szerződéseket is kötöttek, és a pénzt – az ügyészség megfogalmazásában – a megalapozott gyanú szerint jogtalanul eltulajdonították.
https://hvg.hu/gazdasag/20200122_gyor_kozmunka_video
A 20 éves után jöhetnek a nyugdíj- és a zöldkötvények – interjú az ÁKK vezérigazgatójával
A piaci viszonyok függvényében a tervezett 120 milliárd forintnál akár nagyobb értékben is értékesíthet az idén az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) az új, 20 éves kötvényből – közölte a Privátbankár.hu-nak és az Mfor.hu-nak adott interjúban Kurali Zoltán, az ÁKK vezérigazgatója, aki szerint korai még 30, 50, 100 éves papírokban gondolkodni. Kijelentette, hogy a MÁP Plusz kondícióin egyelőre nem terveznek változtatni, annak ellenére sem, hogy azok állománya a vártnál jobban gyarapodik, már több mint 3300 milliárd forintnál jár. Még ebben a félévben a nyugdíjkötvény és a zöld devizakötvények is debütálhatnak – az utóbbiak először nagy valószínűséggel jenben.
Nyomoz az adóhatóság az MSZP zavaros pénzügyeivel kapcsolatban
EGY SZOCIALISTA POLITIKUS SZERINT AZ ÚGYNEVEZETT FEKETE KASSZA VALÓJÁBAN A PÁRT HÁZIPÉNZTÁRA
Magyar Nemzet
Már évekkel ezelőtt közszájon forgott, hogy az MSZP-ben létezik egy úgynevezett fekete kassza, amelyből a párt bizonylattal fedezni nem tudott kiadásait finanszírozták. Nemrég pedig feljelentés született a szocialistáknak hátat fordító Szanyi Tibor minapi nyilatkozata alapján. Eszerint Tóth Bertalan pártelnök egy titkos, homályos forrásokból finanszírozott pénzügyi megállapodás alapján biztosít juttatásokat az elnökség többségének.
Az ellenzék az ország érdekeivel is hadilábon áll
Hárfás Zsolt Magyar Nemzet
Ma már nemzetközileg elfogadott tény, hogy a klímaváltozás az ember és a környezet jövőjére is súlyos fenyegetést jelent, ezért e probléma megoldásában alapvetően fontos szerepet tölt be az atomenergetika.
A hazai atomellenes pártok és politikusaik azonban a mai napig nem vesznek erről tudomást, és megpróbálják módszeresen félrevezetni a közvéleményt, valótlanságokat állítva a klímabarát atomenergiáról és a Paks II projektről. Az LMP még mindig ott tart, hogy a Paks II beruházás drága, veszteséges és klímavédelmi szempontból is előnytelen. A két új paksi blokkal kapcsolatban tízezermilliárd forintos költséget emlegetnek.
A valóság ezzel szemben az, hogy a Paks II projekt költsége fix, 12 és fél milliárd euró (mai árfolyamon 4150 milliárd forint). Az állítólagos veszteségről pedig Brüsszelben éppen az ellenkezőjét állapították meg: a Paks II atomerőmű teljes életciklusa alatt a várható hozam 7,35 százalék lesz, és ez csak fél százalékkal marad el a piaci befektetők által elvárt szokásos hozamtól.
Vagyis még az Európai Bizottság is úgy számol, hogy az új paksi blokkok visszahozzák a befektetett pénzt
https://magyarnemzet.hu/velemeny/az-ellenzek-az-orszag-erdekeivel-is-hadilabon-all-7693142/
Liberális perlési politizálás, állj!
VÁLASZTÓI MANDÁTUM HIÁNYÁBAN AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÜLÉSTERME HELYETT MARADNAK A JOGI KISKAPUK
Párkányi Eszter Magyar Nemzet
A karácsony és az új év beköszöntének nyugodt időszaka után villámgyorsan beindult a 2020-as politikai évad. Az első három hétben három, első ránézésre egymástól különböző ügy emelkedik ki: Gyöngyöspata, börtönbiznisz, valamint a külföldről érkező, a magyar kormányzat elleni támadások. Ilyen például az Európai Unió Bírósága (EUB) főtanácsnokának indítványa a külföldi szervezetek átláthatóságáról szóló törvény kapcsán. Hogy mi köti őket mégis össze? A bíróságok: itthon és az EU-ban.
