2020, június 18 - 08:08 Sajtószemle

Őrizetbe vették a Széchenyi Bank egykori vezetőit

ÚGY TUDJUK, HOGY KEDDEN - HOSSZAS NYOMOZÁS UTÁN- EGYSZERRE ÜTÖTT RAJTA A RENDŐRSÉG A CSŐDBE MENT BANK EGYKORI VEZETŐIN,

illetve a bank zavaros tőkeemelésének más résztvevőin, tanácsadóin. Pontos számot nem tudunk, de akár két tucat helyszínen is lecsaphatott a rendőrség, és ahogy az érintettek hozzátartozói elmesélték másoknak, házkutatást tartottak, iratokat foglaltak le, és az érintetteket bevitték.

A Széchenyi Kereskedelmi Bank bukása nagy visszhangot váltott ki,

·         egyrészt, mert az állam adófizetői pénzből tőkét is emelt a bankban korábban,

·         másrészt, mert előtte hosszú évekig nem volt bankcsőd Magyarországon (utána sajnos beindult a gőzhenger, például a Buda-Cash-es bankok sorozatbukásával). 

súlyos személyi bírságokat kaptak a Magyar Nemzeti Banktól, és az MNB büntető feljelentést is tett a Töröcskei István üzletember, illetve az állam tulajdonában álló bank ügyében ismeretlen tettes ellen.

A Széchenyi Kereskedelmi Bankban nem voltak megfelelőek a folyamatok, a szabályzatok, hiányoztak bizonyos űrlapok, nem stimmeltek olykor a dátumok. Ezek voltak a kisebb súlyú mulasztások, de az is gyanús volt, hogy

A BANK PÉNZÉT EGYESEK ELEVE ROSSZ HITELEKKEL MEGDÉZSMÁLTÁK, ILLETVE SZABÁLYTALANUL, A BANK HITELEIBŐL (NÉMI ÁTTÉTELEK UTÁN) SZÜLETETT A BANK TŐKEEMELÉSE, AMELY, MÜNCHAUSEN BÁRÓS MEGOLDÁS, SZIGORÚAN TILOS.

https://index.hu/gazdasag/2020/06/17/hazkutatasok_es_orizetbe_vetelek_a_szechenyi_bank_egykori_vezetoinel/

Karácsonyra cserélte Szálasit a Fidesz egy fényképen

A Fidesz Budapest Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést szerda délelőtt, amelyben a Hír TV Magyarország élőben című műsorának keddi adását promózzák. Az adás vendége Láng Zsolt, a Fidesz budapesti elnöke volt, aki többek közt azt mondta:

Lánchíd felújításába nem kell belehalni, elég lenne elkezdeni dolgozni.

 

A Fidesz szerint „a felújítás halaszthatatlan, a források rendelkezésre állnak”, mégis azt látják, hogy „Karácsony Gergely munka helyett csak kifogásokat keres és a kormányra mutogat”.

A Fidesz Budapest Facebook-oldalon időközben levették a fényképet, amelyen Szálasi arca helyére Karácsony arca került. A főpolgármester Facebook-oldalán azonban megtalálható az eredeti bejegyzés.

 

A poszthoz a Fidesz a kép cseréje előtt az alábbi fotót csatolta:

https://24.hu/belfold/2020/06/17/fidesz-budapest-lanchid-karacsony-szalasi

„A Fidesz Szálasi nyilasvezér feje helyére retusálja az én arcomat"

Karácsony Gergely 

Nem volt kétségem soha, hogy a Fidesz politikai ellenfeleként aljas és hazug támadások sora vár rám főpolgármester-jelöltként, de főpolgármesterként végképp. Hadrendbe is állították a megmondóemberek sorát – no meg persze a lakájmédiát. Ez ilyen, ebben az országban együtt jár a közszerepléssel. Rendszerint ezek szóra sem érdemesek, Esterházy Péter örökbecsű szavai adnak iránymutatást: „bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá".

Ma az történt, hogy nem is lakájmédia, hanem a budapesti Fidesz maga azt tartotta helyesnek, hogy Szálasi Ferenc nyilasvezér feje helyére retusálja az én arcomat, háttérben a felrobbantott Lánchíd, előtte a Duna, ami Szálasi és nyilas pribékjei miatt zsidó magyarok ezreinek lett sírhelye. Ezt nem tudom, nem is akarom a szokásos vállrándítással letudni.

A budapesti Fidesz szerint, lehet a háborús pusztítással, a nyilasterrorral viccelődni. Szerintem nem lehet. A budapesti Fidesz szerint belefér, ha emberek ezreinek meggyilkolását, emberek millióinak szenvedését szimbolizáló fotót használják a politikai ellenfeleket lejáratni akaró kommunikációban.

https://hirklikk.hu/kozelet/a-fidesz-szalasi-nyilasvezer-feje-helyere-retusalja-az-en-arcomat/36527

Elköszönt Müller Cecília: A higiéniés szabályokat továbbra is be kell tartani!

