2020, június 25 - 08:56 Sajtószemle
"Számos meglepetést tartogathat a második hullám" - interjú Dr. Svéd Tamással, a Magyar Orvosi Kamara titkárával
A múlt hét csütörtöki Kormányinfón elhangzott, hogy a koronavírus-járvány ősszel várható második hullámára tökéletesen fel van készülve a magyar egészségügy. De vajon ők is így érzik? Dr. Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara titkára válaszolt kérdésünkre.
bár sok szempontból felkészültebbek vagyunk, a járvány esetleges nagyobb második hulláma számos meglepetést és kihívást tartogathat.”
Az is fontos, hogy ha szükségessé válik, a korábbi, közel teljes leállítás helyett az egészségügy átalakítását sokkal körültekintőbben, tervezetten, kellő időben meghozott döntésekkel, írott és archivált egyértelmű utasításokkal, az intézmények eltérő működését, szerkezetét és progresszivitását figyelembe véve kell megvalósítani, ellenkező esetben a „láthatatlan áldozatok”, azaz a járvány miatt késve vagy egyáltalán nem ellátásra kerülő betegek száma drasztikusan megnőhet” – hangsúlyozza a MOK titkára.
Mindeközben a Magyar Orvosi Kamara fontos lépésre szánta el magát: június 19-én, pénteken megkezdte az önként vállalt többletmunka és külső ügyeleti vállalások felmondásának ügyvédi letétbe helyezését. Arra kérik az orvosokat, hogy mondjanak nemet a kötelező munkaóráikon felüli, szabadidejük terhére végzett többletmunkára. Céljuk, hogy a mostani, önkizsákmányolásra épülő rendszert egy betegbiztonságot garantáló, fenntartható, átlátható és hálapénzmentes egészségügy váltsa fel. A csatlakozás önkéntes.
A monetáris tanács szerint tragikusan alakulhatott a második negyedév a gazdaságban
Hét százalékos mínuszban lehetett a GDP, ezért gyorsan lépni kellett a kamatvágással, hogy tényleg V-alakú lehessen a válság. A tanács óvatosabbá vált a növekedési kilátásokat illetően.
Az EU tragédiája: a törökök az olaszokkal szövetkeznek a franciák ellen
Ankara és Róma egy hete közös tengeralattjáró hadgyakorlatot tartott a Kelet-Mediterráneum térségében. Izrael érdekei Észak-Afrikában a líbiai proxi háborút még bonyolultabbá teszi. Káncz Csaba jegyzete.
Lemondott az Index vezérigazgatója
Pusztay András saját döntése alapján benyújtotta lemondását, így a mai naptól, 06.23-tól Ződi Zsolt az Index.hu Zrt vezérigazgatója.
Az új, gazdaságosabb működési koncepciót Pusztay András vezérigazgatónak kellett volna elkészítenie, aki már tegnap jelezte, hogy nem tudná lelkiismerettel végezni a megszorításokat, ezért kérdésessé vált, hogy folytatja-e munkáját.
https://nepszava.hu/3082627_lemondott-az-index-vezerigazgatoja
Kísértetiesen úgy tálalja a kormánymédia az Index-ügyet, mint annak idején a Népszabadság bezárását
Kísértetiesen hasonló magyarázattal tálalja az Index körüli történéseket a kormányzati szócsőnek tartott Origo, mint amivel annak idején a Népszabadság bezárást „indokolta” meg a kormánymédia.
Emlékezetes, működésének hatvanadik évében megszüntetett lap kapcsán az azt megvásárló Mediaworks állt elő azzal, hogy a Népszabadság veszteséges volt, ezért kellett bezárni. 2016. októberének végén a kiadóvállalat megbízott vezérigazgatója – Katona Viktor – a cég minden dolgozójának levelet küldött arról, hogy „a jelenlegi üzleti modellben
a Népszabadság eddig is és most is jelentős veszteséget termel,
ezért a Népszabadság üzleti modelljét teljesen új alapokra kell helyezni.” (Ezt a aztán a Mediaworksöt tulajdonló cég feje, Heinrich Pecina is megismételte, egy osztrák lapnak arról beszélt, hogy a döntésnek kizárólag gazdasági okai vannak, mivel a lap az elmúlt tíz évben csak veszteséget termelt.)
Most hasonló narratíva bontakozik ki, mégpedig az Origónál,
ahol „Börtönnel fenyegetőzik Gyurcsány pártja, mert az őket támogató Index a szétesés szélére került - a romló üzleti eredmények miatt” címmel jelent meg cikk. Ezt Szabó Szabolcs országgyűlési képviselő vette észre. A cikk elején aztán újra megismétlik, hogy „a tavalyi rossz üzleti eredmények miatt” merült fel "állítólag" a szerkesztőség működésének átszervezése.
https://168ora.hu/itthon/nepszabadsag-index-mediaworks-hungary-zrt-186929
BEJÖTT A PAPÍRFORMA: NYÍLTAN SZÉLSŐJOBBOLDALI LESZ AZ ÚJ SZABAD EURÓPA RÁDIÓ
Amerikai Népszava
Nemcsak a nevét, hanem a Szabad Európa Rádió (SZER) múltját is megszégyeníti az új rádió, amely ezen a néven jön létre. Amikor a rádió vezetői fontosnak tartották, hogy Kovács Zoltán propagandistával, a kormányzati hazugságok kommunikációjának fő felelősével egyeztessenek, már lehetett tudni, hogy az új “Szabad Európa” nem az lesz, amit sokan várnának tőle. Nem a szabadság és a demokrácia, hanem a szélsőbboldali Orbán-rezsim támogatója lesz, és éppen az ellenkezőjét teszi majd, mint az elődje, amely a diktatúra ellen emelte fel a hangját.
