2020, június 8 - 07:16 Sajtószemle
Kiderült: örökre velünk marad az idén bevezetett új különadó, és az önkormányzatok sarcolása is tartós lesz
Ahogyan azt már megszokhattuk, nem éppen a sokak által követett időpontban, péntek este felkerült a parlament honlapjára a 2021-es költségvetés újabb rendkívül fontos dokumentuma, a kormány 2024-ig szóló költségvetési kitekintése. Ebből kiolvasható, hogy a kormány pontosan mivel számol a bevételek és a kiadások oldalán a következő években. A korábbi ígéretnek megfelelően tartósan fennmarad a kiskereskedelmi különadó, és az érintett cégek egyre nagyobb összeget fognak befizetni a közösbe ezen a jogcímen. Az viszont meglehetősen új fejlemény, hogy a büdzsé bevételeinek helyreállítása nagyrészt az önkormányzatok tartósan magasabb hozzájárulásával valósul meg, ugyanis a kormány úgy kalkulál, hogy a gépjárműadó elvonása fennmarad és a szolidaritási hozzájárulást is tartósan sokkal magasabb összegben várja el az önkormányzatoktól, egészen 2024-ig.
Soros György közleményt adott ki arról, hogy nem pénzel tüntetőket
"A Facebookot és a Twittert, illetve más közösségi platformokat használnak most annak a teljes mértékben cáfolt összeesküvés-elméletnek a terjesztésére, hogy Soros György és a Nyílt Társadalom Alapítvány fizet a tüntetőknek, ez esetben a George Floyd meggyilkolása miatt tiltakozóknak. Felháborít minket ez a próbálkozás, amely az elemi erejű felháborodást próbálja megkérdőjelezni" - írta szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében Soros György szóvivője.
A vádakkal kapcsolatban, melyeket Vachon megjegyzése szerint egyebek mellett már a New York Times, a Snopes, a Politifact, a Reuters, az AFP és a Vox is cáfoltak, Soros alapítványa, a Nyílt Társadalom Alapítvány (OSF) is közleményt adott ki. Ebben azt írják, hogy alapítványuk büszke támogatója olyan szervezeteknek, melyek cselekvésre sarkalják a polgárokat, és küzdenek az amerikai polgárok jogaiért, akik kárpótlást remélnek a kormánytól sérelmeikért, ugyanakkor jelezték, hogy a George Floyd halála és a rendőri brutalitás ellen tiltakozók mindenféle cinikusok állításával szemben nem fizetségért, hanem mély felháborodásukban és az országuk iránt érzett aggodalomtól vezérelve tüntetnek.
https://444.hu/2020/06/06/soros-gyorgy-kozlemenyt-adott-ki-arrol-hogy-nem-penzel-tuntetoket
Orbán: A száz év magány véget ért, ma ismét győzelemre állunk
Sosem voltunk hajlandók részt venni a saját temetésünkön + videó
Nagy Orsolya Magyar Nemzet
Csak az államnak van határa, a nemzetnek nincs, valaki megértette, valaki nem. Ezeréves történelem áll mögöttünk, ezért felülemelkedünk az itt és moston. Látjuk szomszédainkban azt, ami elválaszt és ami összeköt. Aki magyarul lát, az Szent István szemével lát – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a 896 centiméter magas centenáriumi turulszobor avatásán Sátoraljaújhelyen.
smerjük a stációkat, a sátoraljaújhelyi magyar kálvária fájdalmas stációit is ismerjük. Mégis újra járjuk a keresztutat. Gyógyírt, vigaszt, reményt és biztatást akarunk. Tudjuk, hogy ezt csak a keresztút végén kaphatjuk meg – kezdte beszédét a miniszterelnök a Trianon 100. évfordulója alkalmából állított turulszobor avatóján. A kormányfő ünnepi beszédében kiemelte:
csak így és itt emelkedhetünk a fájdalmak fölé. Oda kell eljutnunk, ahol minden megvilágosodik és minden értelmet nyer. Fel kell jutnunk oda, ahonnan megláthatjuk a jövőt. Ezért vagyunk ma itt.