Mivel szerdán megszűnik a koronavírus-járvány miatt elrendelt különleges jogrend, az Operatív Törzs napi sajtótájékoztatói is véget érnek, jelentette be Gál Kristóf rendőrségi szóvivő. Hozzátette: a törzs folytatja munkáját, figyelemmel kíséri a járvány alakulását, és ha szükséges, intézkedik. Az országos tisztifőorvos az aktuális adatsor ismertetésével kezdte

Mielőtt mindenkinek köszönetet mondott volna, Müller még figyelmeztetett: 

a pandémia még zajlik, a vírus még jelen van, a higiéniés szabályokat továbbra is be kell tartani. 

https://444.hu/2020/06/17/elkoszont-muller-cecilia-a-higienies-szabalyokat-tovabbra-is-be-kell-tartani

A Fidesz bevenné Miskolc elit gimnáziumát

Újra politikai csatározások kereszttüzébe kerülhet a miskolci Földes Ferenc Gimnázium. A jó nevű iskola korábbi igazgatója Veres Pál volt, aki többször konfliktusba került a Fidesszel, és párton kívüliként az ellenzék támogatásával tavaly Miskolc polgármestere lett. A gimnázium igazgatói posztjára most hárman pályáznak: a jelenlegi megbízott igazgató, az egyik tanár és egy külsős jelölt, aki a sajószögedi általános iskolát vezeti – és mellesleg fideszes politikus. Pályázatát ízekre szedték a bírálók, többen attól tartanak, hogy politikai kinevezett kerül a gimnázium élére. A pályázó az Indexnek azt írta: külön tudja választani szakmai és politikai munkáját, és ha ő lesz a Földes vezetője, nemhogy ő, de más se fog politizálni ott.

https://index.hu/belfold/2020/06/17/foldes_ferenc_gimnazium_miskolc_igazgato_palyazat_veres_pal_fidesz_hajdu_hajnalka_fazekas_robert/

Újabb botrány a "vasalódeszkás" tankerületben: szokatlan hirtelenséggel bezárnának egy iskolát

Szokatlan gyorsasággal zárnának be egy iskolát abban a tankerületben, ahol eltiltották a csoportjaitól azt a testnevelő tanárt, aki humorosnak szánt videót töltött fel az internetre, hogy feldobja a diákokat.

A lépést kapacitás-kihasználatlanság és az oktatás minőségével magyarázták. Dr. Putz Anita, Mártély polgármestere a lapnak azt mondta, információik szerint a tankerület azt szeretné, hogy az alsó tagozatos diákok már az idén szeptembertől egy hódmezővásárhelyi iskolában tanuljanak majd. A felső tagozatos tanítás már 2015-ben megszűnt az iskolában. A település vezetője felháborítónak tartja, hogy ilyen hirtelenséggel, a szülők megkérdezése nélkül záratnák be az intézményt.

Mártélyon jelenleg aláírást gyűjtenek azért, hogy ne zárjon be az iskola és teljes a kétségbeesés:

jelenleg azt sem tudják, hogy a gyerekeik hova fognak járni szeptembertől.

https://hvg.hu/itthon/20200617_vasalodeszka_tankerulet_iskola_martely

Panaszt tett a gyanúsítás miatt N. Athina az ügyészségnél

Az MSZP videójában szereplő, magát mentőnek nevező nő a kihallgatása után panaszt tett, szerinte nem követett el jogsértést.

https://hvg.hu/itthon/20200617_panaszt_gyanusitas_n_athina_ugyeszseg

Főpolgármester-helyettes: Rontja a Lánchíd állapotát a tűzijáték

Kerpel-Fronius Gábor szerint ezért nem szeretné a budapesti városvezetés, ha az augusztus 20-i tűzijáték a hídon legyen.

Mivel a híd rossz állapotban van, a főváros azt kéri, ne az legyen a tűzijáték egyik helyszíne. Karácsony Gergely főpolgármester egy mérnöki jelentésre hivatkozva beszélt erről, amely szerint a híd állapotának romlásához nagyban hozzájárultak az augusztus 20-i tűzijátékok.

Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes pedig már odáig ment, hogy kijelentette: a hídon sem tűzijáték, sem tömegrendezvény nem lesz.