A Népszava egy rövid hírben közölte, hogy a helyzet még annál is rosszabb, mint amit várni lehetett. Még a látszatra sem adnak, hanem nyíltan szélsőjobboldali propagandarádió lesz az új “SZER”, amely nem a nyugati demokrácia klasszikus értékeit közvetíti, hanem a szélsőséges “alt right” mozgalom fasiszta szócsöve lesz. A rádiót arra használják, hogy a Trump megválasztásakor megálmodott és az oroszok által támogatott és szervezett neofasiszta világforradalom, benne az orbánista fasizmus eszköze legyen.
https://nepszava.us/bejott-a-papirforma-nyiltan-szelsojobboldali-lesz-az-uj-szabad-europa-radio/
A fiatalok már nem olyan elnézőek a korrupcióval, mint a magyar társadalom többi része
G7
Bár a magyarokra nézve megdöbbentő következtetéseket vonhatunk le az Eurobarométer nemrég nyilvánosságra került eredményeiből – a hazai válaszadók bizonyultak a legelfogadóbbnak a korrupció iránt az unióban –, tévedés azt gondolni, hogy a társadalom minden csoportjában egyöntetűen alacsony az efféle cselekmények felett szemet hunyó állampolgárok aránya.
Jelentős különbség mutatkozik például a 24 év alattiak és az idősebbek vélekedései között: a legfiatalabb korosztály a többihez képest sokkal kevésbé elnéző a korrupciós esetekkel kapcsolatban.
grafikonnal
A budapestiekre már eddig is aránytalanul kevés önkormányzati forrás jutott, de még ebből is elvesz a kormány
G7
A közel 3,2 ezer milliárdból gazdálkodó önkormányzatoktól elvontak 31 milliárd forintnyi gépjárműadót, év végéig eltörölték az eddig 21 milliárdot hozó idegenforgalmi adót, illetve a parkolási bevételek éves 49 milliárdjának jó része is kiesik.
Mindez önmagában 3 százalékos bevételkiesést jelent, miközben a települési önkormányzatok bevételének negyedét adó iparűzési adó bevételek is jelentősen, várhatóan nagyjából 5 százalékkal csökkennek idén.
Mindezek hatására
csak az eddigi intézkedések és a gazdaság visszaesése miatt minden 20. forintja kiesik 2020-ban az önkormányzatoknak.
Az utolsó teljesen lezárt 2018-as költségvetési év adatai alapján megvizsgáltuk, hogy a települési önkormányzatok egy főre vetítve mekkora összeggel gazdálkodhatnak.
grafikonnal
Állatbarát, csendes, fényfestős államalapítási ünnepet tervez Pécs, tűzijáték nélkül
pécsma
Míg a kormány az állami augusztus 20-i ünnepségen több mint 1 milliárd forintot lő az égbe tűzijáték formájában, addig a pécsi önkormányzat csendesebb, gazdaságosabb és állatbarátabb államalapítási ünnepet tervez – tudta meg a Pécsi Stop.
A 24.hu írta meg, hogy a kormány egy nettó 6,575 milliárd forintos keretösszeget költhet az idei augusztus 20-i ünnepségekre, melyből, durván 4,6 milliárd forintot kötelezően ki kell meríteni erre a célra. Ebben az összegben pedig még nincs is benne nettő 1,3 milliárd forintos tűzijáték.
Pécsett ilyesmit nem tervez a városvezetés – tudta meg a Pécsi Stop – mivel a városban ekkortájt több rendezvény is lesz, melyek közül az augusztus 20-ai ünnep kiemelkedik: a Dóm téren komolyzenei koncertet tartanak majd az államalpítás ünnepén, de számíthatunk fényfestésre is egy másik helyszínen.
Vidnyánszky Attila és az oktatási színvonal: kaposvári munkássága 2012-től
„Az SZFE oktatási munkájának minőségét a szakma jelentős többsége régóta alacsony színvonalúnak tartja” – ezzel provokatív, az inszinuáció határát súroló mondattal szította tovább a Színház- és Filmművészeti Egyetem rapid átalakítása körül amúgy is háborgó indulatokat a Teátrumi Társaság, valójában Vidnyánszky Attila kommünikéje. Mire ez a pökhendiség? – ennek jártunk utána.
A NER 2010 környékén kezdődött színházi "térfoglalása" úgy kezdődött, hogy az SZFE akkori rektora, Ascher Tamás visszaütött: nem teljesítette Vidnyánszky óhaját, aki osztályt akart indítani Budapesten. Ettől talán nem függetlenül 2011 szeptemberében a somogyi megyeszékhelyen tűnt fel Vidnyánszky Attila, akit a város és a színházi szakma megdöbbenésére címzetes egyetemi tanárrá neveztek ki a Kaposvári Egyetemen.
A következő év márciusában az egyetem művészeti karán a tanszékeket „intézetekké” keresztelték át, ennek célját nem is nagyon titkolták: Vidnyánszkynak semmilyen tudományos képesítése nem volt, így a szabályok szerint tanszékvezető sem lehetett. Intézetvezető viszont gond nélkül: a pályázatban úgy fogalmaztak, hogy „menedzserszemléletű” vezetőt keresnek. Később – egy törvénymódosítás után és az akadémiai bizottság véleményét lesöpörve – ő és Eperjes Károly a Kossuth-díjukra megkapták az egyetemi tanári címet.