A nyílt társadalom eszmerendszeréhez tartozó „jogvédő szervezetek” ugyanis ezekkel az ügyekkel a bíróságokon keresztül igyekeznek meghonosítani a külföldön már bevált perlési politizálást.
Azt a gyakorlatot, hogy a jogrendszer tökéletlensége folytán mindig is létező kiskapuk tudatos kihasználásával, a jogrendszer eredeti céljával – közérdek, a közrend és a joguralom érvényesítése – szembemenve a választott, legitim döntéshozók helyett bíróságok döntsenek el olyan kiemelt politikai-társadalmi ügyeket, amely viszonyrendszerek rendezése alapvetően nem a bíróságok, hanem a nép által választott szuverén jogalkotó kompetenciájába tartozna.
https://magyarnemzet.hu/velemeny/liberalis-perlesi-politizalas-allj-7696973/
Elutasítja a Magyarország elleni boszorkányüldözést a francia néppárt európai uniós listavezetője, az egyik legtekintélyesebb jobbközép politikus
KOVÁCS ANDRÁS origo
Semmilyen ténybeli alapja nem volt az Európai Parlament múlt héten Magyarország és Lengyelország ellen elfogadott jogállamisági határozatának, pedig ilyen fontos kérdésekben csak konkrétumok alapján lehetne bármilyen döntést hozni - minderről Francois-Xavier Bellamy beszélt. A francia Köztársaságiak (a francia néppárt, másik ismert nevén Republikánusok, amit Nicolas Sarkozy, a volt francia elnök alapított) EP-képviselője szerint a Fideszt nem lenne szabad kizárni az Európai Néppártból. Szólt arról is, hogy az uniós külső határok védelmében segíteni kellene az érintett országokat. Bellamy a 2019-es EP-választáson a Köztársaságiak listavezetője volt, sokszor élesen bírálta Emmanuel Macron neoliberális politikáját.
Egyre erősebb a migrációs nyomás, és ez még csak a kezdet
ORIGO
Évek óta nem látott nyomás nehezedik délen a magyar határra, átlagban most már heti ezer illegális migránst kell elfogniuk a hatóságoknak. A bevándorlók ráadásul egyre változatosabb módszerekkel, szárazföldön, alagutakon, vízen próbálnak betörni Magyarország területére, a rendőrök keményen küzdve védik a határt. Az viszont biztos, hogy tartós migrációs nyomásra kell berendezkedni, ugyanis tízezrek várnak a Balkánon, hogy az unióba jussanak. Mindeközben az európai baloldal, soraiban magyarországi szövetségeseivel, letette az asztalra az újracsomagolt Soros-tervet, amivel ismét ösztönöznék az illegális bevándorlást.
Nagy Imréhez hasonlította magát Simonka György
Ugyanazon a padon ült, mint Nagy Imre, és hozzá hasonlóan ő sem kér kegyelmet – ebben látja a párhuzamot a különösen jelentős csalással vádolt politikus.
https://nepszava.hu/3064570_nagy-imrehez-hasonlitotta-magat-simonka-gyorgy
Hargitai Miklós Meglátod, besírsz
Elsőre azt gondolnánk, hogy ilyen nincs: az Európai Parlament azért meneszt ismét tényfeltáró küldöttséget Magyarországra, hogy az új EP-képviselők is megnézhessék a saját szemükkel, mi megy itt. Másodikra azonban logikus: ha a Lajtától nyugatra felnőtt politikus lennék, valószínűleg én is csak akkor hinném el, ha magam látnám.
Meg kellene tapasztalnom élőben, hogy itt egy kormányfő apja, veje, öccse, szomszédja néhány év alatt tíz- és százmilliárdos vagyont halmozhat fel úgy, hogy a javak szinte kizárólagos forrása az EU-támogatás, a pénzszerzés alapértelmezett módja pedig a túlárazott állami beruházásokban történő részvétel (fő- vagy alvállalkozóként), átlagosan 40 százalékos profitrátával, amit a közgazdasági szakirodalom nem is extra-, hanem rablóprofitnak hív. (Ez a haszonhányad a vállalkozói szektorban a kábítószer-árusításban, a lányfuttatásban vagy esetleg a kaszinóbizniszben fordul elő. A NER-ben meg úgy keletkezik, hogy ha Mészáros Lőrinc is megjelenik valahol pályázóként, mindenki más visszalép, ő meg bemond egy másfélszeres árat, amit a beruházó szó nélkül elfogad. Ekkora tehetség és szorgalom előtt valószínűleg a legmegveszekedettebb euroliberálisok is kénytelenek lesznek fejet hajtani.)