Tüttő után az átláthatóságért, a részvételiségért, az innovációért és a fenntartható fejlődésért felelős főpolgármester-helyettes, Kerpel-Fronius Gábor is megszólalt az ügyben. Ő az ATV szerda reggeli műsorában volt vendég, és arról beszélt, hogy a főváros azért nem szeretné, hogy augusztus 20-án legyen tűzijáték a Lánchídon, mert a híd állagát szerintük „lényegileg rontja”.

https://hvg.hu/itthon/20200617_Fopolgarmesterhelyettes_Rontja_a_Lanchid_allapotat_a_tuzijatek

A WHO a koronavírus ellen hatásos gyógyszerről: tudományos áttörés

Míg a WHO főigazgatója üdvözölte a bejelentést a gyógyszerről, addig amerikai orvosok egyelőre még szkeptikusak a bejelentéssel kapcsolatban.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) "tudományos áttörésként" értékelte kedden a dexamethasone nevű gyógyszerről szóló brit bejelentést, miszerint az jelentősen csökkenti a súlyos állapotban lévő koronavírus-betegek halálozási kockázatát.

Az olcsó és alacsony szteroidalapú dexamethasone már több mint hatvan éve létezik, világszerte széles körben hozzáférhető gyulladáscsökkentő. A klinikai próbák tanúsága szerint a lélegeztetésre szoruló koronavírus-betegek körében 35 százalékkal, az oxigénkezelésben részesülő, de lélegeztetőgépes kezelést nem igénylő páciensek esetében 20 százalékkal csökkenti a halálozás kockázatát – közölte kedden a nagy-britanniai klinikai tesztelést irányító Peter Horby professzor.

https://hvg.hu/tudomany/20200617_WHO_tudomanyos_attores_koronavirus_gyogyszer

Rácz Zsófia négy hónapon keresztül nem ért rá beszélgetni a Pedagógusok Szakszervezetének Ifjúsági Tagozatával

Rácz Zsófia, fiatalokért felelős helyettes államtitkár, 4 hónapon keresztül zsinórban mondta le a találkozóját a Pedagógusok Szakszervezete Országos Ifjúsági Tagozatával.

https://444.hu/2020/06/17/racz-zsofia-negy-honapon-keresztul-nem-ert-ra-beszelgetni-a-pedagogusok-szakszervezetenek-ifjusagi-tagozataval

Megrongálták Churchill budapesti szobrát

Megrongálták Winston Churchill budapesti, városligeti szobrát - írja az Index. A lap egyik olvasója képeket is küldött az esetről, ezek szerint a szoborra valaki a NAZI, azaz náci, valamint a BLM (feltehetően: Black Lives Matter) feliratot fújta festékszóróval.

Az Egyesült Királyságban egyebek mellett Nelson admirális, Sir Francis Drake, Oliver Cromwell és több király szobrának eltávolítását is követelik a tüntetők, de megrongálták Churchill londoni szobrát is.

https://444.hu/2020/06/17/megrongaltak-churchill-budapesti-szobrat

Pekingben bezárják az iskolákat és az óvodákat a koronavírus-járvány újraéledése miatt

A kínai köztévé közölte, hogy hétfőtől zárva lesznek az óvodák, az összes általános és középiskolában távtanításra térnek át, az egyetemeken pedig felfüggesztették az oktatást.

Az üzleti életet nem állítják le, de korlátozzák a nyitva tartást, és a város vezetősége erősen ösztönzi a távmunkát.

https://444.hu/2020/06/16/pekingben-bezarjak-az-iskolakat-es-az-ovodakat-a-koronavirus-jarvany-ujraeledese-miatt

Amikor a közmédiát még nem zavarta, ha valaki a kamerába hazudik

Napok óta címlapon számol be a közmédia honlapja és híradója Németh Athina, az MSZP videójában feltűnt álmentős történetéről. Nagyon helyesen teszik: a közszolgálati média dolga, hogy számonkérje a politikai pártok szavahihetőségét, ez pedig valóban egy komoly ügy, amiért az érintett nőnek és a politikai pártnak egyaránt vállalnia kell a felelősséget - függetlenül egyébként attól, hogy a járványhelyzetben a kormány a rémhírterjesztésre vonatkozó jogszabályt fogadott el. 

Volt viszont egy, a mostanihoz nagyon hasonlatos eset, ami talán még látványosabban megvilágítja, miért visszás az MTVA őszintének beállított felháborodása. A 2018-as kampányban, amit a kormány a migrációs félelem fenntartásával nyert meg, a közmédia bemutatott egy magyar származású svéd nőt, Natalia Contessát, aki azt állította magáról, hogy a közbiztonság romlása miatt költözött haza 40 év után Svédország szülővárosából, a svéd fővárosából, Stockholmból.

„Nincs biztonság, félelemben vagyunk minden nap, ez nem normális viselkedés. A migránsok mindent megkaptak, de semmi becsületük nincs” - állította a nő az interjúban.