Határozott ígérete ellenére Vidnyánszky még abban az évben kirúgta a tanszékvezetőt, Csáki Juditot, Jászai Tamás színházesztétika-tanárt, Réthly Attila és Mohácsi János rendezőket. Csáki hosszú pereskedés után elégtételt kapott a bíróságtól: bizonyítást nyert, hogy hamis indokokkal távolították el. Később Kocsis Pál színész, osztályfőnök és mások is hasonló sorsra jutottak. Jött helyettük Eperjes Károly, nyomában Fábry Kornél atya mint hitoktató, vagy Takaró Mihály, aki gyakran használta a „professzor-doktor” címet, de megfordult itt Ernyey Bélától Oberfrank Pálig számos celebritás, akinek a „tanítás” addig kimaradt az életéből.
Kevés munkanélkülit csábít a katonaélet: eddig hatszázan jelentkeztek a Honvédséghez
Idén 3800 álláskeresőt vár a hadsereg a speciális önkéntes tartalékosi programba. Ehhez képest az érdeklődés egyelőre visszafogott.
Bár továbbra is több ezer fő jelentkezésével számolnak a Magyar Honvédségnél, eddig hatszázan érdeklődtek a nemrég bejelentett, munkanélkülieknek létrehozott speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálat iránt - tudtuk meg a Honvédelmi Minisztériumtól.
A foglalkoztatási mélypont közelében
Az elmúlt egy hétben ugyanannyian regisztráltak álláskeresőként a járási hivatalok foglalkoztatási osztályain, mint ahányan kikerültek a rendszerből.
https://nepszava.hu/3082662_a-foglalkoztatasi-melypont-kozeleben
Nem béremelést kapnak a tanárok
A valódi béremelés azt jelentené, ha a tanári bérek 2015 óta befagyasztott vetítési alapját (ami a 2014-es minimálbér összege, 101 500 forint) emelnék meg.
A szakmai ágazati pótlék – amelyet egy törvényi erejű alapilletmény-emeléssel szemben a kormány bármikor rendeletben visszavonhat – bruttó 20-40 ezer forint közötti összegeket jelent a végzettségtől és a pályán töltött időtől függően, ez pedig – bár a semminél több – a PSZ alelnöke szerint nem fogja megállítani a pályaelhagyást és a tanárszakra jelentkezők számának csökkenését.
https://nepszava.hu/3082674_nem-beremelest-kapnak-a-tanarok
Hiába voltak a frontvonalban, jó, ha a kormányzati jutalom ötödét megkapják
Az idősotthonok fenntartói szerény eszközeikkel próbálják elismerni dolgozóik erőfeszítéseit, ők ugyanis kimaradtak a kormány jutalomosztásából, az átlagkeresetük pedig alig bruttó 300 ezer forint.
Ahol már eldöntötték a juttatás összegét, onnan szerény, az egészségügynek szánt jutalom legfeljebb ötödét kitevő összegről érkeztek hírek. Győr nemrég megválasztott kormánypárti polgármestere, Dézsi Csaba András június 16-án jelentette be, hogy a város 250 szociális dolgozója egyszeri 110 ezer forintos bérkiegészítést kap, mivel az elmúlt hónapokban az egészségügyi dolgozókhoz hasonlóan ők is az első vonalban harcoltak a járvány elleni védekezés során.
Arról is lehetett olvasni, hogy Budapesten 100 ezer forint egyszeri jutalmat kapnak a szociális dolgozók, illetve hogy az egyházi intézményekben extra cafeteriajuttatást, jutalmat, pénzbeli támogatást terveznek.
A tatabányai önkormányzat 30 százalékos bérkiegészítést ad a Tatabányai Járási Egyesített Szociális Intézményben dolgozóknak a koronavírus-járvány miatt megnövekedett többletfeladatok kompenzálására.
https://24.hu/fn/gazdasag/2020/06/24/jutalom-idosotthonok-dolgozoi-berkiegeszites/?
Rónay Tamás A butaság vírusa
A spanyolnátha második hullámának tombolása idején, 1918 őszén a világ számos pontján nem nyitottak ki az iskolák, a színházak és a mozik sem. A magas halálozási arány miatt viszont a hívek valóságos ostrom alá vették a templomokat. Sokan csak a vallás erejében bíztak.
Nálunk is eldöntötték, nincs már járvány, így szintén 16 ezer néző előtt bonyolíthatták le múlt szombaton a Fradi-Újpest rangadót. Aztán majd augusztus 20-án is megünnepelhetjük tömegesen a járvány legyőzését, természetesen súlyos milliárdokért.
Sajnos a butaságnak mintha tényleg nem volna határa, s ezt jól tudják és használják ki a felelős közszereplők is. Novak Djokovic szerb teniszező például Adria Tours néven szervezett tornát, melynek második állomását a múlt hétvégén Zadarban tartották. A szerb teniszcsillag megnyugtatásul közölte, a Balkánt nem érinti úgy a járvány, mint mondjuk az Egyesült Államokat. Ennek megfelelően a résztvevők éjjel nagy bulit csaptak, aztán néhány napon belül több, a tornán részt vett sportolóról – köztük magáról Djokovicról – derült ki, hogy megfertőzte őket a vírus.
Pedig nagyon jó lenne mielőbb megállítani, megfékezni a járványt. A butaság vírusát.
https://nepszava.hu/3082682_a-butasag-virusa
Világszerte több mint 9,2 millió a koronavírus-fertőzöttek száma, a gyógyultaké meghaladta a 4,6 milliót
Egy nappal korábban még 9 079 452 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 471 754, a gyógyultaké pedig 4 513 310 volt. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma és a számontartás kritériumai is különböznek. A fertőzés 188 országban és régióban van jelen.