Megtapogatnám a két kezemmel a nevezetes stadiont a miniszterelnök hétvégi házának sarkánál, amely adóforintokból, vagyis a költségvetéstől eltérített befizetésekből épült Felcsúton.
https://nepszava.hu/3064546_meglatod-besirsz
Szabad szemmel: így vagy úgy, de február elején dönteni fog az EPP a Fidesz tagságáról
Nemzetközi sajtószemle, 2020. január 23.
Feketébe öltözött a kultúra: petíciót adott át a szakszervezet Káslernek
Országszerte demonstrációkkal és fekete ruha viselésével tiltakoztak a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók az ágazat megalázóan alacsony bérei miatt a Magyar Kultúra Napján.
https://nepszava.hu/3064525_feketebe-oltozott-a-kultura-peticiot-adott-at-a-szakszervezet-kaslernek
Harc vagy konszolidáció: kísérleti laborokban készül az új politika
Radikális hangulatváltozást hozott a politikában az önkormányzati választás, de az ellenzéknek – a remények visszatérésével együtt is – érdemes óvatosnak lennie. Más viszony jön az ellenzék és a kormány között, és a fideszes „holdudvar” is bekavar.
Sok tekintetben alapvetően meghatározza az idei évet az önkormányzati választás utáni időszak új politikai helyzete. Azzal, hogy több nagyvárosban, köztük a fővárosban az ellenzék jutott „kormányra”, más minőségű viszonyrendszer alakult ki a kormánypártok (Fidesz–KDNP) és az ellenzéki pártok között – hívta fel a figyelmet az Új Egyenlőség legfrissebb podcastja. Eddig a Fidesz kormányzásra alkalmatlan, felelősség nélküli erőként tudta beállítani az ellenzéki erőket. Az őszi választások ezt a narratívát alapvetően megváltoztatták, és látható, hogy a kabinetnek komolyan kell vennie az önkormányzati kezdeményezéseket. Ez persze az ellenzéki pártok számára is nagy próbatételt jelent, hiszen megkapták a lehetőséget a választóktól arra, hogy megmutassák (ön)kormányzó képességüket. Amennyiben sorozatos belső konfliktusok vagy korrupciógyanús ügyek kísérik az önkormányzati munkát, a kormánypártok politikai szempontból joggal mutatnak rá, hogy ez az ellenzék továbbra sem kormányképes.
https://nepszava.hu/3064494_harc-vagy-konszolidacio-kiserleti-laborokban-keszul-az-uj-politika
Van példa a megoldásra – Frankhitelek alkonya a szomszédságban
Szlovéniában, Horvátországban, Szerbiában, valamint a legutóbbi hírek szerint talán Lengyelországban is sikerült csillapítani a kedélyeket a devizahitelek – zömmel frankhitelek – ügyében.
https://168ora.hu/penz/van-pelda-a-megoldasra-frankhitelek-180796
Megúszhatnák a büntetést a török gyerekmolesztálók, ha feleségül veszik az áldozatukat
Január végén tervezik benyújtani azt a törvényjavaslatot Törökországban, amely lehetővé tenné, hogy megússzák a felelősségre vonást a 18 éven aluli lányokkal szexuális kapcsolatot létestő férfiak, ha utána házasságot kötnek velük.
Az Independent szerint az ötlet óriási felháborodást váltott ki nőjogi aktivisták és az ellenzék körében, hiszen legitimálná a gyermekházasságot, a nemi erőszakot és a gyermekbántalmazást is.
Már az engedélyét is vizsgálják annak a budaörsi szakrendelőnek, ahol a műtétek alatt fertőződtek meg a betegek
Friss fejlemény, hogy a napokban betörtek a szakrendelőbe, és a betörők iratokat néztek át. Wittinghoff Tamás polgármester szerint a Fidesz-média szállt rájuk. Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy az esetet követően a Ripost egy újságírója felhívta őt, és közölte, hogy szabálytalanul őrzi a budaörsi egészségügyi központ a betegek adatait. Ezután bejelentésre az adatvédelmi hatóság is kiszállt az intézménybe.