Contessáról aztán az Index megírta, hogy 2015 óta svéd állampolgárokkal szemben hétrendbeli rágalmazásért, és közbizalom elleni bűncselekményért is elítélték Svédországban. 

https://444.hu/2020/06/16/amikor-a-kozmediat-meg-nem-zavarta-ha-valaki-a-kameraba-hazudik

Orbán egyetlen Facebook-poszttal bemutatta, mennyire máshogy kommunikál a külföldieknek, mint a magyaroknak

Orbán Viktor miniszterelnök azzal a szöveggel osztotta meg angolul és magyarul a videót a parlamenti szavazásról, amivel megszüntették a rendkívüli jogrendet, hogy:

„97. Szavazás a rendkívüli jogrend megszüntetéséről. Fantasztikus, vissza nem térő lehetőség! A nemzetközi és hazai diktatúrázók olcsón megúszhatják!

97. Vote on ending the state of emergency. Fantastic, once-in-a-lifetime opportunity! Those who cried dictatorship home and abroad can now extend their apologies!

Ez elég jó példája annak, Orbán mennyire máshogy szokott kommunikálni belföldön és külföldön: itthon inkább fenyegető fővezér, odakint pedig gyakran sértett demokrata. Például amikor az Európai Parlamentben arról beszélt, hogy: „Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk”, közben itthon elhallgattatott már újságokat, tanárokat, civileket és tudósokat, a választás előtt pedig elégtétellel fenyegette az ellenzéket.

https://444.hu/2020/06/16/orban-egyetlen-facebook-poszttal-bemutatta-mennyire-mashogy-kommunikal-a-kulfoldieknek-mint-a-magyaroknak

Demeter Szilárd hazudik, az Origo lop

Sajtótörténeti esemény, meglepő tanulságokkal.

 

A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Demeter Szilárd ma kora reggel megosztotta a Facebookon levelezésünket a Digitális Irodalmi Akadémia bővítése kapcsán. Azt állítja Demeter, hogy azért tett így, mert én a Magyar Narancs számára egy interjút készítettem vele, amit azonban a „lapzártáig” nem küldtem el neki „visszamutatásra”. Demeter bejegyzését ezt követően az Origo külön cikkben tette közzé, vagyis elvileg egy megjelenés előtt álló interjút loptak el, hoztak le az eredeti közlés előtt. Ez pedig még akkor is mélyen etikátlan, ha ilyen interjú a valóságban soha nem létezett.

Demeter Szilárd ugyanis nem mond igazat, amikor azt írja, hogy interjút kértem tőle, és nem mond igazat akkor sem, amikor azt állítja, nem küldtem el neki a megjelenés előtt.

A főigazgató, mint mondja, minimálisan szerkesztve teszi közzé az „interjút”. Alighanem arra gondol, hogy eredeti megkeresésemet lehagyta bejegyzése elejéről.

Ez ugyanis így nézett ki:

https://m.magyarnarancs.hu/feketelyuk/demeter-szilard-hazudik-az-origo-lop-130739

Felülvizsgálná a kata jelenlegi szabályozását az iparkamara, többletadóterhet lengetett be Parragh László

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke 40 százalékos adóval büntetné a színlelt munkavállalást, támogatná a kata sávossá alakítását.

A kamara támogathatónak tartja a kata sávossá alakítását is, például úgy, hogy hatmillió forint árbevételig 50 ezer, afelett 65 ezer forint lenne a tételes adó mértéke.

Parragh László azt is elmondta, úgy látják, az adóhivatal birtokában van azoknak az információknak, amelyek alapján célzott és gyakoribb ellenőrzéseket lehetne lefolytatni azoknál a vállalkozóknál, akiknél nagy valószínűséggel felmerül a munkaviszonyok visszaélésszerű átminősítése.

https://m.magyarnarancs.hu/belpol/felulvizsgalna-a-kata-jelenlegi-szabalyozasat-az-iparkamara-tobbletadoterhet-lengetett-be-parragh-laszlo-130747

A magyar átlagfizetés nettója félúton van Szlovénia és Koszovó között

g7

Idén is megjelentette a Mazars a Közép- és Kelet-európai Adóbrosúráját, amely azért érdekes kiadvány, mert ebben a témában és ebben a régióban ritkán lehet egységes szempontok szerinti szakértői összehasonlításokat találni.

https://g7.hu/elet/20200616/a-magyar-atlagfizetes-nettoja-feluton-van-szlovenia-es-koszovo-kozott/

A baloldal ellenálló magatartásával veszélyeztette a védekezést

MTI MAGYAR NEMZET

A kormányra számíthattak az emberek a koronavírus járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetben, eközben a baloldal passzív, ellenálló magatartása veszélyeztette a védekezést – értékelt a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatón. Harrach Péter úgy fogalmazott: válságkezelésben az Orbán-kormány a legjobb, demokratikus viszonyok mellett hatékony eszközöket képes alkalmazni.