A kormányfő kiemelte, hogy a magyaroknak ezredéves magasságban van a történelem horizontja. Innen szét lehet tekinteni, innen messzire lehet látni. – Jobbra Kassa, arra Szatmárnémeti, mögöttünk Munkács. Ha nem a szemünkkel nézünk, hanem a szívünkkel, még messzebbre is elláthatunk.
https://magyarnemzet.hu/belfold/sosem-voltunk-hajlandok-reszt-venni-a-sajat-temetesunkon-8207141/
Kishantos és a Greenpeace nyert a magyar állammal szemben
Győzelmet aratott az ökológiai gazdálkodás és a bátor kiállás
A magyar állam valótlan vádak alapján öt éve pert indított a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ (röviden Kishantos) és a Kishantost támogató Greenpeace Magyarország ellen. 14 millió forintot és ennek kamatait akarta megfizettetni a két szervezettel. A négy évig halasztott perben most végre megszületett az első fokú ítélet: megalapozatlan volt az állam keresete, a bíróság elutasította azt. A 2013-ban egy tollvonással kisemmizett, egykor a magyar biogazdálkodás fellegvárának számító Kishantosnak végre igazságot szolgáltattak.
Fantasztikus ajándékot kapott Orbán Viktor a fehérorosz elnöktől
A képsorok tanúsága szerint Lukasenka belorusz elnök (sokak szerint diktátor) olyan szívélyes fogadtatásban részesítette Orbánt, mint kevesen.
https://propeller.hu/itthon/3542109-fantasztikus-ajandekot-kapott-orban-viktor-feherorosz-elnoktol
Rengeteg mindent rosszul tudtunk a koronavírusról – ezek az új ajánlások
Az új koronavírus (SARS-CoV-2) hatására soha nem látott ütemű tudományos kutatás indult meg. A tízezernél is több új tudományos közlemény fontos kérdésekben hozott szakértői szemléletváltást. A korábbiaktól eltérő, új ismeretekből kiemelkedik a tünetmentes fertőzők szerepe és a levegővel (aeroszollal) való terjedés. A levegő szerepéről, a maszkviselésről, a távolságtartás szabályairól – összességében a biztonságra törekvő magatartás fontosságáról szóló új ajánlásokat Makara Gábor akadémikus foglalta össze az mta.hu számára.
MIÉRT NINCS MÁSODIK HULLÁM? – VATTAY PROFESSZOR MORFONDÍROZIK
Az alábbi levelet Vattay Gábor, az ELTE fizika professzora írta ismerőseinek – ezért a közvetlenebb hangnem. Mivel nagyon érdekesnek találtuk, ezért az engedélyével és minimális változtatásokkal közöljük. A professzor előző levele itt olvasható.
- Miért csökken most a korábban legfertőzöttebb országokban is a járvány, miért nem indul rögtön újra, hiszen “minden” kinyitott?
- Ha most nem indul újra a járvány, akkor mi kellene ahhoz, hogy később se induljon újra?
- Miért maradnak ki a kisebb települések az egész járványból?
Egy bónusz kérdés: Miért tartott hónapokig, hogy Kínából más földrészekre is átterjedjen? Ez utóbbira adott válasz indította el a lavinát, ugyanis több esetben, pl. Washington államban, New Yorkban, Lombardiában és Németországban az adatok újraértékelése után kiderült, hogy a legkorábban szekvenált vírusoknak nincs köze a későbbi járványok kialakulásához. Más szóval, a vírus már korán, januárban nagy számban megérkezett, de mégsem tört ki járvány, a vírus kihalt.
https://alapblog.hu/miert-nincs-masodik-hullam-vattay-professzor-morfondirozik/
Soha nem terjedt még olyan gyorsan a koronavírus, mint most
Miközben a világ számos régiójában, ahol a járvány első hulláma az előző hónapokban érte el a maximumát, a nyitás folyik éppen, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez a helyzet világszerte, és már túl vagyunk a nehezén. Nos, nem.
https://index.hu/kulfold/2020/06/05/soha_nem_terjedt_meg_olyan_gyorsan_a_koronavirus_mint_most/
Tiltakoznak a Színművészeti hallgatói az egyetem sietős átalakítása ellen
A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói nyilatkozatban tiltakoznak az intézmény sietős átalakítása és az egyetemet ért rágalmak ellen. Ahogy az Index is megírta, az Innovációs és Technológiai Minisztérium nemrég benyújtotta az Országgyűlés elé az egyetem modellváltását szabályzó törvénytervezetet, amely alapján az SZFE alapítványi egyetemmé válna, így létrehoznák egy fenntartó alapítványt, amely ingyenesen megkapná az egyetem ingatlanait és vagyonát. Bódis József államtitkár ehhez egy interjúban hozzáfűzte, hogy az egyetemnek vannak a „vezetéssel, vezetőváltással kapcsolatos megoldandó feladatai.”