Wittinghoff Tamás nem érti, miként történhetett decemberben, hogy egy olyan műtétnél, amelyből az elmúlt években tízezer műtétre 2 szövődmény esett, egy nap 12 is volt. A polgármester megemlítette azt is, hogy sokan szeretnék megszerezni a privatizált intézményt.
Mátyás Győző: Kint is vagyok, bent is vagyok
Szerintem az Európai Néppárt tagjainak döntő többsége egyáltalán nem bánta volna, ha Orbán Viktor még egy kicsit előbbre csúsztatja a cipőjét, megteszi azt az egy centimétert és átlépi a határt, ami elválasztja attól, hogy akonzervatív pártcsaládon kívül találja magát és alakulatát.
Azért csak tartottak egy szavazást csütörtökön a 7. cikkely szerinti eljárás folytatásáról szóló határozat ügyében. Ez elég ékes bizonyítékát adta annak, hogy a néppárti képviselők többsége hová is kívánja a magyar kormányzó pártot.
De mint magától a legfőbb orákulumtól megtudtuk, ezek a pártok „elárulták” a Fideszt.
Akkor jól értsük: azok tehát, akik az európai normák betartását, a demokrácia elveinek tiszteletét, gyakorlatának követését számon kérik, azok akik – ha jelentős késéssel is, de – figyelmeztetnek arra, hogy Magyarországon lebontják a jog uralmát, korlátozzák a szólásszabadságot, veszélyeztetik az igazságszolgáltatás függetlenségét, három kézzel lopják az uniós fejlesztési pénzeket, szóval azok, akik ezt szóvá teszik, azok árulók.
De hát évek óta hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy a Fidesz-logika nem igazán korrelál a normális észjárással. E tény elég pregnáns bizonyítéka, hogy a Fidesz, élen a pártelnökkel, igyekszik feketére pingálni azt a pártcsaládot, ahová egykor önként és dalolva csatlakoztak.
https://168ora.hu/velemeny/matyas-gyozo-kint-is-vagyok-bent-is-vagyok-180618
Bessenyei özvegye szerint Rákosihoz hasonlít Márki-Zay Péter
Magyar Hírlap
B. Élthes Eszter, Bessenyei Ferenc özvegye a promenad.hu-nak adott interjújában magyarázta el, miért vonta vissza a hódmezővásárhelyi önkormányzattól a Bessenyei név használatára adott engedélyét, illetve elmesélte, hogy a Márki-Zay Péter vezette városvezetés hogyan torpedózta meg Nemcsák Károly kitüntetését pusztán politikai okokból.
MÁRKI-ZAY PÉTER
Facebook
Sajnálom, hogy Lázár János ilyen alantas módszerekkel igyekszik a vásárhelyiek bizalmát visszaszerezni.
„Lázár János helyi médiája terjedelmes riportban mentegetőzik és támad valótlanságokkal az egész várost felháborító vasárnapi fiaskója után.
Véletlenül éppen a mai nap egy váratlan látogató érkezett hozzám a városházára: Bessenyeiné. Na nem a vasárnap botrányt okozó B. Élthes Eszter, a színészóriás negyedik felesége, hanem a vásárhelyi születésű művész egyik öccsének özvegye, Bessenyei Ottóné. Kedves figyelmesség volt részéről a látogatás, megmutatott néhány családi emléket és egy könyvet, amiben egy, a férje és B. Élthes Eszter közötti 2005. januári levélváltás is szerepel – az ennél sokkal pozitívabb hangvételű dedikáció mellett.