https://magyarnemzet.hu/belfold/a-baloldal-ellenallo-magatartasaval-veszelyeztette-a-vedekezest-8255238/

Menesztették a Szegedi Törvényszék elnökét

Borsodi Attila MAGYAR NEMZET

Újabb bíróval szemben indított fegyelmi eljárást az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a Szeviép-ügy kapcsán – erről ma a lapunknak megküldött közleményben tájékoztattak. Emlékeztetnek rá: az OBH elnöke január 13-án rendelte el a büntető ügyszakot érintően a Szegedi Törvényszék elnöke igazgatási tevékenységének vizsgálatát. Az OBH hangsúlyozza: a vizsgálati jelentés elkészült, amelynek eredményeként kezdeményeztek további egy érintettel szemben fegyelmi eljárást. Hozzáteszik: így már három érintett ellen folyik fegyelmi eljárás. Felhívták ugyanakkor a figyelmet arra, hogy az egyik érintettel szemben a fegyelmi eljárást felfüggesztették a Szeviép-ügyben folyamatban lévő harmadfokú büntetőeljárás jogerős befejezéséig. A harmadfokú eljárás a Pécsi Ítélőtáblán jelenleg is folyamatban van.

Az OBH rámutat arra, hogy az érintettek fegyelmi felelősségéről a szolgálati bíróság jogosult dönteni.

https://magyarnemzet.hu/belfold/menesztettek-a-szegedi-torvenyszek-elnoket-8254797/

Szalmamese

Bayer Zsolt MAGYAR NEMZET

Az történt, hogy a parlament teljes egyetértésben megszavazta a veszélyhelyzet megszüntetését.

A teljes egyetértés annyit tesz, hogy az úgynevezett „ellenzéki képviselők” nevű részhalmaz is megszavazta.

Ez pedig annyit jelent, hogy az Orbán Viktor „tejhatalmát” (New York Times: Milkpower; Frankfurter Allgemeine Zeitung: Milchleistung; Liberation: Laitpuissance) örökre bebetonozó, antidemokratikus, valamint a diktatúrát immár nyíltan vállaló felhatalmazást a diktátor és „mamelukjai” – ahogy ígérték – a veszélyhelyzet elmúltával visszaadták a parlamentnek. Még a kilencven napot sem várták meg vele. Jó lenne, ha a teljesen demokratikus, européer felhatalmazást, amelyet Kiskarácsony Gergely adott magának, lassan szintúgy visszaadná. Talán még a kalácsunk is kisülne ettől, és nem zabálná fel az összeset a Feri.

Ez a szavazás önmagában elég kínos az úgynevezett „ellenzéknek”, mégis csak rossz lehet, ha az ember nem egyszerűen hülyét csinál magából, de ezt még meg is szavazza.

Volt aztán még egy szavazás a parlamentben, amely a járványügyi készültséghez kapcsolódó intézkedésekről szólt. A baloldal remek érzékkel, kiváló taktikával, csodálatos ütemben ezt már nem szavazta meg.

https://magyarnemzet.hu/ahelyzet/szalmamese-8253468/

És mi lesz Amerika után?

Botond Bálint MAGYAR NEMZET

A liberálisok és a kommunisták már elkezdték ünnepelni a régi világrend, a kapitalizmus, a polgári társadalom, a fehér ember történelemben játszott központi szerepének bukását. Azt hiszik, hogy nemsokára győz Amerikában a liberális-kommunista forradalom, amelyet az etnikai és szexuális kisebbségek, illetve az utóbbival egészen jelentős átfedést mutató ideológiai szélsőségesek és pszichiát­riai betegek szövetsége visz majd diadalra.

Hitük szerint ezt majd követi az Európára is átterjedő forradalmi hullám, ahol a kisebbségek szintén legyőzik majd a többséget, és beköszönt a totális, általános boldogság kora, ahol a kisebbségek – természetesen meggyőzéssel – „jó embert” csinálnak a fehér, heteroszexuális keresztényekből, akik ennek következtében egyik identitásukhoz sem ragaszkodnak majd igazán. Persze lesznek majd olyan emberek, esetleg országok, akik/amelyek nem képesek megváltozni, de az ő megrendszabályozásuk még a forradalmi szakaszban meg fog történni, hiszen a forradalmárok előre tudják, hogy ki nem lesz képes majd megjavulni.

https://magyarnemzet.hu/velemeny/es-mi-lesz-amerika-utan-8254461/

Ezen a térképen kattintásra kiderül, hogy egy szálló kinek a tulajdona.