Az egyetem vezetése közölte, hogy csak a sajtóból értesültek az átalakítás tervéről, a minisztérium által megadott 2020. szeptember 1-i határidő pedig az átállás részleteinek kidolgozásához és gondos lebonyolításához szerintük ijesztően kevésnek tűnik. A sietség oka az egyetem vezetése szerint nehezen érthető.
https://index.hu/kultur/2020/06/07/szinhaz_es_filmmuveszeti_egyetem_atalakitas_hallgatoi_tiltakozas/
A finnek szerint gusztustalan Orbánék bocsánatkérést követelő kampánya
Magyarország kampányt indított, hogy helyreigazítást csikarjon ki egy sor külföldi sajtóorgánum illetve szakértők, politikusok részéről, mivel úgy véli, hogy azok megalapozatlanul bíráltak egyes, a járvány miatt elhatározott intézkedéseket. A leveleket a külképviseletek útján juttatták el a címzetteknek.
A finn zöldek egyik strasbourgi képviselője elárulta, hogy ő már áprilisban kézhez vehette az első ilyen kioktatást, miután nehezményezte, hogy az Orbán-kabinet minden időkorlát nélkül kapott rendkívüli jogkört az Országgyűléstől. De abban a levélben még nem volt benne a kitétel, hogy tessék meakulpázni.
A Finn Néppárt egyik politikusát maga Kovács Zoltán próbálta meg jobb belátásra bírni, miután az illető úgy foglalt állást, hogy a felhatalmazási törvény sérti mind az uniós jogot, mind a magyar alaptörvényt. Mellesleg Sarvamaa, aki az EPP-ben együtt ül a fideszes kollégákkal, gusztustalannak és lehangolónak nevezte a mostani magyar reakciót, bár az nem lepte meg. Mint mondta, sötét erőket idéz, ahogyan Magyarország él a hatalmával. Ilyet már látott Európa. Véleménye a legnagyobb finn politikai lapban jelent meg, amely szintén a magyar akció egyik címzettje volt.
A főszerkesztő úgy reagált, hogy ezek a személyre szabott tömeges üzenetek önmagukért beszélnek, és jól rávilágítanak a magyar kormány által bevetett eszközökre, illetve retorikára. Biztosította azonban az olvasókat, hogy továbbra is behatóan foglalkoznak a magyar helyzettel.
Várszegi Asztrik: Úgy tűnik, rengeteg szenvedés vár ránk, az emberiségre, és ettől nem vagyok olyan nagyon hepi
És még néhány mondat a Pannonhalma volt főapátjával készült interjúból: „Isten nem sarki rendőr.” „A nagy kereszt is elfér a vállamon.” „Egy temetés nem a végítélet.” „Kitömötten nehéz szárnyra kapni.” „A fejlődés kikezdte teremtett világunkat, ami merénylet a teremtés ellen.” „Amikor visszavonultam, végigolvastam egy a nyilatkozataimból készült kivonatot, és felkiáltottam, és a fejemhez kaptam, hogy Asztrik, már értem, miért utálnak annyian.”
https://24.hu/belfold/2020/06/05/varszegi-asztrik-koronavirus-rendszervaltas30-pannonhalma-foapat/
Tiltakoznak a gyógyszerészek Kásler döntése ellen
Mint megírtuk, Kásler Miklós miniszter pénteken bejelentette, kik kapják az egészségügy dolgozói közül az 500 ezer forintos juttatást a járvány idején tanúsított helytállásukért.
A felsorolásból azonban végül kimaradtak a gyógyszerészek, amit a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke, Hankó Zoltán, a kamara honlapján közzétett közleményben nehezményez.
„Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár ma délutáni szóbeli tájékoztatása szerint az Emmi által készített előterjesztésben a lakossági gyógyszerellátást biztosító gyógyszerészek és (szak)asszisztensek még szerepeltek, azonban a végső döntés meghozatala során a juttatást kapók listájáról lehúzásra kerültek. Az indoklást az államtitkár asszony nem ismeri” – írja Hankó Zoltán.
https://24.hu/belfold/2020/06/05/kasler-gyogyszereszek-emmi-tiltakozas/
Horthy Miklós unokája bocsánatot kért nagyapja nevében a holokausztért
A Londonban élő Horthy Istvánnak meggyőződése, hogy kormányzó nagyapja a deportálások leállításáig nem tudott a haláltáborban zajló borzalmakról, de államfőként mégiscsak volt felelőssége a tragédiában. Amúgy derűs és nagyon kedves emberként emlékszik rá a száműzetésből, aki az 56-os forradalom leverése után vesztette el végleg az élni akarását. Az unoka most egy dokumentumfilmben idézte fel emlékeit, és telefonon is beszélt a 24.hu-nak arról, milyen érzés a Horthy-fasizmusról olvasni, illetve hogyan telt az utolsó találkozása a nagyapjával.
Szabad szemmel - Orbánék a tengerentúli sajtót is bocsánatkérésre szólították fel
Nemzetközi sajtószemle, 2020. június 7.
Csunderlik Péter: Szibériában dőlt el Magyarország sorsa – Peter Pastor történész Trianonról
A szovjet-orosz polgárháború eseményei jelentősen befolyásolták a trianoni döntést – állítja Peter Pastor, amerikai magyar történész, a Montclair State University professor emeritusa, az 1918-1919-es forradalmak diplomáciatörténetének kutatója.
Újabb 18 magyar állampolgárnál mutattak ki koronavírus-fertőzést, meghalt 1 idős beteg
Lendvai Ildikó Trianoni békétlenség
Lehet, hogy már eleged is van. Nem saját történelmünkből, hanem abból, amire használják. Mert más a „trianonozás”, mint a Trianonnal való szembenézés. Előbbi könnyű, utóbbi nehéz. Nehéz elrendezni magunkban azt, hogy ami nekünk gyász, sok magyarnak akkor a hazavesztés feldolgozhatatlan traumája, másodrendű állampolgárrá válás, az a más anyanyelvű egykori honfitársainknak, a történelmi Magyarország népessége közel felének a szabadulás a másodrendűségből. Megbékéltetésre már az 1920-as szerződés sem volt alkalmas. A magyar belpolitikában pedig most újraéledt a Trianon-háború. A nagy-Trianon után itt a kis-Trianon. Akkor 3,3 millió magyar szakadt ki az országból, most is kilöknek egy-két milliót, az egész ellenzéki tábort a nemzetből, mi az nekünk! Trianon újratöltve, puskacsöve az ellenzékre irányítva.
A miniszterelnök a „jó rendőr”, Kövér és társai a rosszak. Orbán nemzetközi ambíciói jobb híján a visegrádiak körébe szorultak vissza. Ha túlságosan belelendül a trianonozásba, megromlik a viszonya a régió államaival. Marad a mérsékelt hangnál. Kezet fog a parlamentben az ellenzéki frakcióvezetőkkel, megdicséri a főpolgármester emlékező gesztusát.
Teheti: a társai már gondoskodtak arról, hogy a saját tábort ez ne zavarja meg.
https://nepszava.hu/3080698_trianoni-beketlenseg
Van valami közös Szijjártó Péter és Dzsudzsák Balázs munkájában
FACEBOOK.COM/SZIJJARTO.PETER.OFFICIAL MAGYAR NEMZET
A külgazdasági és külügyminiszter Dzsudzsák Balázs, 108-szoros magyar válogatott labdarúgóval közös képet posztolt közösségi oldalára.
Szijjártó Péter a kép fölé kommentként a következőt írta a Facebookon: Van valami közös a munkánkban: fake news…
Ujhelyi ámokfutása: minden eddiginél többet venne el hazánktól
FACEBOOK MAGYAR NEMZET
Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője a Facebookon reagált Ujhelyi István sajtótájékoztatójára. A kormánypárti politikus felhívta a figyelmet, hogy Ujhelyi több ezer milliárd forinttal kisebb összeget juttatna az uniós fejlesztési forrásokból Magyarországnak, mint ami az Európai Bizottság nemrégiben ismertetett javaslatában szerepel.