Index-főszerkesztő: Nem látjuk még, mi következik
„Nem az történt, hogy kineveztünk valakit, hogy hajtson végre olyan megszorítást, amire Pusztay András nem volt hajlandó. Egy új konszolidációs koncepciót fogunk kidolgozni Ződi Zsolttal”
– nyilatkozta a Népszavának Bodolai László.
Hozzátette, hogy Ződi más formájú érkezése régebb óta tervben volt, Pusztay lemondása tette indokolttá kinevezését, akit a szerkesztőség vezetése is jól fogadott. Kérdésünkre, hogy tudnak-e a szerkesztőség függetlenségére garanciákat adni, Bodolai igennel felelt, reméli helyreáll a bizalom. Kedd délután Dull Szabolcs főszerkesztő - akit a hét elején menesztettek a Zrt. igazgatóságából - a portálon megjelent közleményében azt írta:
"Nem látjuk még, mi következik az újságért és a szerkesztőség egységéért mindig kiálló vezérigazgatónk távozásából. Egy valamit azonban biztosan tudunk: továbbra is ragaszkodunk a tartalmi függetlenséghez és a szerkesztőség érinthetetlenségéhez. És a következő napokban egyértelmű biztosítékokat várunk, hogy megmaradjanak azok az értékek, amelyek miatt az Index az ország legnagyobb, legolvasottabb lapja."
https://nepszava.hu/3082651_index-foszerkeszto-nem-latjuk-meg-mi-kovetkezik
Szabad szemmel: az Európai Bizottság három oldalról próbálja feltartóztatni a jogállam visszaszorulását
Nemzetközi sajtószemle, 2020. június 24.
Trump vízumstopja
Szőcs László Magyar Nemzet
Több száz magyarországi igénylőt is érinthet, hogy Donald Trump amerikai elnök újabb munkavállalói vízumok kiadását függesztette fel. A megszokott ügyintézés azonban a koronavírus-járvány miatt egyébként is szünetel a Szabadság téri konzulátuson, noha elemzik, helyreállhatna-e már, közölte lapunkkal a nagykövetség.
https://magyarnemzet.hu/kulfold/trump-vizumstopja-8285010/
Donald Trump a barátunk
Szajlai Csaba Magyar Nemzet
Magyarország szempontjából az lenne az ideális, ha Donald Trump maradna Amerika első számú vezetője.
a magyar gazdaság számára is kiemelt jelentőségűek a tengerentúli kapcsolatok. Olyannyira, hogy az amerikai befektetések a németek mögött a legnagyobbak Magyarországon, az amerikai vagy amerikai-magyar vállalatok a legjelentős munkaadók közé tartoznak. Energiapolitika terén az Egyesült Államok törekszik az erősen egyoldalú orosz függés lazítására, Magyarországnak hasonlóan geopolitikai érdeke az energiabehozatal diverzifikációja. A magyar-amerikai kapcsolatok a védelmi kapcsolatok terén is kiegyensúlyozottnak mondhatók az utóbbi években: Magyarország különösen a külföldi missziókban teljesített erőn felül, GDP-arányos védelmi költségvetése azonban elmaradt az Egyesült Államok által megkívánt mértéktől. Hazánk ezért ígéretet tett a védelmi kiadások növelésére, melynek első lépései már meg is történtek.
Időközben megritkultak a hivatalos amerikai kritikák is Magyarországgal szemben, és előtérbe kerültek a közösen vallott értékek és érdekek.
https://magyarnemzet.hu/velemeny/donald-trump-a-baratunk-8284779/
Fehér életek
Ch. Gáll András Magyar Nemzet
A huszonkét játékos, a tartalékok és az edzői stáb tagjai éppen féltérdre ereszkedtek, amúgy Colin Kaepernick-módra, mindenki próbált kellőképpen ünnepélyes arcot vágni az Etihad Stadionban – már legalábbis a zöld gyepen, mert az 55 ezer szurkolót olyan nagyon nem érdekelte a kötelező áhítat –, amikor egyszer csak motorzúgás zaja verte fel a csendet. És megjelent a stadion felett egy kis sportrepülőgép, maga után húzva a levegőben a rémes feliratot: „White Lives Matter Burnley”.
Volt itt minden, amit a korszellem megkíván: mea culpa, ruha megtépése, előbb térdre, majd arcra borulás, épphogy rituális öngyilkosságot nem követtek el a Burnley FC vezetői. Miközben semmi egyéb nem történt, mint az, amit a Burnley közleménye is hangsúlyoz: a felirat megszövegezői küzdenek a faji megkülönböztetés ellen. Mert ha világméretű mozgalommá terebélyesedhet egy banális közhely hangoztatása – számít a feketék élete –, akkor ennek az inverzét sem lenne szabad tiltani, hiszen aligha van ember a földön, aki kétségbe vonná a „számít a fehérek élete” mondat legitimitását.
A rendőrség amúgy gőzerővel nyomoz az akció szervezői után. Már csak az érdekelne, hogy a büntető törvénykönyv melyik passzusának megsértéséért…
Hogy a közvélemény mennyire nem azonosul a klubvezetés közleményével, arra itt van néhány angol nyelvű hozzászólás a repülős videó alól:
https://magyarnemzet.hu/ahelyzet/feher-eletek-8285244/
Sorsdöntő beruházások kezdődnek
Köpöncei Csilla Magyar Nemzet
Az agrártárca százmilliárd forintos programmal indítja a nyarat. A már bejelentett állattenyésztési és kertészeti felhívások mellett öntözésfejlesztésre is pályázhatnak a gazdák – mondta lapunknak Nagy István agrárminiszter. A legkisebbek kezét sem engedik el, már folynak az előkészítési munkálatai annak az 5,5 milliárd forintos új konstrukciónak, amely a kistermelők előrelépését és a helyi piacok létrehozását támogatja. A tárcavezető szerint az a cél, hogy a magyar agrár-élelmiszeripar a koronavírus-járvány okozta válságból megerősödve kerüljön ki.
https://magyarnemzet.hu/gazdasag/sorsdonto-beruhazasok-kezdodnek-8286078/
Budapest minden támogatást megkap, a városvezetésnek élni kellene vele!