NER hotelek

https://www.nerhotel.hu/?fbclid=IwAR10AHdVwDGNBlCCiDoCFYeiX3AahThgTwS0MPikKdoA4mM9kL7rVcEdXoU#/

Nem alkotmányellenesek a rémhírterjesztésre vonatkozó szabályok

ORIGO

Nem alkotmányellenesek a rémhírterjesztésre járvány idején vonatkozó szabályok, ugyanakkor csak olyan tény közlését fenyegetik büntetéssel, amelynek hamisságáról az elkövetőnek már az elkövetéskor tudnia kellett - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) szerdán közzétett határozatában.

Az Országgyűlés a koronavírus-járvány kezdetekor fogadta el a büntető törvénykönyvnek (Btk.) azt a március 31-étől hatályos módosítását, amely szerint a nagy nyilvánosság előtt elkövetett rémhírterjesztés különleges jogrend, így például járványhelyzet idején szigorúbb szankcióval sújtható.

Az Ab-hez benyújtott panasz szerint ez a szabályozás szükségtelenül és aránytalanul, ötéves szabadságvesztéssel fenyegetve korlátozza a szólásszabadságot, továbbá kiszámíthatatlan és tág teret nyújt az önkényes jogalkalmazásnak, ezért alkotmányellenes, meg kell semmisíteni. Az indítványozó kifogásolta, hogy annak is büntetőjogi szankcióval kell szembenéznie, aki jóhiszeműen állít valamit, azaz nem tud állításának valótlanságáról.

https://www.origo.hu/itthon/20200617-alkotmanybirosag-nem-alkotmanyellenesek-a-remhirterjesztesre-vonatkozo-szabalyok.html

Elmarad az idei Tusványos

ORIGO

Az új típusú koronavírus-járvány miatt idén nem szervezik meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort (Tusványos) - tudatták a szervezők. Megjegyezték: a járvány még nem ért véget, és az óvatosságot, a megelőzést mindennél fontosabbnak tartják.

https://www.origo.hu/nagyvilag/20200617-iden-nem-lesztusvanyos.html

A MOMENTUM AKCIÓZOTT A SZOMBATHELYI TANKERÜLET ÉPÜLETÉNÉL

A tankerület igazgatója ugyanis kirúgta a Bartók Béla Zeneiskolából a sokak által kedvelt zenetanárt, amiért ő kiállt az igazságtalanság ellen.

A Facebookon is elérhető közleményüket változtatás nélkül közzétesszük:

https://ugytudjuk.hu/cikk/a-momentum-helyi-aktivistai-akcioztak-a-szombathelyi-tankerulet-epuletenel

Koszovóban elkönyvelték a járvány végét, aztán jött a hidegzuhany

Koszovóban rekordot döntött az új koronavírus-fertőzöttek száma, holott a pristinai vezetés azt hitte, már véget ér a járvány az országban. Az egyik boszniai bíróság pedig úgy ítélte meg, nem volt jogos a maszkviselési kötelezettséget megszegők megbírságolása, így felmentette őket a fizetési kötelezettség alól, írja az MTI.

https://24.hu/kulfold/2020/06/17/koronavirus-jarvany-koszovo-fertozottek/

TEK-es akció közben meghalt egy férfi Salgótarjánban

A Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály eljárásában a gyanúsított elfogását a TEK műveleti egysége 6 órakor kezdte meg. A TEK felkérésére azért került sor, mert okkal volt feltételezhető, hogy a férfi lőfegyverrel rendelkezik.

A gyanúsított az intézkedés közben eszméletét vesztette. A TEK műveleti egységének helyszínen tartózkodó mentőtisztje azonnal megkezdte ellátását, majd újraélesztését. A gyors és szakszerű orvosi beavatkozás ellenére a férfi életét vesztette.

A haláleset vizsgálatát a rendőrség igazságügyi szakértők bevonásával folytatja.

https://24.hu/belfold/2020/06/17/tek-akcio-salgotarjan-55-eves-ferfi-meghalt/

Szijjártó Péter szerint válságban segélyt osztani kiszolgáltatottsághoz vezet

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a nyitott magyar gazdaságban fontosak a nemzetközi cégek, de „a magyar gazdaság lelkét a magyar tulajdonban lévő vállalatok adják".

Szijjártó Péter minderről szerdán a debreceni déli ipari övezetben beszélt, ahol elhelyezték a BHS Trans Kft. új logisztikai központjának alapkövét. A miniszter az MTI szerint közölte azt is, a kormány a munkahelyteremtő beruházásokat, a beruházó vállalatokat támogatja. Megjegyezte: a BHS Trans az ország négy településén épít az idén logisztikai központot összesen 7,6 milliárd forintos beruházással, amelyekkel 165 új munkahelyet teremt. A beruházásokat a kormány 3,4 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatással segíti.