A liberális celebvilágba csipetnyi nemzeti érzés sem szorult
Apáti Bence MAGYAR NEMZET
Míg kedden gyakorlatilag egy lépést sem lehetett megtenni anélkül, hogy bele ne vesszünk a celebek erőszakos érzékenyítő kampányába, addig csütörtökön csak egy elenyésző, szabad szemmel szinte láthatatlan részük tett utalást a nemzeti összetartozás napjára. Kiválóan működtek a nemzeti érzéseket megbénító régi reflexek. Elszomorító, hogy hazánk ismert sztárjai és sztárocskái számára egy gyilkos amerikai rendőr ügye még mindig sokkal fontosabb, mint Magyarország megcsonkítása.
Sebaj, talán majd száz év múlva még bennük is ki fog fejlődni egy kis hazafiasság, egy csipetnyi nemzeti érzés.
Karácsony, a történelemhamisító
Balázs D. Attila MAGYAR NEMZET
Ha a főpolgármester látná, mennyi turulos bélyeggel ellátott crikvenicai lapot adtak fel, lehet, hogy leesne a biciklijéről.
Nyugodtan kijelenthetjük, a nyomtatott és az internetes sajtó is kitett magáért, ami a Trianonra való megemlékezést illeti. Mivel a járvány még nem ért véget, így csak kevés rendezvényről lehetett tudósítani, ez viszont azt eredményezte, hogy a fogak fehérje számos sajtóorgánumban megmutatkozott a diktátum megítélése kapcsán. Ha úgy tetszik, mélységi elemzéseket kaptunk június 4-e környékén a témában.
Különösen érdekes okfejtéssel „örvendeztetett” meg az egyik szélsőbalos oldalon maga Karácsony Gergely is (Ami fáj, és ami nincs, Mérce.hu, június 4.). Azon túl, hogy szerinte nem állja meg a helyét a mondás, miszerint az a magyar, akinek fáj Trianon, az legyen az ő szíve joga, merthogy jórészt erre és a kormány ostorozására fűzte fel az egész mondanivalóját cikkében. Csak a szokásos – gondoltam –, ismét a szájába adtak valamit, és már unottan be is zártam volna a cikket, amikor előttem termett Karácsony mélységi elemzésének veleje Trianon kapcsán.
https://magyarnemzet.hu/velemeny/karacsony-a-tortenelemhamisito-8205449/
Az amerikai baloldal a rendőröket támadja, akik a gyújtogatókat, fosztogatókat, lincselőket próbálják megállítani
ORIGO
Elege lett abból a buffalói rendőrség különleges egysége tagjainak, hogy főnökeik a zavargók oldalára állnak, ha pedig követik a parancsokat, kirúgják őket. Most is ez történt: arra kaptak feladatot, hogy juttassák érvényre a kijárási tilalmat a város egyik terén, amikor egy aktivista provokálni kezdte őket. Egyikük kicsit meglökte, a férfi néhány színpadias hátráló lépés után egyensúlyát vesztve hanyatt esett és beverte a fejét. A két rendőrt azóta fizetés nélkül felfüggesztették, társaik - 57 rendőr - pedig szolidaritásból kiléptek a bevetési egységből - írja a FOX News. Vagyis: Buffalóban most nincs speciális egység, miközben rombol és rombol a radikális baloldal szerte Amerikában.
https://www.origo.hu/nagyvilag/20200606-kileptek-a-buffaloi-specialis-egyseg-tagjai.html
Baloldali véleményterror: lemondatták a főszerkesztőt, mert megírták, hogy gyújtogatnak és fosztogatnak a tüntetők
ORIGO
Lemondásra kényszerült szombaton Stan Wischnowski, a Philadelphia Inquirer című amerikai lap főszerkesztője egy főcím miatt. Csak azért, mert megírták az igazságot, azt, hogy az erőszakos tüntetők gyújtogatnak és rombolnak az egész országban.
https://www.origo.hu/nagyvilag/20200607-amerikai-tuntetes-hadjarat-az-igazsagot-kimondok-ellen.html
ÉLET ÉS IRODALOM
Ungváry Rudolf
Demokraták és a demokrácia ellenségei
avagy az elfogadható ellenfelek és az elfogadhatatlan ellenség
Az orbáni rendszer egy közönséges fasisztoid mutáció a demokrácia álarcában, mely megtéveszti környezetét. Sikerült úgy feltámasztania az egykori, megsemmisítettnek vélt fasiszta-nemzetiszocialista örökséget, hogy alakot változtatva láthatatlanította önmagát (részletesen: A láthatatlan valóság. A fasisztoid mutáció a mai Magyarországon, Kalligram, 2. kiad., 2014).