Sajnálom, hogy Lázár János ilyen alantas módszerekkel igyekszik a vásárhelyiek bizalmát visszaszerezni, de a sajtóhadjáratára válaszul szeretném megerősíteni az alábbi tényeket:
Lehet, hogy korábban az özvegy és ő ketten döntötték el, kit ismernek el a város művészeti díjával, idén azonban nem én, hanem a teljes közgyűlés döntött, a fideszes képviselőkkel együtt. A zárt közgyűlés jegyzőkönyve és hangfelvétele bizonyíték a Lázár-csapat hazugságaira: teljes egyetértésben döntöttünk, sőt, szívesen elárulnám Önöknek, hogy ki vetette fel, hogy az országos kategóriában (amire B. Élthes Eszter jelöltje Nemcsák Károlyt volt) idén ne osszunk díjat – de ezt sajnos a zárt közgyűlés szabályai miatt nem tehetem meg...”
https://mandiner.hu/cikk/20200122_lazar_janos_nem_nyugszik
Orbán Viktor: Az önazonosság megőrzésére nehéz dolgunk van Európában
MH/MTI
A kereszténydemokrata pártoknak jó esélyük van az együttműködés megteremtésére a mérsékelt iszlám pártokkal, mert közös bennük, hogy mindegyik ragaszkodik saját identitásához - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke csütörtökön a jobbközép pártokat tömörítő Centrista Demokrata Internacionálé (CDI) vezetőségi ülésén, amelyet az indonéziai Yogyakartában rendeztek meg.
Balos véleményterror
Csak úgy repültek a tojások a bécsi egyetem előadóterme előtt, amikor múlt kedden Lothar Höbelt professzor előadására igyekezett
Rab Irén Magyar Hírlap
A tüntetést a szélsőbalos Autonóm Antifák hirdették meg, akiknek a szemét szúrja a professzor személye. Lothar Höbelt az egyetem újabb kori történeti tanszékén oktat, számos nemzetközi történettudományi társaság tagja, elismert szakember. Az a bűne, hogy nemzeti liberálisnak vallja magát, és amiben a nemzeti szó előfordul, az a balosok szerint ördögtől való. Az antifák röplapokat osztogattak Höbelt általuk vitatott társadalmi politikai szerepvállalásairól, „náci nézeteit hirdető” tudományos publikációiról.
Nézve a balos véleményterrort az embernek a náci idők jutnak az eszébe. Milyen lehetett, amikor valakit a nemzetiszocialisták azért tiltottak ki az egyetemről, mert más volt a vallása, a származása, a bőre színe? Azért üldözték, mert zsidónak született. Azok az idők elmúltak, mégis mennyire hasonlít a mostani baloldali erőszak az akkori jobboldalira. Vagy a kommunisták bolsevik módszereire. Hiszen az ember pszichikai struktúrája nem változott, a csoportdinamika, az erőszakra való késztetés ugyanaz maradt. Csak a színek, a zászlók és a jelszavak változtak.
https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200122-balos-velemenyterror
Miért einstandolja az Orbán-kormány még a lombikklinikákat is?
Decemberben államosította majdnem a teljes hazai lombikprogramot a kormány. A szakma azóta is találgatja, kinek áll érdekében a magánklinikák felvásárlása. Utánajártunk miért lépett a magánvállalkozások tyúkszemére a NER.
https://magyarnarancs.hu/belpol/miert-einstandolta-az-orban-kormany-a-lombikklinikakat-is-126266
Verekedésbe keveredett a szlovák miniszter
Sólymos Lászlót őrizetbe vették, majd kiengedték.
A szlovákiai magyar hírportálok szerint szerda kora este vitte be a rendőrség a környezetvédelmi minisztert, aki egy pozsonyi vendéglőben, ittasan verekedésbe keveredett.
Az esetről a Plus 7 dní számolt be elsőként. A lap informácói szerint betörték egy vendéglő kirakatát is. A Paraméter úgy tudja, Sólymos László társa volt a tettes. Mindketten alkohol hatása alatt álltak. A portál szerint a háttérben az állhat, hogy a miniszter édesanyját nagyon súlyos állapotban kórházban kezelik.
Az Új Szó a Sme információi alapján azt írta, a miniszter a testvérével volt az étteremben, először vele veszett össze. Utána az étterem alkalmazottaival keveredtek vitába. Miután kiküldték őket az étteremből, testvére belerúgott a kirakatba, ami ezután tört be. A rendőrök ezután állították elő a minisztert és testvérét.
https://24.hu/kulfold/2020/01/23/pozsony-verekedes-miniszter/
Trump részt vesz az abortuszellenes meneten
Ő az első elnök, aki részt vesz ezen a rendezvényen.
https://magyarnarancs.hu/villamnarancs/trump-reszt-vesz-az-abortuszellenes-meneten-126278
Dés László: "abszurd sületlenség, hogy hatalmi úton le lehet cserélni egy létező kultúrát"
MN: Mi vagyunk a grund – ez volt a 2018-as koncertjének címe, amellyel A Pál utcai fiúkmusical egyik dalát idézte. Akkor azt mondta lapunknak, hogy azért választotta ezt a címet, mert ez azt jelenti, hogy „összefogással, toleranciával, egymás megértésével, netán szolidaritással, sokkal többre lehet jutni, mint azzal az őrületes gyűlölködő halmazzal, ami most van”. Javult azóta a helyzet? Mert akkor azt is mondta, hogy „repedezik az egész”.