A koronavírus-világjárvány gazdasági kérdés is, és miután Magyarország az egészségügyi védekezés szakaszát sikeresen le tudta zárni, most a miniszter szerint a gazdasági védekezésre kell összpontosítani.
Szijjártó Péter szerintolyan gazdasági filozófia, amely ebben a helyzetben segélyeket osztana, de az eladósodáshoz, kiszolgáltatottsághoz vezet.

 

https://24.hu/fn/gazdasag/2020/06/17/koronavirus-kormany-segely-kiszolgaltatottsag/

 

A Momentum a rezsicsökkentést támadja Brüsszelben

Magyar Hírlap

Új szakaszba lépett az Európai Unió klímatörvényéről szóló vita az Európai Parlament Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottságában (ITRE). Az elmúlt napokban fokozatosan nyilvánosságra hozták az egyéni képviselői módosító indítványokat, melyekből egyértelműen látszik, hogy a Momentumos Cseh Katalin újfent a magyar rezsicsökkentés megszüntetését követeli. Gyürk András Fideszes EP-képviselő emlékeztetett, hogy teljesen elfogadhatatlan Cseh Katalin javaslata, ami egy fontos eszközt venne ki a tagállamok kezéből a megugró árak féken tartására.

https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20200616-a-momentum-a-rezsicsokkentest-tamadja-brusszelben

Matolcsy: A kapitalizmus különbözőbb lesz, mint korábban

Magyar Hírlap

John Thornhill látszólag három kontinens milliárdosaival foglalkozik, valójában azonban a kapitalizmus három különböző fajtájával

Véleményem szerint Európa nem válik amerikaibbá a jólét megteremtése szempontjából, és az USA sem lesz európaibb - írta Matolcsy György a novekedés.hu-n közzétett írásában.

A jólét megteremtésének minden kulcsfontosságú forrása - új technológiák, a belföldi piacok mérete, az értéktőzsdék mélysége és a kormányzati szabályozások - különbözőbbek lesznek a három gazdaságban a jövőben, mint eddig.

https://www.magyarhirlap.hu/gazdasag/20200617-matolcsy-a-kapitalizmus-kulonbozobb-lesz-mint-korabban

Világváros helyett világháló

Kacsoh Dániel Magyar Hírlap

Karácsony Gergelyt lassan alig különbözteti meg valami a szobája sötétjében bujkáló, szerencsétlen kommentelőtől, aki a való életben a saját árnyékától is megijed, ám az internetes fórumokon rettenthetetlenül bátor, billentyűzete segítségével ontja magából a keményebbnél keményebb hozzászólásokat. A homály és az elszigeteltség neki a terepe, a fotelben ülve lazán szórja a szitkokat, „mondja el” a véleményét, de ha ki kell mennie csipszért a boltba, remegve kéri a visszajárót az eladótól.

A „kompromisszumok robotosa” ezúttal a Lánchíd ügyében próbál vitézkedni, természetesen ismét egy frappánsnak és ütősnek szánt Facebook-poszt segítségével. Hiába, ez a közege, papíron egy világvárost vezet, neki mégis a világháló a valódi otthona.

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200617-vilagvaros-helyett-vilaghalo

Közelít a 8,2 millióhoz a koronavírus-fertőzöttek száma a világon

Már 443 685 ember halt meg a járvány következtében.

https://nepszava.hu/3081882_kozelit-a-8-2-milliohoz-a-koronavirus-fertozottek-szama-a-vilagon

Szabad szemmel – Viszlát vészhelyzet, halló egészségügyi válság?

Nemzetközi sajtószemle, 2020. június 17.

https://nepszava.hu/3081875_szabad-szemmel--viszlat-veszhelyzet-hallo-egeszsegugyi-valsag

 

AGGÓDNAK-E A BUDAPESTIEK A LÁNCHÍD MIATT?

Miközben a kormány és a főváros hetek óta cicharcol azon, hogy kinek mi a felelőssége a Lánchíd rossz állapota kapcsán, addig Széchenyi István hídja egyre csak rohad. De félnek-e az emberek, hogy mi lehet ennek a következménye? Szerintük kié a felelősség: a kormányé vagy a fővárosi vezetésé? És vajon kell-e erőltetni ezt a felújítást, vagy inkább egy teljesen új hidat kéne felhúzni? Videó.

https://azonnali.hu/cikk/20200617_aggodnak-e-a-budapestiek-a-lanchid-miatt

 

MI GÁTOLJA KÍNA HEGEMÓNNÁ VÁLÁSÁT?