Az olyan minősítései, mint autoriter, populista, vezérdemokratikus stb., csak a rendszer egy-egy vonását emelik ki. Nemzetinek, konzervatívnak (akár „jobb szó híján nemzeti-konzervatívnak”), jobboldalinak nevezni meg tragikus félreértés. E három jelző ugyanis demokratákra jellemző, mert a demokráciához nemcsak a baloldaliság és a liberalizmus, hanem a jobboldaliság és a konzervativizmus is elválaszthatatlanul hozzátartozik. És egyiktől se vitatható el, hogy „nemzetiek”, legfeljebb nem ugyanazt tartják nemzeti érdeknek.
Aki ezt a rendszert demokráciának nevezi, ha nem a rendszer híve, ha nem önmagát áltatja, ha nem érdekből hazudik, az valami olyat hisz szakszerűnek, hogy demokrácia ott van, ahol választások vannak. Kétségtelen, ez van manapság a mainstream politikatudomány elváráshorizontjára vésve – annak szégyenére.
https://www.es.hu/cikk/2020-06-05/ungvary-rudolf/demokratak-es-a-demokracia-ellensegei.htm
Tudósok arra kérik Zuckerberget, hogy tartsa féken Trump gyűlöletkeltő, hamis információit a Facebookon
A Facebook alapító-vezérigazgatója, Mark Zuckerberg alapítványától ösztöndíjat kapó kutatók aláírásgyűjtést kezdeményeztek, amelyben azt kérték Mark Zuckerbergtől, hogy tartsa féken a gyűlöletkeltő bejegyzéseket, köztük Donald Trump amerikai elnök bejegyzéseit is.
A levelet eddig aláíró, egyetemi és kutatóintézetekben dolgozó mintegy 60 tudós - a levél tanúsága szerint - úgy véli, hogy
az amerikai elnök is "hamis információkat és gyújtó hangú közleményeket" tesz közzé e közösségi média oldalain.
A szombaton közzétett levélben arra kérik Zuckerberget, hogy "fontolja meg szigorúbb politika bevezetését az emberek számára kártékony hamis információk és gyújtó nyelvezet" visszaszorítására, amelyre szerintük különösen szükség lenne e mostani, tüntetésekkel terhelt időszakban.
A levél aláírását kezdeményező három kutató egyike, a Harvard Egyetem orvosi karán dolgozó Deborah Marks újságíróknak elmondta: az aláírók "küldetése ellentétes a Facebook bizonyos téren tanúsított hozzáállásával, tehát arra bátorítjuk, hogy inkább az igazság és a történelem jó oldalára álljon, amint ezt a levélben is javasoljuk".
https://168ora.hu/itthon/zuckerberg-donald-trump-gyuloletkeltes-186231
Íme, a nemzeti konzultáció összes kérdése, Soros György, a migránsok és az idősotthonok a legfontosabb témái
https://168ora.hu/itthon/nemzeti-konzultacio-utolso-kerdesek-186226
Megint kijátsszák a cigánykártyát - Orbán szerint a többséget a kisebbség veszélyezteti
Nem cigány a Deák téri kettős gyilkosság tettese. Ezt tudták annak a múlt heti szélsőjobbos tüntetésnek a résztvevői is, akiket a tények nem zavartak abban, hogy a késelés színhelyén a „cigánybűnözés” ellen tiltakozzanak. Biztatást jelentett számukra, hogy a rendőrség félrenézett, miközben elvben még hatályos a tömegrendezvények korlátozása, de erőt meríthettek a miniszterelnök bennszülöttekről szóló korábbi elmélkedéséből is. Orbán Viktor a gyöngyöspatai romák kártérítéséről szóló kúriai döntés kapcsán arról is beszélt, hogy a többséget a kisebbség veszélyezteti.