DL: Sajnos nem mentek jobb irányba a dolgok, sőt annak ellenére rosszabb irányba mennek, hogy tényleg váratlanul nyert valamit az ellenzék az önkormányzati választásokkal. De úgy tűnik, hogy ez még inkább felkorbácsolta az indulatokat, és új lendületet adott a kormánypártnak a folyamatos őrjöngésre, és minden bizonnyal ott fognak kicseszni az ellenzéki vezetésű településekkel, ahol tudnak. Ugyanez vonatkozik az ún. kultúrharcra is, ami úgy hülyeség, ahogy van, mert a harchoz két fél kell, itt meg csak ők harcolnak. Mi meg dolgozni, alkotni szeretnénk. Amúgy képtelen, abszurd sületlenség, ha azt gondolják, hogy hatalmi úton le lehet cserélni egy létező kultúrát. Nem lehet lecserélni, legfeljebb tönkretenni, és sajnos most úgy tűnik, hogy a legjobb úton haladnak a rombolásban.
Karácsony Gergely megszólalt a BKV-bírsággal kapcsolatban
A Közbeszerzési Döntőbizottság megbüntette a BKV-t és a BKK-t, amiért Budapest visszavont egy közbeszerzést a reklámhelyek hasznosításával kapcsolatban. Karácsony Gergely szerint az előző városvezetés csak ki szerette volna venni a döntés lehetőségét a következő városvezetés kezéből azzal, hogy éppen a választások előtt írt ki közbeszerzést.
https://www.napi.hu/magyar_vallalatok/kozbeszerzesi-hatosag-bkv-bkk-reklam.698962.html
Ledobják-e a britek "atombombájukat" az EU-ra?
A brexiter brit politikusok azzal szokták riogatni európai kollégáikat, hogy Nagy-Britanniából függetlenné válása után offshore adóparadicsomot csinálnak, amely alacsony adóival és laza szabályaival alávághat az agyonadóztatott és -szabályozott európai gazdaságnak. Vajon mennyi a realitása ennek a "tervnek"?
https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/brexit-nagy-britannia-kilepes-adoparadicsom.697021.html
NEM AZOK LESZNEK A JÖVŐ FEJLETT ORSZÁGAI, AKIK EDDIG ANNAK SZÁMÍTOTTAK
A lesajnált fejlődő országok, amelyekbe a „fejlett” nyugat sokszor a szemetét importálja, a műanyagok betiltásában előrébb járnak, és fenntarthatóbban is működnek a „fejlett” világnál. De meddig maradhat ez így, amíg minden erejükkel a GDP-orientált versenybe szállnak be, és fenntarthatóságuk fő oka, hogy még nem elég sikeresek ebben a versenyben?
MIÉRT AKARJÁK A NER TIZEDIK ÉVÉBEN A NÉMETEKET LIKVIDÁLNI?
Vajon mit szólna az erdélyi Demeter Szilárd, ha ezt hallaná: „nagy lehetőséget szalasztott el Románia a békésebb jövő felé vezető úton a magyarság teljes likvidálásával”?
A Fidesznél a média kérdése nagyon beragadt. Nem elég, hogy uralmuk tizedik évében is úgy hiszik, őket elnyomják, ezért újabb felületekre van szükségük, de tehetségtelenségüket is mennyiségi fölénnyel hiszik elfedni tudni. Ilyen az, amikor egykori MSZMP-sek és ivadékaik játszanak jobboldalt.