ORBÁN BALÁZS ORIGO
Jelenleg annyi pénz van Budapest számláján, amennyiből hatszor fel lehetne újítani a Lánchidat. Ennek ellenére a Főváros ellenzéki városvezetése gyakorta mutogat a Kormányra, ha valamilyen ügyben kudarcot vall. Ez a felelősséghárítás a koronavírus-járvánnyal szembeni védekezés idején szinte rutinszerűvé vált. Mindez annak fényében különösen ellentmondásos, hogy a Kormány az elmúlt években kiemelt figyelmet fordított a nemzet fővárosára. Budapest a költségvetés legnagyobb kedvezményezettje és a kormányzati politika egyik legnagyobb haszonélvezője is egyben. Ami helyes is, hogy így van, hiszen városunk az ország fővárosa! Már csak élni kellene a lehetőséggel!
https://www.origo.hu/itthon/20200623-budapest-orban-balazs.html
A baloldal retteg a nemzeti konzultációtól
BORDÁCS BÁLINT origo
Az, hogy valaki a nemzeti konzultációs íveket közcélnak álcázott magáncélra kívánja felhasználni, súlyos adatvédelmi aggályokat vet fel, ráadásul ez a módszer torzíthatja a konzultáció végeredményét - nyilatkozta az Origónak ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője, aki szerint a baloldal retteg a népszerű intézménytől, azért próbálja mindenáron megtorpedózni. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke az Origónak nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy kizárólag meghatározott célból lehet adatot kezelni.
Miután a baloldal "visszagyűjtési akcióba" kezdett a nemzeti konzultációs kérdőívek kapcsán, ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogászt, a Századvég jogi szakértőjét kérdeztük, milyen adatvédelmi kérdések merülhetnek fel.
Orbán vejének milliárdos haszna lett a félkész visegrádi hotelből
Tiborcz István milliárdos összeget utalta ki magának közvetett tulajdonában lévő Hotel VSGRD Kft.-ből.
A Longoria Holding Zrt.-n keresztül osztalékként pontosan 1,075 milliárd forint vándorolt a miniszterelnök vejének közvetlen tulajdonában álló BDPST Zrt.-hez – írta az Mfro.hu.
Tiborcz nagyjából 1,5 milliárd forint körüli összegért vehette meg a befejezetlen visegrádi luxushotelt, amire az utóbbi két évben gyakorlatilag semmit sem költött, hiszen az ingatlan könyv szerinti értéke érdemben nem változott. Az épülettorzót tavaly 3,6 milliárd forintért értékesítette tovább Szíjj Lászlónak és érdekeltségének.
A Holtel VSGRD a május 31-ei határidőt betartva nyújtotta be a cégbírósághoz a 2019-es éves beszámolóját. Ebből kitűnik, hogy az elmúlt években már-már tetszhalott állapotban vegetáló Hotel VSGRD-nak ugyan értékesítésből származó bevétele ezúttal sem volt, de a korábbi 7,2 millió forint után 3,65 milliárdot számolt el egyéb bevételként.
https://24.hu/fn/gazdasag/2020/06/24/tiborcz-istvan-visegradi-hotel-osztalek/
Trump a tüntetőknek: Gyűlölik a mi történelmünket!
Donald Trump, amerikai elnök az erőszakos tüntetőket bírálta kedden este az arizonai Phoenixben tartott kampányrendezvényén.
Miután keddre virradóra a fővárosban, Washingtonban a Fehér Ház előtti téren erőszakos tüntetők megpróbálták ledönteni Andrew Jacksonnak, az Egyesült Államok hetedik elnökének az emlékművét, Trump azt hangoztatta, hogy „egy békés politikai mozgalom nem így viselkedik”. Majd hozzáfűzte: „ez a totalitárius rendszerek és a diktátorok viselkedése, és azoké, akik nem szeretik az országunkat”.
Az elnök úgy fogalmazott: az erőszakos tüntetők „gyűlölik a mi történelmünket, gyűlölik a mi értékrendünket és gyűlölnek mindent, amit mi, amerikaiak becsülünk”. Leszögezte: „mi nem térdelünk le a baloldali zsarnokok előtt”.
https://24.hu/kulfold/2020/06/24/donald-trump-kampany-tuntetok/
Deutsche Welle: Vége lehet a magyar sajtószabadságnak
Magyarországon már csupán néhány, tényleg önálló sajtóorgánum maradt, ám ezek működését Orbán Viktor nyugodtan tűrheti, mert csak viszonylag kevés emberhez jutnak el - írja a Deutsche Welle.