És akkor Mészáros Lőrinc könyvelői elégedetten dőltek hátra
Kijöttek a számok arról, hogy nemcsak a turizmus, hanem az ipar és a kereskedelem több ágazata is földbe állt a koronavírus-járvány idején; sorra teszik közzé a cégek a 2019-es beszámolóikat; forrnak az indulatok az Egyesült Államokban. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója,.
https://hvg.hu/gazdasag/20200607_Es_akkor_Meszaros_jarvany_koltsegvetes_ipar
Padlógázra kapcsol Magyarország, ha leráztuk a járványt
Az idei évi visszaesés csak átmeneti megingás lesz a kormány előrejelzése szerint, a következő években ugyanis folytatódik az erőteljes gazdasági növekedés. A bővülés motorja a fogyasztás lehet.
https://mfor.hu/cikkek/makro/padlogazra-kapcsol-magyarorszag-ha-leraztuk-a-jarvanyt.html?
Nagy a jelentősége Orbán Viktor minszki látogatásának
Magyar Hírlap
A Századvég vezető külpolitikai elemzője úgy látja, hogy nagy a jelentősége Orbán Viktor miniszterelnök minszki látogatásának, mert azt jelenti, hogy Magyarország ismét egy lépéssel a Fehéroroszországra gazdasági szankciókat kiszabó Európai Unió előtt jár.
https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20200606-nagy-a-jelentosege-orban-viktor-minszki-latogatasanak
Nem adjuk!
Összefognánk mi nagyon is szívesen minden jóakaratú emberrel, nemzettel, állammal ezen a világon. Nem kellemes szembemenni, mindig szembeszegülni a széllel!
Magyar Hírlap
Megsértődni teljesen felesleges, de egy kis vagy akár nagy dac azért szükséges, nem düh, az sohase jó tanácsadó, de valami makacsság, szívósság, hajthatatlanság, az kell. Bátorság. Nem adjuk!
A mai sok álságos megvalló és a sok álnok megtagadó többet árt nekünk, mint Haynau, Sztálin és Brezsnyev együttvéve. Mint Révai, Aczél és utódaik összeadódva. Mint az összes félbolond – félig bolond – blogger, influencer. Jelentsen ez bármit is.
https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200606-nem-adjuk
A JOBBIK NÉPPÁRTOSODÁSA ÉS AZ EGYPÁRTRENDSZER
A néppártosodás gondolata Budapesten született meg, és ezt kellett volna szeretnie a bázisnak, akik addig a Jobbik tagságát adták. Így lesz a Jobbikból budapesti klub.
https://azonnali.hu/cikk/20200606_a-jobbik-neppartosodasa-es-az-egypartrendszer
Balhé a Fidesznél: már kilenc gyanúsítottja van a kormánypárti képviselő korrupciós ügyének
Boldog István fideszes képviselő ügyében összesen kilenc gyanúsított van – árulta el Polt Péter legfőbb ügyész Csányi Tamás jobbikos képviselő kérdésére.
Az ügyészség hivatali vesztegetés és más bűncselekményekkel gyanúsítja Boldog Istvánt és társait.
Eddig azt lehetett tudni, hogy Boldogon kívül öt másik személyt, köztük F. Petra törökszentmiklósi fideszes képviselőt – aki Boldog István jobbkezeként volt ismert – gyanúsítanak.
Csányi információi szerint a gyanúsítottak között Boldogon kívül több közszereplő és politikus akad, ám a nyomozás érdekeire hivatkozva az ügyészség semmi részletet nem volt hajlandó elárulni.
Boldog Istvánék az ügyészség szerint uniós pályázati pénzekkel éltek vissza: választókerületében a polgármestereknek a pályázatok sikeressége érdekében az általuk kijelölt cégekkel kellett szerződniük.
Vannak vállalkozások, amelyek alig érzik meg a járványt
Van olyan balatoni vállalkozó, aki 150 millió forinttól esett el a járvány alatt. A Heti Napló által megkérdezett jachtklub vezetője szerint, azok a vállalkozások járhatnak jól, akik amúgy is csak nyáron tartanak nyitva.
Május legvégén jóindulattal is csak félig volt tele a balatoni komp. A járvány csendesedik, a Balaton meg éled. Március 10-én Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt, hogy a gazdasági ágak közül a legnagyobb veszélyben talán a turizmus van. „A turisztikai szezon idén kampó. Tehát úgy kell számolnunk, hogy ezeknek idén mind végük van” – mondta a miniszterelnök.
http://www.atv.hu/belfold/20200606-vannak-vallalkozasok-amelyek-alig-erzik-meg-a-jarvanyt