Így született meg a legújabb fideszes médiafelület, amiben a Primark- és H&M-szerű ruhákba öltözött fiatalok slammelnek, dadognak, beszélgetnek unalmas könyvekről. De talán a munkásőr-szavazóbázisnak van annyi szabadideje, hogy nem csupán előfizet a gombamód szaporodó fideszes újságokra (ablakot puccolni bizonyosan kiválóak, a Mandinerrel kell csak vigyázni, mert az karcolhatja az üveget), de végignéznek egy nyolcórás műsorfolyamot, ami valami olyasmiről szól, hogy embereknek a harmincas éveik közepén, végén is még frusztrációik vannak az M2 egykori Kultúrház műsora után. Tehát megcsinálták annak fideszes verzióját. Ez lett a Hajónapló.
Én két óra alatt pörgettem végig a bő nyolcórás adást, a lényeg abból is kiderül. A legnagyobb lényeg, amire
érdemes minden tisztességben megőszült szochazás, fideszes házmesternek is ébren maradnia, a hetedik órában jön.
Négy, kissé szedett-vedetten öltözött fideszes celeb (én csak Megadja Gábor gitárost tudtam azonosítani a szereplők közül) beszélget. Ekkor hangzik el az egyik résztvevő szájából (nevére nem emlékszem, de remélem, a feljelentésben helyesen szerepel majd):
„Nagy lehetőséget szalasztott el Európa a békésebb jövő felé vezető úton a németség teljes likvidálásával”.
Nem a Nemzeti Parasztpárt vagy a Magyar Kommunista Párt valamelyik vidéki körútjának állomásáról tudósított a Filmhíradó, hanem a Petőfi Irodalmi Múzeum által kért, kezdeményezett, finanszírozott és felügyelt műsor véleményeként hangzott el a mondat. 2020-ban. Majd’ hetvenöt évvel a németek kitelepítése után. Amúgy épp az ő emléknapjukon. Az egyetlen ellenreakció a műsorban annyi volt, hogy Megadja Gábor gitáros fogta a fejét.
https://azonnali.hu/cikk/20200123_miert-akarjak-a-ner-tizedik-eveben-a-nemeteket-likvidalni
Hajléktalan, bántalmazott, és kisemmizett családoknak segít talpraállni a fővárosi otthon
A Fővárosi Önkormányzat által fenntartott Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSzKI) Családok Átmeneti Otthonában a dolgozókkal és a lakókkal beszélgettünk. Itt laknak azok a családok, akik életvezetési problémák, bántalmazó kapcsolat, illetve egyéb szociális vagy családi krízis miatt veszítették el lakhatásukat.
Jócskán enyhítették a Buda-Cash egyes vezetőinek ítéletét
Ítélet született másodfokon, jogerősen enyhítette a Buda-Cash egyes volt vezetőinek ítéletét a Fővárosi Ítélőtábla. T. Péter vádlott 6 év börtönt kap csak, céget csak 8 évig nem vezethet. Gy. János ítéletét 5 év börtönre enyhítették, céget 6 évig nem vezethet, P. Gyula pedig végül 4 évet kapott és csak öt évig nem fog céget vezetni. Első fokon mindenki 7 év 6 hónapot kapott, illetve az első és másodrendű vádlottak büntetése maradt is ennyi. Pontosabban náluk nem nyúltak az elsőfokú ítélethez.
Az ítéletekbe az előzetesben és a házi őrizetben töltött idő beleszámít, utóbbi nem minden elítéltnek egyenlő mértékben. Korábban vagyonelkobzásra is ítélték őket, ezt is inkább mellőzte a másodfok, de a polgári peres igények ettől még nem szűnnek meg.
A vagyonelkobzást azért törölték el, mert egyrészt nem találtak az elítéltek vagyongyarapodására "ténybeli alapot", másrészt "alaposnak tűnő polgári jogi igények merültek fel, ezek nem lennének teljesíthetők, ha elkoboznák a vagyonukat.
Öt éve bukott ki végleg
A Buda-Cash még 2015 februárjában dőlt be, amikor hamar kiderült, hogy a brókercégnél engedély nélkül ide-oda pakolgatták az ügyfelek pénzét, engedély nélkül befektették, aztán elvesztették, vagy akár egyesek saját maguknak is lecsipegettek belőle jócskán. Ez magával rántotta a cég tulajdonában lévő DRB takarékszövetkezeteket is, ami legalább
115 MILLIÁRD FORINT KÁRT OKOZOTT
https://index.hu/gazdasag/2020/01/23/buda_cash_brokerbotrany_itelet/
Nincs társbérlet
Írta:
Gulyás miniszter bejelentette, hogy a kormány Budapest Fejlesztési Központot hoz létre a kormány Budapest-politikájának művelésére, és Vitézy Dávidot bízták meg annak vezetésével.