Kivéve az Indexet, amely messze népszerűbb minden másnál a médiakínálatban, így a legfontosabb a szabad sajtótermékek sorában. A mintaszerű minőségi újságírást képviseli, amivel időnként teljesen feldühíti a miniszterelnököt, annak pártbarátait és a kabinet tagjait, akik ezt esetenként nem is titkolják. Ám most odáig jutottak a dolgok, hogy a szerkesztőség úgy látja: nagy baj fenyegeti a függetlenségét - mutat rá a Deutsche Welle, a külföldre sugárzó német közszolgálati adó. A szerző, Keno Verseck emlékeztet arra, hogy már eddig is voltak jelek, mármint hogy a hatalom trükkök segítségével igyekszik befolyása alá vonni a portált, vagy legalább is mérsékelni kritikus hangvételét.
https://hvg.hu/360/20200624_Deutsche_Welle_Vege_lehet_a_magyar_sajtoszabadsagnak
Pintér Sándor titka: nem véletlenül áll Orbán háta mögött több mint 20 éve
Orbán Viktor eddigi kormányainak egyetlen állandó tagja van: Pintér Sándor, aki ráadásul bármilyen területen bevethető és lojalitása megkérdőjelezhetetlen. A mindenügyi miniszter legutóbb az egészségügyi rendszer átszervezésénél bukkant fel mint megoldóember.
Erről szól még a cikk:
Miért a belügyminiszter szervezi át az egészségügyet is?
Hogyan kerültek Pintér emberei a titkosszolgálatok élére?
Milyen nyomozások húzódtak el Pintér minisztersége alatt?
https://hvg.hu/360/202025__pinter_sandor__mindenugyi_miniszter__lojalitas__megoldoember
Amit az elmúlt tíz évben megtanultam itt: az igazságnál nem kell több
Mit jelent az Index nekünk? Olvasóink, hírességek és az indexesek mesélnek az Indexről
https://index.hu/kultur/media/2020/06/24/index_fuggetlenseg_mit_jelent_neked_az_index/
Teljesen kiakadtunk az EU klímavédelmi céljaira
Az Európai Bizottság felelőtlen hozzáállásával veszélyezteti a 2022-es agárkifizetéseket pusztán azért, hogy a Zöld Megállapodásban foglalt teljesíthetetlen környezet- és klímavédelmi előírásokat minél előbb ráerőltesse a gazdákra.
- közölte az MTI-nek Nagy István agrárminiszter. Nagynak az nem tetszik, hogy nincs még megállapodás az új uniós költségvetésről, így a uniós mezőgazdasági támogatásokról is később állapodhatnak csak meg az országok, így szerinte nincs reális esély arra, hogy ezek 2022-től el is induljanak.
https://index.hu/gazdasag/2020/06/23/teljesen_kiakadtunk_az_eu_klimavedelmi_celjaira/
Aktív a Soros-lobbi az Európai Unióban
Amerikai techóriások képviselői és a milliárdos emberei adják egymásnak a kilincset Brüsszelben – derül ki az Alapjogokért Központ elemzéséből
Őry Mariann Magyar Hírlap
https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20200624-aktiv-a-soros-lobbi-az-europai-unioban
Tarlós mára a Lánchidat is felújította volna a fideszes Láng Zsolt szerint
Hatalmi ambíciók
Magyar Hírlap
Karácsony Gergely ahelyett, hogy a város működéséért, fejlődéséért dolgozna, kilencedik hónapja facebookozik, kísérletet folytat a közlekedőkkel, és öncélú politikai vitákat gerjeszt a kormánnyal – fogalmazott lapunknak Láng Zsolt, a budapesti Fidesz–KDNP frakcióvezetője.
ĀA folyamat, hogy ezt megcsináljuk, folyamatban van – avatta be a közt a baloldali városháza rejtelmeibe minapi nyilatkozatában a momentumos Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes
Magyar Hírlap
Legyünk pontosak: okosvárosért és részvételiségért felelős főpolgármester-helyettes. A budapesti olimpiarendezés meghiúsítását már teljesítő, a parlamentbe jutást egyelőre elbukó pártocska politikusa a Lánchíd felújítása körüli viták kapcsán találta fején (ismét) a szöget.
A tettvágy persze főnökében, az inkább baloldali–ellenzéki aktivistaként, mintsem a nemzet fővárosának gondos gazdájaként viselkedő Karácsony Gergelyben sem buzog, a kommunikációs stratégia azonban egyre kiforrottabb. Sőt, ismerjük el: elkészült. Olyannyira, hogy immár négy pontban foglalta össze Gál J. Zoltán főtanácsadó és csapata, tegnap ki is került a Facebookra.
Bár eddig erről nem volt szó, most már ott tartanak Karácsonyék, hogy a „főváros hónapok óta dolgozik a Lánchíd felújításán, hamarosan kiírjuk az erre vonatkozó közbeszerzést”. Nocsak, nocsak!
https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200624-a-hisztikiraly-panaszai
Magyarország az uniós innovációs lista sereghajtói között van
Összességében javult Európa innovációs tevékenysége, ám Magyarország a kevésbé innovatív országok egyike a tagállamok között – számol be a hvg.hu az az Európai Bizottság 2019-es adatokat feldolgozó európai innovációs ranglistájának eredményeiről.
A kimutatás az unió országait több csoportra: a vezető innovátorok, a jelentős innovátorok, a mérsékelt innovátorok és a lemaradó innovátorok csoportjába osztja.
Ez alapján továbbra is Svédország teljesítménye a legjobb az EU-ban. A svédeket Finnország, Dánia és Hollandia követi. Az innovációs eredmények növekedési mértékét tekintve kiemelik Litvániát, Máltát, Lettországot, Portugáliát és Görögországot.
Magyarország továbbra is tartja a helyét, és újra a mérsékelt innovátorok közé került; a 23. helyen áll a tagországok között.
Az összesített innovációs mutató értéke az uniós átlag 66,4 százalékát éri el. Megjegyzik azonban, hogy Magyarország kifejezetten rosszul teljesít az innovatív kkv-k együttműködésében, és a kisebb vállalatok kutatásra és fejlesztésre fordított forrásaira is alacsony mutató jött ki.