Amikor azt nézzük, hogy leváltja-e Kína az USA-t a világhegemón szerepben, nem elég csak a két országra figyelni: szövetségeseikre is kell. Ebben pedig az USA előnye ma is egyértelműnek látszik.

https://azonnali.hu/cikk/20200617_eppen-a-multipolaris-uj-vilagrend-kialakulasa-gatolja-kina-hegemonna-valasat

A médiahatóság szerint Kövér László nem sértette meg a képviselőnőket azzal, hogy közölte, szánalommal tekint rájuk

A Médiatanács szerint csak egyéni sérelem történhetett, nem pedig úgy általában véve a női országgyűlési képviselők megalázása. Ez az a műsor, amelyben Kövér László fideszes házelnök arról beszélt Bayer Zsoltnak, hogy szánalommal tekint azokra az országgyűlési képviselőkre, „akiknek a személyi száma 2-vel kezdődik.”

https://media1.hu/2020/06/17/nem-indit-eljarast-a-mediatanacs-a-hirtv-bayer-show-cimu-musoraban-tortentek-miatt/

Lapszemle – New York Times: Orbánnak nem csak hatalmat jelentett a vírus, de fenyegetést is a kétharmadára

Reuters hírügynökség a magyar parlament tegnapi döntéseiről szóló jelentésében kiemeli, hogy miközben visszavonták a kormány különleges felhatalmazását a törvényhozás helyett történő rendeletalkotásra, Orbán Viktor több rendelkezését érvényben tartották – azt is, amely az év végéig felfüggeszti a hiteltörlesztéseket, de azt is, amely jelentős adóbevételeket von el az önkormányzatoktól. Az Országgyűlés emellett megszavazta, hogy a jövőben a kormány saját maga hirdethet ki vészhelyzetet a tiszti főorvos indítványára.

Orbán most kormányzása legkeményebb kihívásával néz szembe, hiszen a járvány recessziót idézett elő a magyar gazdaságban, és növelte a munkanélküliséget,

miként történt az a világ nagy részén – állapítja meg a Reuters.

https://168ora.hu/kulfold/reuters-bloomberg-new-york-times-transparency-international-186649

Szlávik János: az oltóanyag nem magát a betegséget akadályozza meg, hanem a tünetek súlyosságát csökkenti

Visszaállt az egészségügy a járványmentes üzemmódra, a BKV járatain megszüntették az első ajtós felszállás tilalmát, bár maszkot még mindig kötelező hordani. Szlávik János elmondta, hogy szükség van védekezési intézkedésekre továbbra is, amivel elkerülhető lesz, hogy a második hullám súlyosabb legyen.

Év végére Európába 400 millió koranavírus-elleni vakcina is érkezhet. Ennak kapcsán Szlávik János infektológus az ATV Start műsorában elmondta, hogy a legelső olyan stádiumba jutó vakciánról van szó, amit többezer emberen ki lehet próbálni. Szlávik szerint nem biztos, hogy ez lesz a "nyerő", ráadásul nagyon sokan nem beszélnek arról, hogy ez az oltóanyag nem feltétlenül a betegséget magát fogja megakadályozni, hanem az influenzaelleni oltóanyaghoz hasonlóan a betegség súlyosságát és a halálesetek számát hivatott csökkenteni. Elgondolkoztató, hiszen akkor a járvány továbbra is fenn fog állni, csak jóval kevesebb súlyos beteg lesz remények szerint. Senki nem gondolja azt, hogy lesz olyan oltóanyag, ami 100 százalékban meg tudja fékezni a járvány terjedését. Ez azért fontos, mert akkor bizonyos intézkedéseket hosszútávon fenn kell tartani, hogy akadályozzuk a vírus terjedését - magyarázza az infektológus. Rendkívül jó dolog az oltóanyag, de lehet, hogy a vírus velünk marad- mondja Szlávik.

 

http://www.atv.hu/belfold/20200617-szlavik-janos-az-oltoanyag-nem-magat-a-betegseget-akadalyozza-meg-hanem-a-tunetetek-sulyossagat-csokkenti

Ellenzék: nem szólalhattak fel a polgármesterek és szakszervezeti vezetők a költségvetési bizottság ülésén

Parlamenti ellenzéki frakciók, a DK, a Jobbik, az MSZP és az LMP közösen tiltakozott az ellen, hogy az általuk meghívott polgármesterek és szakszervezeti vezetők nem mondhatták el a jövő évre javasolt büdzséről alkotott véleményüket az Országgyűlés költségvetési bizottságának szerdai ülésén.

A bizottsági ülés szünetében tartott sajtótájékoztatón Varju László, a testület DK-s elnöke felháborítónak nevezte, hogy a kormánypárti képviselők szavazatukkal megakadályozták a vendégek felszólalását. Hozzátette, bízik abban, hogy a költségvetési javaslathoz benyújtott több mint 800 ellenzéki módosító indítvány világos jelzés a kormány számára.

http://www.atv.hu/belfold/20200617-ellenzek-nem-szolalhattak-fel-a-polgarmesterek-es-szakszervezeti-vezetok-a-koltsegvetesi-bizottsag-ulesen

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.