Fürjes Balázs államtitkár, aki ezt az új intézményt mint a kormány Budapest-politikájának felelőse felügyeli, néhány napja azt mondta Bolgár Györgynek a Klubrádióban, hogy a választók társbérletet hoztak létre, amikor a kormány fideszes, a főpolgármester és a Fővárosi Közgyűlés többsége viszont ellenzéki.
Nem így van, a választók semmiféle társbérletet nem hoztak létre.
A társbérlet kifejezés a francia politikai életből származik, annak is a múltjából, amikor az ötödik köztársaság első időszakában a köztársasági elnököt még hét évre választották, s az elnökválasztást időben tudatosan elválasztották a parlamenti választástól. Így állhatott elő többször is olyan helyzet, hogy néhány évig a köztársasági elnök az egyik politikai oldalt képviselte, a parlament többsége és így a miniszterelnök a másik politikai oldalból került ki.
Ezt nevezte társbérletnek (cohabitation) a francia politikai nyelv. Amióta a köztársasági elnök hivatali idejét öt évre korlátozták, és az elnökválasztást követően rendszeresen parlamenti választást is kiírnak, amit a győztes köztársasági elnök pártja meg is nyer, a cohabitation ki is ment a párizsi divatból. Azt a helyzetet, amikor akár Párizsban, akár Berlinben vagy Londonban, Varsóban vagy Prágában a parlamenti ellenzék adja a főpolgármestert, senki nem nevezi társbérletnek.
https://fuhu.hu/nincs-tarsberlet/
Juncker: ha a Fidesz nem változik, ki kell zárni
euronews
Jean-Claude Juncker szerint ki kell zárni a Fideszt az Európai Néppártból, ha az nem fogadja el a Néppárt középutas gondolkodását.
A bizottság volt elnöke Brüsszelben adott interjút az Euronewsnak, amelyben a Fidesz néppárti tagsága is szóba került.
"Már korábban is világossá tettem az álláspontomat az ügyben. Azt szeretném, ha a Fidesz elfogadná a kereszténydemokrácia alapértékeit. Vagy ki kell zárni őket. Ha a Fidesz nem része a középutas gondolkodásnak és magatartásnak az Európai Néppártban, akkor nincs számukra hely a pártban. De ez az ügy már nem rám tartozik" - mondta Jean-Claude Juncker.
A luxemburgi politikust megkérdeztük Orbán Viktor és az olasz Matteo Salvini közeledéséről is.
https://hu.euronews.com/2020/01/22/juncker-ha-a-fidesz-nem-valtozik-ki-kell-zarni
Fidelitasos nyert a Fidelitas szelfipályázatán
A Fidelitas képeket is kitett a díjátadóról, itt láthatók a díjazottak:
Jobbról a második férfi nem más, mint egy pár évvel ezelőtti kormányzati propagandaanyag arca, a Juhász Péter ellen táblával tüntető fidelitasos:
https://444.hu/2020/01/23/fidelitasos-nyert-a-fidelitas-szelfipalyazatan
Stefka István: Az ausztrál tüzeket a klímaaktivisták csinálták, hogy végre legyen klímavészhelyzet
A héten Schiffer András, az LMP volt társelnöke volt a Pesti Srácok Polbeat című műsorának vendége. A beszélgetés egy pontján Stefka István lapigazgató alternatív elmélettel állt elő:
„Na most, a legújabb nyomozások és kutatások szerint a klímalobbi egyszerűen felgyújtotta több helyen többször Ausztrália erdeit, bozótjait, és direkt azért csinálták mindezt, hogy legyen klímavészhelyzet.”
„A Nemzeti alaptanterv nem nemzeti” – a PSZ vitairatot adott ki az oktatás válságáról
Eltörölnék az életpályamodellt, visszaadnák helyi szintre az iskolák fenntartását, a minimálbérhez rögzítenék a pedagógusbéreket. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) 18 oldalban foglalta össze, hogy melyek az oktatási rendszer hibái és megfogalmazta javaslatait is. A következő hetekben országszerte fórumokon beszélik át a dokumentumot.