Az új Nathoz igazodó ötödikes történelemkönyvben felbukkan az Erzsébet-program is
Határidőre elkészültek a módosított Nemzeti alaptantervnek megfelelő új tankönyvek – jelentette be múlt szerdán Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár. A könyvek online elérhetők, augusztus elején megkezdik kiszállításukat az iskolákba.
A tankönyvekre a jól használhatóság mellett a nemzeti elkötelezettség, a gyermekközpontúság és a 21. századi modernitás egyaránt jellemző
– hangsúlyozta az államtitkár. Ugyanakkor a tankönyvek tartalmának böngészése közben a nemzeti elkötelezettség szokatlan formáira is felfigyelhetünk.
Az alábbi részlet az új alaptantervhez készült, ötödikes történelem tankönyvből származik. Az Árpád-kori szenteket bemutató fejezetben Erzsébet is szóba kerül, illusztrációként pedig a kormány szociális üdültetési programjának logója is feltűnik.
https://24.hu/belfold/2020/06/23/nat-tortenelem-tankonyv-tortenelemkonyv-erzsebet-program/
Kevesebb ráfordítással nagyobb kontroll, erről szól az egyetemek alapítványi kiszervezése
Augusztus 1-jétől hat állami egyetem kerül állami vagyonkezelő alapítványok fenntartása alá: a tavaly májusban magánegyetemmé alakított Corvinus Egyetem működési modelljét terjeszti ki most további intézményekre a felsőoktatást közel egy éve felügyelő Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Felkészül további két felsőoktatási intézmény: a Színház- és Filmművészeti Egyetem a tervek szerint szeptemberben, a gödöllői Szent István Egyetem - az agrárképzésben tervezett intézmény-összevonások után - az év végéig alakul át „magánegyetemmé”.
Az idézőjel nem véletlen, a most működési modellt váltó egyetemek csak részben lesznek magánintézmények: pénzügyileg továbbra is az államtól függenek majd. Az egyetemeket fenntartó alapítványok ugyanis nem kapnak olyan, a pénzügyi autonómiájukat megalapozó vagyont, amilyet a Corvinus Egyetemet fenntartó Maecenas Universitatis Corvini Alapítványnak adományozott 380 milliárd forint értékű MOL és Richter részvénypakettek jelentettek.
Az érintett egyetemek továbbra is állami finanszírozással működnek majd, csak épp nem az egy évre előre elfogadott állami költségvetés alapján, hanem 15-25 éves hosszútávú, ezen belül 3-5 éves rövidtávú keretszerződések formájában.
Trump újabb posztját látta el figyelmeztetéssel a Twitter
Donald Trump még kedden reggel a seattle-i tüntetőkre is utalva azt írta a mikroblogon: "Soha nem lesz autonóm övezet Washington DC-ben, amíg én vagyok az elnök. Ha megpróbálkoznak ezzel, komoly erővel találják szemben magukat."
Ezzel az amerikai fővárosban keddre virradóra kitört eseményekre reagált: a Fehér Ház előtti Lafayette téren tüntetők megpróbálták ledönteni Andrew Jackson, az Egyesült Államok hetedik elnökének (1829-1837) emlékművét, lángvágót is elővettek, hogy elmozdítsák talapzatáról a lovas szobrot.
A kaliforniai székhelyű Twitter ezt a bejegyzést jelölte meg és kommentálta. "Ez a bejegyzés megsértette a Twitter abuzív viselkedés elleni szabályzatát. Mindazonáltal a Twitter úgy határozott, hogy a bejegyzés közérdeklődésre tarthat számot, és ezért hozzáférhető marad" - olvasható a mikroblog moderátora által közzétett rövid szövegben.
https://444.hu/2020/06/24/trump-ujabb-posztjat-latta-el-figyelmeztetessel-a-twitter
A NAIH szerint is jogszerűen készítettünk drónfelvételeket a kormánypropagandából meggazdagodott Balásy Gyula luxusvillájáról
Ez év februárjában mutattuk be a kormányzati propagandakampányokat évi több tízmilliárd forintért lebonyolító New Land Media Kft. és Lounge Design Kft. egyik tulajdonosának, Balásy Gyulának a frissen vásárolt luxusvillájáról készített drónfelvételeinket. Balásy Gyula szerint ezzel megsértettük a személyes adatai védelméhez fűződő jogát, ezért először az Átlátszóhoz fordult, majd mikor nem tettünk eleget a felvételek törlésére vonatkozó kérésének, az adatvédelmi hatóságnál indított eljárást. A NAIH friss határozata szerint alaptalanul, mert a hazai és a nemzetközi jogi előírások alapján a sajtószabadságba belefér közüggyel kapcsolatban a magánszférát nem sértő drónfelvétel készítése.
Paul Lendvai: Orbán pávatánca
„Orbán pávatánca” címmel Paul Lendvai a Der Standardban megjelent szokásos heti kommentárjában arról ír, hogy a magyar miniszterelnök mindezidáig nem változtatott hatalmi technikáján, amivel eddig egyfolytában sikeresnek bizonyult. Azaz megvezeti a bírálókat az unió legfelső szerveiben, miközben azok azt hiszik, hogy engedett nekik, ám valójában zavartalanul folytatja irányvonalát –
A szerző szerint, ez a módszer bevált mind az EU-ban, mind az Európai Néppártban. Az elemzés idézi Nádas Pétert, aki már nyolc éve úgy jellemezte Orbánt, mint a hatalom ideológiamentes robotját, aki feltalálta a politikában a kettős gondolkodás, a kettős mérce, a kétszínűség és a kettős nyelv tudatos használatát. Így bármilyen viszály adódik, jön a pávatánc.
https://hirklikk.hu/kozelet/paul-lendvai-orban-pavatanca/365605
A magyarok nagy többsége liberális demokráciát szeretne, és nem is mi félünk legjobban a migránsoktól
A magyarok elsöprő többsége a liberális demokráciát támogatja egy friss felmérés szerint. A Globsec tíz középkelet-európai országban végzett kutatásából az is kiderült, hogy
nem Magyarországon rettegnek a legjobban a migrációtól.
A Politico beszámolója szerint a kutatás a liberális demokráciára, mint rendszerre volt kíváncsi. Litvániában, Lettországban, Szlovákiában és Bulgáriában a válaszadók felénél kevesebben támogatták „a rendszeres választásokat és többpártrendszert jelentő” államberendezkedést. Bulgáriában egyenesen úgy nyilatkozott a felmérésben részt vevők 45 százaléka, hogy ha egy országnak erős és határozott vezetője van, akkor az jót tesz, ha nem kell törődnie a választásokkal.
Ám Magyarországon a válaszadók négyötöde, azaz 81 százaléka a liberális demokráciát támogatja berendezkedésként.
Ennél több támogatója ennek a rendszernek csak Ausztriában van: 92 százalék. A kutatás szerint a magyar és a lengyel (66 százalék) eredmény azt mutatja, hogy a liberális demokrácia támogatottságát nem feltétlenül befolyásolja az, hogy a vizsgált országokban milyen a demokrácia állapota.
A felmérés kitért a migrációra is: míg a csehek és a szlovákok 72 százaléka vélte úgy, hogy a bevándorlók veszélyeztetik az identitásukat és az értékrendjüket, addig a magyar válaszadók esetében ez 52 százalék.
https://168ora.hu/itthon/globsec-politico-liberalis-demokracia-186932
Karácsony ötlete betalált - változást szeretnének a magyarok
A magyarok többsége támogatja Karácsony Gergely főpolgármester ötletét a progresszív parkolásidíj-rendszer bevezetésével kapcsolatban - derült ki a Napi.hu megbízásából a Pulzus Kutató által készített friss közvélemény-kutatásból.
A főpolgármester alapötlete az, hogy progresszív rendszert vezet be, vagyis a parkolási idő hosszával a díj is emelkedik, azok pedig, akik gyorsan intézik ügyeiket akár fizetés nélkül is megúszhatják. Ha ez megvalósul, akkor a fizetős parkolás élérheti eredeti célját, vagyis, hogy a helyek gyorsan cserélődjenek.
A hvg.hu információ szerint a tervet az érintett polgármesterek többsége is támogatja, és hamarosan indulnak az egyeztetések.
A kerületeknek azt is meg kell oldaniuk, hogy ne tolják egymásra az autósokat. Az érthető, ugyanis hogy a belváros felé közeledve emelkednek a díjak, ez viszont nem vigasztalja azoknak a zónahatáron lévő városrészeknek a lakóit, akik éppen az alacsonyabb tarifák miatt szenvednek a sok parkoló autótól.
Soproni Tamás, a VI. kerület vezetője például azt mondta a lapnak, hogy az intézkedésekkel elsősorban azokat kell kiszorítani, akik kényelmi szempontból jönnek be autóval a városba, nem pedig azokat, akik a munkájukat végzik.
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/pulzus-budapest-progressziv-parkolas-karacsony.708648.html
Brüsszel elzárhatja a pénzcsapot
Egyre többen támogatják Európában azt az elképzelést, hogy jogállamisági feltételekhez kössék az uniós források kifizetését - mondta Didier Reynders igazságügyi biztos az Euronewsnak. Véleménye szerint új korszak jön az unió jogállamisági rendszerében az Európai Ügyészség és a következő uniós költségvetés segítségével.
https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/brusszel-eu-szigoritas-tamogatas.708657.html
Brutális árak várják Önöket, ha gyümölcsöt akarnak vásárolni
Az idei év extrém időjárását az jellemezte, hogy amikor kellett volna csapadék, nem esett az eső, amikor viszont – az érési időszakban – napsütésre lett volna szükség, extrém mennyiségű csapadék hullott.
Raskó György az ATV Start című műsorában arról beszélt: akár az alma-, akár a meggytermelést nézzük, az időjárás egyik területen sem ígér olyan hozamot, amely valamiféle jövedelmet adna a termelőknek.
http://www.atv.hu/belfold/20200623-brutalis-arak-varjak-onoket-ha-gyumolcsot-akarnak-vasarolni
Koronavírus: ígéretes hatóanyagokkal kísérleteznek Pécsen
Több olyan szerrel is kísérleteznek a Pécsi Tudományegyetemen amely esetleg hatékony lehet a koronavírussal szemben. 400 hatóanyagot vizsgáltak a szakemberek, amelyek ígéretesnek tűnnek. Viszont a vakcina elkészültéig még több vizsgálatra lesz szükség.
Hetek óta gőzerővel dolgoznak a hatóanyagok tesztelésén a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjában. Éjjel-nappal azon küzdenek hogy, egy hatásos vakcinát találjanak a Covid-19 ellen.
http://www.atv.hu/belfold/20200624-koronavirus-igeretes-hatoanyagokkal-kiserleteznek-pecsen
Gyűjtés a Lánchíd felújítására
Az Egyenes Beszéd vendége Pálinkás József az MTA korábbi elnöke.
http://m.atv.hu/videok/video-20200623-gyujtes-a-lanchid-felujitasara